most van egy kis időm, leülök írni, persze hivatalosan most sem lenne időm, mert hajat kellene szárítanom, aztán sminkelni és főzni tetszőleges sorrendben, majd elmenni és venni egy-két dolgot, különös tekintettel néhány harisnyára, mert itt a tavasz, nem mintha lenne pénzem, de akkor is itt a tavasz, a harisnya nem luxus ilyenkor, hanem létkérdés; illetve amit még vehetnék esetleg, az a zabpehely, kár, hogy most jöttem rá, hogy én attól valami miatt az I.nek sem lakom jól, bármennyit is eszem belőle, akkor meg csak fölös szénhidrát, minek, most amúgy is nagyon komoly étrendbeli módosításokba fogtam, persze legjobb lenne leülni és kitalálni szépen mindent, úgy értem, grammra pontosan, különös tekintettel arra, hogy mégis mi módon tudok én bejuttatni annyi fehérjét a szervezetembe, amennyi állítólag kellene (sehogy, ez a válasz), de most úgyis inkább blogot írni van kedvem;
szóval itt a tavasz, és én hétről hétre jobban vagyok, közeleg a túlsó part is, közeleg, csak lennék már végre ott - tavaly tavaszt akarok újra, öt óra alvások mellett is fennmaradó töménytelen mennyiségű energiával; iszonyú hangosan akarok megint nevetni nem is olyan vicces dolgokon, és éjfélkor futni a Feneketlen tó körül, mit akarok még, annyi mindent akarok, mást sem csinálok, csak akarok dolgokat naphosszat, szünet nélkül vágyódom csak, sóvárgok és áhítozom;
akartam a bemutatót is nagyon, a próbafolyamat utolsó heteit, sőt, főpróbahetet, azt akartam a legjobban, de nem fog összejönni, szélnek eresztettem a hét színészt, nem rabolok el tőlük több időt, szóval sajnálom, de inkább most legyen ez kimondva, mint két hét múlva, mert akkor újabb két hét fölösleges munkát erőltetnék rájuk, de hát ez nyilván nagyon fáj nekem - ugyanakkor független rendezőként elmondhatom magamról, hogy ez életem első félbemaradt próbafolyamata és meg nem valósuló bemutatója, pedig ebben a szakmában/szférában ez ugye nem olyan ritka; szóval talán nem kell lehúznom a vécén a jó híremet, csak annyi, hogy nagyon fáj, nemcsak nekem, hanem sok színésznek is, mit tudok tenni, azt mondogatom csak, ami a bokámra van írva: itt vagyok, Uram, készen állok;
különben most tényleg készen állok mindenre, a párizsi út óta egyfolytában ezt érzem, ahol is találkoztam a Beshertemmel, és bár úgy mentem oda, hogy valamit márpedig most vissza fogok kapni: vagy őt, vagy a szabadságomat, hát ehhez képest egyik sem történt meg, minden maradt a régiben, várok, várnom kell, pedig csak Párizs óta, már itthonról kétszer kértem tőle levélben, hogy engedjen el, de nem, lófaszt, mondta az élet, mondta a Beshertem, keep in touch, stop stressing about it, satöbbi;
szóval mit tudok tenni, várok tovább, de már nem görcsösen, már egyáltalán nem stresszelek rajta - minden olyan sima, olyan kedves most hozzám: két hónapja csak jókat álmodom minden áldott éjjel, holott azelőtt, egészen kis gyerekkoromtól kezdve kizárólag rossz álmaim voltak világéletemben, és mindig szorongtam valamitől, most meg azt mondom: jó lenne megütni a főnyereményt, ezért veszek is lottószelvényeket, de ha nem jön össze, akkor sincs vége semminek, it ain’t over until the fat lady sings, csak depressziós ne legyek soha többet, könyörgöm, már vagy négy olyan tél van mögöttem, amiről konkrétan azt sem tudom, hogyan éltem túl, ebből az utóbbi kettő zsinórban egymás után, hát így nem lehet élni, mármint úgy, hogy időről időre inkább meg akar halni az ember lánya; persze most őrülten hálás vagyok, hogy nem haltam még meg ezidáig, de hát könyörgöm, ezen soha többet ne kelljen már keresztülmennem, mert akkor, mi lesz akkor, semmi - erre is kénytelen vagyok azt mondani, hogy készen állok, akkor nem érhet baj;
szóval olyan állapotban vagyok, ami leginkább, sőt kizárólag a buddhisták által megvilágosodásnak nevezett állapotra hasonlít, és bár nem hiszem, hogy ez teljesen az lenne, most már értem, hogy mi ebben a jó, és miért törekszik erre olyan sok ember;
többek között A., aki ugye Zen buddhista, és annyira szeret engem, hogy az már szabályosan ijesztő néha, és szeretem én is őt a magam módján, hiszen minden szerelem annyira nagyon más;
a “szerelem”, ezt egyszer P. barátnőmmel beszéltük meg, egy olyan baromi tág gyűjtőfogalom, mint például a “fa”, könyörgöm, hát hányféle fa van, és ezek közül hány nem is hasonlít a többire, például a tölgy és a fenyő annyira különbözőek, hogy ha életedben először látnád őket, sosem gondolnád, hogy egy gyűjtőfogalom alá tartoznak; hát szerintem a szerelem is, a különböző szerelmek is ilyenek - talán annyi a közös bennük, hogy nagyon vágyik rá az ember, hogy időt töltsön együtt a másikkal, valamint nagyon szereti a másik ember bőrének a tapintását és az illatát, ezen belül szerintem szabadon válaszható a többi érzés, és én például azt érzem, hogy A. iszonyatosan fontos nekem, és még ha szakítunk is, amit nyilván fogunk, és talán nem is sokára, meghatározó ember marad majd az életemben - könyörgöm, ő az egyik legjobb barátom, a testvérem, az apám, igen, leginkább az apám, a rohadt életbe, perverz dolog, de ezeket ki kell mondani;
mostanában kimondok dolgokat, és szerencsére azért egyre kevesebbet alszom, és most mennem kell, mert bár nincs sok dolgom ma, szívesen teszek úgy, mintha lenne: sokkal élvezetesebb úgy intézni dolgokat, mintha sürgősek lennének, szerintem legalábbis, de ki tudja.
Minden olyan jól van. Minden.
areudirty
tangentwithtanner
gracieabrams
gummygunk
vaporwave
s-u-f-j-a-n-s-t-e-v-e-n-s
prguitarman