Körhinta
Bíró Máté: Mari. Marikám. Drágaságom. Én úgy, de úgy szeretlek téged. Ezért van minden, látod? Ezért kiabálok, ezért gorombáskodok. Miért kell ennek így lennie? Mit tegyek, mondd meg csak. Megcsinálok akármit. Lehozom a holdat palacsintasütőnek, de nem mondok le rólad semmiképpen. Pataki Mari: Látod ez az, Máté. Hogy külön útra mentünk. Nálad, apámék. Bíró Máté: Mit bánom én apádékat. Azt mondjad csak, hogy engem szeretsz. Azt minden rendben van máris. Nem mondod? Pataki Mari: Nem. Bíró Máté: De hát miért? Csak azt mondd meg nekem, hogy miért nem? Pataki Mari: Nem tehetek én erről, hagyjál is engem. Az történik az emberrel, ami a sorsa, más nem történhet. Bíró Máté: Hogy énvelem, meg hogy teveled? Amit én akarok! Érted? Ha a fene fenét eszik, akkor is! Érted? Mari. Marikám. Hát hogy élünk mi egymás nélkül? Én nem tudok nélküled csak meghalni. Te.















