Szia! Győri vagyok, bort iszok és vizet prédikálok.
Mire a mondókám végére fogok érni, 20 érvet fogok felsorolni, hogy amiért megutáltam az életet.
Néha mindannyian elakarunk tűnni csak úgy, de amit valójában akarunk az az, hogy megtaláljanak.
Szeretek egyedül lenni de nem szeretek magányos lenni. Egyedül lenni fontos a számomra, hogy átgondoljak egy két dolgot az életemmel kapcsolatban. A magány a 2. Helyet foglalja el ezen a listán de mégis vele kezdem mert már gyerekkorom óta a magányosnál magányosabb vagyok. Vannak barátaim, van családom. Mindenki nagyon jó körülöttem, talán azt is kijelenthetem, hogy nincsenek ellenségeim, mégis magányos vagyok. Ez az egész annyit tesz, hogy ha egy társasággal éppen kimaradunk este a belváros szívében, akkor is legbelül, nem is olyan mélyen de érzem azt, hogy egyedül/magányos vagyok.
A szorongásom nagyjából 4 éve kezdődött, pontosan akkor mikor megtudtam a hírt, hogy angliába kell költözzek megélhetési okok miatt. 16 éves voltam ekkor, barátokkal bulikkal volt tele az életem. És aztán ez mind kárba ment mert elköltöztem több mint 3000 kilóméterre. A szorongásom az a tulajdonságom ha ezt lehet így nevezni ami a 3. Helyet foglalja el a listán. Minden éjjel gondolkozom, és sírva alszom el. HA társaságba vagyok akkor is úgy érzem, hogy egyedül vagyok. Pánikrohamok törnek rám az éjszaka közepén amiket csak hosszadalmas sírás, olykor önpusztítás, olykor meg tudatmódosító szerekkel tudok ENYHÍTENI. Nem, nem véletlen emeltem ki ezt a szót. Enyhítés : kínnak, fájdalomnak csillapítása. Nem szűnik meg, csak jobb lesz. Pont annyira lesz jobb, hogy eltudjak aludni.
A harmadik : Álmatlanság.
Az álmatlanság mondhatni végigkísérte az eddigi 20 évemet, habár ez nem teljesen igaz mert ez sok sok évre kiesett. Azonban ez nem olyan rég de visszajött. Későn tudok eludni a fenti elhangzottak miatt, de már nagyon korán kipattan a szemem. Ez is valószinüleg a szorongásomhoz köthető. Minden nap úgy érzem a testem mintha 20 óra fizikai munkán estem volna át egy percnyi pihenő nélkül.
Néha úgy érzem, hogy valaki folyton beszél hozzám. Nem vagyok romantikus, de az egyetlen bizonyos lányt meg tudom romantikázni. Ha eddig nem jöttéln volna rá szorongásom van. Ez szomorú tulajdonképpen mert a szorongásom nem engedi azt hogy élvezzem úgy az életem ahogyan azt az ilyen korban illik.
A negyedik : Féltékenység.
Egy párkapcsolatban valahogy mindig felmerül ez a dolog. Ha valaki túl féltékeny az a baj, ha valaki nem féltékeny akkor az. Nincs arany középút, a féltékenység egy olyan valami, nevezzük ezt Real Thing-nek ami nem egy, de jó pár kapcsolatot tönkre tett már. Na de, hogy jövök én ebbe a képbe? Egy jó ideje nem volt már párkapcsolatom, csak is úgynevezett “ alkalmi/kúró” társam. Ezzel igazából nincs is baj, ám a féltékenység nem csak egy párkapcsolatban tud előtörni. Beszélek itt arról, hogy ha egy barátomnak van egy jó/fél jó párkapcsolata akkor én azt látván hiányolok magam mellől olyas valakit aki az első helyet foglalja el a listánom. A faszom, most már tudod, hogynegy személy.. A személy áll a listám első helyén, így már nem is annyira érdekes?
Az ötödik : A tudatlanságom.
Nem azt mondom, hogy hülye vagyok. Sok olyan dolog van amit a a barátaim közül én tudok a legjobban. Valahogy mégis többet tudnak nálam, ez nem zavar annyira csak szarul esik a lelkemnek amikor szembesítenek azzal, hogy milyen tudatlan is vagyok valójában.
A hatodik : A negatívitásom.
Gyakran próbálom a barátaimnak azt tanácsolni, hogy legyenek pozitívak. Én is mindig úgy adom elő nekik, hogy a legpozitívabb ember vagyok akit valaha a föld a hátán hordozott. Hazugság. Amikor azt mondom, hogy minden jól fog menni, hogy minden rendben lesz, ez csak a külső. Valójában mélyen legbelül ennek a teljes ellentétét érzem. Nem tudom, hogy ez mihez köthető.
Érezted már úgy, hogy semmiben nem vagy jó? Hogy semmihez nincs tehetséged? Így van, a következő is egy fajta negativitás.
A hetedik : Tehetségtelen érzet.
Nem tudom pontosan, hogy van e ilyen kifejezés, de valószínüleg érted mire utal. Néha, elég gyakran úgy érzem, hogy semmihez nincs tehetségem. Nem voltam, jó egyetlen sportban sem. Egyesek elmondása szerint ez nem így van mert sportban sziporkáztam rendesen, valamiért én mégsem így éreztem. Nem tudom eldönteni, hogy jó vagyok e valamiben. Nem érzem azt, hogy nekem egyes témákban, sportokban, munkákban ott lenne a helyem. Mondjuk, mostanában úgy érzem, hogy sehol sincs helyem.
A nyolcadik : Kitartás és annak hiánya.
A kitartás és annak hiánya eddig nyomon követett egészen húsz évig. És valószínűleg nyomon is fog az életem végéig. Tartson az bármeddig is. Kitartó vagyok, nem is kicsit, csak éppen a legtöbb esetben olyan dolgokhoz vagyok a legkitartóbb amikhez valójában egyáltalán nem kéne, hogy az legyek. Gondolok itt olyan dolgokra amit nem érhetek el de mégis küzdök érte. Na tessék már megint az a fránya negativitás. Ellenben a kitartásom aláfagy olyan dolgok terén ahol pont nem kéne. Munka, szeretek dolgozni, a munka egy király dolog, ám ha valami nem tetszik egy munkába akkor a kitartásom elhalványul de nagyon gyorsan.
A kilencedik : Megfelelési kényszer.
Folyton megakarunk felelni egy estleg kettő személynek, elvárásnak, elvárásnak tűnő valaminek. Mi történik akkor ha nagyon sok ideig akarsz megfelelni valaki(k)nek? Egy idő múlva már az egész világnak megszeretnél felelni, és ha ez nem megy akkor az a lelkivilágodra egy hurrikánt küld 10-15 méteres hullámokkal amelyek az elfojtott könnycseppek alkotnak.
A tízedik : (L)étvágytalanság.
Megkérdezed? Vagy csak bámulod a zárójelbe bújtatott kis “ L ” betűt?! Nem véletlen került oda, jelentése van, mint mindennek ezen a földön. Gyakran, mostanába már elég sokszor étvágytalan vagyok. Felkelek reggel eltelik három, négy, öt óra mire éhes leszek úgy igazán. De mikor ott tartok, hogy a kikészített emberi adaggal enyhítsem az étvágyamat, ránézve gyomrom összeszűkülve közli velem, hogy “ a-a nem kérem”. Van, hogy két napig nem esek semmit mert nem tudom egyszerűen megenni. Ezáltal az erőm ezekben a napokban egyenlő a nullával, ha nem a -1-el. Na de mi az az “ L ” betű ott? Hát, mond ki “ Létvágytalanság ” pontosan ez az a “ L ” betű ott. Néha nincs kedvem létezni, olykor azt szeretném, hogy eltűnjel, hogy ne érezzek semmit, hogy senki ne tudja azt, hogy hol is vagyok pontosan. Ne lássak fényt, ne érezzek szelet, se jót, se rosszat, és ne is ártson senki és semmi. Nem épp a legjobb gondolkozás De hééé! Mit vársz egy negatív szorongással küzdő embertől?
A tizenegyedik : Ragaszkodás.
Ha valamihez és vagy valakihez nagyon közel kerülök akkor azt nagyon NAGYON! nehezen tudom elengedni ha arra kerül a sor.
Az a hiányérzet amit magamban érzek az nagyon szeretné megtalálni azt ami ezt az egészet kitölti majd. Miután megtalálta akkor azt gondolja, hogy az már mindig ott lesz és soha nem fogja engedni, hogy mégegyszer hiányt érezzen.
Gondolkoztál már azon, hogy miért nincs meg olyasvalamid amit mindenki megkap a születésekor?
Vagy ami amúgy rendes esetbe járna neked? Én már igen, egy jó tanács ha még eddig nem tetted meg. NE TEDD! Illetve de, tedd meg csak ne gondold túl és ne gondolkozz rajta sokat.
A tizenkettedik : Hiányérzet.
Az űr ami bennem tántorog. Azokért a dolgokért és emberekért kiált amik, akik nincsenek az életemben de szükségem lenne rájuk. Ezt az űrt nehezen lehet pótolni. Nem vagyok egy egyszerű ember, nem barátkozok, nem foglalkozok, és 10 mondatnál többet nem is beszélek unalmas emberekkel, legalábbis számomra unalmasokkal. Minden barátom, ismerősöm épp azt a célt szolgálja, hogy ez az űr kisebb legyen. Önzőnek tűnhet ez az egész így de valójában mindenki ezt csinálja. Minden azért barátkozik mert nem akar egyedül lenni. Egy kissebb része már csak az adott ember személyisége.
A tizenharmadik : Szeretethiány.
Tudom, legalábbis remélem, hogy szeretnek. Vannak körülöttem emberek akik teszik és vannak akik azt mutatják, hogy teszik. Valamiért mindig sok szeretetre vágytam, amit nem annyira kaptam meg, mint amennyire azt szerettem volna. És ez most is így van. Itt nem csak a szerelemről beszélek, hanem magáról a szeretetről. Szükségem van arra, hogy valaki igazán érdeklődjön irántam. Ugyanúgy szükségem van arra is, hogy valaki megöleljen, megfogja a kezem és azt mondja a szemembe, hogy szeretlek. Van-e ilyen? Nincs.
A tizennegyedik : Boldogtalanság.
Szomorú vagyok. A napom több mint a háromnegyede szomorúságból áll. Ilyenkor nem értenek az emberek, azt mondják én nem lehetek szomorú. Nem lehetek szomorú, hiszen tudok járni, tudok látni, tudok beszélni, van mit ennem és van hol aludnom. De a szomorúság hiánya nem mozgástól, érzékszervektől vagy helyektől függ. Inkább ne tudnék járni, inkább örök sötétségben élnék, inkább örök némaságban csak ne lennék szomorú. Ezért is teszek meg minden ellene. De néha a minden is kevés.. Shit happens I guess
A tizenötödik : Fájdalom.
A fájdalomnak sok fajtája van. Én itt most nem a fizikai fájdalomról beszélek, habár abba is volt részem. Én most a belső fájdalomról beszélek, amit az előbb felsoroltak okoznak. Néha úgy érzem, hogy szétrobban a mellkasom ettől a fájdalomtól. Szorít, nem kapok rendesen levegőt. Ez mind mind a fájdalom miatt van. Nem könyörgök azért, hogy ez eltűnjön, már meglennék elégedve azzal is ha enyhülne. Ez a fájdalom ami kizökkent a cseppnyi jólétből is.
Néha jól esne csak gondolkodás nélkül kimondani mindent, de akkor mi lenne velünk? Ki lenne mellettünk? Ki maradna nekünk? Gondolkozni fontos mielőtt beszélünk de inkább bánjunk meg azt, hogy kimondtuk mintsem azt, hogy nem mondtuk.
A tizenhatodik : Kimondatlanok.
Rengeteg olyan kimondatlan szó, mondtad maradt a fejemben amik miatt örlöm magam. Mondván az életem teljesen máshogy alakult volna ha azokat kimondom, de nem tettem. És ha mégis megtettem akkor már túl késő volt. Egy adott kijelentéssel, közölnivalóval nem szabad túl sokat várni de nem is szabad elsietni. Minden egyes pillanat amit elmisseltem amikor ki kellett volna mondanom, felemészt belülről. És folyton csak arra gondolok, hogy mi lett volna ha, de ott van az a “ ha ” és a “ mi lett volna ha ” mondatok sosem játszottak.
A tizenhetedik : Szerelem.
A szerelem egy nagyszerű érzés. Pillangók a hasban, szív a torokban és még ezerféle nyálas szarság. Amit azonban nem mernek bevallani az emberek, hogy a szerelemnek van egy másik oldala is. Görcs a hasban, elakadt levegő a torokban és még ezerféle fájdalmas szarság. A szerelem egyaránt lehet szép és csúnya is. A viszonzatlan szerelemre gondolok most legfőképp. Amikor teljes szíveddel, testeddel és lelkeddel szerelmes vagy valaki másba aki nem érez irántad semmit. Ez fájdalmas, pokolian fájdalmas.
A tizenynyolcadik : Hazugság.
Mindenki utálja amikor hazudnak neki. Egy hazugság lehet kicsi és lehet nagy, de nem változtat a méret a tényen hogy at hazugság. Amikor valaki hazudik nekünk akkor úgy érezzük becsaptak, hogy a fejünk felett nyúlt át. Senki nem szereti ha úgy érzi becsapták, ez azt jelképezi, hogy a hazudó fél nem szereti teljesen az áldozatot. Mi a franc.. itt mindenki áldozat.
A tizenkilencedik : Változás.
Megszokás - változást kiváltó ok - változás. Ez a körforgása, mint mindegyik körnek ennek sincs vége. Megszokni valami vagy valakit nem a legegyszerűbb dolog a világon. Egyáltalán vannak egyszerű dolgok? Miután sikerül megszokni valamit és vagy valakit, akkor egyfajta hiányt pótolunk vele. Az egésszel a baj, hogy amikor az a valami és vagy valaki megváltozik akkor neked újra meg kell szoknod. Amit követ az a hiány amit pótoltunk, csak kétszer olyan nagyobbnak tűnik mert már rég találkoztunk vele. A változást nem mindig lehet megszokni, van amikor a szíven már túl sok egy egy változás. A hiány amit pótoltunk és amit pótolni próbáltunk ilyenkor már üvölt, üvölt és ezt senki más csak te hallhatod, mintha üvegszilánkok lennének az agyadban olyan érzés.
“You’re just another reason why I stay inside
Just another reason why I hate this life” ~ Nothing,Nowhere
A huszadik : Te! Szereltek. 💔:):
turnnoffyourmind
baratheonpilled
areudirty
romaincrisis
snowghoul