Elengedi (Szeretni) egy drogfüggőt.

[just-cry-and-cry]

Hogy is van ez a lépegetősdi?

Ahogy haladunk előre az évekkel szinte mind ugyanolyan cipőkben találjuk magunkat. Körbenézek a korosztályomban és néhány kivételt leszámítva mind ott állunk a tökéletes bizonytalanságban. Kicsit olyan ez mint elindulni A-ból B-be úgy, hogy azt sem tudjuk merre van B, illetve kétségbeesetten széttett karokkal állunk egyhelyben, mert nem csak a cél nincs meg, hanem már elfelejtettük, hogyan kell lépni. Tudjátok "Jobbat a bal után, jobbat a bal után. " - Hát nem egyszerű? - Naa pedig olyan egyszerűnek hangzik. Hisz ezt tanultad meg elsők között,nem?

Aztán megpróbálsz lépni egyet. A jobb lábad emeled, de hova tedd le? Tökmindegy. Letetted. Oké, jön a bal, és egyszercsak nem érzed a lábad többé, vagy épp tonnás súlyként funkciónál. És így ragadunk be egy ígéretes "majdnem" és egy bizonytalan "már nem" közé.

[just-cry-and-cry]

Csak néztem az állad, néztem az orrod, a szemeid, a szőrt az arcodon ami még csak foltokban nő rendesen.

Én csak néztelek, néztem a gödröcskéket a szád sarkában és a mosolyvonalad. És azt akartam, hogy mosolyogj tovább, hogy mosolyogj mindig.

Rosszfiúsan helyes vagy. A szemeid és a mosolyod is,igazából mindened. És te magad az is vagy. A filmekben, könyvekben, sorozatokban megjelenő rosszfiú fajta.

És én voltam a történetben aki próbált jó lenni. Jobb, mint mielőtt megismertelek.

És most azt érzem, hogy megyek melletted kézenfogva egy olyan úton melyre sosem akartam igazán rálépni.

[aruna82]

“ Az elfojtott érzéseknek mindig oltári nagy kiakadás a vége, úgy árasztanak el mindent, mint a gátat átszakító víz. “

-Kemese Fanni

[szomoruigazsag]

#27

Szívünket az első csalódás előtt, a gyermeki naivitás jellemzi. Aztán később egy megtört, cserben hagyott érzéketlenség.

Ez a felnőtté válás része.

[just-cry-and-cry]

Az a büdös nagy helyzet, tegnap éjjel rá kellett ébrednem, hogy nemhogy nem vagy belém szerelmes még csak a társad sem tiszteled bennem, sem a nőt, de még csak az embert sem.

[lelektelen0]

Nem tudom el dönteni hogy csalódott, boldog, ideges vagy csak egyszerűen ténylegesen lelketlen vagyok...

~G~

[just-cry-and-cry]

Mert vannak olyan mondatok amelyeket sosem kellene hallanunk olyasvalaki szájából aki szeret minket.

Túl fájók és kegyetlenek.

[just-cry-and-cry]

Annyira gyűlölöm a köztünk lévő csendet.

[just-cry-and-cry]

Hát ilyen ez a kettősség.

Vagy annyira ég a láng, hogy eléget ahogy fűt a tűz. Vagy annyira hideg vagyok, hogy teljesen befagyok érzelmileg. Nincs átmenet a kettő között. Kegyetlen egy mérleg ez.

[just-cry-and-cry]

Én nem tudom, hogy működik az, hogy vannak napok mikor nem érzek semmit sem.

[csakegyszivdobbanas]

És megint egyedül maradtam az érzéseimmel és a gondolataimmal

[just-cry-and-cry]

Sokkal többször mondom ki mennyit jelentessz nekem, mióta tudom,hogy elveszíthetlek.

Azt hiszed azért,mert nyálas vagyok vagy csöpögős,túl érzelmes.

Azt mondod neked ez kicsit sok de esküszöm nem tudom,hogy csináljam másképp.

Hiszen annyiszor nem mondjuk ki a dolgokat, nem szeretjük nevén nevezni őket. Mintha ez egyfajta gyengeség lenne.

Túl sokszor hallgattam már mikor mondanom kellett volna valamit.

Túl sokszor akadt el és alakult góccá egy-egy szó a torkomon.

Ez nem bizonygatás és nem is túlkapás,egyszerűen csak jó érzés kimondani,mert szeretném azt,hogy tudd mit érzek. Még akkor is ha neked ez sok.

[just-cry-and-cry]

A sajat történetedben nem lehetsz te a rossz.

[just-cry-and-cry]

Ott ültél velem szemben Te, hosszú idő óta most láttalak először. Mellettem ült a barátom akit nagyon szeretek. Az este folyamán váltottunk pár szót és párszor lopva rád néztem, tudom hogy te is így tettél. De mire elérkezett a reggel, teljes nyugalommal és boldogsággal ismertem be, sokkal jobb, hogy nem veled vagyok.

[just-cry-and-cry]

“Ez olyan női dolog,hogy minden eddigi kapcsolatodból kivennéd a a legjobbat és azt összegyűrnéd egy emberbe, ő lenne a tökéletes”

Mondta a barátnőm akinek egészen sok kapcsolata volt eddig. Nem gondolnám,hogy jelen helyzetben erről lenne szó. Nem a tökéletest keresem hanem azt aki mellett lehetek önmagam anélkül,hogy szégyellnem kelljen vagy visszafognom magam. Egészen addig nem is tudtam milyen az, míg meg nem találtam azt akivel ez a része tökéletesen ment. A többi nem annyira, de az már mellékes. Ha életem során volt valaha szabad a lelkem az akkor volt. Lehettem egy nagy bolond boldog gyerek. Bolondoztunk ,versenyeztünk állandóan, mindenben és hajtottuk egymást. Lángoltunk.

Én még nagyon szeretek gyermeki boldogsággal a dolgokhoz állni.Így tudom háttérbe szorítani a negatív dolgokat a múltamból és jelenemből.Egy bohóc vagyok akik nyiltan vállalja,hogy nem 100%-as. Félreértés ne essék komoly vagyok mikor komolynak kell lennem és értelmes is.

És jelen helyzetben nagyon sokat segít az,hogy veled nyugodt lehetek.Mert lenyugtatsz,feloldoztál egy két teher alól és sokat segítessz abban,hogy fejlődjek.Nagyon hálás vagyok érte. 

DE túl merev vagy hozzám. 20 éves vagyok te pedig majdnem 22 és nem értem miként tudsz ennyire koravénként élni. Rettentően negatív leszel tőle és kicsit sem boldog.Tudom,hogy nem lángolsz.Nem érzem. Akik ismernek engem ránk néznek és annyit mondanak“nagyon szép pár vagyunk és jól is mutatunk,de én annyira nem ilyen vagyok,mint melletted.” Sok mindenben hasonlítunk és esküszöm nagyon megszerettelek talán még szerelmes is vagyok. 

Viszont őszintén nem tudom,tényleg ilyen kapcsolatot szeretnék-e magamnak a jövőben,attól függetlenül,hogy most tényleg jó. 

21/01/16

[just-cry-and-cry]

Végezetül

Ismét elmúlt egy év. Ma 2 éve,hogy először találkoztam az első szerelmemmel.Tudjátok az a tipikus első reménytelenül elbaszott szerelem volt.Most kicsit úgy érzem,hogy ma nem az elmúlt egy évet engedtem el,hanem az előző kettőt minden tragádiájával,fájdalmával,örömével és szépségével. Mondhatom hogy a 18/19-es évem talán a két legmeghatározóbb volt eddig számomra.Annyi minden jár most a fejemben.Rengeteg elszalasztott lehetőség,emberek akik jöttek és mentek.Véletlenek megmagyarázhatatlan sorozata.Pillanatok amiket meg nem történné tennék vagy minimum felejthetővé,még akkor is ha tudom nem lehet. Mert az van,képtelenség idejét lejárt szanaszétt zúzótt dolgokat helyrehozni és ez így is van rendben.De ma utóljára szeretném ujralátni az összes emléket és újraérezni minden érzést,hogy aztán betehessem egy fiókba és teljes nyugalommal zárhassam be őket fájón mélabús egyszerűséggel.

[just-cry-and-cry]

2020 örülök,hogy vége.

Kicsit megkésve ugyan ,de most sikerült visszagörgetni az előző évben írt posztjaim és levonva a konklúziókat kicsit elbúcsúztatnám a 20-as évet is. Az év 95%-a rettenetes volt. Közönyös és közönséges emberekkel. Sok stresszel és nagy belső harcokkal. Olyan ember vagyok aki állandóan figyeli önmagát és mindig jobb akar lenni.Ami persze nem jelenti azt,hogy tudom is hogyan legyek jobb,de erősen törekszem rá. Az emberek jöttek mentek,ahogy ahhoz már hozzászoktam, bár van aki után még mindig nagy az űr. Volt olyan is akit tárt karokkal vártam vissza és meg is érkezett,ami amilyen meglepő volt annyira megnyugtató érzés is.Történtek dolgok amiknek később értettem meg a miértjét vagy még azóta sem. Az év nagy részét legszívesebben felgyújtanám a picsába.Gyalázatos volt,kevés építő jelleggel. DE a végére egy 180 fokos fordulat következett be, mert megismertem valakit. Ő rengeteg új dolgot hozott az életembe és már most sok mindenre rádöbbentett magammal kapcsolatban. Kiegyensúlyozottabbá és masszivabbá tesz az ami kettőnk között alakul.És bár közel sem vagyok a legbiztosabb ezzel kapcsolatban. Együtt kezdtük az új évet és azthiszem kimondhatom,hogy szeretném azt, hogy együt fejezzük majd be. Várlak 2021. Mutasd mit hozol nekem. 

[just-cry-and-cry]

Ha az elejétől tudjuk,hogy halálra van ítélve,vajon akkor is ugyanúgy hiszünk benne?