Nem szeretem az előzeteseket, előre tudni, mire számíthatok. Szeretek meghökkeni minden egy gondolaton, történésen, fordulaton. Egyszer már találkoztam a Rendes lányok csendben sírnak c. könnyvel. Nem akartam tudni, miről szól, de kíváncsi voltam rá. Aztán tegnap belém hasított valami, elmentem érte zárás előtt a szakadó esőben, hogy a mai 6 órás vonatúton elkezdem. Még 2 óra van hátra, most emésztem. Mellbe vágott, mert egész héten egy nemi erőszakos poszton dolgoztam, de még nem forrta ki magát az a gondolatmenet. Mellbe vágott a sok párhuzam, a felismerések, az, amit nekem tudott mondani a könyv. Köszönöm.
Beleszülettem a szabadságba. 1991. Emlékszem, 13 évesen a kisfalunk majálisán ünneplőbe öltözve adtunk ünnepi műsort egy akkor még ismeretlen örömnek. Öröm-óda szólt.
Nekem sosem tűnt fel, hogy határtalanul utazom, hogy senki nem kérdezi meg Európában honnan jöttem és hová tartok. Vagyis állj, dehogynem. Attól a perctől, hogy az Erasmus segítségével közös nyelvem lett a világgal, számtalan utazóval osztottam meg élettörténetem, hazaszeretetem... Minden szép volt, normális. A határátkelők izgalma, a gyomorgörcs csak Oroszország sajátja volt. Irónikus, nemdebár?
Most ülök a buszon. 11 óra a szerelem. Meglátom az osztrák átkelőt és szorul a gyomrom... nincs takargatnivalóm, a görcs az ismeretlennek szól. Nekem nem a határátkelők világa a normális. A szabad Európa a normális. Bajorországban mégis ellenőrzés jön majd: honnan jött és hová tart?
Szabadság, szerelem, Európa: honnan jöttél és merre tartasz?
A félelem megeszi a lelket. Arab közmondás, legalábbis Fassbinder filmje szerint. Megnéztem a belőle készült darabot az Átriumban. Alföldi. Mindennapjaink. Kritika - de az egész társadalomnak.
Kebab. Terrorizmus. Ez jut eszünkbe az arabokról, változó sorrendben.
Ígéret anyának. Nem leszek politikus és nem lesz külföldi a párom. A darab két olvasata: én is alsóbbrendű vagyok Németországban - csóró kelet-európai kislány?!
Félelem az idegentől. Természetes. Erősítsük? Hitler. Párttagság. Mindenki gyanús. Vagy csak irigyek vagyunk?
Kilátástalansás. Nehogymár neki jobb legyen. Nem érdemli meg. Senki. Alsóbbrendű. Bevándorló. Migráns.
Jagermeister.
Fáj. Félek. Tehetetlen vagyok. Hol vagyok?
Ki vagyok én és ti kik vagytok? Ki vagyok én, hogy megítéljem? Kik ők, hogy elítéljék?
Terveim, miről írjak: túlfogyasztás világnapja, jogvédelem és hogy ma már annyian értenek ma Magyarországon a demokráciaelméletekhez, mint a focihoz. Valóság: Szorgalmatos Budapest táv jelenleg 4 átszállással, de még van egy állomás, szóval ne kiabáljuk el! Egyébkent a célállomáson belül is ez a harmadik megálló, amit belőttünk. És csak 1 óra késés!!! Máv, én így szeretlek. <3
B-E-S-Z-Á-M-O-L-Ó, szubjektív Nyata-élmény egy vén rókától
Csütörtök, negyed kettő. A második kávémat iszom, de még mindig álmos és tompa vagyok. Dolgoznom kellene, meg szilvát szedni a pálinkához, lekvárt is akartam ma főzni, de csak itt van az a fránya beszámoló, amit múlt héten megígértem a lányoknak. Nevetnek is rajtam az alumnik, akiknek anno bőszen osztottam a feladatokat elnökként: a fagyi visszanyal.
Ha motivációt keresek az íráshoz, mindig fellapozom a Forbes főszerkesztői előszavát. Galambos Márton. Zseniális ember, a Magyary15 szülinapi rendezvénysorozaton moderált is egy beszélgetést a szakkolinak (ahol ott volt a másik nagy kedvenc, Böszörményi Gergő is). Most ott volt a Nyatán, Baló Györggyel és Balogh Ákossal vázoltak fel egy 30 éves médiatérképet.
Visszatekintés. Ez volt a 20. Szakkollégiumi Nyári Találkozó. Múltidéző beszélgetéssel emlékeztünk meg az első Nyata, az akkori negyedik országos szakkollégiumi találkozó résztvevőivel. Akkor egyszerűen nem lehetett egy civil, alulról szerveződő és kritikus fórumot elindítani - de folytatni (óvatosan) lehetett. Így történt, hogy az első szarvasi összejövetel a negyedik találkozóként lett meghirdetve, majd a szervezők okosan, lassan rendszert is váltottak. Persze ez már csak történelem.
A 20. Nyata viszont már a jövőről szólt. Technológia, társadalom, fenntarthatóság. Jóízű beszélgetések hideg sör mellett - mert mi nem csak barátok, nem csak gondolkodó értelmiségiek, de felelősséget vállaló emberek is vagyunk. Fiatalok, akik felelősek a bolygónkért, a társadalomért, a mindennapi történésekért. Fiatalok, akik vitatkoznak, akik mindenről mást gondolnak, mégis egy asztalhoz ülünk és próbáljuk egy kicsit jobban megérteni egymást és a világot. Mert tudjuk, hogy minden lehetséges együtt. Mert csak együtt, kompromisszumokkal lehetséges. Bölcsész, jogász, mérnök? Nem számít. Az értékrend sem, csak a vitakultúra. Mint a szakkollégista lét három pillére mutatja: szakmaiság, közösség, társadalmi felelősségvállalás.
Együtt. Ez a szervezésre is igaz volt. Kiválóan menedzselték a sok vállalás nyújtotta kihívást a szervező szakkollégiumok. Kiemelném a számomra legmeghatározóbb momentumokat:
A táborba érkezés első napja az önkénteskedésről szólt, mi Magyarysok az egri gyermekotthonba mentünk sokad magunkkal, mások kerítést festettek vagy a temetőben gyomláltak Bükkszéken.
NYATApp: ezt nagyon kérlek tartsátok meg! Az applikációval nem csak a résztvevők voltak kereshetők, de a programok, a szállás, a tranzakciók és millió egyéb más opció is. Tranzakciók, igen, mivel nem volt készpénz, mindent a nyakunkban lógó névtáblával lehetett fizetni. Az egyéni számlákon maradt összegeket pedig a tábor végén aki akarta, felajánlhatta jótékony célra - egy gitárt vettünk a gyermekotthonnak.
Szakmaiság: 2014 óta járunk ide, de nekem szakmailag ez volt a legütősebb Nyata. Hiába a távoli helyszín, nagyszerű szakértőket sikerült elhívni, zseniális viták alakultak ki, hatalmas nyitottságról és érettségről mutatott példát a közösség - újra. Személyes kedvencem egy médiaetikai szimulációs játék volt, ami azért érdekes “akasztják a hóhért” szituáció nekem, mert az egyik levezetőnek egy másik játékában évekig szervező voltam.
Közösség: nehéz bármit is írni, ízlelgetem a szót, de csak a keserű kávét érzem, amit még mindig kortyolgatok.
Kávé. A legnagyobb közösségformáló. 2014-ben egyedül érkeztem. Nem tudtam mi az a Nyata, mi az az Interkoll, de kíváncsi voltam és nagyon ott akartam lenni. Megmagyarázhatatlan, mágneses erő, ami azóta is töretlen. És ott, akkor, a kávé törte meg a jeget az ismerkedésben - mint azóta már oly sokszor.
De ha az egy szó, “kávé” mellé más jelzőket szeretnénk aggatni, azt hiszem a bizalom, tisztelet, őszinteség, humor, odafigyelés, viták és a barátság lenne. És talán a reggel 7-ig tartó tánc :D
Naiv? Túl szép, hogy igaz legyen? Anno 1985.
32 éve töretlen a lelkesedés, de már bőven van olyan, amiben meghaladtuk az elődöket. Már nem csak szakkollégisták és szakértők voltunk együtt. Voltak szponzorok, ott volt a HÖOK. Tehetséggondozás és szelektív hulladékgyűjtés. Pozitív csalódás.
Szandi. Büszkeség. Mert ezt még le kell írnom. Történt ugyanis, hogy felvettünk egy barna hajú lányt, én lettem a mentora. Majd a szobatársa. Szegény lányt pedig “minden útba eső mély vízbe beledobtam”, írt tanulmányt alapképzés elsősként, szervezett országos konferenciát az Interkollal, volt Magyary alelnök és lassan minden, csak akasztott ember nem bő 2,5 év alatt… fél éve pedig ő az első választott magyarys tisztviselője a mozgalomnak, a Kommunikációs Bizottságban többek között a minisztériumban tárgyal a tehetséggondozó formánk jogi szabályozásáról. Ha másért nem, hát ezért megérte!
Végül szeretném megköszönni még egyszer a szervező szakkollégiumoknak a kiváló munkát, mindenkinek, aki valamilyen módon hozzájárult a rendezvény sikeréhez és a Magyarynak, hogy idén rekord létszámmal tudtuk képviseltetni magunkat a Nyatán. :)
Egy élmény volt!
Amíg megkel menj el futni (opcionálisan a húgoddal).
Éld túl, érj haza, majd a kinyújtott tésztára rakj egy réteg pizzakrémet, paprikás szalámit, virslit, kukoricát, hagymát és sajtot.
Szedj málnát, amíg megsül a pizza. Vigyázz, senki ne érjen hozzá, amíg le nem fotózod a kész mesterművet, valamint próbáld meg a konyhát sem kigyújtani!
Posztold, ahová csak lehet mialatt mielőtt megkóstolnád egyáltalán.
Élvezd a jól megérdemelt vacsorát! Ülj vissza dolgozni!
Hogy változik meg minden és miköze ehhez a Vakáció bérletnek? Sok a kérdés és kevés a válasz egy Erasmus után
Ülök a vonaton. A kis piros, mint mindig. Lerobbant, megint, nem fogjuk elérni az IC-t. Az utasok idegesek, én kisruhában nyomkodom a telefonom. Énkeresésről olvasok cikkeket, néha meg is könnyezem. Mióta van ennyi hidegvérem? Diplomaosztó vacsorára megyek - diploma nélkül. Az, hogy nem végzek a többiekkel már egy éve tudvalevő. Akkor döntöttem el, hogy passziváltatom az első félévet. Az, hogy egy év lesz a csúszás csak most, hogy végképp elengedtem a Szakszemináriumot. A büszkeségemnek nehéz, a pénztárcámnak drága döntés volt, de van, hogy már túl sok. Nem mindenben van ennyi türelmem. Az életemben lévő káosz, a teljes bizonytalanság és az Erasmus utáni visszaszokás nem egyszerű. De már az önkénteskedés, a kutatás is nehezemre megy, mert nem találom a helyem, nincs hova leülnöm dolgozni. Napi 10 órát vonatozok, ha Pesten van dolgom. Az irodában alszom, ha nem érem el az utolsó vonatot, vagy nem elég, ha délre érek fel. Kell a vonat, keep moving, de kellene egy hely is. És egy cél. És hogy nálam is elmúljon az Erasmus utáni depresszió, ami egy tudományosan bizonyított tény. Legutóbb miért "úsztam meg"? Mert a szakkoli elnökséggel egy még nagyobb kihívás következett - és a szívem sosem volt igazán Szlovéniában. Most a szívem valahogy egy kicsiny városban van Németországban és arra vár, hogy jövő héten hazahozzam. Mert szív nélkül nehéz bármit is tenni itthon. Marad a kimerültség, a tengődés, a halogatás, a céltalanság. De mi is a cél? Még mindig megváltanám a világot, de már etetném is. A jog most túl rideg, főleg egy forró currys csirkéhez képest.
Eredetileg “Nehéz utolsóként elmenni” volt a bejegyzés címe. Aztán tegnap megnéztük a Mielőtt felkel a Nap című filmet. Búcsúzás, egy újabb Erasmus vége és reggel Hamupipőke hintója tökké változik.
Vigyázat, spoiler!
Két fiatal találkozik, együtt töltik az időt, ami adatott, mert úgy döntöttek, hogy jobban megbánnák, ha kihagynák egymás megismerését, mint azt, hogy utána el kell engedniük egymást. A Mielőtt felkel a Nap egy gyönyörű független film, amit mindenkinek megéri megnézni.
A főszereplő foglalja össze a sorstól kapott idő végét stílszerűen: és akkor reggel tökké változunk...
Hetek óta búcsúzunk, a szobatársam ma már Peruban önkénteskedik. Nagyon furcsa egy csapat, valahogy mi is szimbolizáljuk, hogy miről is szól ez a program, mi a megismerés és a tolerancia Európája.
Mi az Erasmus? Max foglalta össze tökéletesen:
amikor a szurinámi felmenőkkel bíró holland lány sushit készít, míg az algériai szülőktől származó francia srác bureket, mi pedig német, cseh, osztrák, szlovák, görög, magyar fiatalok jóízűen eszegetjük felváltva őket, körbeülve a hostel ici-pici konyhájában lévő asztalunkat - de széket mindenki magának hoz... ;)
Van még két emlékem, ami - hűen a kajasznob névhez - főzéshez kapcsolódik, mikor elkezdek nosztalgiázni, mert már azt tesszük.
Legyen inkább három.
(1) Tiramisu a szlovák Evicka és az én prezentálásomban, mivel a sütő hiánycikk. Amaretto, mert attól lesz tökéletes - kivéve egy pohárnyi, ami a muszlim barátunknak készül.
(2) Lángos, de már nem Farkas és én készítjük, azok az idők már elmúltak. Max (német) és az osztrák szomszédom szorgoskodik a konyhában.
(3) Granadir (krumpli, tészta, sok hagyma), mint tipikus szlovák étel (és egyben mindenki egyik nagy kedvence) egy görög lány konyhájából a szlovák - osztrák - magyar triónak, természetesen jégkrémmel és kávéval.
Jellemezd egy szóval a félévet? fokhagyma! - és ugyanerről Magyarország is folyamatos asszociáció a jelenlévőknek :D
De a félév nagy tanulsága az egymás iránti tisztelet és a szeretet is. A nemzetközi bemutatkozó eseményt fej-fej mellett nyertük meg végül - a szlovákokkal versengve. Az utolsó két hely kihirdetésénél álltunk egy szlovák lánnyal, egymást ölelve, és szorítottunk a holtversenyért. A pálinka és a táncház mindig nyerő, és persze a magyar konyha varázslatos, bármennyire is nem egyedi. (Megkövezés helyett nézzünk körbe: a görögöknek is van fánkja, a németeknek is lángosa, az egész európai kultúrkör nem csak művészetileg, de gasztronómiailag is nagy hatással volt egymásra.)
Vasárnap már mi utazunk. Majdnem az utolsó turnus. Fájdalmas volt elengedni mindenkit egyesével. Naponta búcsúkávék.
Aztán három nap Budapesten a párommal és meglátjuk, mit tartogat a jövő.
Egy biztos, augusztusban találkozunk Csehországban! ;)
Ülök a vizsga felett. Pörgetem a facebookot, nem fogom fel amit olvasok. Pedig írtam délután ezeket sorokat...
Csak egy órát vacsoráztam Gáborral (amit még egyszer köszönök), de sietnem kellett.
Már megint ordítanak a szomszédban. Az ázsiai srácok nyitva hagyják az ajtót, majd ordibálnak, nyávognak, püfölnek... szerintem magányosak. Figyelemfelhívásnak indult, hogy nyissanak felénk, de mára inkább visszataszító lett. Pedig mi próbáltuk, nem megy.
Másfél óra. Nem megy. Már megint ordít.
Tisztelet. A szobatársam búcsúbulija óta rájöttem, milyen fontos ez számomra. Mindent megtettünk a tökéletes búcsú és a tökéletes szülinap érdekében. Ő boldog volt, én kiábrándult. Részeg vendégek tivornyáztak az ágyamban.
Max szobája. Kellett a magány. Hétfő éjszaka. Ki kell bírni. Nem lenne ez baj, nem lenne sok, de nem most. Három hét és visszatér Szakos Judit, a PhD hallgató, a szakkoli elnök - ordíthatsz újra, makacs leszek és bírom az ütéseket, felállok majd újra és újra...
De most, a kedves “mama” Judit nem akar mást, csak őszinte tiszteletet, barátokat, szerelmet és sikeres vizsgákat.
9 fok van. Felfoghatatlan jóidő és Kánaán. Pár napja még a hó esett ma pedig már rövidnadrág. Tényleg, rövidnadrág! El ne felejtsek visszahozni… Merthogy éppen az Uberre várok - a kishugi holnap ballag, már a gimiből. Milyen rég is volt már az. Zrínyi. ÁJTP. Öregszem. De túl vagyok életem egyik legklasszabb szülinapján.
3.36 Bizony, köszönöm a sok köszöntést! Drágák vagytok! Megjött az autó.
4.23 Reptér, egyedül. Tényleg egyedül, még a személyzet is csak csordogál befelé. Eldöntöttem, hogy felfedezem a rejtett tartalékokat, úgyis lesz még pár köröm ezzel az országgal. Szóval egy babzsákban csücsülök miután felfedezem a könyvtárat, elolvastam a híres észt írók dióhélynyi életrajzát, megnéztem az óriás sakk mellett lévő zárható ágyakat (!) és egyéb menő ülő/fekvő alkalmatosságokat. Kapunként tematika, autentikus észt étterem zabkása ajánlattal (utóbbi a hajón is volt múlt héten), valamint önkiszolgáló zöldséges bárrész a késésben lévőknek. Még mindig cool Tallinn! Hugi. Büszke vagyok, meg hihetetlen, és minden, ami ilyenkor lenni szokott. És aggódom. A családban az egyetlen, aki elég tehetséges ahhoz, hogy a CEU-n is kiköthetett volna a Nyíregyházi Egyetemre (a másik rossz vicc) pályázott. A tudás otthoni megosztásának nem az otthonmaradás, hanem a tanulás majd hazatérés a módja. Mondatja velem az öreg, bölcs (kac-kac!) - nem leírva ezzel a Nyíregyen végzetteket - aki 7 év egyetem, 2+2 fél egyetemi képzés, 3 hazai és 2 Erasmus partnerintézmény tapasztalataival bírok, elnök voltam egy szakkoliban, részt vettem az országos mozgalomban, tdkztam…. De nem kell rám hallgatni #csakazértsem Enikő, remélem olvasod! A szülinap/búcsúbuli külön posztot érdemel, ha megérkeznek a képek és “A videó”. Még 3 repülő, 2 vonat és law-budget hazaérek. Tere!
A Pepsi engedett a nyomásnak, és visszavonta a nagy...
Mindeközben a konyhában egy üveg Pepsivel és egy rakás könyvvel körbevéve próbálom befejezni a ma határidős tanulmányomat a magyar felsőoktatás helyzetéről egy jövő havi oroszországi konferenciára.
Az energiaital, a kávé és a mogyoró már elfogyott, de egy mélyrepülés után a hitem visszatért.
Warning! A laptopom is megfertőződött a nyugati tudás ragacsos mételyével, így nem akar szuperálni, vigyázzatok, ha túl sok valós hírt vagy nemzetközileg elismert tudósok által jegyzett tanulmányt olvastok a Ti eszközeitek is veszélyben vannak!
“Külföldről könnyű...” “Beleőrülök, hogy nem lehetek ott.” “Ha ott lennék számítana, érne bármit is?” “Tényleg ki mernék menni végre?” “Megint csak a szád nagy...” Fáradt csalódottság, meggyötört tehetetlenség, távoli közelség. Avagy minden, amiről nem szabadna írnom.
De mégis mitől félünk?
“Szabad ország, szabad egyetem” - kezdik kántálni a Kossuth téren tüntetők az élő közvetítésben, pont mikor befejezem a headline-t.
Félek.
A határozottan kiálló barátaim megértették már, hogy miért félünk kiállni Mi, akármit is jelentsen ez a névmás. Mi, akik valamilyen szinten mind függünk az államtól annak patriarchális értelmében. Ők nem ítélkeznek, inkább célul tűzték ki, hogy ezen változtatni kell, hogy tartalmat kell adni a demokratikus jogállam, a gondolat-, vélemény és szólásszabadságnak. A lelkiismeretem viszont már nem bírja a racionális közönyt.
Idegőrlő belső vita: “Külföldről könnyű...” “Beleőrülök, hogy nem lehetek ott.” “Ha ott lennék számítana, érne bármit is?” “Tényleg ki mernék menni végre?” “Megint csak a szád nagy...”
“Igen, ezt a posztot megírod, megnyugszol, kitörlöd. Nem, inkább csak papírra kellene vetni, majd felgyújtani.” Még itt Észtországban is. Túl közel van a medve.
Csingiling.
Ma a kék bálna sem adott hozzá a hangulatomhoz, és bár szegény német párommal elolvastattam a nemzetközi sajtó java részét, nehéz megosztani valakivel ezt a mardosó érzést, ami őt közvetlenül nem érinti.
Várjunk csak. Biztos ez? Nigel Farage-t sem gondoltuk soha, hogy közvetlenül befolyásolni fogja az életünket csúsztatásaival tűzdelt, de hihetetlen retorikai képességével. Most mégis ott a kérdés, mi lesz a második legnagyobb magyar városban lakó honfitársainkkal Londonban.
Aztán eszembe jutott egy metafora, valahonnan mélyről, hogy megértse.
Nem emlékeztem pontosan, de azt tudtam, hogyha eltűnik a hit, Csingiling fénye kialszik. Ha a gyerekek már nem hisznek a tündérekben, meghal.
Egy picit én is így éreztem. Minél több az eredménytelen akció, minél több a kiégett, kiábrándult ember, annál nehezebb előre menni, mert nincs, aki higgyen a sikerben. És Csingiling meghal, mielőtt ez megfordulhatna, mert nem látszik az előre.
De minden mese arra van, hogy tanítson valamit, vagy adjon. A következő jelenetben Wendy hite feltámasztja a tündért, és én is elhiszem, hogy vagyunk még elegen, akik a szolidaritásban és teljesítményben hiszünk. Abban, hogy dolgozni kell.
Az önkénteskedés erre is jó volt. Megtanultam, hogy nem a pénz az első, hanem a hit. A túlélés pedig sok mindent jelenthet, de a lelkiismeretes éhenhalás most vonzóbb, mint a gyomorfekélyes megadás. Ez persze megint csak nagyszájúság. A szülőktől kérni ugyanúgy idegőrlő, mint elveket feladni.
Az oktatás ettől függetlenül még szent és sérthetetlen.
Nispacee
Most is egy cikken dolgozom. Ősszel adtam be, adott volt a kutatási témámhoz: A kormányzat szerepe a fenntartható felsőoktatásban Magyarországon. Hétfőn kell leadni, májusban fogom előadni Kazanyban, Oroszországban.
Mikor pedig már azt hinnénk, hogy ennél nem lehet meredekebb a helyzet, akkor csak meg kell látogatni a konferencia weboldalát:
Petíció a CEU-ért a legnagyobb közigazgatási konferencia honlapján. Bár nem meglepő az elmúlt napok nyilatkozatai, kiállásai után.
De hogy mindig a legkompromittálóbb témát választom...
Doktor leszek
Egyszer, reméljük. Az már biztos, hogy 2,5 diplomával, sok nemzetközi tapasztalattal a hátam mögött ez talán megkérdőjelezhetetlen életút, amit el kellene ismerni és segíteni. Mindig is azt éreztem, hogy én a CEU-hoz kevés vagyok, de az átlagos magyar oktatási rendszerhez nem gondolom így. Azért vagyok külföldön, mert hát fel kell nőnünk a feladathoz, a világ tudásközpontja nem a Nyíregyházi Egyetem, de még nem is Budapest. Nemzetközi hálózatokban kell gondolkoznunk.
Lehet, hogy “nem elég tehetségesnek lenni, magyarnak is kell születni” de milyen magyarok voltak, akikre büszkék vagyunk? Hova voltak beágyazva a Nobel-díjas tudósaink?!
Két nagyon fontos visszacsatolást kaptam az utóbbi időben: az egyik a Nispacee vezetőségétől, mikor meghallották, hogy hol tanulok jelenleg, a másik egy kedves magyar fiútól, aki azt mondta az értelmiséghez sorol. Ez talán annyira nem kérdés, de még sosem lett explicit kimondva - ez pedig egy elsőgenerációsnak sokat jelent(het). Főleg, ha nem kriminalizáljuk ezt a szót is, mint a vállalkozót.
"faith, trust, and pixie dust"
Bízom benne, hogy előbb-utóbb eljutunk az oktatás fejlesztéséhez annak erodálása helyett. Ez már nem csak a magán, hanem a saját véleményem is. Addig is hagyjuk békén azokat az egyetemeket, akik letesznek valamit az asztalra és piszkáljuk meg azokat, akik - előre is elnézést - drogos kurvákat képeznek tucatszámra, mert akad pár ilyen.
Mínusz egyedik lépésként pedig tegyünk azért, hogy a gyerekek eljussanak az egyetemig, ahol nemzetközileg versenyképes helyen a jövőre felkészítő tudást kapnak majd.
#istandwithceu #aceuvalvagyok
És nem bírtam kihagyni, a nap legerősebb képe, szavak nélkül:
Mikor kijöttem, tudom, hogy le akartam írni, de akkor otthon még senki nem rettegett a koedukált mosdókban varázsütésre transzfesztávivá változó nagy magyar férfiakról, így lusta voltam rászánni fél órát. Most pár csepp vér a falon rádöbbentett, hogy Észtországban már megtörtént a tragédia, amitől otthon mindenki retteg a gender szak elindulása kapcsán.
Az egyetemi pályafutásom egyik leghasznosabb óráján ülök (csak 4 órája hallgatom a fiatal, hipster kutatót és nem értem, ezt miért nem tanuljuk / tanítjuk otthon, de erről majd külön posztban). Szünet van. Mosdó. Pár csepp vér a falon. Arról most ne kezdjük külön feminista vitát, hogy ez most fújj vagy normális, mindenesetre az első gondolat: “hagyd úgy a mosdót, ahogy találni szeretnéd” - tehát ha összekented, töröld le. Második: szegény pasiknak is ezt kell nézni...
Mert hát ez koedukált wc. Bizony, (szinte) az egész egyetemen egyszemélyes mosdók vannak, mindkét nemnek. Iszonyatosan praktikus, ha arra gondolunk, hogy szünetben egy egész egyetemi szintre négy mosdó jut. Gondoljatok csak egy buszos kirándulás során a benzinkúton a női mosdók előtt kialakult sorra és a mosolygó férfiakra - na látjátok, erre gondolok.
Aztán eszembe jut az otthon fellángolt gender-feminista-liberális vita. Tudvalevő, hogy a barátaim miatt sokkal nyitottabb vagyok a témára. Mindenki azt szeret, mindenki annak vallja magát aminek akarja. A jóízlés pedig mindenkire vonatkozik. Szerintem az sem ördögtől való, hogy azonos munkáért azonos fizetést szeretnék. Meritokrácia, vagyis teljesítmény-elvűség. Nem a pozíciók érdekelnek, hanem az outcome. Ezért is vagyok a női kvóták ellen.
Minden haladó irányzatnak volt egy nemzetközi szinten is olvasott, kulturáltan vitatkozó "elit" köre, akik megpróbálták az adott ország adottságaihoz, igényeihez igazítani a világtrendeket. Mert a művelt emberfők sokasága jó dolog.
Hogy pedig egy ma is élő ismerősömet idézzem-céfoljam: a feminizmus NEM a modern Európa terrorizmusa. A férfiak alárendelése látjuk, hogy mit okozott Amerikában, de a szabadság és az egyenlőség megfelelő kimunkálása pont a műveltségen és a tájékozottságon kellene hogy múljon. És a vitakultúrán, tolerancián, amit magas szinten ignorálnak ma Magyarországon.
U.i.: A posztot 2 hete kezdtem el írni, mostanra sikerült befejezni. Azóta a fent említett és egyben legmenőbb oktatómról kiderült, hogy az intézetvezetője annak a részlegnek, ami miatt elindultam otthonról. Zajlik az élet.
Kép forrása: http://www.thedailybeast.com/articles/2016/04/18/why-all-public-bathrooms-should-be-gender-neutral.html
Sokáig nem mertem leírni, miért nem lesz egy német mérnök a férjem. A legszebb mosolyú magyar lány és a patikamérlegen tervező germán fiú. Erasmus, szerelem, racionalitás. Egy megrepedt, de boldog szív vallomása.
Anya két dolgot kért érettségi után: ne legyek politikus és beszéljen magyarul a férjem...
Egyesek szerint úgyis politikus leszek, mások nem gondolnak jó alapanyagnak, az viszont biztos, hogy közigazgatási akadémikusként vagy közpolitikai elemzőként is közelebb leszek a tűzhöz, mint ahogy azt a családom szeretné. Hát még ha összejön az általános iskola óta dédelgetett karrier-álmom... Magyarországon.
Abban viszont 2017. január 26-ig biztos voltam, hogy engem külföldi pasi nem vesz le a lábamról. Aztán jött Max. Nem volt semmi különleges, nem az öcsém szerint ideális férfi, de valamiért közel akartam tudni magamhoz a kocsmatúrán az első pillanattól. Szégyellősen-mosolygósan de mindig a közelében lenni, látni, hogy ott van, mert biztonságot jelentett a sok ismeretlen ember között ez az idegen német fiú.
Sok kis lépés, boldogság, nyitottság- és önismeret-tanulás után február közepén úgy döntöttünk belevágunk. A szomszéd szoba mindig jó választás egy kollégiumban - legutóbb is három csodás év lett belőle. Most nem adatott annyi. Előre lefektetett szabályokkal játszuk a szerelem nevű játékot. Túléhető-e? Keserédes boldogság, extázis és az időérzék elvesztése. Őszinte beszélgetések. Egymás munkájának segítése és tisztelete. Eszelős szerelem.
Így megéri. Akkor is, ha álmomban már kétszer hozzámentem ahhoz a herceghez, akivel csak június 17-ig szerethetjük egymást. Utána ő visszatér a legszebb mosolyú magyar lánytól a racionális mérnöki világba és doktorandusz lesz, én pedig addig dolgozom, míg az otthonom, szülőhazám nem lesz az a hely, amiről mindig is álmodtam. Mert nem lehet a világot megváltani és szerelembe esni egyszerre. A racionlás választások pedig néha fájdalmasak, főleg, ha együtt hozzuk őket. Dehát ezért vagyunk, lennénk a tökéletes pár.
Mikor minden összecsap a fejed fölött, lassan 3 hete nem tudsz meggyógyulni és épp spórolási haditerven dolgozol NE engedd a telefonodat víz közelbe. Főleg, ha már kiégett egy HTC One készüléked ugyanebből az okból.
Nagyon intenzív edzésre járunk hétfő reggelenként, és az otthoni szeretetcsomagom is most érkezett meg egy futócipővel, sok kolbásszal és pálinkával, meg van 50 csomag pudinggal - valószínűleg ez az oka, hogy még nem borultam ki. Annyira.
Ma ugyanis a könyvtárban ülve kellett volna felzárkóznom - reading week van a jogi karon, pont ebből a célból - ehelyett a Vodafone-nal, a HTC távol-keleti ügyfélszolgálatával, a Vodafone kárrendezési osztályával (utóbbival eddig kétszer, most várom, hogy visszahívjanak) cseverészek. Ugyan mindenki nagyon kedves és segítőkész a magyarok közül, de ez a problémán csak picit segít.
Történt ugyanis, hogy megismételtem a pontosan egy évvel ezelőtti történést, vagyis eláztattam a telefonomat. Ez akkor sem volt vicces, mert egy három napos konferencia főszervezőjeként pár nappal a rendezvény előtt történt egy nemzetközi konferencián, de legalább 265 km-es távban kölcsön tudtam kérni egy “buta” telefont és elvonási tünetek, mély depresszió árán, de tudtam kommunikálni.
Most egy kicsit messzebb van a család és az sos segítség. Másfél hete egy startup konferencián megismerkedtem a Shipitwise alapítójával, most kértem tőlük árajánlatot a telefonom door-to-door hazaszállítására. Mivel a telefonom pirosan villog és csak a töltőn hajlandó kommunikálni velem (tölteni pedig csak kikapcsolt állapotban) ezért kifejezetten előnyös, hogy az elmúlt 2 hónapban egész szépen leszoktam a folytonos online jelenlétről és most még a képeimet is le tudtam menteni.
“Jó” hír, most hívtak, csak 25.000 Ft és 15 munkanap megcsináltatni a legextrább biztosítással, ami elérhető a telefonra... Mert legalább annyi eszem volt, hogy biztosítást kötöttünk rá.
Még mindig nem 87, hiszen - mint ahogy az index is megírta -, akkor lesz superhero az ember, ha egy félév alatt ezt sikerül elérnie, de azt hiszem az én vállalásom, angol nyelven, két országban sem piskóta.
Figyelem, önfényező tartalom következik!
Miután mindenki azt hiszi hogy az Erasmus csak a bulizásról és a szerelemről szól, meg arról, hogy hogyan költsük el 5 hónap ösztöndíját pár hét alatt... következik a fekete leves.
Persze a fent leírtak is mind-mind igazak. Két kemény év után rám fért egy kiadós alvás és “elvonókúra” a munkától, visszatalálni a mosolygós és kíváncsi, világra nyitott önmagamhoz. És persze rengeteget eszünk és főzünk - extra egészséges kivitelben! - én vagyok a “mindenki anyukája” a társaságunkban és ahol még éppen kell.
Viszont rengeteget kell tanulni. Csak itt akkora angol nyelvű tudományos szakirodalmat kell olvasnunk a fél év alatt, mint amennyivel egy magyar doktorandusz hallgató - jó esetben - tanulmányai végéig találkozik.
Íme a lista az észt tárgyaimról:
Case Studies in Business, Government and International Economy (Margit Kirs, 3 ECTS)
Small States (Külli Sarapuu, 3 ECTS)
Public Administration and Innovation (Rainer Kattel, 6 ECTS)
Policy Skills: Strategic Management, Policy Analysis and Lesson-Drawing (Erkki Karo, 3 ECTS)
ICT Law (Katrin Merike Nyman-Metcalf, 6 ECTS)
Biotechnology and intellectual property (Pawan Kumar Dutt, 3 ECTS)
Cyber security and law (Agnes Kasper, 6 ECTS)
Physical Education (2 ECTS )
Persze itt a trükk, a 71 kredit máris kevesebb, ha kivesszük az utolsó tételt, a 2 kredites testnevelést, viszont aki igazán ismer az tudja, ezt lesz a legnehezebb teljesítenem. :)
Az pedig, hogy miért lesz jó nekem a “kisállamtan” vagy a biotechnológia kurzus? Steve Jobs kalligráfia órája is csak kíváncsiságnak indult, mégis megalapozta, hogy ezt a posztot most ebben a formában olvashatod. Tehát ki tudja, belekóstolok mindenbe, ami meghatározhatja a jövőt, otthon pedig kevesen értenek hozzá, aztán meglátjuk.
Hogy teljes legyen a lista, a magyarországi tárgyaim pedig a következők:
Public Financial Management (Halász Anita, Hajnal, 6 ECTS)
Program and Performance Evaluation (Hajnal György, 6 ECTS)
Practicing Public Policy (Dr. Gajduschek György, 6 ECTS)
Health Economics (Dr. Péntek Márta, 6 ECTS)
Thesis seminar I. (Csengődi Sándor, 9 ECTS)
Pharmacoeconomics and Health Technology Assessment (Dr. Brodszky Valentin Péter, 6 ECTS)
Persze mind a 13 “valódi” tárgyamból beadandó dolgozat, a 2/3 részénél prezentáció és csoportmunka is szükséges a vizsga mellett. Tehát az Erasmus fun - de azért örülök, hogy passziváltattam a doktori képzést. :)
