Örökké tartó láz
Egy forró hónapot tudhatok magam mögött, minthogy eddig tartott az állandó esti hőemelkedésem.
KIROKAZE

pixel skylines
art blog(derogatory)
YOU ARE THE REASON

No title available
2025 on Tumblr: Trends That Defined the Year
EXPECTATIONS
todays bird
Sweet Seals For You, Always

No title available
sheepfilms
Jules of Nature
almost home
Mike Driver
★
d e v o n

izzy's playlists!
Game of Thrones Daily
No title available
h

seen from Netherlands

seen from Russia

seen from Brazil

seen from Malaysia
seen from United States
seen from United States
seen from United States

seen from Türkiye

seen from United States

seen from United States
seen from United States
seen from United States
seen from United States
seen from United States
seen from United States
seen from United States

seen from Sweden
seen from Türkiye
seen from Netherlands
seen from United States
@karantennaplok
Örökké tartó láz
Egy forró hónapot tudhatok magam mögött, minthogy eddig tartott az állandó esti hőemelkedésem.
Hogy hívják a te szövődményeidet?
Autonóm neuropátia tachycardiás epizódokkal--> ez az enyém!
Küzdünk a testemmel egymásért
Több, mint egy hónapja lettem beteg, de 4 napja megint hőemelkedésem van, és a szívemhez kapcsolódó tünetek is részben erősödtek. Pénteken megyek kardiológushoz, hogy megkérjem, hogy a szívizomgyulladást zárja már ki.
Nőnap
Anyát bevitték a kórházba. Virág helyett remélem, hogy vigyáznak rá.
Most már elég lesz
Anya 5 napja lázas, nincs jól, ráadásul találkozott a Nagymamámmal is. Apát éjjel rázta a hideg. Ennél már nem is lehetne közelebb a Covid-19.
Érinthetetlenek
Ma van a 25. napja annak, hogy nem érintett meg senki. Azt hiszem, hogy ez érzelmileg is megvisel (és nem csupán az oxitocin hiánya miatt), de ide csak gondolatokat fogok szórni. Egy paradoxont. Fizikálisan már jól vagyok, minden (nem hivatalos) korlátozás és ajánlás duplán lejárt velem kapcsolatban, mégis leprásnak érzem magam. Nem akarnak találkozni velem, és ha még ez meg is történik, hátralépnek, ha közelebb megyek. De paradox módon csak a hozzám érzelmileg legközelebb állók. Amikor kimegyek a boltba, akkor vonzó ember vagyok. Az idegenek nem félnek tőlem. Ők nem tudják, hogy félhetnének is. Meg valamiért azok is közel mernek jönni, akik átestek a kovidon. Ez azért is érdekes, mert azt jelenti, hogy ez a jelenség több a betegségtől való félelemnél: Orsi pl. réges-régen volt beteg (szóval biztosan elkaphatja már újra), és mégis közel mert jönni. Szóval valószínűleg pszichés okai vannak ennek. Pontosan tudom, hogy mi van bennük, én is így voltam, mielőtt elkaptam volna. Most a másik oldalra kerültem, én lettem a leprás. Minél többet tudtak az állapotomról, annál inkább félnek tőlem. Azt is felfogom aggyal, hogy nem tőlem rettegnek, hanem a vírustól, de erre gyakran kell emlékeztetnie magát az embernek, amikor ez a rettegés mégiscsak felé irányul. A lényeg az, hogy azok vannak tőlem fizikailag a legtávolabb, akiknek a legközelebb kellene lenniük. Ami viszont biztos, hogy holnap is lemegyek a boltba...
Hogy jöttél, Covidom?
Onnantól kezdve, hogy először olvastam a Covidról, kb. egy szűk év telt el, és el is kaptam. Annak ellenére, hogy felelősségteljesen toltam le az elmúlt évet... Szopó. Egy évig keringett, amíg elért hozzám. Vajon ha visszafejtenénk a kis Huang Po-ig, vagyis a nulladik betegig a fertőzési láncot, akkor kik azok az emberek, akiken keresztül elkaptam a vírust? Ki fertőzött meg? Vajon miért utazott Kínából, aki elhozta onnan? Férfiak vagy nők? Mi a történetük? Életben maradtak? Hányan haltak meg azok közül, akiken keresztül eljutott hozzám? És nem azért mondom, de szerintem én senkit nem fertőztem tovább, nálam ez a közel egy éves lánc véget ért!: )
Be positive
Megérkezett a pozitív Covid tesztem. Micsoda meglepetés... mégis valahogy igazabb most.
Az érintésem forró és halálos
Az ölelésem egy tömegpusztító fegyver: egy halom embert tudnék kinyírni vele. Nem túl szívmelengető érzés ez. 7. napja vagyok lázas...
Mechanikus narancs
Nulla ízt és szagot érzek. Semmi, nulla, SEMMI. Csak mechanikus dolgokat érzékel a testem: a citrom összerántja, a chili bizsergeti a nyelvemet, a mentol pedig kifagyasztja az orromat. Végig is böngészem a kajás szekrényt, hátha vannak benne olyan dolgok, amiket nem szeretek. Majd most megeszem őket... ha lesz étvágyam végre.
Ma elment a szaglásom
So here we are.
Betegség-scriptek
Azt hiszem, hogy elkaptam a Covidot. Nem vagyok túl jól, de ez nem hasonlít semmiféle korábbi betegség-élményemre. Nem illeszkedik semmilyen scriptbe. Amikor beteg vagy, tudod azt, hogy mi történik és mi fog történni: hőemelkedés, aztán felmegy a lázad, köhögsz, fáj a torkod, aztán elkezd felszakadozni, ekkor már lazad is csak max este van, aztán hőemelkedés is csak este lesz, és készvége. Nah hát ez nem ilyen. Hőemelkedés, hullafáradtság, nulla étvágy, szétszakad a fejem, aztán következő nap semmi, ma este pedig már lázas vagyok. Az egész FURA. Nem értem, és nem tudom, hogy mi történik velem. Ez valahogy más.
Elkerítve
Egészen új helyzetet hozott a koronavírus az életünkbe. Olyan dolgokat, amik teljesen szokatlanok és példanélküliek, ezért a bevésődéseket nehezen engedjük el, sőt végig sem gondoljuk a funkcionalitásukat vagy adaptivitásukat ebben a helyzetben. Elég csak arra gondolni, hogy most kifejezetten kerülendő az arcunkhoz érni. A legjobb példa erre az az eset lehetne, amikor a britek hivatalos tájékoztatást tartottak egészségügyi előírásokról a koronavírus kapcsán. A hölgy elmondta, hogy ne nyúljunk az arcunkhoz, mossunk gyakran kezet, stb., amiket mi is ezerszer hallottunk már, majd néhány másodperc múlva megnyalta az ujját a jegyzetei lapozásához. Zsenális. Szuper példa arra, hogy mennyivel dominánsabb válaszaink az automatikusan berögzültek, mint a most nagy figyelmet igénylő, újonnan kialakítandók. Észre sem vesszük, amikor eltűrjük a hajunkat, megigazítjuk a napszemüvegünket, megvakarjuk az arcunkat, vagy amikor a boltban beállunk az előttünk lévő mögé, ahelyett, hogy távolságot tartanánk tőle. Egyszerűen így szoktuk meg.
A kedvenc példám a biztonsághoz kapcsolódik. Egész életünkben (mind egyedként, mind fajként) ahhoz szoktunk hozzá, hogy (a baleseteket leszámítva) a kerítés mögött biztonságban vagyunk. Megvéd minket az idegenektől, a betörőktől, a vicsorgó kutyáktól, a vadállatoktól, kicsit nagyobb skálán nézve pl. a bevándorlóktól is. Már kisgyerekként is játszottunk olyat, hogy húztunk egy vonalat, ami mögött biztonságban vagyunk, ott már „nem ér”. Ez a gondolat részben továbbra is adaptív (elég, ha a #maradjotthon-ra gondolunk), másrészről viszont nem. A kerítés például a jelen helyzetben teljesen elvesztette a biztonsággal való kapcsolatát, viszont az életünk, sőt az évmilliók alatti humán evolúció során kialakult ezzel ellentétes bevésődésünket felülírni néhány hét alatt lehetetlen. A Nagymamámnál figyeltem fel erre, amikor elmesélte, hogy szokott beszélgetni Margit néni nevű szemszédjával, de (!) szigorúan csak kerítésen keresztül. Értem, Mama, de ugye tudod, hogy a kerítés „az ellen nem véd”? Azóta hasonló mondatokat már több embertől hallottam, és erre utaló viselkedéseket is láttam. Mindenesetre érdekes ez. :)
Két méter és hat lépés távolság
Van az a vicc, hogy “Minden ötödik ember kínai. Mi is öten vagyunk a családban, tehát valaki kínai. Lehet apu, vagy anyu. Lehet a bátyám, Sanyi; vagy az öcsém, a kis Huang Po. Szerintem a Sanyi az.”. Ennek a viccnek semmi köze a mondanómhoz, csak eszembe jutott a kis hipotetikus vírusgazda, Huang Po gondolatától.: )
Szóval van egy elmélet, ami szerint a világon bármelyik két ember egymástól 6 kapcsolati távolságra van egymástól. Ez a Hat lépés távolság (Six degrees of separation) elmélete. Ami szuper érdekes, hogy ennek az alapjait Karinthy Frigyes tette le a Láncszemek című novellájában még 1929-ben, ebből származik az előző posztban olvasható idézet is. Hozok még egy kis részletet ebből az irományból:
„A nehezebb feladatot: egy szögecselő munkást a Ford-művek műhelyéből, ezek után magam vállaltam, és négy láncszemmel szerencsésen meg is oldottam. A munkás ismeri műhelyfőnökét, műhelyfőnöke magát Fordot, Ford jóban van a Hearst-lapok vezérigazgatójával, a Hearst-lapok vezérigazgatójával tavaly alaposan összeismerkedett Pásztor Árpád úr, aki nekem nemcsak ismerősöm, de tudtommal kitűnő barátom – csak egy szavamba kerül, hogy sürgönyözzön a vezérigazgatónak, hogy szóljon Fordnak, hogy Ford szóljon a műhelyfőnöknek, hogy az a szögecselő munkás sürgősen szögecseljen nekem össze egy autót, éppen szükségem lenne rá.”
Karinthy megérzését azóta tudományos körökben is vizsgálták olyan világhírű kutatók vezetésével, mint Milgram. Milgram kisvilág-kísérletében (Small World Project) random embereknek kellett egy képeslapot eljuttatniuk Kansas vagy Nebraska államból Massachusetts államba egy jól körülírt embernek. A vizsgálati személyeknek olyan embereknek kellett tovább küldeniük a levelet, akik közelebb laknak a célszemélyhez vagy esetleg ismerhetik őt. Az eredmények szerint azok a képeslapok, amik célba értek, valóban átlagosan 6 kapcsolaton keresztül érkeztek meg a kutató címére.
Vagy nézzük az Einstein-szorzót. Ez kb. azt mutatja meg, hogy milyen messze vagyok egy Einsteinnel való kézfogástól. Szóval 1-es a száma annak, aki közvetlenül találkozott és kezet fogott Einsteinnel, a hármas szorzó azt jelenti, hogy kezet fogott azzal, aki kezet fogott azzal, aki kezet fogott Einsteinnel. Tehát a kézfogásokban értendő kapcsolódási pontok számát jelzi ez a szám a nerd fizikusok körében.
Ezek a példák a mostani helyzetben különösen felkeltették a gondolataimat, hiszen a koronavírus járvány kapcsán itt az emberek egymáshoz igen közel állva (2 méternél közelebb), egymást megérintve tudják átadni ezt, vagyis másokat megfertőzni. Kiindulva abból, hogy novemberben volt az első igazoltan fertőzött beteg Kínában, majd márciusban már gyakorlatilag a világ minden pontján voltak betegek, igazán izgalmas gondolat az, hogy milyen messzire nyúlik a keze ennek a hipotetikus kis Huang Po-nak. A kis vírusgazda Huang Po találkozott valakivel, aki találkozott valakivel stb., aki találkozott márciusban a brit trónörökössel, Károly herceggel, a monacói herceggel, valamint olyan szupermenő arcokkal, mint Tom Hanks, Rita Wilson, és még ki tudja, ki. Szóval abba belegondolni, hogy nekem is van olyan ismerősöm, aki nemcsak, hogy ismeri, vagy látta már, hanem TALÁLKOZOTT is olyannal…, aki TALÁLKOZOTT Brad Pittel vagy Roy Baumeisterrel, az elég menő.:)
Van egy film, A jövő kezdete (Pay It Forward), ami arról szól, hogy egy kisfiú egy iskolai projekt keretein belül kitalálja, hogy ha egy emberrel jót tesz valami igazán nagy dologban, aki aztán ezt a jótettet tovább adja 3 másik embernek, akkor az egész világot jobbá lehet tenni egyetlen emberből kiindulva. Szóval summa summárum, legyen szó vírusról, képeslapról, kézfogásról, jótettről, mi a Földgolyón mindannyian össze vagyunk kötve így vagy úgy. Mindez pedig egyszerre aggasztó és megnyugtató érzés.
soha még ilyen kicsike nem volt a Földgolyó, mint amilyenné mostanában lett
Karinthy Frigyes, Láncszemek, 1929
Elnézést, baj van?
Néhány éve közeli barátokkal elmentünk síelni Franciaországba, és a Pó-síkság közepén lerobbant a buszunk. Kb. 5 órája várakoztunk már egy parkolóban, kipattintottunk néhány sörcit is, amikor az egyik barátnőnk csávója (azóta már officially vicces, #magyarlacistandup) odament a sofőrhöz, és szemrebbenés nélkül tette fel neki a kérdést: “Elnézést, baj van?”. Kicsit ez történt a koronavírus kapcsán velem is. Nagyon hangsúlyos problémaként festette le ezt a világsajtó, így utólag teljesen egyértelmű is volt, hogy szupernagy baj van. Minden nap kaptunk valami hírt erről, ami az egzotikus, messzi Kínában problémákat okoz. OK. A forint is esik meg háború is van. Az ember a hétköznapjai forgatagában nem sokat foglalkozik azzal, hogy a világ másik felén mi történik, hacsak nincs ott valamilyen szerette. Hisztéria. Hírhajhászás. Egyedül egy barátomat foglalkoztatta ez a dolog, de ő meg szuperhipochonder, szval csak legyintettem, hogy múltkor is egy hét alatt elmúlt a „rákod”.: )
Elkezdett terjedni, közelebb jött. Csak egy diagnosztizált eset volt, az is valahol Iránban talán. Nem is követtem. Aztán valahogy beszélgetésbe elegyedtünk egy általam nagyra tartott volt PhD-s csoporttársammal, aki orvos. Előkerült a vele való beszélgetés során is ez, elindítottam a megszokott és már begyakorolt szkriptemet, ami abból állt, hogy nagymellénnyel, a tájékozottság látszatát közvetítve mintegy odavetettem, „hát ez is mekkora tömeghisztéria, ráadásul egy influenza miatt”. Erre általában az volt a válasza a másik félnek akkoriban, „jaj, ne is mondd, kivagyok már ettől”, amitől aztán mindketten elégedetten levonhattuk azt a következtetést, hogy a világ dolgairól mi most jól megmondtuk a frankót, nyalogattuk egymást, hogy bizony, te is meg én is átlátunk ennek a hírnek a lényegén. Hát ezúttal nem a megszokott válasz érkezett. Domonkos nem nevetett vagy ült rá egy könnyű és felkínált poénra, hanem szuper higgadtan és komolyan annyit mondott, hogy „szerintem nem az”. Aztán egy csomó mindent elmagyarázott, hogy mi ez meg egyáltalán. Ez volt az első kijózanítóan keserű dolog a koronavírussal kapcsolatban, mindez február 20. környékén. Aztán meg amiatt figyeltem erre, mert egy jóbarát februárban sokat utazott, Dubai-ban pár napig nem érezte jól magát, és mivel a szociálpszichológiai kutatásokból tudjuk, hogy minél hozzáférhetőbb egy információ, annál nagyobb hatással van az ítéleteinkre, rákerestünk a koronahelyzetre is. Akkor találtam meg a Johns Hopkins Egyetem térképét a világban zajló “koronafolyamatokról”. Ez volt kb. február 25-én. Innentől már én is sejtettem, hogy ez nem fogja elkerülni Európát és benne minket, de hogy ekkorára nőhet (hogy valójában mekkorára, arról még fogalmunk sincs), és ennyiben érinthet személy szerint engem is, arról gőzöm sem volt. Valószínűleg még mindig nincs. Minden napra jut egy ezzel kapcsolatos kijózanító hír. A mai az, hogy a szülőfalum melletti kisvárosban létrehoztak egy karantén kórházat. Így lett egy egzotikus, messzi ország problémája az én problémám is. Szóval igen, baj van.
Szabadság a karanténban
Hát itt vagyunk. Tavalyelőtt ezen a napon a Karib-tengeren voltam, tavaly Franciaországban síelni, idén karanténban. Tele van az élet meglepetésekkel. Hivatalosan még nincs kijárási tilalom Magyarországon, de egy rakás európai országban már de (pl. Spanyolország, Franciaország, Csehország), szóval erre számítunk a következő egy hétben itt is. Gyakorlatilag már minden ismerősöm kizárta magát a világból. Se-(n)ki-se-hova. Sci-fi live.
A testem szép lassan elsorvad, az agyam viszont pezseg a gondolatoktól. Így egyezhettek ki erre az időszakra. Mindenesetre nagyon élvezem, ahogy kíváncsian rácsodálkozom a gondolataimra, egy-egynél elidőzöm, egy másik bosszant, a harmadik butaságnak tűnik. Úgy határoztam, hogy legépelem ezeket “on the spot”. Gondolatok a korona idején. Ez ilyen kognitív „Szerelem a kolera idején”. Az én saját kis naplóm, ahol a mostani extrém hétköznapjainkkal kapcsolatos gondolataim szabadon pöfögnek.