kedvesmajam

egy remélem leszokás naplója

[kedvesmajam]

annyi minden történt ma! annyi, de annyi öröm és önlegyőzés

reggel nehezen keltem. nem voltam benne egészen biztos, hogy tegnap nem kaptam-e napszúrást. borzasztóan érintett, hogy ennem kell, mert egyszerűen nem esett már jól, hogy harmadik napja túleszem magam. de igazán egyszerűen semmi nem esett jól. annyira leégett a hátam, hogy egyértelmű volt, nem fogom bírni a futómellényt. szerencsére volt nálam övtáska, csak az meg normál övtáska volt, féltem, hogy kényelmetlen lesz

a rajtban nem volt nagy fesztivál. a nagy show tegnap volt, mikor emberek az egész Tisza-tavat futották körbe egyszer-kétszer. nem találtam a helyemet, azt éreztem, magamtól nem csinálnám, főleg I-nak akarok bizonyítani. és meleg volt, el sem tudtam képzelni, hogy lehet ilyen melegben futni. a gyomrom sem volt jó

maga a futás vegyes volt. öt kilométer után volt egy mélypontom. ott volt a tízesek fordítója, onnan csak mi voltunk és azt éreztem, megyek bele a semmibe, minden támpont nélkül. de akartam, kapaszkodtam abba, hogy ez kaland és mentem. nyolc és félnél volt a következő holtpont, mert ott minden árnyék nélkül valóban a semmibe mentem, csak azért, hogy két kilométer múlva elkezdjek visszafele futni. és elvitte kicsit a fókuszomat, hogy milyen lesz, ha I. ott lesz a fordítóban. meg hogy nyomja az övtáska a gyomromat és szeretném-e, ha oda tudnám neki adni. meg hogy igazából hányingerem volt és hogy hogy lenne jó frissíteni. I. nem volt ott, elkezdtem visszafele futni, picit megnyugodtam, hogy jönnek még szembe. és legyőztem annak az emlékét, mikor Szentendrén síkon sem tudtam futni. mentem a semmibe. nagyon hosszan egyedül voltam. sokat gondoltam a tegnapi olvasmányélményemre, hogy mit jelent a jelenben lenni, hogy ne a múlt és a jövő érdekeljen. egyre jobban hallottam a madarakat, az autók hangját. elvoltam és ez éppen elég volt. láttam, hogy szintidőn belül leszek, elfogadtam, hogy ennyi, már ez teljesítmény. aztán megláttam egy vészvillogó fehér autót. ott volt I.. sokat jelentett. állt, kamerázott, adott vizet, megkérdezte, jól vagyok-e, csak válaszolni nem volt erőm. még egyszer megcsinálta, akkor viszont kizökkentett. tizennyolcnál jött egy újabb holtpont, mert akkor éreztem meg, hogy elegem van és nem lesz egyéni rekord ebből. ott szinte megálltam. azért mentem, hogy legyen hamarabb vége, mert elfáradtam. magamnál voltam, de nehezen uraltam a mozgásom. az utolsó erőmmel mentem tovább, ugyanúgy egyedül. és mikor beértem, I-t kerestem, de nem vett észre. az picit rossz volt, de akkor már fel sem fogtam, hogy beértem, hogy megcsináltam. viszont odamentem hozzá, adtam neki csókot és igyekeztem megélni, hogy az van, hogy igenis várt valaki a célban

visszamentünk a szállásra, miután megpróbáltam nyújtani. igazából a jobb combomban lévő húzódást próbáltam valahogy enyhíteni, de semmi nem volt jó. lefürödtem, bepakoltam, fizettem, eljöttünk. elmentünk egy étterembe, ahol nagyon jóleső volt enni. nagyon vágytam már valami sósra, a harcsasteak pont jó volt. mertem nem megenni az egyik mártogatóst. nagyon alkoholos íze volt nekem, de ezt nem mondtam. de I. is megkóstolta, neki sem ízlett. nagyon lassan eszem. de tényleg jó volt. meg jó volt együtt lenni, beszélgetni. amire figyelnem kell, hogy több programötletem legyen, úgy érzem, I. ezt szeretné, én meg nagyon ráhagyatkozom arra, hogy majd lesz valami

elmentübk strandolni. I. szeretett volna csobbanni, én szerettem vona, ha lát fürdőruhában, akkor is, ha még nem tökéletes a szőrtelenítésem. az volt a baj, hogy fújt a szél és így hideg volt. de ott voltunk, látott, hevertünk, bementünk a vízbe, ő úszott, aztán odajött hozzám. én gyakoroltam, hogy mi a testem és azt is, hogyha nekem még jó a vízben, akkor maradok. sosem kéri, hogy csináljam azt, amit ő. inkább arról szólt, hogy vágytam még a víz könnyedségében lenni és ezt megengedtem magamnak. egészen átfagytunk, főleg, hogy árnyékban hevertünk, úgyhogy elindultunk. míg a vízben voltam, I. kitalálta, hogy nézzük meg a hallépcsőt

fogalmam sem volt, hogy létezik hallépcső. nem érdekelt nagyon-nagyon, de jó ötletnek tűnt. nem volt sok hal, de azért érdekes volt. és jó volt sétálni a természetben. meg az is, hogy mondtam, hogy egy bokor mögött fogok pisilni és nem akadt ki. mikor mondtam, hogy ki van rá írva, hogy női mosdó, mondta, hogy elmegy a férfibe. az is jó volt, hogy fizetős lett volna a behajtás, kitaláltuk, hogy betekerünk. nekem nagyon tetszik ez a szabadság, meg hogy akkor lehet tekerni, nem csak az autó létezik és van újratervezés. mertem önmagam lenni, bénázni a sebességváltóval, ő meg gyorsan megtanított az elektromos rásegítés használni. és a strand utántól melltartó nélkül voltam, főleg a leégett hátam miatt és jól esett az is

hazahozott, egészen haza. az úton néha féltem, hogy elalszik, mert mindketten elpilledtünk, de igyekeztem ezt nem támadólag kifejezni. megkérdeztem, beszéljek-e hozzá. meg hogy nem zavarja-e a kezem a combján. merek ilyeneket kérdezni és merem elfogadni a választ. az rossz volt, hogy már nagyon fájt ülnöm. holnap megkérdem G-t, mit csináljak a jobb combommal, mert ez már nagyon nem buli

itthon kipakoltam, mostam, elrendeztem a macskákat, hajat mostam, epilláltam. nem álltam neki a bundamentesítésnek. viszont ma is jól megfürdettem a testem krémben

vettem be hajtót. az is kellemetlen volt a versenyen, hogy nagyon kellett kakilnom, de nyilván nem tudtam. mikor visszaértünk a szállásra, akkor meg már nem sikerült. rengeteg étel van bennem, pontosabban salakanyag. zavar. iszonyatosan túlettem magam. este 74,8 kilót mértem, de a fürdőruhában is láttam, hogy nagyobb a hasam. meg látom a bőrt is, főleg ahogy a rövidnadrágban csapódott a lábam az aszfalton, akkor láttam nagyon. érdekes ez a test dolog. és az is, mennyire csalódott vagyok, hogy megint bőven hetven felett vagyok. holnap majd újra megpróbálom hívni a dietetikust. de aztán majd tisztázom a pszichológussal, hogy továbbra sem vagyok-e kitehető vagy most mi a cél ezzel a nővel

[kedvesmajam]

hét előtt ébredtem, magamtól. maradtam az ágyban, vissza is aludtam kicsit. ettem, pakoltam, felvettem a fürdőruhámat és elcsorogtam a strandra

kilenc körül érkeztem és nagyon nem értettem, mit lehet egész nap egy strandon csinálni. kifeküdtem a törülközőmre. utána bementem a vízbe. egészen jó élmény volt. igazából egész nap ezt csináltam. kint voltam a parton átlagosan egy órát, utána bementem a vízbe, míg el nem kezdtem fázni. a parton feküdtem a hátamon, a hasamon. nyilván volt, mikor frusztrált, hogy kilógnak szőrszálak, hogy más nőnek természetesebb a fürdőruha. de sokat gondoltam arra, hogy honnan indultam, hogy nekem most ezt kell megélnem. a szabadságát, önmagam vállalását. nem volt felnőttként fürdőruhám, idejét nem tudom, mikor volt szőrtelen az egész lábam. csak szabad akartam lenni és sikerült. talán a vízbe menet és kijövet azért is volt könnyebb, mert nem volt rajtam szemüveg

látom a nyomokat, nem tudom eltagadni. de azt gondolom, abban van a kulcs, hogy én hogy vagyok velük. felszabadultam. ott vannak, tudom, néha félek, hogy rossz érzést kelt abban, aki látja. de ezzel együtt vagyok én én és nem akarok tokától bokáig beöltözve járni vagy gátat szabni annak a testi és lelki folyamatnak, ami most bennem zajlik

tényleg nem csináltam mást, mint strandoltam. kissé unalmas dolog, de elvoltam vele. az egyetlen gond, hogy barnává akartam válni és arra jobban vágytam, mint a naptejet használni. vettem egy tubus kézkrémet, azt jól magamra kentem. be is itta a bőröm az egészet. attól félek, fájni fog holnap a futómellény viselése vagy akár maga a mozgás is. de ez van

olvastam azt a könyvet, amit G-től kaptam. vágytam már lelki olvasmányra és ez a könyv eddig nagyon jó. az fogott meg, hogy lehet bárhogy lenni. mármint elfogadó azzal kapcsolatban, hogy van, mikor nem megy a jelenben lét, mert túl hangos a jövő vagy a múlt. és volt egy mondat, ami nagyon betalált, elküldtem E-nak is, hátha vigaszt ad neki a fiával kapcsolatban. ami van, annak szabad lennie, Isten megengedi, hogy legyen. szeretném sokáig forgatni magamban ezt a mondatot. mert lehet úgy nézni, hogy ez okot ad a haragra, mert Isten engedi a rosszat. de bennem inkább az van, hogy tudja, mi történik és a szeretetével engedi, ha az távolodás, akkor vár vissza, ha bántás, akkor gyógyít

jó nap volt a mai. persze, jobb lett volna a verseny utáni nap ejtőzni, leégni. de így, hogy I. is itt lesz, így tűnt logikusnak áttenni a szállást, meg így hétfőn tudok menni edzésre, ami nagyon kell a függőségemnek. és ma már éreztem, hogy nem a súllyal guggolás miatt várom csak a hétfői edzést, hanem hogy beszélgethessek G-vel. mondjuk az kellemetlen lesz, ha megkérdi, miért nem kerestem a pszichiátert, akit ajánlott, mert nem tudom, el akarom-e mondani, hogy terápiára járok vagy majd manipulatív módon azzal takarózok, hogy már eszem. szeretnék erre odafigyelni

[kedvesmajam]

sok dolog volt ma

igazából már este is. nagyon fáradt voltam, szédültem, aludni vágytam, bevettem a gyógyszereimet. I. közeledett, jól esett, együtt voltunk. kellett idő, míg megnyugodtam, de ez jóféle felhúzottság volt. beszélgettünk. és nem emlékszem mindenre, ami nagyon rossz. arra emlékszem, hogy a szexualitással úgy van, hogy jó, tanuljuk egymást és idővel majd csináljunk mást is, mert ez elunható. ha lenne varázspálcája, a bundámat változtatná meg, de tudom, hogy azzal kezdenem kell valamit, nem lepett meg. megkérdezte, én mit változtatnék. mertem a nyomokat mondani, még a lógó bőrt és hogy szőrtelen lennék, de nem tudom, a nyomokról pontosan mit mondtam és ez nehéz. meg az este eleje is nehéz volt kicsit, mert nagyon felmentek a repjegy árak, nem megyek Varsóba, viszont I. sokáig szállásokat keresett és nem foglalkozott velem. még arra emlékszem, hogy próbáltuk összerakni a jövő hetet és azt hiszem, I. nem értette, mit jelent nekem nála aludni, miért okoz nehézséget a logisztika

a reggel lassan indult. én igyekeztem letapogatni, mi történt este, hogy vagyunk egymással és egyikünk sem volt kialudt. hagytam, hogy intézze a dolgait, próbáltam észrevehetetlen maradni, hogy ne legyek útban. és azzal is küzdöttem, hogy jött a derealizáció, egyszerűen nem tudom már lekövetni, hol vagyok, mi történik. reggeliztem vele, kértem még kekszet is. fél kilenc körül indultunk, én teljes menetfelszerelésben, de végül hazaszaladtam, mert pár dolgot otthonhagytam és volt rá időm

a vonatút eltelt. az emberi butaság nagyon fáraszt, különösen nehéz volt, mikor lemerült a fülesem. és mellettem folyamatosan pálinkáztak, amit egyrészt nem értettem, másrészt zavart is a szaga. a csatlakozás megvárt, az jó volt. a szállásadó várt az állomáson, bevitt a szállásra, közben megmutatta, mi merre van a városban

nem tudtam, mit akarok csinálni, a szupervízió miatt nem is volt egyben a délutánom. felhívtam a dietetikust, nem vette fel. elindultam a városba. végül vettem ételt, hazavittem. meg ittam kávét, ettem egy gombóc fagyit

a szupervízió nehéz volt olyan szempontból, hogy előre jeleztem, nincs döntés a státuszról és nem bírom el az erről való beszélgetést. beszéltünk a félmaratonról, ami elkanyarodott oda, hogy most lesz valaki a célban. a szupervízor nagyon szereti, hogy kiemeli, nem tudja, fiú vagy lány, én meg nem pontosítok soha. elmondtam, hogy figyelmes, elfogad, hogy két héttel ezelőtt volt a legkeményebb beszélgetésünk a nyomok kapcsán. beszéltünk arról is, hogy most kezdek valamit érteni a fogyásomból, mert zavar, hogy a bordáimat simogatja. ami nagyon jó szempont és nem először hallom, hogy vajon I-nak mi a furcsasága. mert tényleg olyan, mintha csak engem kellene elfogadni, holott nyilván őt is. és nem tudom, én miért nem tudok ilyet mondani. elmeséltem azt az esetet, mikor két héttel ezelőtt azt mondtam, hogy "nem tudom értelmezni, hogy team van-e" és hogy ebben azt éltem meg, hogy olyan "fogyatékos" módon viselkedek, ahogy elvárják. arra jutottunk, hogy az I-nal való ismerkedés változtathatja meg a kommunikációmat, hogy onnan jönnek ezek a másféle önkommunikációk

délután újra elmentem a városba, ezúttal a belvárosba. nem volt sok látnivaló, igazából főleg élveztem, hogy megyek, kicsit teszteltem is a jobb lábamat, amivel vannak gondok. megtaláltam a templomot is és az aktuális miserendet, nem tudok holnap misére menni. kicsit maradtam a templomban. ismerősen idegen volt a szag. még az elégtételem volt, hogy adjak hálát a velem történő jókért, de nem tudtam megmaradni ebben. egyszerűen nagyon félek attól, hogy ez az ismerkedés jó, hogy van benne szeretet és végetér

visszaindultam, gondoltam, csak megnézem magamnak még ma a strandot. de főleg azért, hogy legyőzzem magam. meg mert vittem magammal a fürdőruhámat és akkor már ne legyen felesleges. csak mentem. mint akinek ezt kell csinálnia. izomból volt ez is. bevágtattam az öltözőbe, felvettem a fürdőruhámat, rá az utcait. lementem a partra, vettem egy nagy levegőt és már csak fürdőruhában voltam. ijesztő volt. de ezekkel az emberekkel nem találkozom soha többet. gyakorolnom kell, tanulni ennek a természetességét. és igen, lóg a bőröm, kilógna szőrszálak a bundából és itt-ott van még kósza szőrszál. de ez vagyok én. és más csak azt látja, én hogy vagyok, a szőrszálakat nem. nem takargattam a nyomokat. ez vagyok én. nekem most már ez a természetes, nem akarok görcsölni. unalmas volt, de főleg hisztis voltam, meg picit morcos, hogy a testképem, a neveltetésem és elhanyagolásom elvett tőlem évtizedeket és egyszerűen nem volt soha természetes, hogy ki vagyok, nem kaptam meg a szőrtelenítés tudományát. gondoltam, az a legnagyobb vállalás, ha megfogom magam, felállok a valamennyire már biztonságos törülközőről és bemegyek a vízbe. felálltam, nem érdekelt, mi lóg ki és hol. be akartam menni. és bementem. és benne voltam. és néztem a cuccomat, de nem érdekelt, mert ha valaki felkapja, úgyse érem utol. és csak voltam. éreztem a vizet. normális voltam, még akkor is, ha nyomok vannak a lábamon

hét után indultam vissza, vacsoráztam. holnap szerintem végig a strandon leszek, meg ki is lehet jönni és újra bemenni. pihennem kell. ismerkednem a testemmel. csak nem szabad leégnem és napszúrást kapnom. tanulnom kell a testemet. ezek jó dolgok. és jobb most ezt egyedül, mint egy strandon I-nal. és majd jobban ki kell találnom, milyen fürdőruha jó nekem

reggel láttam, hogy I. használja a mérlegét, mikor csinált valamit, kicsentem én is. 71,4 kiló voltam. nagyon érdekelt, mennyi vagyok, ha lehetne, holnap és a verseny napján is mérném magam. ebédre nem tudtam enni, de most vacsorára toltam rendesen

[kedvesmajam]

picit morcos vagyok, mert nem tudtam sokat aludni. fél tízre állítottam ébresztőt, de már hatkor megébredtem, utána végül nyolc előtt valamivel keltem fel. az volt a fejemben, hogy most aludnom kell, egyszerűen elfáradtam, pihennem kell, nem bírom. tudom, hogy meleg van, de korábban ez sosem zavart, vagy csak nem emlékszem. és azt is tudom, hogy megindult a hajtás, az is felkeltett. jócskán ment a dolog, pár korty víz után is mennem kellett

kávéztam, ettem, elrettentem a yazio szigoeúságán megint. bepakoltam holnapra. bénáztam sokat. de elfáradtam abban, hogy kitaláljam, mikor hol aludjak, mikor menjek haza. holnap haza tudnék szaladni a cuccomért, de talán praktikusabb egyből a vonathoz menni és ott várni, mert elegem van ebből, hogy mindig úton vagyok. de akkor ugye több váltás ruha kell. olvastam K. könyvét, nem kötött le, nehéz angolul olvasnom. aztán inkább elindultam átvenni a rajtszámomat. meg beugrottam egy turiba, de nem vettem semmit

reggel 71,3 kilót mértem, ami egészen jó ahhoz képest, amit gondoltam. viszont mától nagyon kell ennem. semmi erőt nem érzek a félmaratonhoz, miközben tudom, mekkora kudarc lenne, ha nem tudnám megfutni. visszanéztem, öt kilóval vagyok kevesebb, mint három hónapja, ami igazából semmi, de azt hiszem, a folyamatosan fennálló fogyás mégis sokat kivesz belőlem. bár nem értek hozzá, meg a yazio azt mutatja, a szénhidrát megvan. mondjuk az hat hét alatt akar levinni hatvanöt kilóra, szóval szorosan nézi

nem mondom, hogy felesleges volt a mai ülés, de azért nem lettem sokkal okosabb. a pszichológus mondott dietetikust, aki egyébként pszichológus is, hívjam fel. megkérdeztem, annyit mondott rólam, hogy dolgozunk és voltam a sotén meg hogy majd konzultálnak. picit rossz ez, hogy a fejem felett beszélnek, növeli a bizonytalanságot bennem, hogy kitesz-e majd a terápiáról. fáradt vagyok, kialvatlan, ezért hiába készültem, nem annyira tudtam jól elmondani a dolgokat. azt mondjuk az elején mondtam, hogy most a jelen lesz, a szabadsága után a múlt, mert nekem így tűnik biztonságosnak. jelezte, hogy az élettörténetet majd újra írjam meg, hosszabb folyamatokban ez szokott lenni, mert tud más hangsúlyos lenni. főleg I-ról beszéltem. illetve először arról, hogy nőtt a szorongás, visszatértek a pánikszerű dolgok, de hogy értem, hogy ezek mitől vannak. kérdezte, mit értek ez alatt, mondtam a nehézlégzést, jelenhez való kapcsolódás nehézségét és a szívdobogást. kérdezte, mi a megküzdésem. mondtam, hogy a hideg dolgok, hogy a teremben ilyenkor a radiátornál vagyok vagy a vascsövet fogdosom, de I-nak nem merem mondani, mert nagyon akarok a normalitáshoz tartozni, pedig már vele is volt. beszéltem arról, hogy a meló nem derült ki, szerintem nem is fog a héten és ez azért nehéz. és hogy fáradok mentálisan, sokat kivesz belőlem a logisztika, hogy minden legyen nálam, mikor I-nál alszom, hogy azért nehéz máshol aludni. sokat beszéltünk a normalitásról, mert ez most központi nekem. elmondtam, hogy tudom, hogy ijesztőnek tart, hogy vannak dolgaim, hogy ezekkel én jól vagyok, de foglalkoztat, hogy minél kevésbé ijesszem meg. a normalitást végül az átlagoshoz kapcsoltuk, s arról beszéltünk, hogy ebből adódnak olyan dolgok is, "eltérések", amik szimpatikussá, egyedivé tehetnek. meg kérdezte, hogy I-nak van-e nem megszokott dolga. visszajelezte, hogy ez a kapcsolódás most más, nyilván foglalkoztat, keresem akár a verbalizált bizonyosságot, mert eddig vagy bántalmazó vagy összeolvadó kapcsolataim voltak, egyszerűen ezt most tanulnom kell. beszéltem a varsói koncertről is, arról, hogy nem tudom, menjek-e, hogy érzem, hogy sok ez első találkozásnak a haverokkal, de érzem, hogy szívesen látna és igenis meg akarok felelni, normális akarok lenni. elmondtam, hogy a szexualitás nehéz, hogy nem csinálnám vissza, de nem számítottam erre. meg hogy mentálisan az is sok most, hogy nagyon vágyik rá, hogy élvezzem, nekem meg az eredmény, hogy nem félek és ezt sem merem mondani. kérdezte, hogy sosem élvezem, mondtam, hogy főleg fáj és néha kevésbé fáj. javasolta, hogy a nőgyógyásszal egyeztessek. mondtam, hogy azért ez is nehéz, nem mennék magamtól és persze, jó, hogy megyek, de ez is sok most. meg a vasárnapi verseny is

ami új volt, hogy megfogalmaztam, hogy amit tapasztalok, az igazából nagyon jó. nem mondtam ki, hogy szeretet, de hogy ilyet még nem éltem meg és ettől még ijesztőbb, hogy elrontom. miközben tudom, hogy ez nem vizsga, nem I. ítél meg és én is dönthetek úgy, hogy ennyi volt. még arról beszéltem a legvégén, hogy meglep, hogy ennyire jól viselem a dolgokat, hogy sok dolog van, mégsem omlottam össze, de azért félek, hogy megtörténik, meg hogy a héten kívántam a piát, ami mindig kizökkent. a legvégén megkérdeztem a pszichológust, hogy jól vagyok-e, normálisak-e ezek a dolgok, amiket érzek. nem akart válaszolni, mondtam neki, hogy ez nehéz nekem. azt mondta, hogy jó, hogy őrzöm a stabilitásom, de igen, az ivás iránti vágy figyelmeztető, meg az evés változása is, de hogy nemsokára kiesik majd a melós bizonytalanság, ami jó lesz. még a testről beszéltünk, hogy félek, amiért a bordáimat érzi I., hogy ez is a nemnormális dologba tartozik, meg hogy a pengetések nyomai. és hogy én okés vagyok ezzel, meg örülök a rövid nadrágnak, csak mindig szembejön ez, meg hogy mi lett a testemmel és annak a bizonytalansága, hogy mit gondol és a szégyene, hogy takargatni kell vagy a hájat vagy a megnyúlt bőrt. visszajelezte, hogy ezek normális dolgok, mert most más vonatkozásában is megismerem a testem, a fizikai kapcsolódás ezt a témát felerősíti. az ülés végén elmondtam, hogy nem lettem okosabb. kérdezte, hogy mi segítene azt éreznem, hogy az vagyok. mondtam, hogy egy kép van bennem, hogy egy folyóban vagyok egy ladikon, amiről azt sem tudom, ülni vagy térdelni kell benne és evezőlapátra vágytam. és hogy nem akarok kiszállni, csak kiszámíthatatlan, a sok dolog merre visz

terápia után D-val találkoztam, aki a késes támadás után mondott fel. nem kapcsolódtunk szorosan, de azért tudtunk egymásról. jó volt beszélgetni. felmondott ott, ahová átment, de elvileg megvan az új helye. nagyjából abban a várakozásban van, mint én. nem jó, hogy arról beszélünk, mi minden nem működik, de egyszerűen az van, hogy rengeteg dolog nem működik a rendszerben. és nem beszéltünk lakókról, meg én figyeltem rá, hogy ne is mondjak túl sokat, akár kollégákról sem. de jó volt úgy beszélgetni, hogy van konkrét megélése, saját élménye, ismeri a szereplőket. és jó volt ennyi időre és ilyen mértékben közelebb lépni ahhoz, hogy nekem a Gy-n már vége a dalnak, hogy várom a hívást, átvesznek-e, de már készülök el, már kijjebb léptem. D. előttem jár ezen az úton, ő már lépett, jó volt egy ilyen emberrel kapcsolódni, hallgatni, hogy sok működés máshol is ugyanolyan, de azt is, hogy igenis kell váltani és amit tapasztalok, az valós megélés. és talán az volt a legjobb, hogy magánéletről nem kérdezett, így nem kellett magam aan-snak, pengetettnek éreznem

a D-val való találkozás után erős szorongást éltem meg. rájöttem, hogy ebben benne van, hogy a pszichológus adott egy dietetikus telefonszámot és azt intézni kell. nem szeretek telefonálni, végképp nem tudtam, mit mondjak. de éreztem, hogy ezen most változtathatok, hogy jobb, ha nem gyötröm magam a szorongással. felhívtam, felvette, bemutatkoztam, megkérdeztem, alkalmas-e, holnap délután hívom. nem lett jobb, de legalább nekikezdtem, léptem. a szorongás velem maradt, kezd elárasztani és érzem, hogy jó lenne elmondani I-nak, mit érzek, de nem merem majd. levezényeltem másfél teljes kiőrlésű stanglit a torkomon. száraz volt, borzasztó, de eléheztem

nehezen mentem edzésre. főleg az motivált, hogy G. visszajött szabiról és minőségi alkalom lesz. de megint a logisztika, hogy utána haza kell mennem, szeretnék legalább egy rövid programon mosni, hogy ne rohadjon be mindenem, csomagautomatáznom kell és jó lenne értelmes időben I-hoz érni. megint a rohanás, a pár percig valahol lét. nehezen viselem

az edzés jó volt. otthonos és megszokott, G-vel. az ugrálókötelezésbe nem adtam bele mindent. dacból sem, féltettem is a jobb lábamat, mert most sokat javult a húzódásom. a gyakorlatokat csináltam szépen, bár volt, aminek az ismétlésszámát levettem, hogy kíméljem a combomat. G. azt mondta, szép a fekvőtámaszom, megpróbálhatnám nyújtott lábbal. jövő hétre kértem. kíváncsi vagyok, de nem akartam kudarcot vagy sérülést. pár szót váltottunk G-vel, de semmi komoly. majd hétfőn, gondolom. nagyon jó volt vele edzeni. és jött egy új lány, úgy alakult, hogy én mutattam meg neki a dolgokat. jó volt megélni a nyitottságomat, támogatásomat. mondjuk az vicces volt, ahogy Gy. szinte rászállt, de már nem zökkent ki. maradtam kicsit nyújtani, de nem komolyan

hazaszaladtam, mostam, újrapakoltam a táskámat, betettem a nagy ballonomat, mert kevés frissítés lesz a versenyen. és úton vagyok I-hoz. még rengeteg dolgom van, majd mellőle intézem. ja, meg ettem

írt H.. semmi konkrét, de valamennyire reményt keltő, hogy egyáltalán matekoznak a helyekkel és nincs rögtön elutasítás. és nagyon jól esik, hogy valóban jelezte, mi történik. maradok ugyanebben a helyzetben, de azt érzem, tovább távolodok fejben

most estére extra rövid nadrág van rajtam. kicsit zavarban vagyok, de logisztikailag ez maradt ki a táskámból. és rövid nadrágban vagyok. és nem zavar, hogy bárki látja a nyomokat

[kedvesmajam]

nem tudom, hogy vagyok. szorongok. és feszengek. mert függőben vagyok a melóval, meg itt van ez a kapcsolati túlfeszítettség is. nem tudom jól megfogalmazni, de azt érzem, hogy térre van szükségem, saját ritmusra. jó I-nal lenni, tartalmas dolgokat csinálunk, de rengeteg alkalmazkodás és logisztika. és ugye ott van a szexualitás is. nem erőszakos, de igenis vágyom egy olyan estére, mikor csak átölelve alszunk. mondjuk ez a meleg sincs a javunkra ilyen szempontból

a melóban elvoltam. team volt, de én írtam a jegyzőkönyvet, ami azt jelentette, hogy tudtam az idősös kutatási dolgokkal foglalkozni. nem volt jó a nap eleje, mert ment az időhúzás, oda nem figyelés, de igyekeztem nyitottan és türelemmel lenni a dolgok irányában. aztán délre lemerültem, nem volt jó a sok légkondi sem. a szakmai vezető szabadságon van, az nagyon mássá tesz mindent. mindenki békésebb. és oké a szállóvezető elveszett a részletekben, de mégis kiegyensúlyozottabb volt mindenki, nekünk is nagyobb türelmünk volt az elakadásokhoz

mielőtt elindultam, felmentem E-hoz beszélgetni picit. nem tudom ezt a varsói utat. azt érzem, I. örülne, ha mennék vele koncertre, de iszonyat logisztika meg nem is éri meg vasárnap hajnalban menni, hétfő este jönni. közben meg kaland, vagányság. de most hangosabb bennem az, hogy béke, kiszámíthatóság kell nekem. ő azt mondja, ne menjek Varsóba, mert nem az én vágyam, de abban nem tudott segíteni, hol van a nyitottság határa, meg mi az, amit tennem kell. de nem is volt időnk ennek nekiállni igazán, jönnöm kellett utcázni. kérdeztem, hogy enyhébbek-e a nyomok, szerinte nem. pedig szeretném. de azt mondta, nagyon bátor vagyok és egyébként senki nem kérdezte tőle, mik ezek

nem tudom, hány kiló vagyok, ami zavar. nem volt ma székletem, az is zavar. meg ez a hülye yazio, ami nagyon mutatja, hogy a kekszben mennyi szénhidrát van és mennyire túleszem magam. közben meg azért mégsem. bele fogok ebbe kattanni. közben meg a verseny miatt igenis ennem kellene. rossz, hogy nem futottam mostanában, igazából az elmúlt hónapban csak a gdanski öt kilométer volt

az utcázás meglepően jól telt. a kolléga nem szenvedett teátrálisan. találkoztunk ügyfelekkel, egészen élveztem a velük való beszélgetést. de nekem nincs tétje. odamegyek, csacsogok, eljövök, nem kell gondoznom őket. de ezt a kapcsolódást szeretem, mikor a vörösréz árfolyama is téma lehet

fél nyolc magasságában már itthon voltam. lefürödtem, betettem egy mosást és nekiültem enni. nem is tudom, miért, mert nem voltam kifejezetten éhes. kiakadtam azon, mennyi kalóriát számol a yazio a joghurtra, úgyhogy nekiültem még olasz kekszet enni. mondjuk az tény, hogy kell belém kalória a verseny miatt. de azt nehezen viselem, hogy egy kiló harminc deka ugrott ezzel fel rám. holnap megint jó, ha hetvenhárom leszek, pedig tényleg olyan közel volt már a hetven alatti szám. holnap szerintem elmegyek edzésre, hogy gyötörjem még magam. picit igazítottam a bikinivonalamon. számítok strandolásra a hétvégén, magabiztosabb leszek így. a többit meg futás után rendezem, nem akarom, hogy szúrjon. így is határokat lépek már át. persze, ezek jó dolgok, izgalmas, hogy van fürdőruhám, de picit el is fáradtam már ebben a sok új dologban

megint erős szívdobogásom van. biztos, hogy kialvatlan vagyok, de front is jön, szorongok is. nem szeretem ezt az állapotot

ma nagyon nem vagyok elégedett a testemmel. borzasztóan nagynak érzem a hasamat, amin nem segít, hogy teleittam magam, meg persze faltam este. a nyomok is kifejezetten zavarnak, sokat nézem, hogy halványodtak-e. nyilván nem, próbálok arra gondolni, hogy ez is én vagyok, és jó, hogy nem feszengek miattuk, ma például ebédszünet végén bekentem őket és felhajtott nadrágszárral mentem vissza, mert nem akartam, hogy a nadrágom olyan legyen. viszont találkoztam egy távoli kollégával, ő szinte köszönés helyett mondta, hogy mennyire lefogytam. de az is baj most már, hogy megfogom a fejem és nem a hajamba túrok, hanem a koponyám van ott csak. nem is használok már hajgumit, hanem felcsatolom, úgy kevésbé látszik, mennyire nincs hajam. és persze vettem be hajtót, amit nagyon nem kellett volna, mert holnap terápia, négy nap múlva futóverseny, de egyszerűen nem bírom elviselni, hogy bennem vannak dolgok. és látom, hogy a kekszevés nagyon rossz, de kb az az egyetlen szilárd dolog, ami bemegy

anya akart velem találkozni pénteken, de megváltozott a menetrendem amiatt, hogy vasárnap I-nal tudjak visszajönni a versenyről. nem szépen kommunikált, vádlóan, hogy sosem találkozunk. a végén megírtam neki, hogy ne csinálja ezt. gondolom, mérges lett. nem bántani akartam, de tényleg sok volt

azt hiszem, megyek majd Varsóba koncertre. ijesztő, tényleg az, de igyekszem úgy gondolni rá, hogy ez egy kaland, egy őrültség, amit most kell csinálni és azt érzem, I. tényleg szeretné, hogy ott legyek. mondjuk tényleg lenne ennek első lépése, egy elutazós közös hétvége, de sok dolog más ütemben megy, mint ahogy gondoltam volna. szóval miért ne mennék?! mondjuk repjegyem még nincs, holnap viszem a terápiába témaként

[kedvesmajam]

nem aludtam jól. csak fél altatót vettem be, talán amiatt. éjjel felkeltem pisilni, utána is nehezen aludtam vissza. jó I. mellett ébredni, még akkor is, ha meleg van és érezhetően jobban izzad, mint én. csak jött a reggel, hogy akkor reggelizzek és úgy tudja kérdezni, hogy "biztos nem kérsz semmit?!", hogy összerezzenek, hogy akkor most buktam le, most derül ki, hogy aan-s vagyok és emiatt most mondja majd azt, hogy köszöni, elég volt

betekertem melóba, jól esett. igazából közel van és tényleg olyan jóleső ez a reggeli mozgás. meg jobb, mint a villamostól besétálni. és indítottam órát is, úgyhogy a yazio át is szívta az információt. csak egyelőre annyit látok, mennyit eszem, azt nem, hogy mennyit nem. tegnap is csak két szendvicskekszet ettem reggelire, mert szégyelltem volna többet bevinni, de nem a fennmaradó kalóriákat látom, nem is azt, hogy csak ezret ettem, hanem hogy ebédre túlettem magam

délelőtt dolgoztam szépen. találkoztam új lakóval, meghallgattam az életét, de már úgy, hogy nem érdekelt. nő, aki mindent feladott egy férfiért. kutatási szempontból érdekes, de már nem érzem magaménak az ügyét. beszélgettem egy lakómmal, aki halva találta a szobatársát. az nehéz volt. aztán délben leléptem, a hőségriadó miatt

próbáltam aludni, de nem igazán sikerült. ellenben szorongtam. például mert I. nem írt, mi volt az orvosnál, de amiatt is, mert nem tudtam, mi lesz ma, megy-e úszni, megyek-e edzésre. szívesen vagyok vele, de kell az énidő is. végül nem megy úszni, nem megyek edzésre, hanem átmegyek hozzá. jó ez így, kell ez most, csak sok az áldozat, meg főleg a logisztika, mikor merre vagyok bringával meg anélkül. de azt érzem, a maga módján kérte, hogy ma menjek, epeműtéte lesz, amit nagyon nem akart

jó volt az esténk. azt bánom, hogy nem mentem edzésre, hiányzik a mozgás meg nem volt jó nem menni. persze, kellenek az áldozatok, inkább csak megteltem a sok nem otthon alvással és a sok logisztikával, hogy mikor merre vagyok. elmentünk a Kopaszira sétálni. tényleg jó volt, jól esett a mozgás is. ami nehéz volt, hogy nem kézen fogva sétáltunk. értem, hogy meleg van, de nekem hiányzott ez a kapcsolódás. és az van, hogy minden ilyen elbizonytalanít, hajlamos vagyok arra gondolni, hogy ez egy elutasítás, I. elköteleződése csökken. ettől meg szorongok. meg attól is, mi lesz velem a melóban. este együtt voltunk. fáradt voltam, nem kívántam alapból, de engedni kell

kezdek nem jól lenni. nem jó ez az étkezésnaplózás. teljesen kiakadtam, mennyi kalória volt az esti egy gombóc fagyi. és ez a sok szorongás sem jó. nem akarok megzuhanni, de érzem, hogy nem tudom csak úgy élvezni az I-nal töltött időt sem

[kedvesmajam]

álmodtam, nyilván befolyásol, hogy a héten talán kiderül, mi lesz velem, amiről tegnap picit beszéltünk apával. szóval azt álmodtam, hogy a kollégák sorra mondtak fel, de valamilyen performansz keretében. az első még érdekes volt, kicsit a második is, a harmadiktól pedig inkább az volt bennem, hogy nem lesz ez így jó, mert nem fogok tudni én is felmondani, sarokba szorít, hogy nem engednek el. valamennyire békében voltam, nem zaklatott fel

reggel laborba mentem. a tegnapi falás után nem vagyok benne biztos, hogy jókor. de mégis szerettem volna látni, mi van a testemben

melóba jövet vettem a patikában krémet, ami segíthet a hegek halványításában. meglátjuk

este előfizettem a yaziora, ma reggel el is kezdtem használni. érdekes kísérlet, hogy naplózom amit eszem. kicsit félek, hogy bekattanok, mármint hogy túlzottan figyelek, esetleg korlátozó lesz

reggel 73,3 kilót mértem, ami a tegnapi faláshoz képest egész jó. de azért feljött pár nap alatt három kiló. pedig már majdnem megvolt a hetven alatti szám

a melóban lényegében alig csináltam valamit. pontosabban az idősödési anyaggal voltam elfoglalva és élveztem, hogy nincs bent a szakmai vezető. iszonyat hőség van, harmincnégy fok van az irodámban. továbbra sem visel meg, nem izzadok, annyi, hogy borzasztóan sok vizet iszom, amitől már kibuggyan a hasam a nadrágból. de nem érzem azt, hogy nehezebben koncentrálnék vagy bármi más elakadásom lenne. persze tolom az asszonykórus szekerét, kifejezem, hogy hőség van, de csak amiatt, hogy holnap hazamehessek hamarabb, ha mód van rá. jó ez így, hogy tudok a másik helyre dolgozni és kicsit meg is élem a kutatói identitásomat. viszont kezdek nagyon izgulni, agyalok azon, mikor értesítenek, hogy mi lesz velem, miközben nincs realitása annak, hogy mostanában, hisz ezer fok van, a felsővezetés szerintem pihenget

a laborom jó lett. a megszokott értékek magasak és alacsonyak. szerintem eléggé mutatja magát, hogy az elmúlt napokban ettem, a kreatinin-kináz normális, ami áprilisban nem volt az. amit nem értek, az a gamma gt emelkedése, de mivel tudom, hogy sem alkoholt, sem alkoholmentes dolgot nem fogyasztottam, nem emésztem magam

fél hétkor megléptem a melóból. elvoltam addig, nem szenvedtem sem a melegtől, sem a munkától, csak akkorra már benne volt a zabszem a fenekemben, hogy mehessek I-hoz. eltekertem hozzá. annyira meleg volt, hogy nem akartam lekötve hagyni a bringámat, hozzá meg felvihetem. még sosem próbáltam elmenni hozzá, de jól esett. meg a beteg agyamnak nagyon kellett, mert elindult a rossz működés, hogy naplózom az étkezést és csak az elfogyasztott kalóriát akarom látni, ami elindít a sanyargatás útján. és ha tekerek, akkor jobban ledolgozom. és akkor már az órámon is mértem, mert az összekapcsolódik a yazióval. de azért a tekerés önmagában is jó volt

és az este is jó volt. picit tanácstalankodtunk, merre menjünk, mit csináljunk. végül megint I. találta ki. semmi komoly, elmentünk a budatétényi Duna partra, viszont pont elég különleges ahhoz, hogy minőségi idő legyen, más, mintha nála döglenénk. a séta is jól esett, nyilván örültem a kalóriaégetésnek is. de szép is volt, erdős, tetszett a sok zöld, a vízen a tükörképe mindennek. és az volt bennem, hogy nem kellenek nagy dolgok. meg nem kell folyton agyalnom. most ez van, itt tartunk, erre van időnk és lehetőségünk. közben meg ajánlotta, hogy menjek velük Varsóba koncertre, ami szerintem elköteleződés részéről. és nem akarok menni, mármint magamtól nem mennék, mert iszonyat macera, de el fogok menni, mert én is szeretnék nyitni, éreztetni, hogy fontos az érdeklődése, tudok találkozni a barátaival. és beszélgettünk arról is, mert felhoztam, hogy zavarja-e, ha nem iszom meg ő milyen ivászatot tervez. jól van ezzel a témával, mármint nem várja el, hogy igyak, elmondja, hogy furának tartja, de azt is ,hogy megérti, ha nekem nem jó, hogy megiszom két fröccsöt. és aztán tudunk ezen poénkodni és úgy sétálni tovább. nekem most ennyi elég. és picit így a szexualitás is más. ő kezdeményezett, de teljesen elfogadtam a nyitását, nem éreztem soknak. kell még ebben nekem idő, jártasság, de tegnap este rendben volt, valamennyire élveztem

a nemevés viszont már-már lebukós. kérdezte, hogy vacsoráztam-e, nem akartam vetíteni, mondtam, hogy nem szoktam. nem akarok enni, vele sem tudtam volna enni tegnap, megzavar a yazio és főleg az, hogy látom az ételek összetételét, a zsírt, szénhidrátot. a nyomokkal most okés vagyok, de néha zavar, hogy látja. reménykedem a krémben, hogy az majd valóban enyhíti. de az is zavart este, hogy simogatott és tudom, mert érzem, hogy csak a bordám van ott

[kedvesmajam]

az ébresztő előtt kicsivel keltem, már nem is tudom, miért. az biztos, hogy tegnap vettem be hajtót, el is indult a hajtás. kóvályogtam, mert kicsit korán ébredtem, de ütemesen akartam haladni főleg a kávézással, hogy még itthon ürüljek

kilencre mentem misére a ferenciekre. meg kell tanulnom, hogy oda nem szabad mennem. főleg az foglalkoztatott, hogy berepült egy galamb, ami főleg a szentélyben bóklászott, de se a szövegekhez, se a cselekményhez nem tudtam kapcsolódni. zavart az ószövetségi szöveg, hogy ezekiel fiút ígér egy idős asszonynak. értem, de valahogy mégis olyan nehéz hallanom, hogy a gyerek egy "jutalom". de szerintem én vagyok most érzékeny erre a témára I. miatt. próbáltam a jelenben maradni, megélni, hogy a szexualitás terhe nélkül vagyok misén, úgy áldozhatok, hogy nem rémít a szentségtörés. közben meg zavarban voltam az ujjatlan felsőm és a rövid túranadrágom miatt. a mélypont a végső áldás előtt következett be, mikor a pap a tüntető nemzettársakról beszélt és imára hívott. nem álltam fel, nem mondtam az imát. nem viselem a politikát a templomban. fel is húztam magam

utcázni mentem. nem tetszett a meleg, de alapvetően jól bírom. inkább a meleg és a fontoskodó kolléga nem tetszett. meg hogy megint késett. mondjuk így elmentem a rossmannba, mert az ai azt mondta, ott van olyan krém, ami segít a nyomok halványításában. szürreális volt a boltban az ai-t kérdezgetni fotókkal, hogy mi lesz jó termék nekem. végül nem vettem semmi ilyet, patikában fogok próbálkozni, viszont naptejet vásároltam, mert pokol van mindenhol

az utcázás érdekes volt. olyan igazi utcás területeken jártunk, de nem nagyon akartam helyekre bemenni, mert sok szerhasználót láttam. a kolléga mondta, kikkel akar nagyon találkozni, de mintha elvesztette volna, ki hol lakik és ki miért fontos. mindenkivel a melegről beszélt, ami szerintem egy légkondis kocsiból kiszállva nem túl fair, de én elvoltam a magam gondolataival. viszont éreztem, hogy van még egy adag, ami nagyon jönni akar. azt hittem, bírni fogom, de az egyik ipari területen végül kiszálltam. még a pénteki bab ürült. kellemetlen, meg ha a doktornő tudná, biztosan reflektálna rá, hogy megalázó helyzetbe hozom magam. nekem viszont most kicsit ez az életem, hogy I-nál eszek és nála nem hajtok

hazajöttem, ledőltem. hangosra állítottam a telefonomat, hátha hív apa, mikor jön. a kapuból hívott, az sms-re nem ébredtem fel. fél háromtól hat után kicsivelig szelektáltam. kemény voltam, ment minden, amit nem használtam az elmúlt években. ha nagy kukászsák került ki. a legmókásabb az volt, mikor a fehérneműket válogattam, de apát nem zavarta, engem sem. meg egy egészen rövid nadrágban másztam székre, guggoltam, szóval egészen nyíltan mutogattam a nyomokat. ehhez képest a fehérneműk nekem nem intim téma. sok dolog van még, de tényleg fegyelmezetten pörgött ki mindenféle, amit évek óta nem használok

reggel 72,9 kilót mértem. nagyon kiakadtam. igen, a tegnapi cuccos hasáb nem kellett volna. de közben hajtottam és mégis fél kiló feljött. nem jó ez így. hetven alatt akarok lenni, erre hízok. nem jó! és persze ma olyan korlátozó étkezést toltam, hogy csuda. mondjuk a két kifli, ami pénteken még jó ötletnek tűnt, megtolta a kalóriákat. mindjárt legelek egy kis salátát, mert nem bírom már az éhséget. nyilván falás lett a vége, ami a holnapi labor előtt extrán nem jó

[kedvesmajam]

ébresztőre keltem, ami nem volt túl kellemes, de ezer éve terveztük, hogy elmegyünk J-sal a medveparkba, meg jól is adta ki most, hogy I. hazament. jól esett volna még henteregni, de tegnap vettem be egy hajtót, vártam a hatását, mert terhelt nagyon a tegnapi sólet babja. kávéztam, reggeliztem, indultam

J. az állomáson várt, mentünk is a medveparkba. jó volt vele lenni, már a kocsiban is beszélgettünk, akkor főleg én meséltem I-ról. nem tudtam olyan jól elmondani, mi van bennem, de J. sok dolgot nem is tud, arról nem tudtam vele beszélni, hogy vannak az ijesztő dolgaim és ezek miatt félek. de a gyerek kérdéshez nagyon tudott kapcsolódni, mert abban van nagy vesztesége. jó kérdéseket tett fel és igazából jól esett erről az ismerkedésről mesélni, meg tanácsot kérni. vagy nem is tanácsot, hanem meghallgatni olyan szempontokat, kérdéseket, amik objektívek, nem terheli akár a pszichés állapot miatti kímélés. terveztem kérdezni intim dolgokról is, de azt végül szégyelltem. de határozottan jó volt ez a mai program és az együtt töltött idő. fél tízre értem Vácra és hétkor indultam el, egy percig sem éreztem úgy, hogy unnám akár a programot, akár a J-sal való beszélgetést

a medveparkban több dolog megfogott. az oroszlánok mélyről jövő üvöltése, annak az ösztönössége és ereje. a medvék is jópofák voltak. volt kettő, ami játékból verekedett, meg néztük őket ahogy a tóban voltak, volt egy, amelyik viccesen ült. a farkasok bundája és füle nem nézett ki jól. volt látványetetés, az igazából a gondozó információi miatt volt érdekes, meg hogy kijöttek az ormányos- és mosómedvék. azt hittem, nagyobb lesz maga a medvepark, de így is elegendő élményt adott, mondjuk szerintem főleg azért, mert megtöltöttük tartalommal. voltak könnyed részek, de olyan mély megosztások is, ami például a negyven év betöltése, a gyermekvállalás, pártalálás, hivatásválság köré sűrűsödtek. volt egy csúszda, azon kétszer is lecsúsztam, az nagyon jó volt, kicsit gyermeki, kicsit annak a megélése, hogy beférek valamibe, amibe egy éve még talán nem sikerült volna

Veresegyházon ebédeltünk. salátát terveztem, de egy cuccos hasábot ettem, amiről nem gondoltam, hogy három adagnyi. a sajt miatt választottam, meg reméltem, hogy J. is eszik belőle. sok volt, meg szerintem el is torzítja a hétfőre tervezett labort, főleg a koleszterint. utána még lement egy gombóc fagyi, de az már csak becsületből. rengeteget ittam is. hogy pontosan mitől, azt nem tudom, de már nagyon rossz volt az övtáska. haragszom magamra a nagyon nagy adag hasáb miatt!

sétáltunk sokat, részben azért, mert helyre akartam hozni valamit a kalóriabombából, meg jól is esett. úgy voltam vele, hogy sosem voltam Veresegyházán, körülnéznék. aztán Vácra úgy értünk, hogy a következő vonattal már pont nem értem volna vissza misére, úgyhogy mondtam, hogy sétáljunk még. annak a vége már nem esett jól, elfáradtam, kiszívott a meleg is. de jól bírom a meleget, szerintem ez a fogyás egyik legnagyobb hozadéka, hogy elviselem magam, J. is többször megjegyezte, hogy kicsit sem látszik rajtam, hogy kánikula van

reggel 72,5 kilót mértem, ami borzalmas volt. nagynak éreztem magam, tudom, hogy tegnap este elszaladt a kekszevés. holnap még nagyobb leszek. nem tudom elfogadni. a doktornő kérdezte, hogy az van-e a fejemben, hogy ha eszem, akkor száz kiló leszek. ez így nincs. de rossz látni, hogy mennyire felmegy hirtelen. közben meg láttam magamról fotót, nem tetszik, ahogy itt-ott lóg a bőröm. ami még nem tetszik, az a pengetések nyoma. azt gondoltam, okés vagyok vele. de látni fotón, mármint látni, hogy látni, az nehéz. a vonaton még örültem, hogy merek rövidnadrágban lenni, aztán éreztem, hogy J. látja, de nem kérdezi. de az, hogy örömmel az arcomon jövök a képen a csúszdázás után és nem merem átküldeni I-nak, mert látni rajta a nyomokat, az nehéz

jó volt ez a mai kiszakadás, jó, hogy vannak ilyen programjaim. az nehéz, hogy ennek olyan anyagi vonzata van, ami frusztrál, amit irreálisnak tartok. az is nehéz, hogy nem tudom megjósolni, I-nal együtt maradunk-e. kiszolgáltatott megélnem, hogy ez nem csak rajtam múlik és hogy ebből akár nem tudok mindent kommunikálni, mert benne van a ... és a pengetés, amit nem mondok el mindenkinek. de jó, hogy van életem. mondjuk ez az élet most olyan, hogy vettem be hajtót, mert nem tudom elviselni a mai étkezést, miközben meg lényegében másfél napot menstruáltam csak, ami ijesztően kevés - főleg annak függvényében, hogy I. mennyire ragaszkodik a gyerekhez és a teherbeeső nőhöz. a doktornő egyéb evészavart írt a papíromra, az aan-t ő nem használja, de eddig nem volt ilyen diagnózisom, meg nem szerepelt az sem az ambuláns lapomon, hogy "lesoványodás látható". kezd megint nagyobb teret kérni magának ez a téma. és már most annak örülök, hogy holnap elég lesz azt ennem, amit akarok, nem lesz kötelező vagy társasági étkezés

[kedvesmajam]

ha nem is kimerítően hosszan, de sokat beszélgettünk I-nal tegnap. ami számomra megnyugtató, hogy meg tudta fogalmazni az aggodalmát azzal kapcsolatban, hogy mi derül még ki rólam és hogy azzal ő hogy lesz, de azt is, hogy alapvetően nyitott irányomban. én is elmondtam, hogy félek, mikor ijed meg, de inkább igyekszem élvezni a jót. én már előzőleg előrébb tartottam, de megértem a mostani tempót. és szerintem fontos, hogy a tegnapi kissé félrecsúszott napon tudtunk erről beszélni. és igazán megnyugtató volt úgy elaludni, hogy öleltük egymást

reggel azért kissé nehezen ébredtem, de egészen jót aludtam. annyi, hogy álmodtam szerintem mindenfélét, de az inkább a meleg miatt lehetett. készülődtünk, reggeliztünk, autóval elvitt egy darabon. mondtam, hogy orvoshoz megyek, kérdezte, milyenhez, de nem akartam elmondani. elfogadta. remélem, nem agyal rajta

reggel a pszichiáternél voltam. nincs most mélypont. néha persze végletes vagyok, tegnap is hamar lepörgettem, hogy I. érdektelensége miatt csúszott meg az esténk. a doktornő rögtön mondta, hogy nagyon jól nézek ki, észrevételezte a rövid nadrágot. azt mondta, látszanak az izmaim. hozott valami tekergét, megkérdezte, hány kiló vagyok. hetvenet mondtam, de az ambuláns lapra hatvanötöt írt. jelezte, hogy most már álljak meg, hatvanöt-hatvanhárom alá ne menjek. beszélgettünk az evésről, de ma valahogy máshogy. nem volt vádló, nem fejezte ki, hogy tehetetlen és emiatt mérges. kérdezte a melót, elmondtam, mi van. kérdezte, mi lesz, de jeleztem, hogy nem tudom, nem bírom el ezt a témát. nyugodt voltam, elmondtam, hogy valahogy békém van a döntésemben. nem mondta, hogy hülyeséget csináltam vagy hogy igenis ki kell találni, hova megyek át. azt ajánlotta, menjek Tündérhegyre, de mondtam, hogy nem fogok. megkérdezte, azért nem megyek-e, mert ott kontrollálnák az evésemet. mondtam, hogy a befekvéssel vagyok elutasító és hogy most reggeliztem. elmondtam neki, hogy ismerkedek. azt hiszem, a doktornő értette, hogy ez most más vagy engem látott másnak. kérdezte, mit lehet tudni róla. meg persze, ha együtt reggeliztünk, akkor az azt jelenti-e, hogy nála aludtam. mondtam, hogy igen és hogy szokott ilyen lenni. megkérdezte, hogy szerelmeskedtünk-e, mondtam, hogy igen, szoktunk. nagy dolog, mármint azt hiszem, a doktornő értette ennek a súlyát. kérdezte, hogy milyen, neki is azt tudtam mondani, hogy fáj. visszavitte a témát az evésre, hogy elég ha reggelizek, csak egyek végre többfélét, mert a súlyom már okés, ha bármit akarok, az max a formálódás legyen, de ahhoz meg fehérje kell meg ilyesmik. jeleztem, hogy járok újra terápiára, örült. ami rossz, hogy továbbra is három oldalas az ambuláns lapom, a táborra hivatkozva kértem a törlését, de nem volt rá nyitott, inkább ad igazolást, hogy mehetek. azt mondta egyébként, hogy nagy dolog, amit elértem, hogy így lefogytam, ennek örülni kell. a gond az, hogy mindig van valami addikció, hol a pia, hol a nemevés, hol a pengetés és ezen kell foglalkozni a terápián

beszéltünk a gyógyszerelésről is. elmondtam a megélésemet az altatóról és az öntudatlan időablakról. értette, javasolta, hogy hagyjam el az altatót. mondtam, hogy próbáltam, de nem tudtam elaludni. azt mondta, egy nap nem alvás nem a világ, de elmondtam, hogy mentálisan sem bírtam, mert dezorientált voltam és a vérnyomásom is szétesett. javasolt egy gyógyszerelési kombót, de úgy tűnt, ha emeljük a hangulatjavítót, lehetek mániákus, azt meg nem akarom és az altató teljes elhagyásától is félek még. átbeszéltük, hogy van még időm, meg ez az egész máshol alvás teljesen új, úgyhogy próbálgathatom. ami nehéz volt még, hogy kérdezte, hogy mit szól a pszichológus ahhoz, hogy járok hozzá, mert ez a terápiás folyamatba bezavarhat, hogy a szenvedésnyomást máshol ventillálom. mikor mondtam, hogy februárban tervezte felvenni vele a kapcsolatot a pszichológus, nagyon fura fejet vágott, mintha ez természetellenes lenne. és azt éreztem, ritkítani szeretne a találkozásokon. tudom, hogy túlkísért vagyok, tíz éve járok hozzá havonta, meg ott van a KP is, de ennyi leválás egyszerre sok lenne nekem

a melóban főleg az idősödős anyagon dolgoztam. elviselhetetlen a meleg. nem melegem van, hanem annyira nyom a hőség, hogy többször éreztem, hogy elájulok. meg kaptam egy vezetői levelet, hogy nem okés a júliusi beosztásom. alaptalan vád. nem csapkodtam, nem lettem mérges, inkább sajnáltam a vezetőket, hogy ennyire keresik bennem a hibát és hogy egyszerűen nem akarják meglátni, mikor okésan működök. finoman jeleztem, hogy én próbálkozom, odafigyelek, vannak estéim, több is. merthogy ez volt, hogy nem viszek estét. kaptam egy "akkor bocsánat" választ, meg hogy mobilról nem látta. nem érdekel már

hamarabb leléptem a melóból, kiélveztem, hogy nincs vezető a házban. meg előtte beszélgettem kicsit E-val, egyszerűen mehetnékem volt. és vágytam csajoskodni is, foglalkoztat most a test, a rövid nadrág, ujjatlan felső, turiba mentem, meg akkor már hívtam anyát is. nem volt nagy kínálat, egy felsőt találtam. nézelődés közben azon gondolkodtam, mire is vágyom, mármint milyen ruhára, meg néztem más nők ruháját, hogy vajon melyikben érezném jól magam. nem maradtunk sokat, anya teljesen elkészült már az erejével. mutattam neki egy fotót rólunk. nem mondta, hogy szimpatikus-e neki I., de legalább nem mondott olyat, ami sértő. azt mondta, komoly fiatalember, de én jól nézek ki. szerintem a testalkatára gondolt. mindegy is. már az nagy lépés, hogy megmutattam neki, bár nem mertem nézni a reakcióját. nézelődtem még kicsit, de valamennyire unom a boltokat. meg érzem, hogy nagyjából a világ összes ruháját meg tudnám venni, de könnyű átesni a ló túloldalára, hogy most sok dolog rám jön egy átlag boltban is és akkor legyen még és még ruhám, csak az élmény miatt, hogy normál boltban vásárolok. szóval most inkább az új dolgaimat kellene megtanulnom viselni. meg még jobban el kellene fogadnom a testemet, mert azért van ebben még haladnivalóm, nem csak a pengetés mentén

voltam vásárolni is. rájöttem, hogy két nap is itthon ébredek, úgyhogy vettem kiflit. megpróválok rágyúrni a reggeli dologra. mondjuk este megtoltam a szendvicskeksz témát, meg is ugrott a mai kalóriabevitelem és 73,9 kilóval zárom a napot. megettem apa sóletjének maradékát, az nem annyira esett már jól

elfáradtam, jó most itthon lenni, tudni, hogy akár fél óra múlva már alhatok. szeretek I-nal lenni, de most megint nagyon fáradt voltam napközben. meg fellángolt bennem, hogy félek az elvesztésétől. a doktornő is mondta, hogy nincs vége a világnak, ha vége. és nincs, meg nem akarok olyan dolgot megélni ebben, ami nincs. csak valami fura módon nagyon önmagam tudok mellette lenni és kedves számomra ez a kapcsolat, nem azért, mert ott tartunk a szexualitásban, ahol. azt hiszem, ha nincs I., még mindig hosszú nadrágban vagyok. azért ma bekenem a nyomhalványító krémmel a lábam

[kedvesmajam]

éjfélkor feküdtem, mégis hatkor keltem először. utána vissza tudtam aludni még két órát. nehéz így, hogy déltől van terápia, kettévágja a napot, de ez van

kávéztam, ürültem, pár szem kekszet megettem. kitaláltam, hogy elmegyek a primarkba, mert foglalkoztat az ujjatlan felsők világa, ott meg olcsó minden. beszaladtam még a postára is. a primarkot annyira nem élveztem, de azért nézelődtem. volt még időm, úgyhogy bementem máshova is. határozottan sokat adott, hogy végre egy átlagos boltba is bemehetek úgy, hogy szinte biztosan találok magamnak valamit, méretben biztosan. vettem egy nőcisebb rövidnadrágot

a terápia elején az evéses felírásomat mutattam meg, hogy legyünk túl rajta, nem akartam sem elfelejteni, sem kattogni rajta. nem beszéltünk róla sokat. a pszichológus végigzongorázta magában, hogy dietetikus kell, a fizikai jóllétemet vele kell megbeszélnem. ami nekem könnyebbség, hogy ajánl majd valakit. és hogy elég volt ennyi, hogy felkeresem és tényleg nem pörögtünk ezen. azt még megbeszéltük, hogy írjam tovább, hogy bővebb képe legyen a dietetikusnak. meg elmondtam, hogy azért látszik, mikor randiztam, mondta ő is, hogy ha az a 2400 kalóriás nap, akkor azon meglepődött. meg elmondtam, hogy megettem a püspökkenyeret és apa sóletjét is. picit beszéltünk arról, hogy barátnőzök, vannak programjaim. aztán szóba került Z. halála és hogy most van bennem egy párhuzamos gyászfolyamat. a pszichológus kérdezett arról, hogy van ez nálunk, a teamben mennyire lehet megélni a gyászt. nyilván mesélek erről szívesen, de nem ezért járok hozzá. ma nem hallottam a harangozásokat, elvesztem az időben. már csak tizenöt perc volt hátra, mikor jeleztem, hogy beszéljünk a randikról is. nemigen volt már úgy tér erre, ahogy vágytam rá. de azért elmondtam, hogy jól érzem magam, meg hogy nem értem, hogy lehetett ennyire intenzív ez az egy hónap, de alapvetően nem tettem semmi olyat, amit nem akartam. az ülést azzal zártam, hogy van bennem félelem, hogy ez az egész nem igaz, de inkább próbálom beleengedni magam, hogy tényleg lehet valami ennyire okés. a pszichológus jelezte, hogy nagyon egyoldalú az elbeszélésem, hogy olyan, mintha I-nak nem lennének dolgai, mondtam, hogy magam is erről akarok ma beszélgetni vele, de azért tűnhet egyoldalúnak, mert bennem most az nagy kérdés, én hogy vagyok ebben a folyamatban, a megosztásban és hogy ez, hogy a pengetésről beszéltünk kicsit, ez az egyik utolsó mérföldkő volt részemről

azt éreztem a pszichológuson mikor meglátott, hogy mosolyog. az volt a fejemben, hogy észrevette a rövidnadrágot. utána mondta is, hogy abban vagyok. mondtam, hogy igen és tanulom. beszéltem arról, hogy jó viselet, hogy a melóban még nagyon figyelek, hogy takarjam a nyomokat, de hogy alapvetően haladok az önelfogadásban és abban, hogy ez így az én testem, nyomokkal. még visszatértem erre az ülés végén, hogy bár nincs még teljes testtudatom, de azt érzem, tényleg van némi előrelépés abban, hogy vagyok a testemmel

reggel 71,6 kilót mértem. olyan fals ezt feljegyezni, mert egy kiló hízás objektíven, közben meg nincs ezzel a számmal semmi baj és jó, hogy apa sóletje miatt van. de azért persze nagynak látom a hasamat

nem visel meg a meleg, tényleg elég jól bírom, azt gondolom, a súlycsökkenésnek van ebben szerepe. de a szívem megint rosszalkodik. hajlok rá, hogy amiatt, mert megint éjfélkor feküdtem le. de az biztos, hogy ledőlni jól esne

a pszichológus után otthon voltam. nem volt elég idő, hogy ledőljek, pedig jól esett volna. olvastam kicsit a K-től kölcsönkapott könyvet, de nem tudtam rá figyelni, úgyhogy inkább pihengettem és ábrándoztam

délután konzultáción voltam. érzem, hogy közeledünk a leváláshoz és ezt ma B. ki is mondta. tudtam, ha elmondom, hogy újra járok pszichológushoz, az csak megerősíti ebben, de nem akarok két kapura játszani. felvázoltam a három nagy témát: I., evés és meló. a munkával elkezdtem, próbáltam elmondani, mi minden történt, ami csak azért okoz nehézséget, mert nem tudom kimondani, hogy felmondok. ez még túl nagy falat, túl nagy a tét és még el kell mondanom azt is, hogy átvételemet kértem. beszéltünk az engem ért bántásokról is. alapvetően most nekem az volt a fontos, hogy megéljem, hogy mindezt tényleg elmondtam két hete H-nak, hogy milyen határozottan jeleztem, miben vagyok, milyen kérésem van felé. rég volt ilyen erős megélésem önmagammal kapcsolatban. B. beszélt arról, hogy táppénz, szabadság kell, míg ha úgy van, nem találok mást. jeleztem, hogy témát szeretnék váltani, eddig bírtam el. először nem értette, már-már idegesen mondta, hogy én hoztam témaként. jeleztem, hogy értem, de annyi ebben a bizonytalanság, hogy nem bírom el korlátlanul. mondtam, hogy akkor jöjjön az evés. elmondtam, hogy visszakerültem a pszichológushoz, dietetikushoz kell majd mennem, meg írnom kellett mit eszem. B. kicsit mérges volt, hogy nem dietetikus kell ide, mert nem eszem semmit, én meg lekevertem, hogy I-nal igenis eszem. beszélt a nyomelemekről, én meg arról, hogy nem fogytam. végül I-ról beszélgettünk. nem tudok többet mondani, mint hogy jó vele, minden jó vele, azt érzem, figyel rám és hogy az ő elfogadása segít önmagam elfogadásában is, ezért van már rövidnadrágom. B. most nem kérdezte, de tudtam, hogy érdekli, úgyhogy elmondtam, hogy minden megtörtént. örült. nem szenzációhajhász módon, hanem már-már barátként, mert érti, ez igenis fontos lépés és valami miatt I. más, mint az eddigi próbálkozások. én pedig nagyon őszintén tudtam azt mondani, hogy bár sosem gondoltam volna, hogy ennyi minden történik egy hónapon belül, ha most vége, akkor sem fogom bánni. ezt talán nem értette vagy nem úgy értette, ahogy gondolom, de tényleg az van bennem, hogy okés vagyok a szexualitás részével is, holott Gy-val még az előjáték miatt is martam magam. még beszéltem arról, hogy van egy kis elcsúszás, B. kérdezte, hogy a szeretlek szó kimondásában, de mondtam, hogy abban, hogy akkor egy pár vagyunk-e. neki is elmondtam, hogy haladunk a témákban, hogy tud a pengetésről. B. elmondta, hogy örül, hogy már az elejétől fogva tudta, hogy az igazi kulcs ebben van, hogy a kapcsolat az egy erős táptalaj tud lenni, hogy a dolgaimat ne nem mindig elérhető barátokkal vagy szakemberekkel osszam meg. ijesztő kicsit ez a közelgő leválás, de alapvetően ha ez a kapcsolat működik, tényleg nagyon itt van az ideje. a nyarat még megcsináljuk kéthetentével, aztán majd újragombolunk. jó, hogy van ennek ideje, aztán meglátjuk, milyen leszek a búcsúzáskor. jó lenne, ha nem mennék át manipulatívba, s nem kísérteném a visszaesést csak azért, hogy maradhassak még segített

eljöttem edzésre. öten voltunk, ami jó lett volna. de kicsit azt éreztem, S-nak vagy nincs érdeklődése vagy türelme hozzánk. illetve szerintem nem tudja a neveket, ezért nem tud korrigálni. mondjuk párszor legalább odajött és mondott valamit, meg az megvan neki, hogy nem látok. de olyan enyhe edzés volt, hogy alig izzadtam le, pedig a csütörtöki program szokott többet kivenni belőlem. mondjuk én sem törekedtem a maximumra. az ugrálókötelezés nagy részét ellógtam. az elején egész jól ment, de aztán éreztem a bokámat és nem mertem kockáztatni. nagyon vágytam a dupla tekerés sikerére, de nem lett meg egy sem, pedig tekertem üresben magam mellett. a button up presst nagyon szeretem, ment is, igaz csak 10essel. csináltam mindent, de nem tettem bele magam, volt, aminél az ismétlésszámot is ellógtam. S. jelenléte nem volt motiváló. persze magamban arra gondoltam, hogy a meleg miatt ne hajtsam túl magam, de ez csak hazugság volt. mondjuk az tény, hogy az ugrálókötelezés közben volt olyan megélésem, hogy kiszakad a szívem

megvolt a thai box is. kudarcnak élem meg és az önbizalmam is oda. az eleje mókás volt. teniszlabda, amit alapvetően szeretek, fejlődök is benne. az ugrálókötelezés közben viszont éreztem, hogy elfogytam. nem is energiával, hanem a teremben a levegő tűnt el. nekitámaszkodtam a falnak a három perc végén, T. mondta is, hogy szőlőcukor, víz, de jeleztem, hogy intézem. elképzelhetetlen volt a szőlőcukor. az agility létrát csináltam, de módosítással, a jobb combom odavan továbbra is. könyöklés volt ma, ami nehezen megy nekem. azt megértettem, hogy a kézfejem irányít, azt kell hátradobnom. mikor pajzsra dolgoztunk, már nem volt meg annyira, de trióba is kerültem. végleg ott vesztem el, mikor forgó könyök is volt, nem értettem, hova lépek. aztán mikor T. mondta, hogy a pajzsot sem tartom jól, végleg feladtam, hisztis lettem, hogy még erre sem vagyok képes. nem akartam csinálni, mérges voltam. próbáltam összekaparni magam, hogy majd I-nak tudjam azt mondani, hogy jó volt az edzés, de éreztem, hogy az önbizalmam morzsáit keresgélem. nem volt jó a mai thai box

úgy volt, gogy I. jön értem, sétálunk a Dunánál. szerettem volna, ma egy hónapja találkoztunk először. szerettem volna beszélgetni, vágytam rá, hogy meséljen ő is magáról "titkot". kilenc után írt, hogy akkor végeztek a cefrével. hazamegyek, kiteregetem a ruhámat, nem gond. csak minőségi időnk nem lesz ma együtt, azt érzem. bánt a dolog, egyenlőtlennek érzem a beletett energiát, áldozatot. rossz ez most

[kedvesmajam]

jó nap volt a mai. nem volt annyira mozgalmas és igazából pont erre volt szükségem

apa jött reggel. nem keltem fel az első ébresztőmre, de így is bőven elkészültem. sok dolgot hozott. felvágottat, sajtot, almát, banánt és a sóletet, amit ígért. azt mondta, szomorúnak nézek ki. meglepett, hogy ennyire figyel. elmondtam, hogy rossz a munka, hogy eljövök és tegnap tudtam meg, hogy meghalt egy lakóm. azt mondta, ne jöjjek el addig, míg nincs új helyem, de mikor röviden elmondtam, hogy bántanak és nem akarom ezt tovább, akkor megértő volt és rögtön azt kérdezte, segítsen-e a megélhetésben. délelőtt írtam neki, hogy jó, hogy jött és elküldtem a cikket, amin robbant az ügyem. azt írta, kinyomtatja, elolvassa és akarta mondani, hogy milyen csinos vagyok. jó volt megélni, hogy figyelt rám, hogy kapcsolódtunk és azt is, hogy őszintén tudtam mondani, hogy egyébként jó dolgok történnek velem

nyolcra értem be. egy órán keresztül a saját dolgaimmal tudtam haladni, az jó volt. összeszedett és termékeny voltam, elintéztem amit nagyon akartam

teamre elsőként érkeztem, picit megéltem a térben, hogy már megszámolható van csak hátra, még ha a számot nem is tudom. így néztem körbe. és pont emiatt tudtam, ha bánt is majd a vezető, nem érdekel majd

maga a team hosszú volt, egy része értelmetlen. de békével tűrtem, a mobilomat is alig nyomkodtam. főként magamra figyeltem, illetve arra, hogy a többiek viselkedése hogy hat rám, milyen minták vannak jelen. elvoltam. megint kértem esetátvételt, megint nem kaptam meg. viszont tényleg békés voltam. az elején elmondtam, hogy a megállapodás értelmében nem vinnék új lakót, bár látom, hogy sokan vannak újak. igazából az elmenetel miatt nem akartam vinni. picit fura a működésem, elkezdtem azt kommunikálni, hogy nem értek egy szituációt. konkrétan megkérdeztem a vezetőt ebéd után, hogy ez most team-e, mert nem tudom értelmezni, hiszen nincs mindenki jelen, a konyhában vagyunk, mégis döntést készülünk hozni. kicsit olyan, mintha fogyatékos lennék, de talán inkább tanulom, hogy tudom megértetni, mit élek meg

az ebéd csodálatos volt. fenntartásaim voltak, hogy akarok-e sóletet enni, de nagyon jól esett. éreztem ízeket

fél ötig teameltünk, utána volt egy hármas leülés a zűrös lakómmal. K-szel váltottam pár szót, míg vártuk a többieket ebéd után. megkérdeztem, neki mi a véleménye meg hogy ha kétszer kérek esetátvételt, miért nem kapok. azt mondta, engedjem el, nem én vagyok alkalmatlan, a vezetőnek van valami becsípődése, valami régi lakója dolgait vetítheti rá, amiatt van ez az egész hacacáré és ő már majdnem visszajelezte ezt ma, mikor megint rajta pörögtünk. kellett ez a megerősítés. meg mivel a vezető nagyon el akart már indulni, tudtam, hogy nem lesz ideje, energiája még belém állni. egyszerűen már nem érdekel ez az egész. az egész team alatt pontosan tudtam, A. mit ért félre a hozzászólásaimból, mit fog felhasználni, azt is, hogy É. majd min pörög ellenem. tényleg nem fog már rajtam semmi. picit el is bizonytalanodtam, ha tudok ennyire kivonódni, miért akarom ezt a langymeleg posványt a semmiért feladni

munka után egy közösségi színházas lánnyal találkoztam. volt olyan alkalom, mikor kifejezetten kapcsolódtam hozzá, de a bemutatókor azt éreztem, használ, háttér kell neki az izgulásához és nem érdekli, én hogy vagyok. a beszélgetés egy részében most is az volt, hogy mondta és mondta. aztán ez picit átváltott, ott, mikor elmondtam, ki jött a bemutató utáni koccintásra és ennek kapcsán beszélgettünk gyerekvállalásról, életkorbeli aggályokról. ott jó volt a beszélgetés, olyan, ami számomra is adott, nem csak én adtam. beszéltünk a többiekről is, de nem kibeszélés szintjén, hanem hogy kivel mi volt a megélésünk. bő három órát töltöttünk együtt. elfáradtam, szédelegtem, de alapvetően jó volt kikapcsolódni, együtt lenni. és jó megélni, hogy többször említem, hogy igen, negyven évesen tartok itt, de legalább most itt tartok. és ezt nem úgy teszem, hogy azonnal mindent meg akarok osztani. jó ez a békesség most

I. jól van. hosszan volt az ügyeleten, de epekő csak. jó, hogy jól van. viszont ebben a két napban azt éreztem, nő az elköteleződésem, illetve vágyom arra, hogy definiáljuk ezt a dolgot. nem óvodás módon, hogy járunk, de azt érzem, örömmel mesélek róla, hogy zizeg bennem az érzés, hogy ez már kapcsolat és szeretném, ha ezt kimondanánk. holnap lesz egy hónapja, hogy először találkoztunk. intenzív időszak volt, jól esne, ha "komolyra" fordulna a dolog

reggel 70,6 kilót mértem. azt hittem, hogy bemegyek hetven alá, csalódott voltam. most este ez felment 74,1 kilóra, szóval nem lesz meg a hetven. püffedt vagyok, ma jött meg, nagynak látom a hasamat. a rövidnadrágos létet viszont nagyon élvezem. egyre bátrabban pakolom a lábaimat és élvezem, hogy nem sülök bele egy nadrágba. na, de részben a szám miatt, részben mert éreztem, hogy főleg a bab miatt lenne próbálkozás csak nem sikerül, vettem be hajtót

[kedvesmajam]

nem tudom, jók-e ezek a napok, mikor kétnapnyi dolog történik

tegnap átmentem I-hoz. volt bennem bizonytalanság, mert jelezte, hogy nincs jól. nekem rendben van őt így is látni, de azért nem tudtam elképzelni, milyen, mikor nincs jól. viccelődtünk férfináthán, egyebeken, beszélgettünk. jó volt csak úgy együtt lenni, jó volt megélni, hogy így is akarta, hogy nála legyek. megkérdezem, mi az, ami legjobban tetszik bennem. azt mondta, nem gondolkodott még ezen, de aranyos vagyok, mosolygós, vannak elképzeléseim és szeretek csinálni dolgokat. nekem ez így rendben van

nem ébredtem teljesen kipihenten, de az a fajta fáradtság, ami két hete uralkodott rajtam, nem volt jelen. felkeltem, készültem, el akartam jönni, mert továbbra sem volt jól, hagyni akartam. kérte, hogy maradjak kávézni. persze a maga módján, de azt hiszem, ő így tudja kifejezni az érzéseit. lehet ebben fejlődni, de talán segíteni kell neki

a meló kicsit nehéz volt. bennem volt, hogy vajon mikor csíp el a szakmai vezető, hogy beszélnünk kell. a délelőttöm tele volt lakós dolgokkal, gondosan le is adminisztráltam mindent. délután lakóprogram volt, éreztem, hogy É. nagyon fontoskodik, azt is, hogy ezzel most nem tudok szinkronban lenni. hamarabb mentem ebédelni, végül olyanok csatlakoztak, akikkel elvoltam, meg jött K., vele szakmáztunk. kapott egy telefont, Z. elhunyt. tudomásul vettem. kicsit beszéltünk róla, hogy így több méltóság lehetett benne, mintha nálunk történik, kértem K-t, hogy telefonáljon a kollégáknak, hogy értesítsék az öccsét. és funkció módba kapcsoltam, kiírtam a jogviszonyát, megírtam az összefoglalót és kitettem a gyászjelentést. nem engedtem érezni magamnak semmit

felmentem E-hoz, mert szerette Z-t, s szerettem volna, ha tőlem tudja meg. azt mondtam neki, hogy még egy lakó maradt, akinek a sorsát szeretném elrendezni, de azt érzem, most egy újabb dolog történt, amit úgy élek meg, hogy lezártam, engedtetik nekem, hogy ne hagyjam hátra, mikor elmegyek. E. értette. reggel még a rövid nadrágomat mutattam neki és elújságoltam, hogy beszéltünk I-nal a pengetésről és hogy szerintem elbírjuk, aztán fényképet mutattam vasárnapról. délután pedig megölelt, mert Z. meghalt

szemét módon ügyeletes lettem. aljas volt, de már nem érdekel. mikor egyszerre két beköltöző jött, akkor írtam a csoportba, hogy szívesen látok segítséget. tudtam, hogy a többiek a konyhában fontoskodnak. K. lejött, jól esett

kicsit késve értem oda a szupervízióra a költöztetés miatt. addigra elfáradtam. meguntam, hogy arról beszéljek, ez itt a végjáték, ennyi volt a szállós életem. azt is másodjára mondtam ki, hogy Z. meghalt. azt hiszem, hibernálódtam. nem tudom megélni az érzéseimet, de nem azért, mert érzelmi roncs vagyok, hanem mert ez az önvédő módszerem. igen, eljött a pont, hogy felmondok, hogy már az van, hogy szimpatikus egy beköltöző, de már nem vállalom, mert lezárni készülök. már kötetlenebb vagyok a lakókkal, már nem akarom izomból. még K. egyszer elbeszélget velem, de most csak az a fontos nekem, hogy ne mondjam azt, hogy hagyjuk, úgyis elmegyek. erről mind beszéltem a szupervízión. és elutasítottam, hogy kérjek áthelyezést, mert nem a szállóból lett elegem, hanem ez a helyzet alapjaiban rengetett meg, én már nem vagyok szoc. párhuzamot vontam, hogy ahogy majd gyászolom Z-t, ahogy leltározok nála, úgy gyászolom majd ezt a helyet és a segítő létemet is. sírtam. nem sokat, nem tehetetlenül, pont a hibernáltság miatt. de sírtam. és csak elfáradtam, csak sok volt ez most mind. gyorsan elment az egy óra. és most nem volt semmi magánélet, tünetelés vagy manipuláció. kitöltötte a teret és az időt ez a fajta búcsúzás. a szupervízor szerint nagy küzdő vagyok, igenis álljak bele, írjak akár motivációs levelet a három rólam döntő embernek. nem akarok. mondta, hogy egy maraton célegyenesében vagyok, de csak az visszhangzott bennem, hogy már nem tudok futni, egyszerűen se erő, se motiváció nincs bennem arra, hogy egyáltalán fussak, mármint a mozgáshoz, nem átvitt értelemben. ez van. ez lett. kicsináltak. nem értem, hogy vagyok még egyben, de még bírom

szupervízió után még naplóztam, aztán eljöttem. voltam fenn a konyhában, pörögtek, főleg É.. nem volt hozzá kedvem. nem akartam abban sem lenni, hogy ők csinálják, a vezetők nem segítenek. el akartam jönni, nem akartam velük lenni, nem akartam ott lenni, ahol négy évig voltam Z. szoca. kifelé megállított egy lakó, aki látta a gyászjelentést, ő Papónak hívta Z-t. erősnek kellett lennem, támogatást várt

nagyon gondolkodtam, menjek-e edzésre. nem akartam. aztán mentem, de tudtam, hogy nem G. lesz. S. nekem valahogy nem tetszik, a stílusa, nem tudom. éreztem, hogy makacskodok, passzoltam az állatjárásokat például. de igenis ma tudtam meg, hogy Z. meghalt és egyébként sem érzem magam olyan biztonságban mással, mint G-vel. nem tetszett az edzés, de azért sem, mert S. túl gyors volt, lemaradásban voltam folyton. csináltam azért, figyeltem magamra, elfogadtam, hogy nem kapok korrekciót. az nagyon rossz volt, hogy egy ideig erős bagószag terjengett. kívántatta velem a régi megoldásokat, márpedig feszültség bőven volt bennem, adta volna magát egy kis részegség. az edzésben az volt a legjobb, hogy utána beszélgettünk G-val. ő sem szereti S-t, de annyira nem, hogy nem is jön majd, míg ő helyettesít. elmondta, hogy nem volt jól, mikor idejött, közösséget keresett, itt megtalálta és azt is, hogy mennyit jelent neki, hogy G. mindig jelzi, ha hozzáér. elmondtam neki én is. jó volt kapcsolódni

maradtam thai boxon, de csak mert azt írtam. kicsit reménykedtem benne, hogy zsákolunk majd, mert először négyen voltunk, végül heten lettünk, de T. nem vitt le minket. egy új lánnyal voltam párban. igyekeztem figyelni rá, mert támogatást várt, de kicsit a saját végtagjaimat sem találtam, meg el is fáradtam már, nem tudtam összerakni, hogy kellene neki mozognia. de jó volt vele dolgozni, jó volt tapasztaltnak lenni. a vadulás hiányzott, de egyébként el is vitt volna, egyértelmű, hogy ebben a melegben ennyi evéssel nem bírnék egy teljes értékű edzést

I. írt, ügyeletre kellett mennie. azonnal azt írtam, megyek, ha szeretné és mentem is volna. végül nem kellett, elengedték. fura, hogy megélem, ahogy egyre fontosabbá válik és ahogy természetesen tudom azt mondani, hogy megyek, ha tudok segíteni

mértem este, 70,9, lehet, hogy holnap reggel ezzel bemegy hetven alá. tegnap is alig ettem, ma is. mondjuk ma megettem a püspökkenyér maradékát, ami borzasztóan édes volt. meglátjuk

tegnap G. adott egy könyvet. vágyom elolvasni, már csak azért is, mert azt éreztem, arra reflektálva jutott eszébe, amiket megosztottam. és mert kerestem is nemrég valami lelki olvasmányt. csak idő kellene

ma a sok munka mellett átpörgettem a lektorált anyagunkat, amibe B. beledolgozott. rá hagyatkoztam, csak elfogadtam a módosításokat meg csináltam egy-két dolgot. és egy idősös anyagot fel tudtam dolgozni. ha nem lenne ez a folyamatos nyomasztás és mérgező légkör, tudnék még maradni, mert egyértelműen nem túl megterhelő a munka. de menni kell. lehet még húzni, akár áthelyezést is lehet kérni, de menni kell

délután elintéztem a tiszafüredi szállás módosítását. napok óta halogattam, igazából nem láttam esélyt arra, hogy engedik, de sikerült. ez is lépés a jövő vasárnapi félmaraton felé

[kedvesmajam]

megint össze-vissza álmodtam, de alapvetően jól aludtam. ébredezés közben különösen élveztem a frissen mosott ágyneműt, szeretem a kemyénységét

a reggelem lassú volt, de pont így esett jól. kávéztam, beindult a hajtás, de nem volt kegyetlen vagy túl gyötrő, beszedtem a ruhákat, összekészítettem a szemetet. volt mindenre időm, de nem volt tétlenül töltött idő

G-hoz mentem délelőtt. tudtam, hogy a szexualitásról akarok beszélni, tudtam, hogy ezt az egészet el kell rendezni Istennel és sejtettem, hogy nem azon lesz a fókusz, hogy halálos bűn és szentségtörés. jó fürödni G. figyelmében és szeretetében. kedves számomra az az elmélyült jelenlét, amivel a beszélgetéseinket kíséri. nekiduráltam magam, elmondtam, hogy együtt voltunk, hogy ennek ellenére áldoztam, de azért, mert így éreztem, mert igenis fontos számomra Isten, a vele való kapcsolódás és hogy az egy rendezőelv, hogy a hétvégékbe beleférjen a mise. beszéltem arról is, hogy mit jelent számomra most a felépülés, hogy bár negyven évesen itt vagyok egy húszéves problémáival és csacskaságaival, törekszem rá, hogy ezt örömmel éljem meg, arra koncentrálva, hogy ez megadatott. beszéltem a fürdőruháról is, amivel azt szemléltettem, hogy alapvetően elfogadást élek meg és katalizátora ez a kapcsolat a saját rég vágyott fejlődésemnek. azt is megfogalmaztam, hogy ez a szeretetteljes légkör valahogy közelebb visz ahhoz, hogy az Isten általi szeretettségemet jobban megéljem. fontos dolgokat fogalmaztam meg. még erősebb lett bennem az, hogy amekkora lehetőség van ebben a kapcsolatban, akkora veszély is, mert tudom, ha vége lesz, mérges leszek magamra, amiért ilyen hamar megjelent a szexualitás. valami nagyon megérintett abból, hogy Isten örül nekem, hogy összekacsint velem a fürdőruha láttán és az alapvető terve ez az egyre teljesebb élet, ugyanakkor abból is közel jött valami még jobban, hogy akármit mondunk, meg akár G. is akármennyire kikönnyítette a halálos bűn fogalmát, a szexualitás Isten alapvető szándéka ellen való. jó volt megélni, benne lenni abban, hogy valóban mennyi gyógyulás van most akár az I-nal való kapcsolódásomban, akár a saját utamban. nem tudom, miért nem mondjuk ki I-nal, illetve picit meg is ijedtem, mert este nem jelentkezett, nem küldte át a közös fotókat, agyaltam, hogy a pengetés már tényleg sok volt, de ha mégsem, akkor igenis valami olyan történik, amiben már kimondható, hogy szeretjük egymást

volt még időm, úgyhogy elmentem turiba. vettem négy rövidnadrágot, fel is próbáltam őket. akarom ezt a változást. és borzasztóan meleg van, egyszerűen kell is. és tetszik, hogy nincs bennem feszengés. tudom, látom most is, hogy itt-ott van szőrszál a lábamon, de jó, hogy nem zárom magam ennek ellenére sem zsákba

reggel 70,9 kilót mértem, ami fél kiló hízás. nem akarok görcsölni rajta. tegnap sokat ettem, olajosat is. ma kevesebbet eszem. és az jó, hogy a hajtással ment ki belőlem anyag. a rettentő sok víz pedig nem tudom, mennyire enged reális képet a súlyomról. és ha minden igaz, a héten megjön, ami megint hozza a vízvisszatartást, puffadást

szinte semmit nem dolgoztam ma. fél kettő körül hívtak, hogy beköltöző érkezett, jeleztem, hogy kettőtől vagyok ügyeletes, passzoltam. délutánra meg nem volt semmi. egy lakó jött hozzám, de már tényleg nem érdekelnek a dolgaik. az idősödés anyaggal dolgoztam, mert azzal haladnom kell, a maihoz hasonló békés napok pont jók erre. csinálhattam volna adminisztrációt, de annyira nem határidősek, nem is akartam előre dolgozni, meg tényleg béke volt ma bent. a szakmai vezetővel kell majd beszélnem a héten, hogy érezze, nem bújok el, de ma ahogy összefutottam vele, azt éreztem, ez nem az a nap. viselhetetlen az a világfájdalom, ami rajta van. szóval jó volt ez így

anyával beszéltem. megint a kuponokat kellett magyarázni neki, de aztán átállt "normális" témákra. sokkal jobb most vele a kapcsolatom, mint volt. nem tudom, mi történt, hogy ő lett-e nyitottabb, én kommunikálom-e jobban a határaimat, de jó ez a minőségi váltás

a meleget is jól viseltem ma. nem ideális, ami bent van, de azt hiszem, egyértelmű nyereség a fogyással, hogy kevésbé terheli a szervezetemet a hőség. és persze az is jó, hogy lenge nadrágban vagyok. elképesztő szabadságom van ebben. még figyelnem kell, még behúzódtam az asztal alá, mikor jött a lakó, de a recepción nem érdekelt, hogy látja-e a kolléga vagy hogy mit gondol. vannak rajtam nyomok, de most tényleg azt érzem, hogy ha számomra ez természetes, akkor másoknak sem lesz megakasztó

kaptunk lektori véleményt a cikkünkre. alapvetően pozitív hangoltságúak. és amennyire ismerem B-t, nem pörögjük túl a megfelelést. nekem így jó. kevés az idő is, nem is tudunk rajta együtt dolgozni. és jelenjen meg, legyen látható a munkánk

úton vagyok I-hoz. még elmentem nézelődni kicsit, csajoskodni. I. fájlalja a hasát. meglátjuk, milyenek vagyunk úgy, hogy a másik nyűgös. megkérdeztem, biztosan menjek-e, igent mondott, úgyhogy nem feszengek ezen. és kell a megerősítés a tegnapi pengetésről való megosztás után

[kedvesmajam]

éjjel többször felkeltem. volt, mikor pisilnem kellett, de nem mentem el. volt, mikor összegyűltek a csacska álmok és abból keltem. tegnap este csak fél altatót vettem be, amiatt is lehet. végül fél hétkor feladtam, elmentem pisilni, láttam, hogy I-t nem ébresztettem fel, éreztem, hogy nem tudok visszaaludni, úgyhogy olvasgattam. I. felébredt, bújtunk. azt hiszem, bizonyítani akartam, feloldani a tegnapi helyzetet, úgyhogy együtt voltunk, én voltam felül. valamennyire bele tudtam engedni magam, igyekeztem megtalálni a közös ritmust és elengedni, hogy béna vagyok. elment, de nem húzott gumit. elnézést kért. várom, hogy én védekezzek

ami nehéz volt, hogy rákérdezett, mit csináltam a lábammal. a felvezetésben, akkor nem akartam válaszolni. utána vagy megint megkérdezte vagy engem feszített. elmondtam, hogy szomorú voltam. kérdezte, hogy ez mit jelent, mondtam, hogy ez nehéz. mondta, hogy nem kell elmondanom, de el akartam. talán azt mondtam, hogy pont az, amit gondol. mondta, hogy az nem biztos, hogy jó, ha ő gondol, de nem kell elmondanom. elmondtam, hogy magamnak vágtam és hogy félek, hogy megint megy vastagon az ijesztő dolgaim közé, de ez már nincs. kérdezte, hogy mélyen csináltam-e, mondtam, hogy nem. kérdezte, hogy mikor, azt hazudtam, hogy régen. ott feküdtem és azt éreztem, ezt az egészet elveszíthetem, hogy most már tényleg betelt a pohár nála. óvatosan rákérdeztem, azt mondta, fura vagyok. lenyeltem a félelmeim, mert azt is tanulom I-nal, hogy nem kell mindent mondani, nem kell teregetni a szorongásomat. viszont utána jött egy pánik, mikor reggelit készített és én ott álltam, nem volt köztünk kontakt, picit féltem, mikor küld el

készített reggelit. elképesztő gazdagon tálalt. mondjuk szerintem magának is így tenne, de már-már megható volt a paprika, uborka, retek, olívabogyó a tányéron, mellé a tojásrántotta hagymával, kolbásszal. nagyon meleg lett a konyhában. nem engedte, hogy elpakoljak, nem erősködtem, azt éreztem, nem mondja, de van ebben valami rend, amit megbontanék

mentünk volna egy barátjához, ahol cefrét készítenek, de végül neki a délelőtt helyett az este volt jó. nem bántam, sőt. megnéztük a film második felét. Hail Mary küldetés, űrhajós. nem gondoltam volna, de voltak megkönnyezős részek. de tudom, miért. az elköszönés, a fontossá vált másiktól való búcsú most ott van az életemben. nem kotyogtam bele. de volt, amit kérdeztem, mert nem értettem

dél lett, elindultunk ebédelni. egy halsütödét talált ki mára, mert meg akart ott nézni egy telket. nekem mindegy volt. fish and chipset ettem, nem volt kedvem hekkezni. mondjuk enni sem, de ugye a normalitás... nem szeretem, hogy mindig ő fizet, de még az üdítőt sem engedte. nagyon figyeltem, hogy ne egyek lassan, hogy ne legyen küzdelem az evés, de azért ott volt bennem, hogy most már hajtani kell. azért is, mert nem tudok nála kakilni, bentragadt megint. de egyébként kellemes hely volt. az picit fura, hogy keveset beszélgetünk, de azt hiszem, nem érdektelenségből, hanem mert ő ilyen

elmentünk sétálni, keresni a telket. jól esett, ahogy mentünk a Duna partján, egy kis ösvényen. néztem, kérte a kezem és onnantól csak a jelenben akartam lenni, bízni abban, hogy tudja már a pengetést, de még velem van. azt mondta reggel, még nem tudja, mi van ezzel, ami ijesztő nekem, mert nem múlt el, nem léptünk túl rajta, de igyekeztem tényleg nem görcsölni. nagyon meleg volt. megkérdezte, okés-e nekem ott bandukolni vele. abszolút az volt, el is mondtam neki, hogy ő telket akart nézni, nekem jó vele, szóval persze hogy jó ott lennem. a meleget is bírtam, ő viszont nagyon nem. láttam magam benne, ott van az a harminc kiló. nem undorodtam tőle, nem volt kellemetlen mellette menni, inkább picit aggódtam

elmentünk a ligetbe. odaúton lekanyarodott az útról. fura volt, mert gondoltam, hogy boltba akar menni, de nem mondta, mi történik. nem pánikoltam, nem tettem szóvá. nem hiszem, hogy direkt csinálja. a ligetben sétáltunk kicsit, de borzasztóan meleg volt. csinált egy selfiet, amitől azt éreztem, biztosan együtt vagyunk. és vágytam már rá én is, azt éreztem, eljött az ideje és jó volt, hogy csak most készült, mert így nem az volt a megélésem, mint Gy-val, hogy rögtön mutogatni akar. voltunk a hangdómban. annyira természetes volt mellette feküdni a babzsákban, simogatni a lábát, miközben ő a karomat simogatta, hogy elképesztő. a hangdómi élmény is jó volt, de valahogy ez a nyílt téren való felvállalás, a jóféle viselkedés, a közös új élmény még többet adott

esett, a cefrés barát kért még másfél órát. aztán elállt. felvetettem, hogy menjünk sütizni, elindultunk valamerre, de az nem volt szimpatikus. aztán sétáltunk, elkezdett újra esni, beültünk egy teraszra, ketten megettünk egy adag túrógombócot és én fizettem. átbeszéltük, mi legyen. bánta, hogy tegnap nem végeztek a cefrézéssel, opció lett volna, hogy menjek vele, de úgy éreztem, mivel ők úgyis ellennének, én csak biodíszlet lennék, akit a barátja feleségének kell szórakoztatnia és ez azért sok. megkérdeztem, hogy ez olyan helyzet lett-e volna, amiben lecsekkol a barátja, de azt mondta, nem. nem akartam nyűg lenni, meg valahol várakozni sem arra, hogy ők végezzenek. úgy döntöttem hazajövök, valamennyire útba estem, de aztán végül teljesen hazahozott. útközben mondtam, hogy ez nem elvárás, meg az sem, hogy mindig ő fizessen, meg hogy reggelit adjon és szóljon, mert nem akarom, hogy egyenlőtlen legyen. nem tudom, mennyi pénze van, de hajlok rá, hogy azért jött topisan az első találkozóra, hogy ne a kinézete fogjon meg

jó itthon lenni. hatra itthon voltam. hajat mostam, ágyneműt cseréltem, mostam, epilláltam és szőkítek. féltem az epillálástól. úgy emlékeztem, rettenetesen fáj. azért vettem készüléket, mert tudtam, nem akarok eztán nyáron hosszú nadrágban járni. azt nem gondoltam, hogy ennyire semmi nem lesz. jó, volt kellemetlen rész, de még a hónaljamat is meg tudtam csinálni. jó ez most így. szeretem a magabiztosságomat is, amit a rövid nadrág ad. és tudom, hogy I. nézte a kocsiban és méricskélte a nyomokat, de ez vagyok. talán tompulnak majd. addig pedig nekem olyanok, mint a strihák, nem szépek, de vannak. a február sem volt szép, de vége van. az epillálás közben egészen újszerűen találkoztam a testemmel, a bőrnyúlással. fura. hajmosáskor pedig azzal, hogy már szinte nincs hajam, ha megfogom a fejemet, a koponyám van a tenyeremben

holnap elvileg találkozom G-szal. eddig úgy voltam vele, elmondom a szexualitást, vállat rántunk és ennyi. most megütött, hogy talán fel sem oldoz. amennyire tudom, ha az ember úgy van, hogy nem akar változtatni, akkor nincs bűnbánat és nincs feloldozhatóság. nem tudom azt mondani, hogy abbahagyom I-nal az együttléteket. azt tudom mondani, hogy nem áldozom többet, mert akkor legalább szentségtörést nem követek el. de ezt is inkább azért, mert az áldozás mindig is kicsit fura volt nekem, miközben vannak megéléseim a kapcsolódásról

vettem be hajtót. frusztrál a széklet hiánya. de az is, hogy mennyit ettem ma. az ai-t kérdezgetem a kalóriákról, nem egyszerű. este 72,9 kilót mértem, szóval biztosan jött fel. még hetven alá be akarok menni, de azt gondolom, a normalitás és az I-nal való kapcsolat fontosabb lesz, mint az aan

[kedvesmajam]

álmodtam, össze-vissza. álmodtam felmondósat, döntésemben elbizonytalanodósat. álmodtam azt, hogy az egyetemi órámat nagyelőadásként hirdették meg és komolytalanná váltam a hallgatók szemében, mert gyermekded volt a diasorom, de a nagyobb baj az volt, hogy folyamatosan beszéltek, hangosabban, mint én, úgyhogy használtam végül mikrofont, de az is kevés volt. úgy zártam az órát, hogy jövő hétre át kell hangolnunk magunkat, nekik is, nekem is. egyértelműen a tegnapi nap mozgatott be, amikor elmondtam E-nak, mi van a melóval meg mikor elmondta, hogy elmesélte É-nek, milyennek látott oktatóként, mert éppen annyira rosszat mondott rólam, hogy már zavarta

jó volt otthon aludni. jó volt tizenegy előtt lefeküdni. de nem lett volna rossz I-nál sem lenni. meg ha beáll ez a nagy szexualitásos hév, akkor még jobb lesz

elaludtam reggel, de igazából megébredtem, csak nem voltam motivált. szombat van, nyerek egy szabadnapot a mai melóval. jó ez így, kellenek az ilyen kópéságok, meg mostantól úgyis betiltják a hétvégi bentlétet. nem akartam dolgozni, picit mégis kellett. viszont sikerült az öregedéses anyaggal haladni, ami jó. még mindig van nyolc kerület. nehezen mozgom már ki, hogy munkaidőben foglalkozzak ezzel, közben meg az edzések és randizások miatt szinte sosincs időm. szépirodalmat is rég olvastam

70,4 kilót mértem reggel. picit azt reméltem, már hetven alatt vagyok. de jó így is. meg nemsokára megjön, van már diszkomfortérzetem, lehet, hogy vízvisszatartás is

ma ismét rövidnadrágban vagyok. egyre elfogadóbb vagyok magammal. felszabadító, hogy nem akarok tökéletes lenni. persze, ha I. simogatja majd a combomat, már szúrják majd a borosták. de ez van. meg az, hogy tanulom a lábaimat és ez megint egy olyan dolog, amiről nem beszélek, mert érthetetlen szerintem neki és én csak normális akarok lenni

hamarabb leléptem a melóból. azt hiszem, már nincs tétje. és meg akartam élni a szabadságomat, a nőiességemet, szerettem volna nézelődni. meg az van, hogy jó, hogy van rövidnadrágom, csak nagy. de nem kell magyarázat, nézegetni szerettem volna dolgokat

háromra mentem G-hoz konyhamókázni. püspökkenyeret sütöttünk, meg pogácsát neki. valami fura állapotban van, mert kérte az elhelyezését, de nem tudja, megkapja-e, mikortól és hova. vannak dolgok, amik rímelnek az életünkben. kicsit megint aránytalannak éreztem a megosztásunkat, de azért mondtam én is. reméltem, hogy kapok enni. ajánlott is pizzát, amit tegnap sütött, meg ettem mindent, amit sütöttünk. és mértem, hogy fel tudjam írni a pszichológusnak

úgy terveztem, hogy elmegyek hatra misére a jezsuitákhoz, hogy biztosan meglegyen, mert nem tudom, mit csinálunk holnap. a misén azon gondolkodtam, hogy ez most fontos nekem. nem tudom, miért. azt tudom, hogy jó érzés Istennel lenni, hogy akármennyire nem tudok imádkozni, valahogy mégis olyan, mintha egy régi barát ölelne. a mise elején nem kapcsolódtam. azt éreztem, öreg vagyok, mert egy fiatalokból álló közösség évzárója is volt. meg nem értettem, mit kezdek a "ne féljetek" evangéliumi résszel, mert rájöttem, hogy igazából pont ez van, hogy félek, hiába mondom azt, hogy csak tehetetlenséget élek meg, igazából félek attól, hogy mi lesz velem. a pap aztán arról beszélt, hogy a félelemmentesség az önazonosság. mert a félelem kapcsolódik a titokkal. és persze, hogy vannak titkok, de van, ami szégyen és akkor innen jön az önazonosság. mert az eredeti szöveg nem azt mondja, hogy a veréb Isten tudta nélkül nem esik le az égből, hanem hogy nem ér földet, amiben az ugrások is benne vannak. az szólított meg nagyon, hogy valahogy lehetek önmagam. hétfőn találkozom G-szal. nyilván majd beszélgetünk arról, hogy Isten, egyház, házasság előtti nemi élet, halálos bűn. de valamiért ma sem éreztem azt, hogy szentségtörés áldoznom. kapcsolódni akartam, Istennel lenni. persze, lehet, hogy ez egy kedvemre formált istenkép, de ma nem az ítélkező Isten volt hangos bennem. és kicsit megtankoltam magam azzal, hogy ez a "ne féljetek" talán az is, hogy amiben most vagyok, az majd lesz valahogy

mise után elmentem bevásárolni, hazaszaladtam letenni a cuccom. és úton vagyok I-hoz. kíváncsi vagyok a holnapi napra. jó vele, most erre próbálok koncentrálni

I-nal jól telt az este. az elején volt egy lábatlankodás, mert ő hajtogatott, de érdekelte a napom, én meg nem akartam útban lenni, ezért fürödni mentem volna. nagyon furán könnyed volt mégis. nem vagyok otthon nála, mégis van benne valami jóleső ismerősség. filmet néztünk, projektorral a falon. aztán úgy ért hozzám, hogy megkívántam. abbahagytuk a filmezést. az volt bennem, hogy szeretnék egy együttlét nélküli estét, de őszintén megkívántam. nem ment el. nem volt jó érzés. hagyta, hogy én legyek lent, elfáradt, rásegítéssel sem ment el. nem vádolt, nem haragudott, de megfogalmazta a feszültségét abban, hogy nem tudott elmenni. nem okoltam magam. lehetne ezen pörögnöm, de egyszerűen nem akarok. magamra figyeltem, arra, hogy nekem mi a jó, hogy egyre lazább tudok lenni

[kedvesmajam]

most jó, pedig ma is intenzív, két napot érő nap volt

szerintem éjfél előtt lefeküdtünk. először nem vettem be az altatót, de agyaltam, úgyhogy kiszöktem érte. mint kiderült, öt előtt valamivel ébredtünk mindketten. teljesen magamnál voltam. valahogy úgy alakult, hogy együtt voltunk. I. nem játszott rá olyan értelemben, hogy bár simogatott, nem törekedett arra, hogy nedvesedjek. de valahogy ez lett és nem bántam. nem mondom, hogy nem fáj, de valami már mozog bennem. és húz óvszert, ami jó. meg ma rásegítés nélkül ment el. persze, zavar, hogy ügyetlen vagyok, de nem görcsölök rá. ha őszintén mondja, hogy gyakorlunk és jobb lesz, akkor nincs miért aggódnom

lefürödtem, ittam kávét, kicsit heverészett a kanapén, én már nem dőltem le. jó volt így ébredezni, mondtam is, hogy nekem sokat segített, hogy hamarabb lefeküdtünk, kipihentebb vagyok. őt azért megviselte a korai kelés, de magunktól ébredtünk

munkába menet jó kedvem volt. K. koncertfelvételét hallgattam, ami tegnap nem esett jól, de ma olyan volt, mint korábban. nagyon felszabadító volt, hogy a szakmai vezető ma szabadságon volt. mindenki nyugodtabb volt, én sem feszültem. csináltam, amit kellett, ennyi. hatékony voltam, haladtam. délelőtt sorra jöttek a lakók, de bírtam. délben a többiekkel ebédeltem, kiderült, hogy szabin voltam, meséltem kicsit. aztán négyes leülésünk volt az új kollégával, én vezettem lényegében, de nem bántam. valamiféle hatékony kommunikációs tréningnek tartottam, lazán vettem. délután volt időm kicsit adminisztrálni

öt-fél hat magasságában felmentem E-hoz. volt egy törés a közösségi színházas előadás miatt, de ma olyan volt, mint régen. picit mesélt a fiáról, kérdezett rólam. meséltem I-ról, mindent, elmondtam a múlt pénteket is. ő múlt szerdán érezte azt, hogy K. engem annyira bánt, hogy jobb, ha megyek, egyszerűen nem vagyok már jól bent. utalt arra is, hogy É. valóban sokat mocskol és tudja a beosztásomat. nem lepte meg, hogy mennék, sőt, annak szurkol, hogy kerítsenek nekem helyet. kérdezte az evést, ő főleg a meleg ételt mondogatja. I-nak örül. érti a kétségeimet, a gyerekkel kapcsolatos aggályaimat, de látja a kávéfőzőt, a rövid nadrágot, meghallotta, hogy nőgyógyászhoz megyek. beszéltünk arról is, hogy van szexualitás, hogy én rohantam bele, hogy talán elkapkodtam, mármint én úgy élem meg, de szerinte nem, arról is, hogy fáj, de közben meg I. figyel rám. azt hiszem, békém van. lesznek itt még hullámok, mondtam is, hogy ha zuhanok, legalább most ott van a pszichológus - bár öt ülés elmarad. és igen, lehet, hogy zuhanok. ez most egy kötéltánc, amikor alakulhat minden nagyon jól, de akár nagyon rosszul is. legalább másfél órát beszélgettünk. jó volt, kellett a lelkemnek. megerősödtem abban, hogy jó döntés mennem és hogy én már elásattam ebben a közösségben, bármit csinálok, nullára se tudnék feljönni. közben meg persze, megcsap a szele, hogy bármi van, megyek és ez ijesztő

B. írt ma. elképesztő, mennyire mellettem van. úgy éreztem magam, mint még az egyetemen, mikor a M. és I. írt a dékánnak, hogy ha leveszi az óraszámomat, visszaadják a vezetői kinevezésüket. B. nem mond ilyet, de támogat, informális utakon igyekszik közbenjárni. ideteszem, hogy emlékezzek, de nem merem sokat olvasni, nem akarom beleélni magam

ma alig ettem. éreztem, hogy ez a kalóriaszámlálás vissza tud csapni. konkrétan elutasító voltam az evéssel. kevés keksz, két zacskó zabkása, két rudi, este itthon egy nagy pohár joghurt, hogy legalább az ezer kalóriát közelítsem meg. nem érzem magam beszűkültnek, nem szédülök, semmi. hányingerem van, de az nem hiszem, hogy ettől

rövidnadrágban voltam dolgozni. mikor asztalnál ültem, élveztem, nem zavart. mikor úgy, hogy nem volt előttem semmi, akkor nagyon figyeltem, hogy a kezemmel takarjam a nyomokat. de ez most valami új. tudom, hogy nem tökéletesen szőrtelenek a lábaim, de elfogadó vagyok azzal, hogy ember vagyok. lehet, hogy valaki látott pár nyomot, de E. megnyugtatott, hogy nem tudják, mik azok, meg egyébként a durvább, sűrűbben pengetett részek nem is látszottak ki

jó most ebben a békében. jó abban is, hogy nem rettegek, mikor ér véget