Olyan területen éltek, ami a nagy tavaival, vízi útjaival, legelőivel és a természetes ellenségek hiányában tökéletes a vízilovak számára. A lakosságra azonban veszélyt jelenthetnek, bár itt még nem támadtak emberre, Afrikában több embert ölnek meg évente, mint bármely más vadon élő faj.
A migráció veszélyeiről szóló LEGJOBB írás az utóbbi időben!
Skrabski Fruzsináék dokumentumfilmje az első hazai kommunista diktatúráról, ami a második megvalósult proletárdiktatúra volt a világon. Rendező: Borsody István. Szerkesztő: Novák Tamás, Borsody István.
Megvizsgáltuk Németh Szilárd fülét! Mindkettőt. Hogy miért volt erre szükség? A rezsibiztosként elhíresült, ma Fidesz-alelnökként és a Magyar Birkózó Szövetség vezetőjeként is vitézkedő politikus birkózó múltja miatt. Azt firtattuk először, hogy aztán mélyre ássunk 9 négyzetméteres albérletben indult életének részleteiben. Csepelen beszélgettünk, oda köti minden: ott alapította meg a helyi SZDSZ-t is 1989-ben. Most a Fidesz jó katonája, nem is kíméli Soros Györgyöt, az ellenzéket, az „álcivileket”. Nem akarja tudni, mi az a snüssz, de szerinte snassz. Nagyinterjúnk.
Miért pont az SZDSZ-be szállt be?
Az volt a legradikálisabb párt akkor. 1989-ben alapítottuk itt a csepeli SZDSZ-t. A kék könyvet, ha ma elolvassák, azt fogják látni, hogy nagy része ma is vállalható. Temesvárra, Aradra vittünk ruhát a romániai forradalom alatt SZDSZ-esként. Március 15., Cserhalmi György a tévénél, aztán Nagy Imre-újratemetés... Csodálatos időszak volt.
Ha már újratemetés: Orbán Viktor nem volt önre akkora hatással, hogy fideszes legyen?
Csepelen ekkor még nem jelent meg a Fidesz, én meg addigra már benne voltam az SZDSZ-ben. De Orbáné volt ott a legjobb beszéd, ezt akkor is éreztem. Nem kertelt, elmondta, mi a pálya. Azt mondjuk nem szerettem, hogy amikor Antall Józsefet megválasztották, brutális támadás érte a Fidesz és az SZDSZ részéről is. Azzal nem tudtam egyetérteni. A taxis blokád is kifejezetten zavart. Ne blokádoljanak egy szabadon választott kormányt!
Akkor sem, ha össze-vissza kommunikál a kormány, ha azt mondja, nem lesz benzináremelés, majd másnap megemeli duplájára?
Az baromság volt, de a kamikáze-kormány meghatározás elég találó volt Antall József részéről. Az SZDSZ-ben nekem Tölgyessy volt a legrokonszenvesebb, Tellér Gyula bácsi is jókat mondott, az oktatásban is az a vonal tetszett, amelyet aztán kiszorítottak Horn Gáborék. Azzal sem tudtam mit kezdeni, amikor a magyar miniszterelnököt nem akarták beengedni a közszolgálati tévébe.
A meghívás a szerkesztőktől szokott érkezni.
Na de a miniszterelnök nem mehet be? Ez micsoda tempó?
A Fidesznek is baja volt azzal, amikor Gyurcsány Ferenc kért hat percet 2006-ban a közszolgálati tévében és meg is kapta.
Egy miniszterelnöknek joga van beszédet intézni a nemzethez, ha mondandója van. Ez a véleményem.
Ott is hagyta az SZDSZ-t vagy tűrt még egy darabig?
Amikor kinyíltak az esernyők és elindult a bagázs, kiléptem. Az első választásokon Lotz Károly javára visszaléptem a jelöltségtől, tehát nem lettem parlamenti képviselő. Gyakorlatilag csak 1990-ig politizáltam. Aztán tanítottam, és csak '96-ban léptem be a Fideszbe.
(...)
Nem ütötte meg nagyon, hogy a rezsibiztossággal járó országos ismertség és kiemelt szerep ellenére Csepel végül hűtlen lett önhöz?
Nem lett hűtlen hozzám.
Nem választották újra.
Sikeres polgármester voltam, mindenkivel jót tettem. Sok mindent, amit a komcsik lenyúltak, visszaadtam a csepelieknek. Utakat építettem, negyven év után teljesen le van csatornázva Csepel. Megfogtam a korábban ellopott pénzeket: évente kétmilliárddal kevesebbet költött Csepel. Vajon mennyit loptak akkor a szocik évente? 3,8 milliárdos költségvetési hiánnyal vettem át Csepelt és másfél milliárdos többlettel adtam át. 10,1 milliárd volt a vagyonvesztés az én időmet megelőző öt évben. Én Csepelt hárommilliárdos vagyonnövekménnyel adtam át. A valós és virtuális tereket is megpróbáltam átpozicionálni, új mátrixot építeni. Még nem értünk a végére.
Miért nem választották tehát újra?
Ennyi idő alatt úgy látszik nem jöhetett össze.
Miért nem?
Mert ha két lehetőség közül kell választani, inkább azt választják, aki az ő régi világukat képviseli, aki „a mi kutyánk kölyke”. Az elért eredmények ebben a „magasságban” nem számítanak.
Talán túltolta kicsit a Nyirő-esteket, Wass Albert-szoborállításokat.
Nem toltam túl semmit. Bocsánat, én polgármesterként minden végzős diáknak egy Nyirő- és egy Radnóti-kötetet ajándékoztam. A Nyirő-est pedig a Radnóti Művelődési Házban volt. Engem jöttek oda aztán nácizni ezek a Vadai Ágnes-féle csapatok, elöl az agresszíven ordibáló rettegők, hátul a cinikusan röhögő felbujtók. Én őszinte voltam, nem hazudtam és azt csináltam, amit a kampányomban ígértem. Ennek egyelőre ez a következménye. De ez szerintem változóban van.
Elindul tehát megint egyéni képviselőnek?
Természetesen, ha a Fidesz-KDNP jelöl. De ma sem fogok bujkálni, hazudozni, sumákolni azért, hogy kapjak még három szavazatot. A stratégiát nem adom oda a taktikáért. Politikai krédóm, hogy Csepelt visszaadjam a régi munkás- és polgári hagyományoknak. Össze fog jönni. Ma már túlsúlyban vannak az események, üzenetek, amelyek ehhez kötődnek. Nincs már Tanácsköztársaság-ünneplés, nincs igazgató néni, aki azért kapott kitüntetést, még 2004-ben is, mert a Vörös Csepelt klimpírozta.
Meddig tartott a Vörös Csepel-időszak?
2010-ig. Addig volt támogatottsága. A Wass Albert-szobrot még csak a templomkertben tudtuk elhelyezni 2009-ben. A Trianon-emlékművet 2010 nyarán a másik templomkertben. 2012-ben aztán visszaadtam Csepelnek az ereklyés országzászlót. Azt, amit '38-ban átadtak. Az összes emlékmű áll a helyén, soha nem érte támadás egyiket sem, nem fújták le egyiket sem. Teller Ede szobrát sem...
Egészen szürreális, sztrájknak nevezett felvonulást tartottak jórészt külföldi feministák az Astorián. Alig találtunk pár résztvevőt, aki tudott magyarul nyilatkozni nekünk.
A The Economist által összeállított „üvegplafon index” szerint Magyarország az OECD-országok mezőnyének első harmadában, a kilencedik helyen szerepel, Belgium mögött és Kanada előtt. Anyai juttatásokban és menedzseri pozíciókban nagyon jól állnak a magyar nők, igazgatótanácsi és parlamenti pozíciókban meg nagyon nem.
„Én addig utáltam a polkorrektséget, amíg mostanában nem lett kötelező utálni” – mondja Mérő László a Mandinernek. A pszichológus most nem is finomkodik: szerinte a fideszesek „gyáva pöcsök” voltak, pedig az olimpiás népszavazás még Budapesten is nyerhető lett volna. Szerinte a magyar mentalitás semmivel nem rosszabb, mint bármelyik másik népé: magas a tűrésküszöbünk, de egyszer-egyszer betelik a pohár. Mérő úgy látja: az általa sokat kritizált Orbán Viktor amúgy egy normális ember, akit „kicsit megrontott a hatalom”. Interjúnk.
A prűdség vagy a politikai korrektség mennyire rombolja a tartalmas kommunikációt? Ön szerint káros hatással van a közbeszédre?
Én addig utáltam a polkorrektséget, amíg mostanában nem lett kötelező utálni. Egy időben nem használtam a néger szót, mert azt gondoltam, hogy az itt élő fekák felkapják rá a fejüket és megsértődnek miatta. Azóta egy dolog változott, de az nagyon ellentmond Orbán legutóbbi dumájának az etnikai homogenitásról. Lett néhány magyar anyanyelvű néger honfitársunk. Ők elmagyarázták a többieknek, hogy a mi nyelvünkben a néger semmi negatívat nem jelent. Ez annyit változtatott a dolgon, hogy most már szabadon használhatom az anyanyelvemet, nem kell politikailag korrektkednem.
Mit gondol arról, hogy Orbán Viktor szerint az etnikai homogenitást meg kell őrizni?
Az az érzésem, hogy maga sem tudta, hogy mit mond. Valamelyik hülye beszédírója beleírta a szövegébe. Nagy faszság volt, de nem gondolom, hogy Orbán rasszista lenne. Azt sem gondolom, hogy zakkant lenne. Orbán egy normális ember, akit a hatalom egy kicsit megrontott, és nem igazán látja, hogy merre van az előre.
Egy 2015-ös cikkében említi, hogy Orbán politikáját sokszor sátáninak látja. Mondana egy példát erre?
Például, hogy etnikailag legyen homogén az ország. Nekem zsidó őseim vannak, szóval már így is felkapom erre a fejem. Ha cigány lennék, akkor még inkább felkapnám.
Tud legalább egy olyan dolgot mondani Orbán politikájában, amit támogat?
Több is van, csak azokról nem beszélek. Elvileg az a természetes, hogy a kormány jól végzi a munkáját, ezért azt nem fogom kiemelni, ha hoznak egy jó törvényt. Van egy csomó minden, amire egyszerűen azt mondom, hogy rendben van.
(...)
Ön szerint nincs válságban a demokrácia? Pszichológusként tudhatja, hogy megfelelő tudás birtokában, pár alapjelenség mentén könnyen manipulálhatóak az emberek.
Szerintem nincs nagy gond a demokráciával, ilyen téren is optimista vagyok. Nem kell túlizgulni a Brexitet, majd visszajönnek. Tíz-húsz éven belül biztosan. Amerika is fel fog éledni. Nem láttuk még, hogy Trump milyen valójában. Reagantől is nagyon féltünk, mert az is egy bunkó volt, mégis az egyik legnagyobb elnök lett belőle.
Lehet, hogy még Trumpból is nagy elnök lesz?
Nem. Trumpból valószínűleg nem lesz nagy elnök, de vagy konszolidálódik, vagy nagyon hamar elindul ellene a felfüggesztési eljárás.
Visszatérve még kicsit a magyar közbeszédre: hogyan látja, romlik a minősége?
Attól függ. Most én is mondtam pár lófaszt ebben az interjúban, de nem érzem úgy, hogy mostanában olyan hatalmasat romlott volna. A médiának viszont nagyot zuhant a színvonala. A Mandiner például egy nagyon furcsa jelenség számomra. Normális cikkeket és nívós érveket közöltök, mégis, a like-ok és a kommentek alapján úgy érzem, borzalmas a közönségetek. Én szerintem közepesen vagyok irritáló számukra.
Az élete árán lesz csak koalíció az MSZP-vel, az atomszemetet pedig a kertjébe is nyugodtan eláshatjuk, mondta a Mandinernek a Momentum Mozgalom frissen újraválasztott elnöke. Fekete-Győr András szerint az ellenzéki pártok közül a kétfarkú kutyapárt nyújtja a legkomolyabb teljesítményt, Vona Gábor pálfordulása pedig hiteltelen. Kiderült az is, hogy drágállja a kézműves söröket, szereti a Kőbányait és a Csíki Sört, viszont az országjárás ellenére is két vidéki napilapot ismer csak.
Az emigráns élet egyértelműen nem könnyű, kőkeményen kell dolgozni és be kell illeszkedni – mondja Forgách Péter retinasebész, a CTP-ösztöndíj megalapítója buffalói otthonában. A magyar diákok amerikai képzését segítő magyar orvos családja 1956-ban vándorolt ki. Interjúnkban szóba kerül a forradalom, a bevándorlás, az oktatásügy, a Szilícium-völgy és az, miként lehetne rávenni a magyarokat, hogy vállalkozóbb szelleműek legyenek. Interjúnk.
Senki eddig nem kormányzott jobban, mint ahogy Orbán kormányoz, a Jobbik sem tudna. Budaházy György nem látja azt sem, hogy Vonáék fordulata bejött volna. A börtönből februárban házi őrizetbe helyezett, első fokon 13 évre ítélt „terroristavezér” egyébként nem hisz az erőszakos rendszerváltásban, de nem tartja magát baleknak és nem bánt meg semmit. A Mandinert értelemszerűen otthonában fogadta: a kertet nem hagyhatja el, máskülönben jelez a lábperec. Faggatózásunkra közölte: a bíróságon már tett vallomást, tehát nem árulja el, milyen cselekményekről tudott, de állítja, hogy nem adott utasítást sem Molotov-koktélozásra, sem Csintalan Sándor megverésére. Exkluzív interjúnk.
Meg kell dönteni a rendszert?
Sosem mondtam ilyet. Meg kell változtatni, azt mondtam. Erről ítélet is van, hiszen megvádoltak az alkotmányos rend erőszakos megdöntésének előkészületével, de elbukott a vád, felmentettek. Mindig demokratikusan képzeltem el a rendszerszintű változást.
Erőszakmentesen?
Miért akarnék erőszakot? Épp az a bajom ezzel a rendszerrel, hogy aki megnyeri a választást, annak a kezébe kerül minden. Ha meg épp nincs szerencsénk, akkor olyan emberébe, amilyen Gyurcsány Ferenc. Orbánék pedig nem változtattak a rendszeren, sőt, tovább központosították. Ez az, ami életveszélyes. Ha ő valamilyen ok folytán kiesik, mi lesz egy ilyen rendszerrel? Nincs senki, aki át tudná venni a stafétát, annyira rá van szabva minden. Sokkal jobb ennél a svájciak modellje, ahol helyi közösségek döntenek, stabil rendszert alkotnak. A magyar nép sem alkalmatlan arra, hogy magasabb szinten szóljon bele a saját életét meghatározó döntésekbe. De: Orbán néhány történelmi intézkedést hozott. Ezt el kell ismerni. A kettős állampolgárság, a családtámogatás, a sporttámogatás... Ezek nagyon fontos dolgok. Valakinek el kellett már indulnia ebbe az irányba. Legalább fontos dolgokra is jut, nem csak a haveroknak.
Azért jut bőven nekik is.
Persze, de ha nem Mészáros Lőrinc építi az utakat, akkor ki építi? Akkor a Strabag meg a Leisztinger. Az miért jobb? Nem jobb. Nem jó megoldások ezek, de senki eddig nem kormányzott jobban, mint ahogy Orbán kormányoz.
A Jobbik sem kormányozna jobban?
Már nem vagyok biztos benne. Volner János azt mondta, hogy ők is csak a főbb posztokon cserélnének... De nem bántom őket. Az én ügyemben odatették magukat, becsületbeli ügy volt ez számukra is, úgy érzem. Mégiscsak 2006-os nemzedéknek mondják magukat. Beadták az amnesztiakezdeményezést is, szóval tényleg nem bántom őket.
Minthogy a Jobbik lefordult a radikáljobbos vonaltól, van ott most piaci rés.
Én nem pártoskodom, de jelenleg tényleg teremtettek egy ilyen űrt. És nem látom, hogy a fordulatuk bejött volna. Nem volt jó forgatókönyv, ahogy nem szavazták meg a kvótaellenes alkotmánymódosítást. Nem jól jöttek ki belőle.
Ahhoz mit szólt, amikor Vona Gábor Köves Slomónak üdvözletet küldött?
Nem fogom ütni a Jobbikot.
Véleménye azért csak van.
Van. Megtapasztaltam, milyen ez a hanukázós, Slomó-féle irányvonal. Már azt sem értettem a kétezres évek elején, hogy miért kell hirtelen minden téren hanukázni. Semmi gond, ha a zsinagóga környékére kitelepülnek, ez így viszont versengésnek hat. Biztosan nem írnék nekik üdvözletet az után, amit az egyik tüntetésen műveltek.
Mi történt?
A Nyugatinál volt egy Trianon-megemlékezésünk. Ott voltak ők is, mert a rendőrség okosan egy időpontra adta ki a területfoglalási engedélyt. Én, a „nagy szélsőséges” próbáltam megegyezni velük. Hogy fél órával korábban abbahagyjuk, ők kezdjék fél órával később. Ez lett volna a békés, normális megoldás. Nem lehetett velük megegyezni. Zoltai Gusztáv a fülem hallatára fenyegetőzött a telefonba valakinek, hogy mindenki ki lesz rúgva. Ilyen intoleránsak a többségi társadalom fontos kérdésével kapcsolatban, miközben elvárják, hogy mi toleránsak legyünk az ő szűk körüket érintővel. Ilyenekkel nem érdemes kommunikálni.
Az oroszokkal érdemes? Mennyire támogatják a magyar szélsőjobbot? A Nemzeti Arcvonalnál például orosz diplomaták nyüzsögtek...
Nem voltam velük kapcsolatban, ők nem nagyon közösködtek senkivel. Rendmániások. Katona, rendőr – az nekik szent volt mindig. Furcsa is nekem, amikor azt állítják, Győrkös rendőrt ölt. Az oroszok meg: a kommunizmusra is építenek, ez az, amiért nem tudunk szót érteni, de sok hazafias érzelmű ember számára fehér mentsvárnak látszik Oroszország, ahol a liberális „értékeket”, amelyek széthányták Európa társadalmait, távol próbálják tartani maguktól. Ebből fakad, hogy a hazafias szervezetek könnyebben kapcsolatba lépnek Oroszországgal. Az oroszok nyilván kihasználják ezt a helyzetet, de nem érzékelek agressziót a részükről.
Donyeckben érzékelik.
Ahol többségben oroszok élnek. Szerintem az történt, hogy megérett a mindig orosz érdekszférába tartozó Ukrajnában a pillanat, hogy politikai változás jöjjön. És Amerika benyomuljon. Az oroszok látták, hogy ez a cél. És nem hagyták. Amerika sem hagyná, ha Kanadába hirtelen be akarna nyomulni Oroszország. Ezt meg tudom érteni. Az ukrán nacionalizmus is fellángolt erre, ami nekünk nagyon nem jó a határon túli magyarok miatt. Az oroszok nyilván támogatják a donyecki szakadárokat, de mi mást tenne bárki a helyükben?
KGBélát ismerte?
Nem. De mivel is vádolják? Hogy kiadott valami EU-s titkot? Az EU a szememben nem érték. Ha kiadta, jól tette. Az EU-t nem átalakítani kell. Meg kell szüntetni. Az lesz a nemzetek Európája. Én a szabadságban hiszek. Az a jó, ha azt csináljuk, amit mi helyesnek tartunk. Ne mondják meg se Moszkvából, se Berlinből, se Washingtonból, mit csináljunk. Döntsük el mi.
Nem mindennapi jelenség figyelhető meg a Balaton partjának bizonyos szakaszain: a viharos szél nem csak darabokra törte a jégtáblákat, de azt ki is lökte a partra, ahol most halomban áll a jég. Képek.
Az iszlamizmus a városok perifériájára költözött sivataglakó népek félurbánus terméke. Ha a város ellenáll, akkor az iszlamisták fegyvert fognak, hogy megszállják.
A semmiből jött a hét elején egy új helyi népszavazási kezdeményezés, ami a budapesti olimpiai pályázat visszavonását célozza. A kezdeményezés elindítója az eddig viszonylag ismeretlen Momentum Mozgalom, akik hamarosan gyűjteni is kezdik az aláírásokat. De kik ők? A Mandinernek nyilatkoztak először az egyesület vezetői, akik nem kevesebbet, mint a rendszerváltás óta kialakult politikai kultúra leváltását tűzték ki célul.
Tudták, hogy Gajdics Ottó volt a főiskola utolsó KISZ-titkára Nyíregyházán? Hát azt, hogy egy vérző gyerekkéznek köszönheti médiakarrierjét? Hogy egyáltalán nem haragszik Simicska Lajosra, sőt, zseninek tartja? A kormánypárti média egyik fő tartóoszlopával, a Magyar Idők és a Karc FM főszerkesztőjével beszélgettünk, hogy megtudjuk, ki is az ember, akiből tévészereplései alatt leginkább a vértolulás látszik. Ezt egyébként kikéri magának. „Ilyen az orgánumom.”
Aztán Kiskunfélegyházára ment tehát tanítani, ahol '95-ben a médiába is belekeveredett. Hogyan?
Négy osztályt érettségiztettem le, de D. Horváth Gábor akkor már a Pesti Hírlapnál volt, úgyhogy én lettem a dél-alföldi tudósító. Egy ottani cikkem felkeltette a Petőfi Népe érdeklődését, nekik is elkezdtem dolgozni, így aztán a helyi, alakuló tévé is megkeresett, hogy tudósítsam őket. Végül már nem tudtam készülni az óráimra, úgyhogy abban maradtam a feleségemmel: ő él a hivatásunknak, én meg elmegyek pénzt keresni. Az volt a hőskor a helyi médiában. Gombamód kezdtek szaporodni a rádiók, tévék – az ORTT akkor kezdte megpályáztatni a volt katonai frekvenciákat.
Sokkal jobb volt az újságírói fizu?
Nyolcezer volt a tanári fizetés. Nyolcvanat össze tudtam szedni újságírással. Félegyházán rádiót is alapítottam, máig szól egyébként, de akkor már éhkopp volt a vidéki médiában. Liszkay Gábort viszont annak kapcsán ismertem meg. A rádió alapításakor szükségünk volt ügyvédre, DHG meg Liszkayt ajánlotta. Gábor elhívott a Napi Magyarországba is, ott lettem szerkesztő és épp a kocsijában ültem, amikor kapta a telefont, hogy Liszkay lesz az összevont Magyar Nemzet főszerkesztője.
DHG a G-nap után maradt a Magyar Nemzetnél, Simicskánál, ön meg az ellenlaphoz igazolt. Megérte feláldozni a régi barátságot a politikáért?
Nem áldoztuk fel. Csak nem nagyon találkozunk.
Úgy nehéz azért barátkozni.
Az igazi barátság évtizedeket is kibír így.
Politikailag mindenesetre ellenfelek lettek a G-nap után, nem?
Akik eljöttünk, megfogadtuk, hogy nem mondjuk el a mi verziónkat. Akkor sem, ha így csak azok a mendemondák vannak a közbeszédben, amelyeket a másik oldal terjesztett. De már nem kell mondanom semmit. Fényesen bebizonyosodott azóta, hogy akik bennünket akkor hazugsággal vádoltak, nem mondtak igazat. Mára megvalósult az a 180 fokos fordulat, amiről akkor beszéltünk. Kálmán Olga a Hír TV-n... Ez magáért beszél.
Az mondjuk nem volt igaz, hogy Orbán családját kell majd támadni. Már elvégezték volna.
Elvégezték mások.
De nem a Simicska-lapok.
Jó.
Simicskát egyébként mikor ismerte meg?
Amikor a Hír TV-t átvette, akkor. Én amolyan fregoliember voltam a rendszerben, aki látott már közelről rádiót, tévét és újságot is. Kellett egy tartalomért felelős ember.
Milyen figura?
Amiket írnak róla, azokkal nagyjából egyetértek. Zseni. Remek szervező. Nagyon jó gazdasági szakember. Most is ő haragszik énrám, nem én őrá.
A liberális demokráciák uralta kor 2016-ban lezárult. De a nyugati liberalizmus végvonaglása egyáltalán nem vicces dolog vagy jó hír.
A nyugati országok meghatározó hatalmi pozíciójának vége egyébként is eljött volna, mert a globális történelmi folyamatok is ebbe az irányba mentek. A világ legnagyobb és egyik legtehetségesebb nemzete, a kínai vajon meddig maradt volna viszonylag szerény és békés mellékszereplő, ha a Clinton- (mindkettő), Blair-, Cameron-, Merkel-, Hollande- és Bush-félék nem ássák mélyebbre a gördröt? Az oroszok meddig viselték volna nyugodtan a miénkhez hasonló hanyatlásukat? Ha a Victoria Nulandok nem játszanak több mint 40 millió ukrajnai életével rulettet tovább. Ez a konfliktus egyébként csak gyengíti a Nyugatot és persze Oroszországot is a jövő nagy kataklizmái előtt. Mint ahogy Bizánc és Perzsia szétverte egymást utat nyitva a hódító iszlámnak.
Szóval lehetett volna jobb a végkifejlet. Hogy a Walking Dead zóna ne legyen ilyen közel, ne legyen ekkora. Ami jön, az kőkemény lesz. A kegyetlenség ideje, a vérebek százada. Egy világ, ahol az erő dönt. Vagy az, hogy elég erős-e a fal a normalitás szigetei körül.
Örülök, tényleg, hogy most még lehet az jelentős probléma, házasodjanak-e a melegek, vagy mehet-e a férfi/női mellékhelységbe, aki biológiai nemétől függetlenül férfinak vagy nőnek érzi magát? Hogy azon háborodhat fel a zabálós jólétben élő világ liberális fele, ha valaki esetleg nem az előírt történelemleckét mondja fel, és nem jár rituális táncot a szent tehenek körül. Vagy hogy rossz a Walking Dead és elbaltázták a remekül induló Westworldöt. És még sorolhatnám a „jó idők” problémáit.
Kevésbé lesz vicces a falon állni, fegyverrel a kézben, remélhetőleg nem itt, hanem Bulgáriában. Meg a görög strandokon, ahol korábban napoztunk, meg hadihajókon a Földközi-tengeren. Szomorúan nézni mondjuk az egyiptomi nyaralás képeit, mert ugyanúgy nincs már Egyiptom, mint ahogy nincs Szíria és Líbia sem. Esetleg olyan dolgokat tenni, amire gondolni is rémületes és gyomorforgató.
*
2016. Az új világrend kezdete.
Hogy jön ebbe Orbán? Természetesen nyilvánvaló, de azért leírom: úgy, hogy az nyugati vezetők közül az első volt, aki ki merte mondani a valóságot. Bekerült a történelembe, egy nem túl nagy és nem túl befolyásos ország miniszterelnökeként. 1989-ben eltemette a kommunizmust és hazaküldte az oroszokat, mert lehetett. 2010-től kezdődően pedig elkezdte lebontani az életveszélyessé vált liberális dogmákat, mert lehetett.
Akkor nem hittem, hogy lehet. Biztos voltam benne, hogy levadásszák. Nem lett igazam. A nagy nyugati hatalmak liberális vezetői saját gyengeségük, tehetetlenségük, mélyen beívódott dogmáik miatt még egy sebezhető tízmilliós országot sem tudtak megrendszabályozni. Nem hogy a saját demográfiai és politikai zsákutcájába kerülő iszlám világot vagy Afrikát kezelni, ami akkor is szinte lehetetlen lett volna, ha évtizedekig Kissinger-klónok vezetik a nyugati nagyhatalmakat.