mostnapok

[mostnapok]

91. nap

Az inzulinrezisztens étrend csodálatos velejárója, hogy ma 8-szor ettem. Nyolcszor!

Közel 2000 kcal, egy edzés és 15000 lépés a mai mérleg.

[mostnapok]

A 60. napon meg akartam írni, hogy milyen büszke vagyok magamra. Szerintem ilyen sokáig még egy étrend mellett sem tartottam ki, tényleg úgy érzem, ez végre összhangban van a testem igényeivel.

Aztán ma, a 62. napon széjjelzabáltam a fejem. Talán az utóbbi napokban kevesebbet ettem, mint amennyit az edzés mellett igényeltek volna az izmaim. Talán az esős időjárás. Talán a hormonok. Talán az utolsó pillanatban megváltozó napirend. Számít ez? Az gáz, ha mist jobban érzem magam? Közben meg szomorú is vagyok. Vagy csalódott, a franc tudja. Holnap aztán megint minden jobb lesz. Úgy akarom, hogy jó legyen, és azt is tudom, hogy kell.

[mostnapok]

A hiba, amit újra és újra elkövetek, hogy amikor érzem a feszültséget, és pontosan tudom, hogy mi lesz a következménye, akkor mégis végignyomom, és elszenvedője leszek a saját akaratomnak. 48. nap. A mértéktelen zabálás napja. A múlt hét is így kezdődött, de átlendültem rajta.

[mostnapok]

40. nap. Az első edzés 2 hónap kihagyás után. Rendes meló, de semmi túlerőltetés, vissza kell szokni. Teljesen meg vagyok zavarodva, hogy jól vittem-e be a szénhidráokat és a kalóriákat.

41. nap. Újrakezdem a kedvenc angolóráimat 3 év kihagyás után. Annyira izgatott vagyok, hogy evéssel próbálom csökkenteni a várakozás izgalmát, közben pedig a rengeteg más dologgal próbálom elterelni a figyelmem az evésről. Spoiler: nem sikerül. Egyik sem.

42. nap: az idei első kirándulás a Fehér kőhöz.

43. nap: lábnap. A második edzés a héten. A gázpedált alig bírtam nyomva tartani hazafelé.

44. nap: megpusztulok az izomláztól.

45. nap: muszáj rádolgozni az izomlázra, csak ráveszem magam az otthoni edzésre.

46. nap: el akart szakadni a cérna, de egy utolsó kis szálacska még megtartotta. Sosem gondoltam volna, hogy a zéró kóla lesz a vészhelyzeti megoldás.

[mostnapok]

Cseréld le a "nekem ezt nem szabad" címkét az "egyet szabad, és ezt te is tudod" címkére. Ne akard megfosztani magad attól, amit bűntudat nélkül is a magadévá tehetsz. Sokkal nagyobb örömet fog okozni az az ajándéknak érzett egy darab, mint az a 10, amivel degeszre zabálnád magad.

[mostnapok]

- Apa, én, Apa én milyen, milyen na, Apa, mi, Apa, Apa, én milyen, milyen nagy vagyok már?

- Ügyes vagy.

[mostnapok]

27. nap. Az első bukás.

Szülinap volt, sok volt az édesség körülöttem, óvatlan voltam, azt hittem, tudom a korlátaimat, de elengedtem. Nem tettem tönkre magam, de az a rosszkor időzített, túlzott cukormennyiség azonnal megtette a hatását.

Volt itt minden: instant depresszió, nem bírok megmozdulni, hányokmagamtól, annyiratudtamhogyezlesz, faszér'csinálokilyenhülyeséget, sírokismár, utálommagam...

Azóta kijózanodtam, és végül is csak azt az egy üzenetet viszem tovább magammal, hogy ilyet többet soha. Most megtapasztaltam, hogy egy kis kibillenés milyen szörnyű hatással van rám, és ez segített felismerni, hogy majdnem 4 teljes hétig "tiszta" voltam, nem voltam depressziós, és nem éreztem magam teljesen kimerültnek sem. Ilyen kegyetlen játékos az inzulin.

[mostnapok]

Azt álmodtam, hogy valami nagyon undorító dolgot ettem meg, talán földet, amit aztán kihánytam, majd nekiláttam egy nagy zsíros pizzának. Ezekben az álmokban csak a felébredést szeretem, amikor rájövök, hogy valójában nem b..tam el semmit.

[mostnapok]

A sztapacska valójában csoki. Miért nincs olyan, hogy "sztrapacska szelet"?

[mostnapok]

18. nap. Jól vagyok. Tegnapelőtt gyengének éreztem magam. Talán fizikailag is, de inkább akaraterőben. Tudtam, hogy nagy levegőt kell venni, hogy csak ezen a pár órán, vagy a következő 1-2 napon kell teleszívott tüdővel felülkerekedni. (Ha ilyen funny lány lennék, most mondanám, hogy felül-kerekedni, érted, haha.) A lényeg, hogy sikerült, nem tartott soká.

Nagyon hamar megszólalt a riasztó a fejemben. Úgy éreztem, nagyon kicsi választ el a passzivitásba való visszazuhanástól.

Szeretem a szabályokat. Szeretek elbíbelődni a szénhidrátok számolgatásával, szeretem követni az időbeli elosztás ritmusát. Megrémít, amikor azt veszem észre, hogy valami belső gyengeség, fáradtság ennek keresztbe akar tenni, mert ha elhatalmasodik, akkor abból napokon belül depresszió lesz. Olyankor képtelennek érzem magam arra, hogy bármit is tegyek ellene. Olyankor vagyok én a vegetatív test, és semmi több.

Most szükségem lenne arra, hogy megtudjam, hogyan adjak engedélyt magamnak arra, hogy elengedhessem a szabályok szigorú korlátait. Hogy ne essek kétségbe attól, ha egy nap 160g CH helyett 164g szénhidráttal zárom a napot. Ha 1500 kalória helyett 1580-nál áll meg a számláló.

Igen, tudom, nemrég én magam írtam le, hogy el tudom engedni magam. Érdekes, hogy általában nagy lelkesedéssel indulok neki valaminek, és azt szoktam túltolni. Most lelkesedés nélkül indultam el az úton, és milyen könnyed is volt az új rendszerben élni. Eltelt két hét, láttam, hogy ez a módszer működik, rákattantam és most tessék, megint túlzásba akarom vinni. Hogy kell ezt a terhet letenni? Hogy kell nem mindig a következő kajálásra gondolni? Ugye ez a feszítő érzés el fog múlni? Ugye szeretni fogom magam?

[mostnapok]

Helyzetjelentés: minden OK. 14 napja tart az IR diéta, és azt hiszem ez a legjobb dolog, amit magamért tettem idén. Igen, lekörözi a márciusig rendszeresen lenyomott edzéseket is, amire egyébként kib.szott büszke vagyok.

[mostnapok]

Amikor nem látsz kiutat, és azt hiszed, hogy a fejedben van a hiba, mert minden mozdulatod akaratgyenge, lusta és önző, akkor kiderül, hogy az egész pszicho-hullámvasút az inzulinreziaztencia miatt van. Akkor megvilágosodsz, hirtelen a helyükre zökkennek a mozaikdarabok. Az összes tünet, a lejtmenetek, a sikertelen fogyási kísérletek, mind értelmet nyernek.

10 napja tartom a 160g CH diétát. Ennyi idő elég volt ahhoz, hogy rájöjjek, mit rontottam el eddig _mindig_, amikor azt hittem, megváltom a világot. Leírom, hátha másnak is segít felismerni a jojó-effektushoz vezető hibákat.

- Annyira "egészségesen" ettem, hogy túl kevés CH-t vittem be. Nem véletlen, hogy 1-2 hét után mindig úgy éreztem, hogy "lemerülök".

- Mindig rákényszerítettem magamat a napi 3x-i evésre, és hiába korgott a gyomrom, nem engedtem magam hamarabb enni. Most napi 5x eszem, ezzel biztosítva, hogy a vércukorszintem nagyjából állandó legyen, vagy nagy kiugrások legalább ne legyenek. A gyors és lassú szénhidrátok mennyisége minden étkezéshez szigorúan meghatározott. Ez a kulcsa az egésznek.

- Mindig címkéztem az ételeket: ez "rossz", "kalóriabomba", "tiltólistás", "édességet nem szabad", "hízlal", stb. Ezeket most mind elengedtem. Három címkét használok összesen: "lassú CH", "gyors CH", "fehérjeforrás".

- Mindig sajnáltam magamtól a kalóriákat. Azt hittem, minél kevesebb kalóriát viszek be, annál hatékonyabb a program. Ha napi 1000 alatt maradtam, akkor éreztem úgy, hogy jól csinálom. Most kb. 1500 kcal-t viszek be naponta, de ha 300-zal megszalad, az is rendben van. (Ha nem akarnék fogyni, valószínűleg eleve 1800 kcal-lal számolnék.)

- Jelenleg nem edzek, de bízom benne, hogy májusban újra kinyit majd az edzőterem, és folytathatom (ha nem is pont ott, ahol máciusban abbahagytam). Akkor a CH bevitelemet és a kalóriabevitelt is feljebb fogom tolni.

- Mindig megpróbáltam meggyőzni magam arról, hogy én igazából utálok enni, mert abból mindig csak a baj van. Most már ki merem mondani, hogy szeretek enni, és meg tudom találni az jóllakás és a jó közérzet közötti egyensúlyt.

[mostnapok]

Ez a vírusmizéria nem sok mindenre jó, de arra nagyon, hogy az embereket megtanítsa sorban állni. Mindig is utáltam, amikor a penztárnál a mögöttem álló már a pénztárossal áll szemben, én meg ki vagyok túrva, és nekem kell elnézést kérnem, ha szeretnék közelebb kerülni a terminálhoz.

Ma egy kb. velemkorú nő és az anyja álltak mögöttem. Amíg vártam, hogy a csigalassú pénztárosnő kikeresse a "még soha senki nem vett ilyet" cimű, 320 elemű listájából a "vizes zsemle - 228" sort, amit egyébként nem talált meg, egyszercsak a szemem sarkában megjelent egy fej. A nő gyakorlatilag a vállamat szagolgatta, aztán, anélkül, hogy észrevette volna magát, komótosan visszaoldalgott a lánya mellé. A lánya ekkor intelmekkel fordult veszélyeztett korú (vagy aközelinek tűnő) édesanyjához:

- Anya gyere már vissza, ne állj már rá másokra. Azért van itt ez a vonal, hogy itt várakozzunk, és ne másszunk bele a másik POFÁJÁBA.

Hátha megtanulja. Köszönöm.

[mostnapok]

Föl, le, föl, le, föl, le...

Szerencsés esetben kéthetes ritmusban váltják egymást a szakaszok, aztán valahogy mindig elkezdenek elnyúlni a rossz napok. Most is lent vagyok, kb. 4 teljes hete.

Mondanom sem kell, hogy a karantén, az edzőterem bezárása és a közös home office milyen remek hatással volt rám.

Most egy domb aljában állok. Jó magas, nem látom a tetejét, csak azt, hogy innen, ahol most vagyok, végre fölfelé visz az út. Elindulok hát rajta.

Amíg lélekben felkészülök, inzulinrezisztenciával és PCOS-sal diagnosztizálom magam.

[mostnapok]

Az elmúlt két hetem a költözésről szólt. Nagyon pörgős, nagyon fárasztó napok voltak, evés szempontjából viszont a legjobb napok, amiket az elmúlt pár hónapban átéltem.

Végre sikerült 'fuel eater'-ré válnom, vagyis gyakorlatilag mindig annyit ettem, ami éppen elmulasztotta az éhséget, és ellátott annyi energiával, hogy újabb néhány órát át magas fordulatszámon működjek.

Az elmúlt két hét tapasztalatai alapján:

- ha este 7-8 körül vacsizok, és nem sokat, akkor másnap korán is könnyű felkelni.

- nem lesznek "még úgy ennék valamit"/"mit egyek még" gondolataim, ha az evés önálló tevékenység, és tényleg semmi mást nem csinálok olyankor. (értsd: nincs közben YT videó, hírolvasgatás, de még a telefon sincs a kezemben, de még rádió sincs, csak csönd.) Így azonnal ráállnak a gondolataim a "mit csináljak még" kérdéskörre, és olyan hamar megunom az evést, hogy még le se nyelem az utolsó falatot, már állok fel és viszem is vissza a tálcát a helyére.

- ha folyamatosan aktívan tartom magam a nap során, vagyis minden étkezést lemozgás követ, akkor másnap is tele leszek energiával.

[mostnapok]

Lépcsőházi romantika. Redvás hűtő száraz gazzal. Csendélet.

[mostnapok]

fakusz kúszik a fikuszon