Lezárt Királyság
Van egy helyed a fejemben.
Szeretem azt gondolni,
Hogy egy szék.
Egy régi szék,
Sötétbarnára pácolt cseresznyefa lábakon.
S ott ülsz rajta te,
Keresztbetett lábakkal,
Kezeiddel a combjaid között,
Mint aki épp keresztbetett nekem.
Azt akarom, hogy úgy lásson a világ,
Ahogy én láttalak.
Azt akarom, hogy pontosan ellenkezőleg bánjon veled.
Ne érts félre,
Még mindig szeretném, hogy essen,
Hogy lásd a zuhanó dolgok szépségét,
Ahogy én láttam.
A gondolat, hogy elfelejtesz engem
Többé nem rémít meg.
Minél tovább vagy távol,
Annál jobban emlékszem rád.
– Alexander Levin










