Annyira közel volt hozzám, hogy szinte már nem kaptam levegőt. Nem zavart és biztos voltam benne, hogy igazából a ténytől nem kapok levegőt, hogy Ő ilyen közel van hozzám és ugyan arra gondolunk. Csók. Azt hiszem ez az a pillanat, amit olyan zseniálisan ábrázolnak a filmekben. Az idő megnyúlás. Látom ahogy lassan pislog,a tekintete végigpásztázza minden porcikám. Lehunyom a szemem. Mindig ez van. Elpirultam. Ég az arcom, mintha lázas lennék. Mindent túl komplikálok. Csak egy csók, nem egy házasság. Te jó ég, mióta várom. Mennyit vonultam úgy a folyóson, mintha nem is látnám, csevegtem bájosan és amikor végül már feladtam és úgy éreztem, nekem ez nem megy egy gyenge pillanatomban rámosolyogtam. Másnap már köszönt. A következő nap már a nevemet is hozzácsapta a Sziához. Aztán beszélgettünk. És kiderült, tetszik neki a makacs, önfejű, vidám énem. És most itt állunk. Ott, ahol először megpillantottam. A kertben. Ősz van, a falevelek megadóan lehullottak a fákról és szőnyeget képeznek a földön. Szívem szerint lefeküdnék rájuk, de most fontosabb dolgom van. A kezem a nyakára teszem, majd beletúrok a hajára, már mióta megakartam ezt tenni. Játékosan egy fürtömet csavargatja. Sosem szerettem, ha a hajamat piszkálják, de most, még tetszik is. A tény hogy ő csavargatja, elfogadhatóvá teszi a dolgot. A szememet nézi.
Mintha lavina indulna meg bennem. Előre dőlök. Szorosan átkarolom és végre megszerzem azt a csókot, amit akartam. Amit, már Ő is akart.
dededos
turnnoffyourmind
origamiaround
snowghoul
discoholicmusic
jbbartram-illu
yousharknotpass
areudirty
