Nagyon rég nem osztottam meg itt semmi személyeset, mert elszoktam tőle, de most mégis ilyen “kedves naplóm” hangulatom van. Tökéletesen komponált napunk volt, minden ment ahogy kellett, elkezdtünk pakolni, készülni a költözésre, lomtalanítani. A holmijainkat nagyjából évente átfésüljük és bár ugyanazokat a cuccokat cipeljük már mindenhova évek óta, időről-időre a tárgyak elvesztik a jelentőségüket avagy emlék funkciójukat és mehetnek a kukába. Elsőre a 14 éves másolt CD tartóm is repült volna, aztán megakadt a szemem az első CD-n, 2002-ből egy album Sok szeretettel Huginak felírattal. És akkor ezt mégse akartam kidobni. Meg most sem sírok csak szemembe ment a nosztalgia, mert basszus Tomi volt a legjobb barátom gimiben, sok szempontból fontosabb ember az életemben mint az első barátom (ami majdnem 5 évig tartott), vagy bármelyik gimis barátnőm. Nagyban befolyásolta a barátsagunk, hogy milyen ember vagyok ma, hogyan gondolkozok a dolgokról. Nagyon régen nem találkoztunk, fogalmam sincs mi van vele, ő se tud rólam semmit, összevesztünk még az egyetem alatt. Eddig nagyjából mindegyik megszakadt kapcsolatomat sikerült elengednem, de most azt érzem hogy mégis nagyon hiányzik, hiába volt egyértelmű, hogy miért nem keressük már egymás társaságát. Azért várom amúgy kivételesen az osztalytalálkozót majd jövőre, mert hátha eljön, nem tudom semmilyen elérhetőségét már, elköltözött külföldre, nincs faceboon se. Biztos ott állnánk egymással szemben és én jelentőségteljesen pityeregnék, aztán persze sokat beszélgetnénk, elmondanám hogy már nem haragszom, elmeselné milyen Norvégiában, meg milyen az életük a családjával és én is elmesélnék sok dolgot. És az is bőven lehet, hogy ha időről-időre láttuk volna egymás dolgait valami közösségi oldalon, akkor zokszó nélkül hajítom ki a másolt Rush of blood to the head albumot, de jelen esetben ez az egyetlen kézzel fogható emlékem a barátsagunkról amiről tudok, szóval még marad egy kicsit.
