Hogy mennyi adat ment át a fejemen amióta a dataizmus van benne.
Lana Del Rey: life imitates art.
Jövő: algorithm imitates life.
Még ott tartunk, hogy az élet imitálja az algoritmusokat, de szerintem a hangsúly hamarosan áttevődhet arra, hogy az élet a biokémiai folyamatok alias emberek kezéből átkerül az elektromos algoritmusok világába. És az algoritmusok fognak élni. Úgy, vagy még jobban, mint mi.
Hát valahogy az az érzésem, hogy a dataizmus felé a magányos tömegnek egy vágya hajtja az embereket olyan mindenttudó algoritmusok karjaiba, amelyek képesek önmagunknál is jobb döntéseket hozni.
Ez a vágy nem más, mint a felelősség levetése, és egy kicsit a kockázatvállalás elkerülése egyúttal garantáltan a lehető legnagyobb nyereség elérése.Mert hát a természetből ismereten (energiaminimumra való törekvés stb). az legalapvetőbb emberi motiváció egy szituációban minimalizálni az inputot (mindenfajta testi, szellemi és anyagi ráfordítás) és maximaimalizálni a nyereséget (mindenfajta nyereséget). Mivel a jelenbeli ráfordítás a jövőbeli hasznosságért és a jövőbeli hasznosság élvezése között eltelt idő bizonytalanságot hordoz magában, ami a befektetőnek mindig kockázattal jár.
Hát szerintem ezt az algoritmusok sem fogják sokáig szolgálni. Miért tennék? Ha arra van képességük, hogy az ember számára mindenféle rizikó nélkül a legnagyobb hasznossággal rendelkező opciót ajánlják, akkor a saját vonatkozásukban miért ne járnának el így?
Annak a realizálásához, hogy az emberek és az algoritmusok egyaránt élvezzék a maximális boldogságot egymás mellett, tér kell, méghozzá olyan dimenzió, amely elég tágas és független egymástól ahhoz, hogy a két boldog fél ne kerüljjön egymással érdekellentétbe.
Mert végülis minden szépen és jól haladna, ha minden a forgatókönyv szerint menne. De mi van azokkal az eshetőségekkel, amelyek nem a vágyott forgatókönyv szerint történnek? És azok ilyen nem várt eseményekre való reakció biztos, hogy visszairányít A forgatókönyvhöz?
gummygunk
dailybridgerton
stormborns
annaxmalina
turnnoffyourmind