Három hete láttalak utoljára, amikor megöleltél és a villamosra száltál, majd szép lassan elrobogtál. Ezután bejelöltelek. Visszajelöltél. Az egész napom abból állt, hogy a te arcod néztem azzal a kis idegesítő zöld pöttyel, mert ilyen ez az algoritmus… Miközben néztelek, arra gondoltam írjak? Ne írjak?
Nem írtam…
Veled álmodtam. Láttalak magam előtt, a két szép zöld szemedbe néztem, majd felébredtem.(Miért most kellett felébrednem?)
Eltelt 1 hét…
Néha eszembe jutottál, de szépen lassan ahogy elfakult az arcod képe, úgy homályosult el elmémben az emléked is.
Eltelt 2 hét…
Nem írtam. Te sem írtál. Eszembe se jutottál.
Eltelt 3 hét…
És az eszedbe jutottam. Rám írtál és segíteni akartál nekem, valami tárgyban. Milyen érdekes, én már nem is gondoltam rád, és te megjelentél. Gyorsan eltértünk a tárgytól és csak írtál. Meg írtál. Meg írtál…. Tanulni akartam, de feltartottál. Próbáltam nem visszaírni, de nem ment. Csak rád tudtam gondolni. Eszembe jutott az a szép zöld szemed, amibe belenéztem, miközben az utolsó korty söröm húztam le, akkor, amikor te megöleltél és elrobogtál a villamossal…
To be continued.
Lassan fél éve együtt lakunk.
