Az SZTE ÁOK, GYTK és FOK közös kari lapja, hallgatóktól hallgatóknak. Szerkesztőségi gyűlés minden héten kedden 19.30-tól az Apáthy kollégiumban a szerkesztőségben. Szeretettel várunk minden érdeklődőt!
Március 15-én egy nagyon jeles napra ébredtünk, mégpedig az alvás világnapjára (igen, tudom kicsit ironikus). Folyton fáradt egyetemistaként ez egy ünneplésre méltó nap. Ennek örömére összegyűjtöttem néhány érdekes tényt az alvással kapcsolatban.
1. Tévhit, hogy ha napközben szundikálsz, akkor este kevésbé tudsz aludni. Persze nem ajánlott átaludni a délutánt, de ha 10-20 percet pihensz, sokkal hatékonyabb lehetsz
2. Kutatók szerint a többször megszakított alvás kevésbé pihentető, mintha csak néhány órára lefeküdnél, de azt végig aludnád. Vizsgálatuk során a résztvevők egy csoportját rendszeres időközönként felébresztették, akik szörnyű kimerültségről számoltak be. Kellemes kísérlet lehetett…
3. Az alvásmegvonást kínzásként használták már az ókorban is. Később az USA titkosszolgálata vallatási technikaként vetette be, viszont ez nem bizonyult hatékonynak, mert a vallatott személyek elvesztették a kapcsolatot a való világgal, hallucináltak, így az információk megbízhatatlanok voltak.
4. Nemcsak az amerikaiak kísérleteztek az alvással. Brit katonák számára próbáltak kifejleszteni egy módszert, melynek segítségével akár 36 órán át képesek voltak ébren maradni. Ha fáradtak voltak, egy speciális szemellenző segítségével napfelkeltét szimuláltak számukra, amitől állítólag felélénkültek.
5. Az állatvilágban a legrövidebb ideig a zsiráfok alszanak, mindössze átlagosan 1,9 órát naponta, ezt is 5-10 perces szakaszokban.
Valljuk be, vannak időszakok, amikor mindannyian kicsit zsiráfok vagyunk…
A matematikaórákról mindannyiunk számára oly jól ismert π-t (vagy Ludolph-féle számot) a kör kerületének és átmérőjének hányadosaként definiálják, ami a körök hasonlósága miatt minden kör esetén azonos.
Már az ókori civilizációkban kérdésként merült fel a kör átmérőjének kiszámítása, így már az időszámításunk előtti egyiptomi, mezopotámiai, görög és kínai kultúrákból is maradtak ennek a problémának a meghatározására feljegyzések.
Arkhimédész bebizonyította, hogy a kör kerületének és átmérőjének aránya ugyanannyi, mint területének és sugara négyzetének az aránya. Ezt nem hívta π-nek, de megadott egy módszert e számérték tetszőleges közelítésére, és adott rá egy olyan becslést, ami π értékét 3 + 10/71 (kb. 3,1408) és 3 + 1/7 (kb. 3,1429) közé teszi. A fölső határként megadott 22/7-et még a középkorban is általánosan használták a π közelítő értékeként.
A π még a művészetekben is számos helyen előfordul, például a költészetben ennek az értéknek a tiszteletére születtek meg az úgynevezett π-versek. Ezeknek az érdekessége az, hogy szavai annyi betűt tartalmaznak, mint a π soron következő számjegye. Íme erre egy példa 30 tizedesjegyig.
Bír-e, érez-e ember nyugalmat,
Ha lelkét nehéz bús emlék zaklatja.
Szüntelen felhőbe burkolózó idő az,
Ami változni ámha akarna se tudhat,
Mert azt nem írhatja már le halandó kívánsága.
/Hajós György, matematikus/
És végül egy rövidebb, de talán még szívhez szólóbb angol példa...
How I need a drink, alcoholic of course, after the heavy
lectures involving quantum mechanics.
Közeleg a helyi TDK konferencia, ráadásul év elején még mindenki nagyon lelkes és szívesen kezdene új dolgokba, így szeretnék néhány hasznos tippet adni azoknak, akiket érdekel ez a terület.
1, Az előző évi konferencia programfüzete mindig jó kiindulási alap. Az online is elérhető kiadványban szekciókra lebontva megtalálhatjátok minden elhangzott előadás rövid összefoglalóját. Ez segíthet abban, hogy megtudjátok a nektek szimpatikus intézet milyen jellegű kutatást végez, kik a témavezetők és kik voltak az előadók, akiktől hiteles információt szerezhettek arról, hogy milyen az ő intézetükben a munka.
2, A jó angoltudás alapkövetelmény, hiszen minden kutatási terv legelső lépése a már publikált szakirodalom áttekintése. Ehhez pedig nem elégséges a magyar nyelvű tankönyvek átolvasása. A PubMed nevű hatalmas adatbázisban a legfrissebb cikkeket is megtalálhatjátok mindenféle szaklapból, ezen írások pedig szinte kizárólag angol nyelven íródtak. A többség teljes terjedelmében ingyen elolvasható, ha azonban eduroamos bejelentkezést használtok, sok, egyébként fizetős tartalom is elérhetővé válik.
3, Nem szükséges több éves labortapasztalat ahhoz, hogy valaki belevágjon. A munkacsoport tagjai tisztában vannak vele, hogy legtöbbször különleges előképzettség nélkül kerülnek hozzájuk a hallgatók. Kellő lelkesedéssel és ráfordított idővel azonban nagy gyakorlatra lehet szert tenni, állatkísérletek esetén például a megfelelő oltási technikák, egyszerűbb műtétek elvégzése is megtanulható.
4, Az egész éves munka csúcspontja természetesen maga a TDK konferencia, ahol egy 10 perces előadásban lehet bemutatni az addigi munka eredményét. Közönség előtt beszélni, majd a zsűri által feltett szakmai kérdésekre válaszolni valóban nagy kihívás, de jó tapasztalat is. Ha sikerül a kutatás fő üzenetét közvetíteni a jelenlévőknek az már egy kisebb sikerélmény, ráadásul ha jó eredményt ér el valaki a szekción belül, tovább juthat az Országos Tudományos Diákköri Konferenciára, ami komoly elismerésnek számít.
5, Aki írásban is szeretne bizonyítani lehetőség van úgynevezett TDK pályamunka írására is, ami a konferencián elhangzott előadás részletes leírása, betartva a tudományos cikkekre vonatkozó formai követelményeket is. Érdemes rászánni a kellő időt és energiát, ugyanis a legjobb műveket később szakdolgozatként lehet elfogadtatni, így akár évekkel korábban megírhatja valaki a tézisét.
6, Ha szeretsz utazni, akár nemzetközi konferenciákon is előadhatsz, például minden évben lehetőséget biztosít az egyetem a marosvásárhelyi rendezvényen való részvételre. Ezen a konferencián ráadásul magyarul is elhangozhat az előadásod, amellett hogy alkalmad nyílik megismerni ezt a gyönyörű erdélyi várost.
7, Mindenféle pályázatnál hatalmas előnyt jelentenek a konferenciákon megszerzett eredmények, de sokszor önmagában az, hogy előadásod hangzott el, plusz pontokat jelenthet. A jelentős pénzjutalommal járó, nemzeti ösztöndíjakon kívül például a külföldi csereprogramok esetén is elsőbbséget biztosíthat a TDK munka.
Mivel mind majdnem egészséges orvostanhallgatók, fogorvostanhallgatók, illetve gyógyszerészhallgatók vagyunk, abban a szerencsében lehet részünk, hogy segíthetünk embertársainkon és ehhez csupán a vérünket kell adnunk. A továbbiakban megpróbálom összegyűjteni mindazt, amit a véradásról tudni érdemes, hátha minél többen kedvet kaptok hozzá.
Ki?
Előszöris kezdjük azzal, hogy ki lehet véradó: minden olyan személy adhat vért, aki betöltötte a 18. életévét, nem múlt még el 65 éves, legalább 50 kg és egészségesnek tartja magát.
Mivel Magyarországon a véradás egy térítésmentes, önkéntes folyamat, fizetséget senki nem fog kapni a „szolgálataiért” cserébe, eltekintve a néhányszáz forintos utalványtól, amit sok-sok helyen ételre válthat. (Lássuk be, egy egyetemista életében ez különösen hasznos.)
Ha valaki megfelel a fent említett kritériumoknak, még egy sor vizsgálaton kell átesnie ahhoz, hogy alkalmas véradónak nyilvánítsák. Amennyiben ezeknek megfelel, elkezdődhet a procedúra.
Fontos: Ha vért adni indulsz, mindenképpen vidd magaddal a személyi igazolványodat, lakcímkártyádat és TAJ-kártyádat, ezek nélkül sajnos nem fog összejönni.
Meddig?
Egy véradás legjobb esetben mindennel együtt fél óra alatt lezajlik. Ebben a 30 percben már benne van a vér levételét megelőző rövid vizsgálat, valamint az is amíg picit pihengetsz a téged ért stressz után.
Hányszor?
Ha egészségesnek érzed magad, és az is vagy, akkor nők esetében évente 4-szer férfiak esetében pedig egy évben 5-ször van lehetőség véradásra.
Mennyit?
A véradás folyamán 450 ml + 2-3 kémcsőnyi vértől kell elbúcsúznod. A kémcsőbe levett vért egyébként különböző utólagos vizsgálatokhoz fogják felhasználni.
Hol?
Országszerte számos városban vannak vérellátó központok, ahol a központ nyitvatartási idejében lehetősége van bárkinek véradásra, aki megfelel a fent említett kritériumoknak. Szegeden is van erre mód, a Honvéd tér 4. szám alatt található Szegedi Regionális Vérellátó Központban. Természetesen azoknak is van lehetősége részt venni véradáson, akiknek nincs lehetősége felkeresni ezeket a központokat. Számukra a Magyar Vöröskereszt kihelyezett véradásokat szervez különböző helyeken és időpontokban, ezekről a Vöröskereszt weboldalán lehet tájékozódni, valamint kihelyezett szóróanyagok is hirdetik ezeket az eseményeket.
Mit csináljak előtte?
Nagyon fontos, hogy véradás előtt fogyassz megfelelő mennyiségű (természetesen alkoholmentes) folyadékot, valamint előtte könnyű, nem túl zsíros táplálékot sem árt magadhoz venni.
Mit csináljak utána?
Véradás után célszerű nem azonnal felpattanni a székből és útnak indulni. Egy néhány perces relaxálás, a történtek megemésztése nagyon jót fog tenni. És ezen kívül nagyon fontos a (igen, még mindig alkoholmentes) folyadékpótlás.
Irányított véradás
Egy speciális módja a véradásnak az irányított véradás. Ebben az esetben a vért adó ismeri a vért kapó pácienst, de legalább az adatait tudja. Előfordul, hogy egyesek, akik tudják, hogy olyan nagy műtéten kell átesniük, ahol akár több egység vérre is szükségük lesz, a műtét előtt „gyűjtenek” maguknak vért. Természetesen nem lehet feltétele annak, hogy kapj vért az, hogy te szerezz magadnak.
Az irányított véradásnak csupán az a feltétele, hogy véradás előtt ki kell töltened egy űrlapot, amelyre annak az adatait kell felvinni, akinek a vért adományozni szeretnéd.
Miből mennyi kell?
Ha még nem vagy teljesen biztos abban, hogy szeretnél ilyen módon segíteni, a vérellátó szolgálat weboldalán találhatsz egy kis ábrát. A véradás menüben Vérkészlet címszó alatt a különböző vércsoportok szerint felosztva tájékozódhatsz arról, hogy megközelítőleg hogyan áll a vérkészlet. Kell-e nagyobb motiváció annál, minthogy látod, hogy a te vércsoportodból mekkora a hiány?
Ja, és a legjobbat eddig meg sem említettem: egy véradással három ember életét mentheted meg, és amint az általad leadott vér felhasználásra kerül, kapsz egy sms-t. :)
Kedves Medikus Gólyák! Sok szeretettel köszöntünk titeket az ország egyik (ha nem a) legjobb orvosi egyetemén! Mindenekelőtt, legyetek büszkék magatokra, mivel egy nagyszerű városban, színvonalasan tanulhatjátok az orvosi hivatás csínját-bínját. Mi itt a Pulzus-Spiritus szerkesztőségében már tudjuk, hogy az első év mennyi újdonsággal jár és az elkövetkezendőkben pár fontos tanáccsal igyekszünk nektek segíteni, hogy az első akadályokat gond nélkül sikeresen vegyétek.
1.) „Semmi para”: Talán a legfontosabb tanács már rögtön az elején! Életetekben lezárult egy szakasz az érettségivel, és most egy új, izgalmakkal teli időszak kezdődik és érthető, hogy várjátok is, de azért van bennetek némi félelem a rengeteg újdonságtól. Ez a „félelem” ilyenkor természetes, de legyetek nyitottak mindenre, hiszen az egyetemi évek alatt egy medikussal, ha nyitott szemmel és füllel jár, szinte bármi megtörténhet! A nyitottság kimondottan fontos az első évben, mivel most kell a leginkább összehaverkodni az évfolyamtársakkal és a felsőbb évesekkel. Tehát egyszerű a dolgotok: bulizzatok egy jót a gólyatáborban, vegyétek a bátorságot és sok rendezvényen vegyetek részt a szemeszter első heteiben.
2.) „Több év, több tapasztalat”: Nagyon fontos, hogy már rögtön az elején jó kapcsolatba kerüljetek egy-két felsőbb évessel, mivel -higgyétek el - mérföldekkel megkönnyíti az egyetemi életbe való beilleszkedést. Itt nincs osztályfőnök, aki mindenben segítene nektek. A felsőbb évesek nagy tapasztalattal bírnak az „imádott” Neptun használatában, nagyon jó tanulási tippekkel rendelkeznek (pl. hogyan oszd be az idődet, mennyit készülj az adott demóra/vizsgára), jártasak már a TO, HSZI és a Modulo ügyintézéseivel kapcsolatban is. Itt is kifejezetten fontos, hogy merjetek kérdezni, mivel senki nem fog titeket kiröhögni, hogyha valamit esetleg nem értetek vagy nem tudtok. Mi is voltunk elsőévesek, mi is rengeteg kérdéssel bombáztuk a felsősöket és ők mindig készségesen segítettek.
3.) „Hogyan és miből tanuljak?”: Ez a kérdés leginkább szemeszter elején és a vizsgaidőszak elején nagyon aktuális. A legnehezebb dolog talán az egyetemen, hogy kialakítsátok az ÚJ tanulási rendszereiteket, mivel a középiskolai tanulási módszereitek lehet, hogy nem lesznek alkalmasak a felfokozott „tempóhoz”. Ehhez idő kell és nem fog az egyik napról a másikra sikerülni, mivel sajnos itt nagyon ritkán fogjátok azt mondani, hogy „most nagyon jól állok mindennel”, mivel mindig van mit tanulni. Próbáljátok meg a tanulást és a szabadidőt valahogy egyensúlyba hozni, mivel ha nem tudtok kikapcsolódni valahogy, könnyen kiéghettek már a vizsgaidőszak előtt, ami ugye nem a legjobb dolog. A másik nagy nehézség az lesz itt az egyetemen, hogy nincs egységes „tankönyvcsomag” amiből tudja mindenki, hogy mit kell megtanulni. A legtöbb intézet már az első héten tájékoztat benneteket, hogy melyek azok a tankönyvek, jegyzetek, amelyekre a félév során nagy szükségetek lehet. Az intézetek és a felsőbb évesek által javasolt „javakat” pedig a Medicina könyvesboltban és a Boldogasszony sugárúti nyomdában könnyen beszerezhetitek.
4.) „Rohanó idő”: Igyekezzetek az intézetek által kiadott dátumokat mindig fejben tartani, vagy beírni egy naptárba, mivel lehet, hogy messzinek fog tűnni, ha egy demó „majd csak 4 hét múlva lesz”, de az a 4 hét higgyétek el, nagyon hamar el fog repülni, mivel állandó a pörgés és ha nem kezditek meg időben a felkészülést nagyon könnyen plusz pontokat vagy jegyeket bukhattok a vizsgáknál.
5.) „Ahány intézet, annyi szabály”: Ami még kifejezetten nehéz lesz számotokra, hogy minden intézetnek megvan a saját szabályzata, ami elég „keszekuszának” hangzik (nem csak hangzik, az is). Talán a legátláthatóbb intézet az Anatómia Intézet, mivel ők a szabályzatukat szinte mindenhol kifüggesztik az Anatómia Intézeten belül, és ami ott le van írva az olyan, mint a Szentírás, és kezeljétek annak is. A többi intézet rendszere is követhető, csak egy-két dolog az, ami félreérthető, de ezeket a félreértéseket könnyen tudjátok tisztázni az adott intézet tanulmányi felelőseivel. Az intézeti tanulmányi felelősökhöz is fordulhattok segítségért, mivel ők is pont értetek vannak, és megpróbálnak ott segíteni, ahol tudnak.
6.) Hány kreditet vegyek fel?: Ez a téma is megér pár sort. Az egyetemi szabály úgy szól, hogy a két aktív félév alatt kell lennie 36 megszerzett kreditnek, ami ahhoz szükséges, hogy ne veszítsétek el az állami helyeiteket. Ez a minimum, de ti soha ne a minimumra utazzatok, mivel ebből akár gond is lehet! Az ideális mindig az, ha egy félévbe minimum 28-30 kreditet vesztek fel, mert így egészen szép átlagot csinálhattok magatoknak, ha ügyesek vagytok és versenybe is szállhattok az ösztöndíjért folytatott ádáz csatában. Az ideális tehát, ha egy félévben 30-36 kreditet vesztek fel, ez a szám teljesíthető, és ha jól klappol minden, akkor elérhetitek az ösztöndíjat könnyedén.
7.) „Kemény dió”: Az első évben nagyon korán rátok fog zúdulni a feneketlen tanulás világa. Sajnos itt nem fogtok majd minden egyes tárgyra teljesen mértékben felkészülni, mivel az itt tanított tananyagnak szinte nincs is határa. Viszont ha rendesen tanultok folyamatosan, akkor semmi gond nem lesz és egy-két ötös is becsúszhat majd. A legijesztőbb tárgy az első évben az anatómia lesz, mivel a tananyag közel fele latinul van. Eleinte az előadások és a szemináriumok kissé érthetetlenek lesznek, de rendszeres készüléssel hamar megtalálhatjátok az anat logikáját is. Az első hónapokban inkább több időt fordítsatok az anatómia tanulására, hogy az alapokat minél hamarabb elsajátítsátok mind a tananyagban, mind a latin nyelvben. Tehát nem kell megijedni az anattól sem, mivel ha fordítasz rá időt, akkor annak meglesz az eredménye.
Nem is olyan régen volt, amikor a képernyő másik felén ültem, és hasonló írásokat kerestem a felvételi eredmények kiderülése után. Az öröm első hullámát követően már inkább izgalom fogott el, és buzgón tervezgettem az új életet. Kezembe kaptam egy térképet és próbáltam felfogni, hogy a következő legalább öt évem 500 km-re fog zajlani az otthontól és az oly ismerős dombokat a „hírös-nevös” Alföld váltja majd le. „Na majd lecsekkolom Petőfi ódáinak valóságtartalmát”- gondoltam akkor. Ma már úgy érzem, bármelyik irányba is tartok, itthonról otthonra utazom, ami köszönhető a sulinak, a társaságnak és Szeged városának is.
Mi vár Rád Szegeden? Ez nagyrészt Tőled függ, hogy mennyit használsz ki a lehetőségekből! Az első félévedet lehet, hogy zűrzavarosnak fogod érezni, Gólyastartnap után máris indul a hajó, és beleveted magad a mélyvízbe. A nehézséget nem is feltétlenül a tanulás okozza majd kezdetben, hanem az új környezet, város (kiv. a szerencsés szegedi alakulat), az egyetem útvesztőiben való eligazodás, adminisztratív ügyek, kolihoz hozzászokás, az ingajárat hazafelé, kapcsolattartás a régi barátokkal. Első hetekben fogod tapasztalni, hogy mindenki mindent tudni szeretne majd az új helyedről és szinte még mielőtt megélnéd az új élményeket, már mesélned kellene róla. De minden csoda három napig tart, emiatt ne főjön a fejed.
Az jó időbeosztás talán a legnehezebb az egyetemista életben. Összehangolni a tanulást, szociális életet és a pihenést is. Legtöbbször le kell mondani az egyikről valamilyen mértékben a másik kettő javára. Első félévben tanulni fogsz megtanulni, mert előfordulhat, hogy a középiskolás tanulási módszered már nem felel meg annyira az egyeteminek. Lényeget kiszűrni, súlypontozni és értve olvasni- talán ez a titok. Meg egy hatékonyan működő tárhely, könnyen elérhető polcokkal. Kezdetben megtévesztő lehet, hogy a legtöbb tárgyból nincs számonkérés óráról órára- ellentétben a középiskolával- viszont demóidőszakban, és vizsgákkor szembesülhetsz vele, hogy pár nap alatt nem lehet behozni egy féléves lemaradást. Nem beszélve arról, hogy a tananyag mennyisége sem összehasonlítható. Néhány tárgynál megkövetelik a folyamatos készülést, például általános kémiából hetente jegyzőkönyvet készítesz és demózol is a gyakorlatokon. A jegyzőkönyv felépítéséről. érdemes felsőbb éveseket megkérdezni. Anatómiából ugyan csak félév végén van vizsga, de nagyon ajánlatos minden héten legalább elolvasni és lehetőleg memorizálni az új anyagot, hogy szokjad a latin terminust és értsd miről is szól az előadás. Mikor tudsz tanulni? Ha azon szerencsések közé tartozol, akik közlekedési eszközön is tudnak, akkor nyerhetsz pár órát utazáskor. Saját tapasztalatom az, hogy otthon elég nehezen lehet megoldani, hiszen amikor hazalátogatsz nagyon valószínű, hogy inkább a családoddal vagy régi barátaiddal töltöd majd az időt. Ajánlom, hogy Szegeden belül találd meg azt a helyet, ahol ki tudsz kapcsolni, koncentrálni és nem nyűgnek éled meg a tanulást (lehetőleg a telefonod felejts otthon ilyenkor). Ez lehet a TIK, egy kávézó, a Liget, a Tisza-part vagy akár a koli folyosóvégi elődöktől feslő fotele.
Kicsit vészjóslónak tűnhet az első időszak, de aggodalomra semmi ok! A patikamérleg végül mégis egyensúlyba jön, hiszen a mérleg másik felén a nehézségekkel szemben áll a rengeteg új élmény, ismeretségek, barátságok, önállóság és saját magad eddig nem ismert oldalainak megismerése. Fedezzétek fel a várost, látogassatok el a fesztiválokra (pl őszi kulturális fesztivál vagy őszi borfesztivál a Dóm téren), járjatok el a kari bulikra (később úgyis sokkal kevesebb idő lesz rá), a gólyarendezvényekre, mint pl. a SZOTE és az Összegyetemi Gólyabál, és töltekezzetek fel kellemes élményekkel a vizsgaidőszakra, ill. az előttetek álló évekre. Kikapcsolódás nélkül a tanulás is nehezebben megy. Keressétek fel azokat a hobbikat – sportlehetőségek, művészeti tevékenység, TDK- amikre a későbbiekben mankóként támaszkodhattok! Amikor viszont úgy érzitek, kimerült az energiaraktár, ne sajnáljátok az időt pihenésre. Elsősként még okosan meg lehet válogatni, melyik előadást lehet olykor(?) kihagyni, és meghosszabbítani vele az alvással töltött időt, de arra mindig figyeljetek, hogy hol várható katalógus. A gyakorlatokat kihagyni nagyon nem ajánlom, a későbbi pótlás, ha lehetséges is, elég nehéz.
A második év kapujához közeledve, azt adnám legfontosabb tanácsként, hogy elsőben okosan élvezzétek ki az egyetemista életet, és legyetek felfedezők. Járjatok be ismeretlen vizeket és találjátok meg a kikötésre és pihenésre alkalmas szigeteket.
Sok sikert, és örömöt kívánok mind a tanulás mind a szabadidő terén!
Pszichológiai gyorstalpaló, avagy stresszkezelés medikus módra
Zh-k? Demók? Vizsgák? Ha ezeket a szavakat hallja/olvassa akár egy gólya, akár egy már sokat megélt felsőbbéves, hirtelenjében elkezd hiperventillálni és legrosszabb rémálmaiban az őt üldöző szörnyek fejének helyén biztos ezek a szavak szerepelnek majd. (Nem saját tapasztalat. Dehogy…) Alább megpróbálom összeszedni azokat a stresszkezelési technikákat, amiket én is alkalmazok és jó szívvel ajánlok másoknak. (fun fact: hasznosabbak, mint a ripost.hu-n olvasható tippek, melyek szerint tepertős-hagymás krémmel kell bekenegetni a stressztől megfáradt stresszvonalat, amely a halántékunk északnyugati irányú részén található. Recept is van, de Guacamoléval is működik)
1. Csináld azt, amit szeretsz!
Tudom. Nincs rá idő. Miről beszélek én? Én is így álltam hozzá, hogy nincs időm arra, hogy olyan dologgal foglalkozzak, amihez nem kellenek könyvek meg jegyzetek. Vizsgaidőszakban besokalltam, elhajítottam mindent, bevágtam magam a gép elé és valami rövidebb sorozatból megnéztem egy vagy két részt (jobb esetben). Észrevettem, hogy utána sokkal jobban ment a tanulás. Nagyon fontos, hogy szakítsunk a legsűrűbb időszakokban is időt arra, hogy kicsit üresbe tegyük az agyunkat. Lehet ezt akár sorozattal (vannak kifejezetten rövid, de nagyon jók erre, ultimate nálam a Scrubs, csak hogy azért megmaradjon a medikus-feeling), egy jó könyvvel, ha játszol hangszeren, akkor zenélni vagy futni. Bármivel, a lényeg, hogy utána könnyebben tudjuk venni az akadályokat kipihent fejjel.
2. Vedd körül magad a barátaiddal!
Nagyon sokat számít, hogy olyan emberekkel vedd körül magad, akik a nehezebb időszakban is megnyugtató hatással vannak rád, ehhez az is elég, hogy beszélgess velük pár szót. (mi vizsgaidőszakban mémekkel kommunikálunk, a lehetséges lelkiállapotunk leírása végett). Természetesen az igazán jó barátok jegyzeteket adnak, és ezzel nyugtatgatják az embert, hogy ennél csak rosszabb lehetne, például ha nem lennének ilyen barátai, most jegyzetei se lennének és elérkezne az apokalipszis a tanárban megszemélyesedve, arra várva, hogy eltaposson mint valami utolsó jelentéktelen rovart az út szélén.
3. Takaríts!
Most bizonyára még legalább háromszor nekifutottál ennek, hogy most ez komolyan ide van írva, vagy csak a szemed káprázik, majd konstatálod magadban, hogy biztos nem százas, aki a cikket írta, OCD-s vagy ilyesmi. Én nem tagadom, hogy rendmániás vagyok és nagyon szeretek pakolászni, rendszerezni. Viszont alaposan utánaéztem, a takarítás nagyban hozzájárul ahhoz, hogy nyugodtabbak legyünk, mert lekötjük magunkat valami olyan dologgal, ami nem a stresszünk forrása, ám mégis hasznos. Szóval, ha halomban áll a szobádban a mosatlan, rajta a ruha meg a jegyzet, annak tetején még egy cserepes virág, akkor nyugodt szívvel állj neki takarítani, mert megnyugszol. (És addig sem kell tanulni…ha jobban belegondolok, a „Milyen kifogások vannak arra, ha nem tanul az ember” cím találóbb lett volna)
4. Tégy random dolgokat!
Vannak ezek a kis apróságok, amiket amúgy is csinál az ember, de akkor jön rá igazán, hogy milyen hasznosak, amikor stresszhelyzetben alkalmazza őket. Ilyen például a rágózás, a stresszlabda használata, ha megdörzsölöd a szemöldököd, valakinek a cigi, valakinek a forró fürdő segít. Tudjátok, ezek a tipikus dolgok, amikről a Nők Lapja három oldalas cikket ír, de én nem tudok kitérni a pszichológiai hatásaikra és szép kördiagramokat se tudok készíteni róluk. Viszont fontosnak gondoltam megemlíteni őket. (Állítólag a narancslé is stresszoldó hatással van a szervezetünkre. Biztos. Ha vodkával keveri az ember.)
5. Fogadd el a helyzetet!
Minden ilyen Nők Lapja és ehhez hasonló újságok a stresszkezeléses cikkeikből a legvégén azt hozzák ki, hogy el kell fogadni a helyzetünket. Mainstream akartam lenni, így én is megteszem.
Amikor már mindent kipróbáltál, amikor azt érzed, hogy mindent megtettél és semmi sem segít, akkor jön el a legutolsó lépcsőfok: fogadd el a megváltoztathatatlant, engedd el és vágd magad „most már nem érdekel” pozícióba. Bele kell törődni, hogy elérkezik a pillanat, amikor eléd rakják a papírt, a tételt, majd gonoszul az arcodba vigyorognak annak fényében, hogy úgy fogják elúsztatni az átmenéshez elegendő tudásod hajóját, mint ahogy Georgie tette az Az című filmben. Légy hálás, hogy legalább ennyit tettél, amennyit, meglátod, hogy megtérül majd minden munka, amit belefektettél. Igen, még az is, amit stresszkezeléssel töltöttél.
Kivi
Az egyetem által nyújtott lehetőségek:
Pszichológiai tanácsadás (személyes): SZTE Egyetemi Életvezetési Tanácsadó Központ, minden aktív SZTE-s hallgató számára évente 5 alkalom erejéig ingyenes segítséget nyújt. Egy előzetes regisztrációhoz kötött, bejelentkezni a [email protected] címen lehet. Ezt követi egy rövid egyeztetés, majd a szakemberrel közös munka.
Pszichológiai tanácsadás (online): Az Egyetem MODULO felületén megírt bejelentkező levelet képzett szakember fogadja, akihez bármilyen lelki/életvezetési problémával lehet fordulni. További infó: http://www.leleknavigator.hu/online-tanacsadas
A medikus arca minden egyes könyvtárban töltött óra után új árnyalatot vett fel.
Tulajdonképpen már rég feladta a dolgot, három órája ült az addigra palacsintává formálódott ülepén, miközben próbált valami tudományt erőltetni a fejébe. Nem érezte úgy, hogy sikerrel járt volna. A feje tele volt ugyan információval, de ezek többsége a vizsga szempontjából haszontalannak bizonyult - pedig már azt is tudta, hogy egész pontosan egy élő és négy döglött házi veréb látszik a könyvtár ablakából. Hoppá, most belerepült az utolsó életben maradt is a drótba - akkor öt.
Szomorúan biccentette vissza tudásszegény fejét a könyv irányába, és olvasni kezdett.
“3) Egészségügyi dolgozókat érintő betegségek
Azok, akik egészségügyi munkát végeznek, fokozott fertőzésveszélynek vannak kitéve. Rendszeres egészségügyi szűrővizsgálatokkal és óvintézkedésekkel (gumikesztyű használata, rendszeres kézfertőtlenítés.) általában megelőzhetőek.”
- Micsoda töltelékszöveg. Minek egyáltalán elolvasni?! Ezt magamtól is tudom.- gondolta, miközben a tankönyvi bekezdés mellé szövegkiemelővel a "Védekezzetek! :) " feliratot írta. - No, öt percig lehunyom a szemem, és folytatom, ilyen fáradtan úgysem marad meg ennyi rizsa.
Nem sokra rá kinyitotta a szemét, és folytatta tovább.
“(...) Azonban az orvostanhallgatók különösen nagy veszélynek vannak kitéve az alábbi testi- és lelki problémáknak:
3.1 - Önimádat (Narcismus)
Megfigyelték, hogy a hallgatók meglepően nagy százalékánál figyelhető meg ez az igen súlyos lefutású kór. A kutatók 2017. óta sorolják külön kórképnek, amikor is egy medikus szobrot emeltetett saját magának, miután három napon át megszakítás nélkül énekelte, a "Mi vagyunk a medikusok, fasza gyerekek" kezdetű népdalt. Később ugyanezen hallgató kiadta "Nincs is Pécs" című verseskötetét. A fent említett hallgató véréből rendellenes mennyiségű Ego coli baktériumot tenyésztettek ki. Ez a szimbionta baktérium kis mennyiségben fiziológiásan szinte minden emberben megtalálható, javítja a közérzetet, segít a központi idegrendszer védelmében, feltételezések szerint a depresszió elkerülésében is szerepe van. Túlzott baktériumszaporulatnál azonban önimádat jelentkezik, ami igen gyakran nagyképűséggel (faciomegalia chronicans) társul.
3.2 - Nagyképűség (Faciomegalia chronicans)
Szorosan összefügg a már említett Ego coli baktériummal. Tünetei az önimádathoz hasonlóak, de ez esetben a betegségben szenvedő egyed rendszeresen hangot ad saját felsőbbrendűségének, társai érdemeinek és munkájának becsmérlése mellett. A betegség gyakran társul a szakzsargon túlzott használatával. E kettö együtt akár halálos kimenetelű is lehet . Ez legtöbbször más ember - gyakran a saját baráti társaság - által végzett fulladásos halált jelent (megfojtják).
3.3 - Koffeinvérűség (Coffeinaemia)
A mai napig kérdéses, hogy ez patológiás elváltozásnak tekinthető-e. A koffeinvérűség miatt a modern rendszertan és az 51-es körzet kutatói kezdeményezték a medikus külön alfajba való sorolását, mivel genetikailag ember ugyan, de zárt keringésében kávé cirkulál, ami nyomokban vért tartalmazhat. Az egyedek keringési folyadékuk összetételének fenntartásához úgynevezett koffeinturizmust alakítottak ki, ami azt jelenti, hogy általában kisebb csoportokba rendeződve akár hajnali órákban is képesek metilxantin-származék alapú pótlóanyagot szerezni a közértből. Ez a jellegzetes vonulási forma december közepétől január végéig, illetve május közepétől július elejéig figyelhető meg legintenzívebben. Végszükség esetén ezen testnedv szabályozott állandóságát tarhálási vészreakcióval segítik (lásd élettan).
3.4 - Kiégés (Burnout)
A villanykörte-modellből levezetett elmélet. Az elmélet szerint mindenki mentális manifesztációja megfeleltethető egy olyan villanykörtének, ami megfelelő karbantartással a számára kijelölt élettartamot képes égni. Ha a villanykörtét túl nagy feszültségre kapcsoljuk, annak minősége romlik, így élettartamának csak törtrészéig képes működni. Továbbá az is megfigyelhető, hogy megmaradt élettartam alatt is komorrá, sötétté, illetve diszfunkcióssá válik. Azoknál a hallgatóknál jelentkezik elsősorban, akik a tankönyveiken kívül más örömforrástól elzárkóznak (túl nagy feszültség analógiája). Megelőzhető megfelelő kikapcsolódási módszerek gyakorlásával, újak elsajátításával, rendszeres nemi élettel, boldog párkapcsolattal és több kiló gumicukorral.
3.5 - Rendellenes testtartás (Extremitas modificatus cum positurae medici)
Igen súlyos betegség. A módosult végtagokból levezethető jellegzetes pozitúra (95. ábra) megfigyelések szerint elsősorban a tudásukban bizonytalan hallgatóknál jelentkezik. Ez alapvetően egy központi idegrendszer által rosszul vezérelt mozgáskombinációra vezethető vissza. Az ehhez szükséges módosult végtagok a következők: taposóláb, megnagyobbodott könyékgumó és kivételesen hosszú, sima nyelv - mindez lehetővé teszi, hogy az orvostanhallgató lefelé taposson, oldalra könyököljön, felfelé pedig nyaljon.
A fenti problémák kialakulásuk után nehezen kezelhetőek vagy fordíthatók vissza, így a prevencióra kiemelt hangsúlyt kell fektetni. A kórképek együttes megjelenését rossz medikus szindróma (medicus malum syndroma) néven említi a szakirodalom.”
Hősünk arcának színe ezen a ponton elérte a frissen meszelt fal árnyalatát. Felnézett. Évfolyamtársa, akit eddig nem is vett észre, szemközt ült és szintén a tankönyvét bújta. Amikor észrevette, hogy hősünk bámulja, hasonlóan sápadt arccal elhúzta mutatóujját a nyaka előtt, jelezve ezzel holnapi vizsgájuk legvalószínűbb kimenetelét. Nem kellett hozzá sem varázsgömb, sem madárbél, de még lefejezett csirke sem, hogy meg lehessen jósolni, mi vár rájuk.
Próbálkozott még pár percig, de minél tovább olvasta, annál inkább magáénak érezte a kórképet. Tudta, hogy az orvostanhallgatók híres hipochonderek, de érezte, hogy ez most más. Kétségbeesetten próbálkozott tanulni, de mindhiába. A pánik eluralkodott rajta, és már az sem érdekelte, ha holnap megbukik, csak valaki gyógyítsa meg, hogy megszabaduljon ettől a szörnyű kórságtól. Mikor kaphatta el...?
Évfolyamtársa valószínűleg látta rajta, hogy az utolsókat rúgja, így felállt, és biztatóan vállon veregette.
Ekkor hősünk a saját nyáltócsájában arra eszmélt, hogy a könyvtáros néni paskolja a vállát. Szétnézett, és látta, hogy a könyvtár pattanásig feszült idegzetű népe egytől-egyig úgy néz rá, mintha csápja nőtt volna.
- Fiatalember, jól van? Jól elbóbiskolt. Azt kiabálta, hogy "elkaptam, te magasságos ég, én is elkaptam".
- E-elnézést. Azt hiszem, megártott a belgyógyászat. Mo-most inkább hazamegyek szerintem. - hebegte a medikus.
- Ugyan, évek óta itt dolgozom, láttam már ilyet. Csak máskor halkabban haldokoljon álmában. Menjen, pihenje ki magát.
Hősünk húsz perc múlva hazafelé battyogott.
Még hogy faciomegalia és ego coli. Tényleg ki kellene pihennem magam. Még hajnalban beleolvasok egy kicsit, legfeljebb majd improvizálok. Nem is értem, a többiek miért képtelenek megcsinálni, még csak nem is nehéz a tananyag, puszta logika, semmi több. Ez van, mindenki más csak magol. Még szerencse, hogy az én eszemmel nem kell ilyen csip-csup dolgokkal tölteni az időt. Simán kimagyarázom majd, ha nem tudok valamit. Majd én megmutatom, hogy csinálja egy profi.
Legalábbis, ezt gondolta reménnyel telve - majd az elkövetkező egy hónap során még kétszer, ugyanarra a vizsgára gondolva.
Let me tell you about how I spent the last two summer exam periods: extremely stressed. Well, duh, you say, everybody does that. Now I ask you, have you ever had a good reason to complete five exams in four days? I have. I had no idea about it yet but all the stress and sleepless weeks were worth it all.
Let’s jump back in time just a jiffy – or more like to the fall of 2013. That’s when one of my best friends showed my squad a flyer about Camp Leaders, an organization that delegates young foreign workers for summer camps and hostels in the USA. We agreed we would go, all of us apply and spend an amazing summer working together, have fun, be silly and then spend more than we should in LA or NYC. Sounds good right? I’m actually glad it didn’t happen this way.
We did all go and apply and went to have an amazing summer, but not together. We were placed in completely different camps in different states, which allowed us only the little time after camp to actually travel together. And I feel like I was the most fortunate of all of us.
So when you complete the application there’s a whole bunch of questions they ask you, even things that are seemingly so unrelated and random. There were a few boxes we could tick that specified what kinds of camps we are willing to work in. Well I thought if I’m going to jump headfirst into adventure, why not go full speed? So I ticked all the boxes: children, religion, disabilities, gimme all. But there was a tiny little flicker in the back of my mind that I might actually want to try working in a special needs camp, I was just too uncertain to form that thought yet. I was so uncertain that I actually backed out at the last moment from being a counselor and applied to be support staff instead.
After a number of interviews and emails I landed a summer job in the kitchens of Camp Allen in New Hampshire. I found out that I had to be there, in the USA, in New Hampshire, on camp grounds by the 31st of May, while the exam period started on the 17th. “Holy popcorn what have I gotten myself into now why do I do this to myself what have I done do I even want this what the frick-frack?” was a mantra in my head for at least a day after that and came up quite frequently in the following weeks. And that is the story of how I passed two exams on Monday, two on Tuesday, another on Thursday and the last one the next Tuesday, and I slept exactly three times in that week.
But, oh much it was worth it, I couldn’t even imagine! At camp I got into so many situations I never expected to even be possible, and it helped me grow so much. I met the most amazing bunch of people gathered from all corners and plains and crevices of the world. I learned about diversity, inclusion, acceptance, kindness, patience and love. Wow, could I be any cheesier? I’m sorry, there is actually going to be some specks of interesting content among my emotional ravings, just bear with me. I enjoyed working in the kitchen and then a year later I enjoyed being a counselor even more.
I haven’t met a lot of people who had disabilities before going to Camp, so I was nervous. Not only did I have to deal with the language barrier – I’ve had a very good grasp on languages in my life and have been speaking English very well for years, but to this day I have difficulty understanding Scottish and Scouse accents, not to mention people with speech difficulties or nonverbal people – I also had to get over my prejudices and lack of training. I was startled to realise that I did have a lot of prejudices, even though I thought I was open minded and well-informed. I had to relearn everything I knew about being different.
And I did. I relearned everything and went beyond that and learned even more. I can honestly say that my experiences at camp changed me for the better (too cheesy? Oh well.) I formed friendships that I will remember fondly for the rest of my life. We might not even meet ever again with some of these people but I can still say that they are very close friends of mine. And you know what was key to all that? Stripping away old habits and judgmental thoughts, giving a chance to everyone and not caring about stupid societal norms when it came to fun.
I never expected to take part in so many food fights, careless water fights, I never expected to find joy in getting glitter and eggs and paint in my hair and I certainly didn’t expect to be so unfazed by being covered in all kinds of gross stuff. We also had to deal with the even grosser stuff: yes pee and poop, we had to deal with those a lot, and you know what? Some of the most hilarious stories from camp involve poop. Sometimes on the weekends we would just sit around the campfire and listen to poop stories from years back or from two days ago. We just didn’t care anymore. And that is how it should be at camp. You take things in stride or you will stumble.
Another unexpected but very welcome extra was the physical side of the job. We did so much lifting (people and heavy stuff, not weights) and walked miles upon miles every single day, we ran and danced so much that I came back weighing more and my pants too tight on my calves, but not on my waist.
We had lots of tough days, some even tougher weeks when we had to wake up two times every night and be awake and alert all day, we had straining events and not a few people reached their breaking point, stepped on it and carried on. The job is demanding in every way, will drain you mentally, physically and emotionally. But I promise you it was all worth it.
The genuine connections we got to build with the campers and each other are unparalleled in any of our home environments (I know, cheesy. You should really just get used to it, stop pointing it out). That was probably because we were locked together in the bubble of camp and we could either get along famously or not get along and be miserable little cliques. I was happy to see the level of cooperation we managed to achieve.
A lot of the applicants at Camp Leaders want to be with kids, say because they are so cute and lovely. But anyone you ask at our camp will tell you they would rather be with old ladies and men, they are so hilarious! My first camper was 64 years old and I loved being her counselor. My absolute favourite camper was Joyce, a 40 year old lady who has cerebral palsy and uses a walker. I spent two weeks walking backwards to help her maneuver that walker and I would spend the rest of my life walking backwards for that woman! She gives the sweetest hugs in the universe and her enthusiastic smile makes everyone cheer up around her. That is not saying that our younger campers were any less pleasing to be with. The lengths that we went sometimes for just a smile on the face of a brilliant lady with autism, or to have a 14 year old little boy with Down syndrome to leave the cabin and actually enjoy the programs! These campers are all brilliant and worth the effort.
If this article sparked your interest, you should definitely check out your opportunities to work in a camp or even inquire directly at Camp Allen for a summer job. Don’t worry about the language, if you made it this far with little or no difficulty understanding then you are definitely good enough.
Rendhagyó körülmények közt készült interjúval jelentkezünk újra a JATE Klub tájáról. Erre járt ugyanis négy fiatal srác, akik közül többen már eltöltöttek egy kevés időt Szegeden, és ha már itt voltak, hoztak nekünk egy fergeteges koncertet is majdnem három lemez számaiból. Aki ismeri a szegedi koncertkínálatot és érdekli az is, kik ápolják mostanság Cseh Tamás dalainak hangulatát, hagyatékát, bizonyára kitalálta, hogy most Szabó Benedek és a Galaxisok négy tagja közül hárommal ültem egy asztalhoz. Egy asztalhoz, ugyanis a srácokat éppen ebéd közben tudtam elcsípni és megbocsátották nekem, hogy a rántott sajt és a sült krumpli mellé odacsempésztem pár kérdést is a tányérjukra a kezdetről, Szegedről, az új lemezről és a jövőről is. Fogadjátok tehát szeretettel!
Pulzus-Spiritus: Köszönöm szépen, hogy elfogadtátok ezt a felkérést. Első kérdésünkkel ugorjunk is vissza kicsit az időben. Elég fiatal formáció vagytok, kérlek mondjátok el, hogy kezdődött az együttes élete!
Szabó Benedek: A formáció fiatal, de mi nem érezzük most magunkat annak. Az egész úgy kezdődött, hogy 2013-ban kijött a Kapuzárási Piknik című szólólemezem, de ehhez kellett egy zenekar. Én nem akartam Szabó Benedek néven koncertezni, ezért kitaláltam, hogy lesz egy Galaxisok nevű kísérő zenekar. Viszont nem akartam „és” nevű zenekart, mert rengeteg ilyen volt. Ezért a nevünk Szabó Benedek „//” Galaxisok lett, amit persze mindenki „és”-nek mondott, viszont már nem lehet megváltoztatni Facebookon, úgyhogy ez így maradt. Akkor ez még egy trió volt: zongora, gitár, ének és egészen más hangzással, mint most. Aztán szép lassan, 3 év alatt rendes zenekarrá nőttük ki magunk különböző tagcserék és hangszerváltások után. Nagyjából ez történt, igazából nem túl izgalmas a zenekar története. Mindenki zenélt már korábban, úgyhogy azt sem mondhatjuk, hogy elképesztő újdonság erejével hatott volna, hogy emberek beszálltak zenekarokba, inkább csak az volt új, hogy hirtelen ez az együttes egész jó helyeken kezdett játszani az utóbbi másfél-két évben.
P.S.: Ha már erre kitértünk, te hogy jutottál el oda, hogy egy szólólemez kapujába juss? Valaki azt mondta, hogy szeretné a dalaidat egy korongon vagy digitális formában közzétenni?
Sz.B.: Hogy ezt bárki szerette volna-e, azt én nem tudom, mert nem kérdeztem meg róla az embereket. Én Baján éltem nagyon sokáig, aztán Szegeden tanultam az egyetemen, de utána is visszatértem Bajára. Ott nagyon sok zenekarom volt. 14 éves korom óta játszottam mindenféle viszonylag rossz és néhány jobb csapatban, de később a Zombie Girlfriend nevű zenekarom miatt felköltöztem Pestre, ahol együtt koncertezgettünk. Ez után úgy éreztem, hogy nekem haza kell találnom a magyar nyelvű szövegekhez, mert főleg ezt csináltam korábban, és egyébként is volt egy olyan időszak az életemben, amikor meg szerettem volna írni azokat a dolgokat, amik akkor történtek velem. Ebből lett a Kapuzárási piknik című lemez, ami mint egy autóbaleset az autópályán, hozta maga után a többit, ami azután jött.
P.S.: Ha már megemlítetted a magyar nyelvű szövegeket, ezzel kapcsolatban is lenne egy kérdésem. A lemezek minden száma igen atmoszférikus és melankolikus is. Ez neked saját élményekből táplálkozik (bár most éppen azt látom, hogy egy kiegyensúlyozott, boldog, ám éhes ember ül velem szemben) vagy ezt valamiféle szerepnek érzed, amit meg kell énekelni?
Sz.B.: Én mindig akkor írtam számokat, amikor rossz kedvem volt. Akkor, amikor jó kedvem volt, akadt jobb dolgom is. Az első két lemeznek a szövegei nagyon az urbánus budapesti huszonévesek életével foglalkoznak. Így főleg a saját problémáimmal is. Ebből egyébként mostanra nagyon elegem lett. Pont most hallgattuk a buszban idefelé a készülő harmadik lemez számaiból azokat, amiket már felvettünk. A harmadik lemez másféle lesz, mint az eddigiek. Jóval romantikusabb, szintén nagyon melankolikus és nagyon szomorú lemez, de inkább a szerelmes számok fognak dominálni rajta, nem pedig azok, hogy „megyek a metrón meg a villamoson és van munkám, de nem élvezem”. First world problems. Úgyhogy az első két lemez szerves egészet képezett, nagyon hasonlítanak egymáshoz. A harmadik egyáltalán nem fog rájuk hasonlítani és ez nagyon izgalmas.
P.S.: Kicsit hadd faggassalak még a harmadik lemezről. Mennyire van kész? Esetleg tudjátok már, mikor fog kijönni?
Sz.B.: Napra pontosan meg tudjuk mondani. Február 22-én fogy megjelenni, 2017-ben. Kijött most két szám kislemez formában, ami egy dupla oldalas kislemez volt. Ezek is rajta lesznek a lemezen, közülük az egyik, az Olasz film című nagyon más, mint amit eddig bármikor csinált a Galaxisok. Illetve most vettünk fel négy új számot, ezeken még dolgozunk, nemsokára kész lesznek a masterrel együtt. Lázár Domonkossal együtt csináljuk, aki a Pegazusok nem léteznek és az Esti Kornél tagja, ő a producere ennek a lemeznek. Decemberben lesz az utolsó etap, akkor felveszünk még négy számot és kész is lesz a 10 számos lemez. Én azt szeretném, hogy december 31-re az egész kész legyen és már csak meg kelljen várni, hogy februárban megjelenjen. Szerintem ez így is lesz.
Günsberger Ákos: Már most hosszabb ez a hat szám, mint az előző lemezek bármelyike. Az első volt 25 perces, a második 20. Ez lehet, hogy 45 is lesz. Van olyan refrén, ami megismétlődik. Sőt több ilyen refrén is van. Ráadásul gitározunk benne rendesen, nem csak egy sorig.
Sz.B.: Ákos is játszik szólókat. Most mindenki játszik.
P.S.: Hálisten, mondhatom a rajongók nevében, dupla annyit kapunk, mint eddig. Kicsit kanyarodjunk újra a múltba. Hogy jutottatok el odáig, hogy azt mondhatjuk, hogy a JATE-ban ma este ti vagytok a főszereplők és hívnak titeket gyakorlatilag országszerte koncertezni?
Sz.B.: Nem tudom. Pont ma néztem a táblát a JATE-ban, hogy ki vagyunk írva és kérdeztem Szaszát, a managerünket, hogy miért? Tudom, értem, hogy ez tök jó meg nagyon örülök, hogy ez történt, de még mindig úgy érzem néha, hogy miért. Nem csinálunk még teltházat. Viszont azt tényleg látom, hogy sokan jönnek és az egy rohadt jó érzés. Én Szegeden voltam egyetemista és lejártam a JATE-ba és mindig arról ábrándoztam 18 évesen, hogy majd én is ott fogok játszani és ki lesz írva a nevem. Ez tényleg megtörtént, ami egy nagyon jó dolog. De valószínűleg azért hívnak minket, mert szeretik, amit csinálunk. Mertem remélni, hogy ezért történnek ezek a dolgok, mert jók a számok, ami szerintem az egyetlen dolog, ami számít. A rádió nem játszott minket, úgyhogy mi azt nem mondhatjuk, hogy „amikor elkezdett minket játszani a rádió, akkor hirtelen megnőtt az érdeklődés”. Most sem igazán játszik, azt hiszem, hogy hajnali 5-kor, három naponta leadják a „Soha nem veszi fel”-t. És ez nagyon nagy előrelépés, ez az első, hogy ilyen történik velünk. Jók a számok és szeretik őket az emberek. Remélem, hogy a harmadik lemezen is jók lesznek a számok és szeretni fogják, mert különben nem fognak minket hívni több helyre.
P.S.: Akkor nem is volt semmi mérföldkő a karrierben, ahonnan kezdve már úgy éreztétek, lettetek valakik?
Sz.B.: De. Amikor kijött A teljesség felé klipje, akkor nagyon elkezdték várni a lemezt. Ez egy nagyon furcsa érzés volt. Akkor éppen a Vad Fruttikkal turnéztunk, 2015 tavaszán. Nagyon jól éreztük magunkat, de nyilvánvaló volt, hogy nem miattunk járnak az emberek azokra a koncertekre. De akkor idő közben kijött A teljesség felé klipje és mire vége lett annak a turnénak, azt vettük észre, hogy rengetegen nagyon várják a zenekart. Az elég hirtelen történt, viszont ehhez az is kellett, hogy az első lemeznek lassan kialakult egy bázisa, nem csak Pesten, hanem országszerte is. Erre én is csak később jöttem rá, hogy az a két év, ami a két lemez között eltelt, pont elég volt ahhoz, hogy az első lemeznek nem annyira széleskörű, de nagyon elhivatott rajongótábora alakuljon ki. Úgyhogy mire a második lemez megjelent, az pont a legjobb idő volt arra, hogy egy kicsit nagyobbat durranjon a dolog. Az is jól sikerült szerencsére, úgyhogy én a második lemez megjelenését mondanám mérföldkőnek, 2015 tavaszát. Onnantól kezdve gördült minden. A Nagyszínpad is sokat segített, hogy megismerjenek minket, de az már ennek a hozadéka volt. Elsősorban 2015 tavasza volt az a fordulópont. Ez annak is köszönhető, hogy akkor volt egy váltás és a Szasza lett a szervezőnk (Czeglédi Szabolcs), akivel egy egészen új fajta élmény volt együtt dolgozni. Emlékszem, hogy felébredtünk január elsején és gondolkodtunk, hogy mi lesz a zenekarral és pár nappal később már le volt kötve egy teljes turné. Ez egy új kategória, új minőség volt számunkra, de azóta pörögnek a dolgok, nem volt megállás.
P.S.: Esetleg volt-e valami visszajelzés nektek a sikerről, amit kiemelnétek, akár negatív, akár pozitív irányban? Felismernek már az utcán?
Sz.B.: Megismernek, de egyébként nagyon furcsa dolgokat nem csinálnak hál istennek. Mi még nem vagyunk abban a státuszban.
B.S.: Még engem is felismernek, pedig én csak a dobos vagyok.
G.Á.: Én mellre adtam már aláírást. Illetve mi adtunk közösen Benedekkel az Ördögkatlanban egy lány mellére.
Sz.B.: Én is? Úgy emlékeztem, hogy az más volt, de akkor örülök.
G.Á.: Nekem még ilyen siker, mikor a Beatnél odamentem egy csajhoz és mondtam neki, hogy „Szia, Günsberger Ákos!” és erre az volt a válasz, hogy „Tudom”. Az nagyon fura volt.
Sz.B.: Ehhez kapcsolódva azért sem biztos hogy van élményem, mert ezt nem annyira szeretem. Én képtelen lennék valakivel közelebbi érzelmi kapcsolatba kerülni, aki a zenekar rajongója. Tök jó, hogy vannak, de általában azokhoz vonzódom, akik vagy nem tudják, hogy mit csinálok, vagy nem szeretik, vagy régebb óta ismernek. Ezért én tökre szeretem a negatív kritikát. Most jött egy hosszú komment Youtube-on A teljesség feléhez. „Egy tehetségtelen 16 éves lány is jobbat írna” vagy valami ilyesmi. Ezeket sokkal jobban szeretem olvasni.
P.S.: Szóba került már Szeged és az egyetem. Általában egy interjúban meg szoktam kérdezni, hogy az együtteseknek van-e valami jó sztorijuk az egyikről vagy másikról, de nálatok valószínűleg a kettő ugyanaz lesz. Tehát milyen volt itt az egyetemi életetek? Esetleg van valami történetetek az itteni egészségügyi kar hallgatóival is?
Sz.B.: Ezek a kérdések olyan nehezek, mert ilyenkor úgy tűnik, mintha az ember dögunalmas életet élne és nem jut eszébe semmi. De ezt el kell mondanom mentségemre, én tényleg nem szerettem itt lenni, amikor ide jártam és nagyon karakteridegen módon kevés szociális életet éltem. De az unokatesómmal, aki fogorvosként és orvosként végzett Szegeden azért eljárogattunk és voltak elég csúnyán sikerült estéink. Ez tök érdekes volt, mert ő egyébként nem szokott sokat inni, de akkor, amikor velem volt, ez néha előfordult. Egy bulira emlékszem: Az egyik legjobb barátommal laktam együtt több mint egy évig és meglehetősen vad életet éltünk. Bejárni nem nagyon jártam be, de együtt laktunk, és elfogyott a pénzünk iszonyatosan. Általában keddig tartott az otthonról hozott kaja, utána én kenyeret ettem főtt tojással, csak citromos Liftért és fehérborért mentünk le a boltba, amit keverve ittunk. Volt egy este, amikor Bajnokok Ligája volt és meghívtak minket egy koktélpartira, ahova a belépő az volt, hogy vinned kellett egy darab rosszabb üdítőt meg alkoholos italt. De annyira se volt pénzünk és haza akartunk menni Bajára. De pont Liverpool-Chelsea meccs volt és ő felrakott tippmixen X-re 5000 forintot. A meccs utolsó utáni percben Riise rúgott egy öngólt és soha nem örültünk annyira semminek, mint annak, mert így döntetlen lett a vége. Lett pénzünk és mehetünk koktélpartira, ahol én körülbelül fél óra múlva széthánytam magam és elaludtam. Utána arra mentem haza, hogy a barátom alsógatyában állt a lépcsőházban és vizet locsolt minden felé, magára is és azt ordítja, hogy „Várd meg amíg meglátod, hogy mi van bent”.
G.Á.: Orvosisokkal, amennyire tudom nem nagyon volt kapcsolat. Lehet, hogy nagyon részegen beszélgettem egy orvosissal vagy smároltam egy orvosis lánnyal. Viszont a felvételim előtt a Semmelweis koliban aludtunk és két dologra emlékszem: az egyik az az, hogy azt mondta a portás, hogy ne hangoskodjunk, mert a szomszéd szobában alszik a doktornő, a másik meg az volt, amikor este lefekvéskor egy indokolatlanul nagy csótány kimászott az ágy alól. Azon gondolkoztam, hogy ez éjszaka meg fog-e ölni, a testrészeimet meg elégeti-e. Szegedi sztori? Az első másfél évben barátnőmmel laktam és akkor nem történt igazából semmi, de utána fél évig külön költöztem, az alatt viszont annál több dolog megesett. Nem tudom, melyiket mondjam. Azt, amikor annyira berúgtam, hogy a Borpatikában beálltam bőgőzni a népzenekarba, vagy azt, amikor volt a kari farsang? Nyilván nem hoztam le semmi cuccot a farsangra, de megpróbáltam az albérletből összekukázni valamit és beöltöztem úszómesternek. Nyilván nem kaptam helyezést, de a Gábor haverom annyira be volt rúgva, aki Jokernek öltözött be, hogy kitalálta, vágjam le a haját. Beviszkizve-beborozva nekiálltam egy körömvágó ollóval levágni a haját és utána másnap megnéztük és össze-vissza állt hátul az egész, muszáj volt elmennie fodrászhoz. De még aznap, a hajvágás után sétáltunk a Kárász utcára a farsangra, elsétáltunk a központi épületnél és nekiállt valami politikai szöveget magyarázni: „Ez az épület a világ kezdete óta itt áll és mindig rávizelnek, levizelik, keresztbevizelik és bármi történik, ez az épület akkor is itt fog állni, bármit csinálunk.” Nagyon mély filozófiai gondolatok voltak. És ez még csak a buli kezdete volt, utána még ittunk. Úgyhogy egy idő után már nem emlékszem semmire. Csak annyira, hogy nem mertem odamenni egy lányhoz, akihez aztán egy zongorista haverom ment oda.
Bradák Soma: Ez nem is sztori, csak kapcsolódás. Mikor a Benedek ide járt egyetemre, akkor tanította Nagy Gergő angol szakon. Vele csináltuk a Cluster One nevű méltán híres vagy elfeledett obszcén zenei portált, ahol kitaposatlan úton, alternatív megközelítéssel írtunk zenéről: Benedek, én, Gergő, meg még páran.
P.S.: Már mondtátok, hogy a harmadik lemez gyakorlatilag készen van. Utolsó kérdésem még ennél is távolabbra mutat. Van-e ezek után távlati cél, amit mindenképp szeretnétek elérni?
Sz.B.: Többet szeretnénk koncertezni, még ennél is. Ugyanazokon a fesztiválokon szeretnénk játszani, mint idén, mert idén volt az első normális fesztivál szezonunk. Ezt szeretnénk megismételni, de szerintem az új lemez olyan jó lesz, hogy simán menni fog. Nekem már megvan a fejemben, hogy a negyedik lemez milyen lesz, de ez semmit nem jelent, mert én mindig elvetem a saját ötleteimet. A negyedik lemezt egy szál gitáros, pszichedelikus, elfolyós, akusztikus, folkos dolognak képzelem, de lehet, hogy semmi ilyesmi nem lesz.
P.S.: Akármi lesz is, kíváncsian várjuk. Köszönöm nektek a beszélgetést.
Én csak nem rég tudtam meg, hogy vannak ilyenek, hogy szabadulószobák. Első hallásra nem tűnik olyan kecsegtetőnek, hogy valahonnan ki kell szabadulni, és még ezért fizetni is kéne. De azt kell mondjam, hogy minden fillért megér! Nem Houdini-t, hanem detektíveset kell játszani, megtalálni nyomokat, ketyeréket összerakni és zárakat kinyitni, de ha elakadtok az se gond, hiszen segítenek a külvilágiak.
Rövid eligazítást követően kezdődött is a móka. A szoba első ránézésre normálisnak tűnik, persze amennyire ez egy ufómániás bunkerétől elvárható, de ahogy jobban körülnézel, egyre több és több dolog fog feltűnni. Ha be tudod vetni a nagymama régi szekrényeinek átturkálásánál szerzett tapasztalataidat, akkor csak úgy özönlenek a nyomok. Semmire se szabad azt mondani, hogy ott úgy se lesz semmi, kivéve ha le van csavarozva - akkor azért ne tépjük fel. Van, ami fontos, van, ami csak azért van, hogy összezavarjon, az óra persze ketyeg, sietni is kell, de ez csak hozzáad az élményhez.
A csapatmunka tényleg minden, van, hogy együtt kell dolgozni, van, hogy te találsz meg valamit és más jön rá, hogy hova való - ezért fontos, hogy elmondjátok egymásnak hogy mit találtatok ("Találtam egy kulcsot!"). Azonban attól se kell megijedni, ha valakinek nincsen olyan nagyon közeli baráti köre, mindenki talál magának megfejteni valót, azonban közösködni is kell a kijutásért.
Bevallom, hogy eddig sose voltam szabadulószobában. Nem, mintha nem lett volna kedvem, csak valahogy sose adatott meg rá az alkalom és a társaság. Most viszont éltem a lehetőséggel és drága szerkesztőségi társaimmal belevágtunk az Exit UFO szobájába.
Mindig is szerettem a logikai feladatokat és rejtvényeket, legyen szó point-and-click számítógépes játékokról vagy egyéb feladványokról, de eddig sose tapasztaltam meg élőben. Miről is maradtam le… Először is, az operátorok eligazítottak minket, hogy mik a teendők, ha elakadunk, ha valaki rosszul van stb, majd sok sikert kívántak és elindult a 60 percünk. A szoba egy átlagos pincehelyiség berendezve furcsa dolgokkal, amik különböző földönkívüli lényekhez köthetők (nem véletlenül UFO a szoba neve), de többet nem árulok el, nem akarom lelőni a poént.
Őszintén szólva, nem tudtam, mire számítsak a környezetet és a helyzetet illetően. Nem vagyok klausztrofóbiás és pánikolós alkat, ezért ettől nem is féltem, viszont kíváncsi voltam, hogy mit hoz ki belőlem/belőlünk az időkorlát és a csapatmunka. Nem volt kifejezett irányító alak a csapatban, de négyünk közül ketten már rutinosak voltak ilyen játékok terén, ők tudták már nagyjából, hogy mire kell figyelni. Meglepően jól oszlottunk szét felfedezés terén, mindenki próbált keresni minél több jelet, aztán összefutottak a szálak; meglehetősen jó volt az összhang a csapatban. Néhol elakadtunk, de egy walkie-talkie segítségével operátoraink rávezettek minket a helyes irányra, még egy rajtunk és rajtuk is kívülálló technikai bakit is sikerült átvészelnünk. Az elején kicsit aggódtam, hogy állandóan nézni fogom az órát és sietni fogok, de folyamatosan jöttek a feladatok és újabb jelek, ami miatt teljesen elmúlt az időérzékem, aztán egyszer csak azt vettem észre, hogy kijutottunk. A szoba hangulata tetszett, alapvetően nem vagyok ijedős típus, talán egyetlen olyan pillanat volt, amikor kicsit azért kirázott a hideg, de az is jó értelemben.
Nagyon jó első élmény volt szabadulószobák terén az Exit. Nem volt könnyű, de nem is volt lehetetlen, hiszen így is 5 percünk maradt (még a technikai bakival együtt is). Nincs még viszonyítási alapom ilyen téren, de a rutinosabbak is ezen a véleményen voltak. Nagyon jó csapatépítő program és egy felejthetetlen élményt kaptok, ha kipróbáljátok, csak ajánlani tudom mindenkinek!
Már megint bezártak! Nem a börtönbe, hanem az Exit szabadulószobájába.
Szerkesztőségünk lehetőséget kapott, hogy egy újabb szabadulószobát próbálhasson ki, az Exit ufós témájú koncepciója került a górcső alá. A szabályok ugyanazok, mint a legtöbb helyen, bezárnak, 60 percet kap a csapat, hogy fejtörők megoldásával és nyomok megkeresésével kijusson átmeneti börtönéből.
Büszkék lehettek ránk, ugyanis megint kijutottunk, öt perc visszamaradó idővel. A pálya nagyon ügyesen és hangulatosan volt megépítve, jól éreztük magunkat. A szobába belépve nem volt olyasféle libabőrös reakcióm, mint a ParaPark ruszki laborjában, itt ez lassan alakult ki, ahogyan egyre jobban felfedeztük a helyiséget és rátaláltunk a bizarrabbnál bizarrabb berendezési tárgyakra. Egyedi és igazán ötletes fejtörőket dobtak össze, nagyon kreatív, outside-the-box gondolkodás szükséges a kijutáshoz. Minden feladat kapcsolódik a többihez, és hihetetlen bonyolultnak tűnik, hiszen egyszerre négyen több szálon dolgoztunk és még úgy is volt olyan nyom, amit éppen félretettünk.
Esetünkben becsúszott egy apróbb technikai hiba, egy a megoldáshoz szükséges mechanizmus nem működött, ekkor láthattuk azt is, hogy az operátorok milyen jól felkészültek és milyen ügyesen megoldották a helyzetet. A kommunikáció részükről csillagos ötös volt, nagyon jól ítélték meg, mikor van szükségünk egy walkie-talkie tippre.
Érdekes volt megfigyelni, hogy a mostani csapat tagjai hogyan viselkedtek az első tesztelőkhöz képest. A más személyiségek összejátszása sokkal jobban megfigyelhető volt ennél az alkalomnál, sokkal lazábban, egyszerűbben kommunikáltunk és dolgoztunk össze, nem volt jelen egy egyértelmű vezető személyiség, inkább, mint a dolgozó hangyák, úgy nyüzsögtünk.
Nagyon jól éreztem magam, mindenkinek ajánlom az Exitet!
A Tisza Lajos körúton, a Jogi Kar környékén elvétve pincelejárók találhatók, melyeken keresztül általában italkiméréssel foglalkozó helyekre lelhet a szomjas felfedező, mi azonban egy jóval egyedibb helyszínt látogattunk meg. A pókhálókkal fedett bejárat, a csupasz téglafalak és a nyikorgó lépcsőfokok láttán önkéntelenül is a horrorfilmek egyik klisés jelenete ugrott be. Kis csapatunk azonban pontosan azt tette, amit az ilyen filmekben szereplő karakterek, tehát folytattunk utunkat a pince irányába. Odalent azonban nem a baltás gyilkossal, hanem két nagyon barátságos diszpicsérrel találkoztunk.
Röviden ismertették velünk a játékszabályokat és megkértek minket, hogy a lakberendezési hajlamunkat ne odabent éljük ki és lehetőleg ne szereljünk szét semmi olyan dolgot, amit nem kéne. Miután az ajtók záródtak egy óránk volt arra, hogy megtaláljuk a kijutáshoz szükséges kódot. Korábban már bezárattam magam két ParaParkos pályára, így eddigi tapasztalataim alapján három pontban megpróbálom összefoglalni a legfontosabb tapasztalataimat.
1) Figyelj minden apró részletre
Gyanúsan nagy helyet foglal a szoba közepén a szőnyeg? Túl nagy a rés a fal és az ágy között? Valamelyik kapcsoló felkattintására látszólag nem történik semmi? Lehetséges, hogy olyan nyomra bukkantál, mely felett első pillantásra elsiklik a tekinteted, később viszont kiderülhet, hogy a végső megoldás kapcsán még hasznos lehet.
2) CSAPATMUNKA
Lehetsz akár a szegedi Sherlock vagy Houdini is, itt egyedül egészen biztosan nem boldogulsz. Bár elsőre lehet, hogy nem tűnik nagynak a szoba, de ha minden fiókot, képkeretet és fotelt alaposan át akarsz kutatni, nem is csak egyszer, akkor 60 perc alatt biztosan nem találsz meg minden nyomot. Sokszor pedig olyan feladatokkal találkozol, melynek végrehajtásához legalábbis az asztrál testét kéne kivetítse a magányos játékos. Sajnos egyelőre nem lehet ösztöndíjjal utazni Kamar Taj-ba, szóval hacsak nincs egy Strange nevű kollégád, nem javaslom az egyedül próbálkozást.
3) Ne add fel
Lehet, hogy hiába találtál egy rakás, látszólag összetartozó tárgyat, sehogy se sikerül rájönnöd a végső megoldásra. Ilyenkor ne ess pánikba, az is lehet, hogy nem voltál elég alapos (lásd első pont). Ha azonban biztos vagy benne, hogy minden fiókot és mélyedést átkutattál és minden zárat kinyitottál, egy időre tedd félre a problémát okozó feladványt és folytasd egy olyannal, melynek minden elemét megszerezted már. A játék során a diszpécserek folyamatosan figyelik a szobában folyó dolgokat, így ha látják, hogy közel jártok a megoldáshoz, rávezetnek a megfejtésre. Az ilyen jellegű segítség elfogadása, sőt kérése is abszolút elfogadott, e miatt nem kerül senki kizárásra.
Ha sikerül kijutnotok, az az egész csapatnak dicsőséget jelent, de ha esetleg letelik az egy óra és ti még mindig odabent vagytok, akkor se szomorkodjatok. Az idő odabent valahogy másképpen telik, mint a valóságban, teljes mértékben a feladványokra és a játékostársaidra koncentrálsz, és ez olyan flow élményt okoz, mint semmi más.
Akár rutinos szabaduló vagy, akár sosem próbáltál még hasonlót, csak ajánlani tudom az EXIT-et, érdekes tapasztalat lesz a pálya kipróbálása, ezt garantálom.
A Gyógyszerész kar nagykapuján belépve az épület környékét is jellemző csendes összkép mit sem változott. Egyedül az első lépcsőfordulóban összehordott papírkupac árulkodott arról, hogy itt valaki tüzet akart gyújtani.
- Valami egyetemi lap, gyújtósnak se jó - lépett oda Feri higgadtan, kezében egy ki tudja, honnan elővett machetével - Nem rég járhattak itt, jó lesz vigyázni.
Ezt a mondatát azonban meg is bánta, mikor a szeme sarkából megpillantotta, ahogy Ádám két könyökvédőt erőszakol éppen a fejére illetve a szíve fölé, majd egy harmadikat az ágyékára. Ez utóbbi kísérletét azonban a gumi szorossága miatt halk nyüszítés kíséretében feladta. Feri mélyet lélegzett, majd hátra fordult.
- Mi a búbánatos meningitiszes, kovalensen kötött, rezonanciastabil, hipofizer törpével megáldott, glikémiás indexszel korrigált, terápiás határértéken túli eget csinálsz most tulajdonképpen azzal a fejeden? Na de várjál, ez az a könyökvédő, ami miatt tegnap egész nap hisztiztél?
- Nem teljesen. Ezeket az ujjatlan ruhádból vágtam ki, mikor a márkanevek kiütöttek. Ugyan a fúrófejek kissé kitompultak, de megérte. Három elég is volt belőle.
- Te a golyóálló mellényemből FÚRTÁL ki lyukakat három gyémántfejű heggyel? - Feri az arcát törölgetve leült.
- Nem hoztál nekem gázmaszkot, pedig megígérted. - védekezett Ádám.
- Nem ígértem ilyesmit. - sóhajtott Feri, miközben azt számolgatta fejben, vajon egy kulcscsont kettévágása mennyiben tompítaná ki kedvenc bozótvágóját. - Azt ígértem, hogy a két hetes zoknimat húzom a fejedre gázmaszknak, ha nem hagyod abba a "melyik étel marad fent a vízen" kísérletedet.
- Tééééényleg! Pedig biztos vagyok benne, hogy a 27-es minta megtörte volna a jeget. Minden nem merülhet el. Egyébként meg csak elővigyázatosság volt árvíz esetére.
- Akkor még azt mondtad, a gázmaszkot eteted. Mellesleg a 27-es mintát én jobb szeretem az utolsó babkonzervnek becézni.
- Gyertek ide azonnal! - hallatszott az idő közben a laborok irányában eltűnt Gyula hangja, megszakítva a filozófiai mélységekig hatoló eszmecserét a kísérletek etikusságáról.
Feri előhúzott késével felrohant a lépcsőn, majd egyenest rávetette magát a Gyula mögött kilátszó kabátos sziluettre hősies "Megmentelek!" csatakiáltást hallatva.
- Ennek meg mi baja? - biccentett oda Gyula a másodiknak érkező Ádámra.
- Fogász. Gondolj bele: Nem elég, hogy egész nap emberek szájában jársz, de ha valami elromlik, nagy eséllyel azt csak kiszeded. Mintha valaki bejönne kificamodott bokával az orvosi rendelőbe, te meg fognád a kisbaltát, és holnaptól már mezítláb törhetné a diót.
- Jó, de a tömés...
- Mért, az jobb, ha csak a vádlit vágnád ki és utána kipótolnád agyaggal?
- Jogos. De akkor sem értem, mért kell meggyilkolnia azt a fogast.
- Mostanában kicsit feszült valami miatt. Érti a fene. De mért szóltál?
- Miatta itt. - biccentett Gyula immár kevésbé vidáman a föld felé.
- Mit tudunk róla? - szólalt meg Feri a hátuk mögül, kezében két fogpiszkáló méretű szilánkkal és a kabát egy cafatjával, ami győzelmi zászló ként lengett a kezében. A fekete szövetdarab látványa mindenkit elriasztott attól, hogy a fogász győzelmét firtassa.
- Nem mozog. - közölte Gyula az eddigi diagnózisát.
- A hulláknak van egy ilyen rossz szokásuk. - jelentette ki Feri, aki az életjeleket egy szakszerű és felettébb empatikus bokán rúgással vizsgálta meg. - Na mindjárt megnézem, mit tehetek, ti meg addig nézzétek át a táskáját, hátha megtudjuk, ki az.
Mindhárman munkához láttak.
- Nő, a húszas évei elején. Csinos és még meleg. - kommentált Feri.
- Hogymicsoda? - kapta fel az utolsó mondatra a fejét Gyula.
- Nem rég halt meg.
- Ja jó, azt hittem...Öhm...Mi találtunk egy pénztárcát, márkáját tekintve Nic...
- Ha nem egy német filozófus nevét akarod kimondani, nem ajánlom, hogy folytasd.
- No szóval: Találtunk egy rózsaszín, plüss, üdvözlő macskás táskát, benne egy darab élvezetre és egy érdekes történetre utaló című újsággal. Mellette egy címke angol kifejezés és a magyar páratlan ujjú hátas nevének összeolvasásával képzett elnevezésű ajakír. Se a tárcába, se a táskába semmi irat. Találtam viszont egy piszok drága almát, de ki van kapcsolva.
- Kezdesz belejönni. - Biccentett oda Feri Gyula felé.
A jelenetet egyedül Ádám állta végig tátott szájjal.
- Hogy tudtok egy ilyen szörnyű helyzetet ilyen lazán kezelni? Lehet, hogy ő lett volna a következő Nobel-díjas. Megtalálja a rák ellenszerét...Vagy a szivárvány ízű kólás gumicukrot.
- A rák ellenszere a folyószabályozás meg a vízszennyezés. - csóválta titokzatosan a fejét Feri.
- Az első feltevés is kilőve: itt van egy szerelmes levél, Taigetosznak címezve. Tudjátok, Valós Villák sorozat. - kutatott tovább Gyula.
Mindketten a fejüket rázták. Feri végül feltápászkodott.
- Elég durva, ami itt történt, de már nem egyszer láttam ilyet. Három nagy lyuk, ebből kettő fent, egy lent, jobbra. Kicsit korábban még menthető lett volna, de most már ki kéne kapni.
- Mármint mit? - csodálkozott el a már tökéletesen helyszínelővé avanzsált Gyula.
- A jobb alsó kis őrlőt, teljesen szétment. A fölsővel még talán tudnék valamit kezdeni.
- És a halál oka?
- Nem hiszem, pár lyukas fog még senkit nem vitt el.
- Úgy értem, akkor mi az?
- Ja, fogalmam sincs. - Döbbent csend. - A feje a helyén van, se vágás, se lövés...gondolom, valami szervi izé. Ha valaki megtalálja, mi ment szét, hozza ide, én majd elnevezem minden kis kanyarulatát meg kitüremkedését, az anat vizsgám már megvan. De ha nektek sincs fogalmatok, inkább menjünk azért, amiért jöttünk.
Elindultak a laborba, aminek ajtaját feltehetőleg a devizásoknak szóló "Door C" felirat díszítette. A labor várakozásaikkal ellentétben igencsak ki volt fosztva, Gyula mégis próbálta összekaparni a maradék alapanyagokat. Valahol egy FoNo-t is talált, sőt, ráakadt a receptgyűjtemény határon túli, Székely FoNo című változatára is. Már éppen hozzákezdett volna a készítéshez, amikor arca hirtelen holtra vált, mozdulatai lefagytak.
- Nem tudom megcsinálni. Bocs, srácok.
- Mi nincsen? - Kérdezte Ádám, aki a nagy riadalomra való tekintettel megszakította pánsíp játékát egy hüvelykúp öntőformán.
- Mérleg. - szögezte le kurtán Gyula.
- De hát ott van előtted. - mutatott az asztal irányába egy pilulavágó mozgó részével az ajtót őrző Feri, aki az eszközt mint fegyver és mint hátvakaró is igen hasznosnak találta.
- De ez csak két tizedesig mér.
A többiek összenéztek.
- Bár nem tudom, hogy a gyógyszerkönyv tesz-e említést a világvégéről, mint munkaszüneti napról, de ezzel a beragadó vízi pisztollyal ezennel felkent istenkirály gyógyszerésszé avatlak, szóval mérd ki, amit akarsz és húzzunk innen, mielőtt még tényleg igazad lesz, és az a lány bezombul. - szólalt meg végül Feri igen erőltetett ünnepélyességgel.
- Az egy buzsi gép. - mutatott rá Gyula a hibára.
- Nekem se tetszik, de most ne az eszközöket fikázzuk, inkább mérj. - vesztette el lassan türelmét a fogász.
Negyed óra múlva Gyula büszkén állt a mérleg felett.
- Kész! Eddigi egyik legjobb munkám, főleg a körülményekhez képest.
- És most nem fog kidörzsölődni a hónom, mikor a szepszis határán fetrengek lázasan? - kérdezte színlelt érdeklődéssel Gyula.
- Vaaagy nem rohad be a gázmaszkba az arcom. - derült fel Feri, majd mikor eszébe jutott gondolatmenete apró hibája, újra lelombozódott. Így már szomorkásan festette a gerillacsíkokat a hátul talált vazelinnel arcára.
- Ehhez volt anyag. És egyébként is, a hüvelykúpom még készül, az még jól jöhet gomba esetén.
- Te most ezt komolyan...
A mondatot kintről érkező zajok zavarták meg. Feri előkészítette új harci pilulavágóját, Ádám egy "vájlingot" tartott maga elé és egy "dobverőt" emelt dobásra készen. Gyula a leghatékonyabb zúzófegyvernek a gyógyszerkönyvet választotta. A fogász, mint a csapat parancsnoka, lassan résnyire nyitotta a terem ajtaját. Kint két gumikesztyűs fiú fogdosott egy lilásan vibráló mozis műanyagpoharat. Feri gyorsan a hintőporért nyúlt, amit a meglepetés erejére számítva az ajtó nyitása közben földhöz is vágott. A trükk némileg bejött, hisz a gumikesztyűs osztag annyira meglepődött a három fuldokló ismeretlenen, hogy a poharat a "Batmannek ez jobban ment" és a "Gázmaszk kéne" mondatok irányába dobta, ám azok csak az ajtót találták el. Ennek hatására a Door C feliratú fatábla felállt, a folyosó közepére sétált, megköszörülte kulcslyukát és hibátlan francia nyelven elkezdte szavalni Francois Villon Vastag Margóról szóló balladáját. Mire a második versszakhoz ért volna, kecsesen az ablakhoz sietett, kitárta azt, majd felállt az ablakpárkányra, és onnan egy hátra bukfencet ugorva kinyitotta pillangószárnyait és az egyre halkuló költemény kíséretében tovalibbent.
A jelenetet a kis csapat ledöbbenve figyelte. Feri a pohárra sandítva letette a fegyvert, Gyula még fájó szívvel összesöprögette a maradék hintőporát, majd ő is feltett kézzel a gumikesztyűsök irányába indult. Egyedül Ádám keze volt elfoglalva, ő tapsviharral kísérte végig az ajtó performanszát, és még távozáskor is azt ordította az égbe:
“A képeimmel úgy szeretném bemutatni a világot, ahogyan én látom” - interjú Csákány Lóránttal
Újságunk rendszeres olvasóinak talán nem ismeretlen Csákány Lóránt neve, hiszen fényképei jó pár alkalommal szerepeltek a borítón vagy a belső színes oldalak egyikén. Harmadéves orvostanhallgató, így a sok tanulás mellett a fényképészet jelenti számára a kikapcsolódást. Fotói egymás után nyerik a rangosabbnál rangosabb nemzetközi díjakat, és bár még csak 22 éves, de idén a Magyar Tudományos Akadémia tagjává választották, néhány hete pedig megnyílt saját önálló kiállítása a Somogyi Könyvtárban.
Pulzus-Spiritus: Miért kezdtél el fotózni?
Csákány Lóránt: Nagypapám, Roncsák József vezetett be először a fotózás rejtelmeibe, ő tanított meg az alapokra hét évvel ezelőtt. Mindig is az volt a célom, hogy a körülöttem lévő világból számomra fontos, érdekes részleteket ragadjak ki. A képeimmel úgy szeretném bemutatni a világot, ahogyan én látom. Ilyenkor megszűnik számomra a külvilág, és átadom magam az alkotás élményének.
P-S.: Szerinted mitől lesz egy fénykép művészeti alkotás?
Cs.L.: Attól, ha a fotós saját személyiségét is beleviszi a képbe. Fontos, hogy nem másokat kell leutánozni, hanem önállónak és kreatívnak kell lennie.
P-S.: Milyen út vezetett el az első önálló kiállításodhoz?
Cs.L.: Ezt a sikert főként két szegedi szervezetnek köszönhetem. Ezek az SZTE Sófi Alapítvány – melynek korábban elnyertem a Kiemelt Kuratóriumi Ösztöndíját-, valamint az SZTE Tehetségpont. A szervezet Kiválósági Listájának előbb ezüst, majd bronz fokozatú tagjának is megválasztottak két korábbi tanévben. Az ő támogatásukkal lehetőségem nyílt a „Fiatal tehetségek a Somogyi könyvtárban” tavaszi programsorozat keretében megrendezni az első önálló fotókiállításomat. Előtte már számos csoportos vagy közös kiállításon megtekinthette a nagyközönség a munkámat, például a Szabadkai Fotóklub kiállításán, legutóbb pedig a TIK-ben volt kiállítva néhány képem a Magyar Tudományos Akadémia, Szegedi Akadémiai Bizottság (SZAB) Fotóművészeti Munkabizottságának szervezésében.
P-S.: Hogyan lettél ilyen fiatalon a Magyar Tudományos Akadémia tagja?
Cs.L.: Igazából egy szerencsés véletlen folytán. Miután kiderült, hogy Sófi József és a Szegedi Tehetségpont támogatásával létre jöhet az önálló kiállításom, szerettem volna találni egy olyan embert, akinek van már rutinja fotókiállítások megnyitójában. A szegedi fotósok közül akkor én csak Dusha Bélát ismertem, ezért neki írtam egy levelet. Válaszában megírta, hogy bár megnyitókat nem szokott vállalni, de segít megfelelő embert találni. Kiderült, hogy ő az MTA, SZAB Fotóművészeti Munkabizottságának elnöke is. Megkért, hogy küldjem el neki a portfóliómat, röviddel ezután pedig a bizottság egyöntetűen megválasztott tagnak, így jelenleg én vagyok a legfiatalabb akadémikus köztük.
P-S.: Melyik díjadra vagy eddig a legbüszkébb?
Cs.L.: German Internat.DVF-Photocup 2014, Németország: Best Youth author és WES Photography Competition 2015, Szingapúr: Best Youth author. A szingapúri megmérettetésen az előbb említett díjon kívül két arany és egy bronzérmet is sikerült nyernem. Eddig összesen 17 országban állították már ki a képeimet különböző fotópályázatok keretein belül. A környező országokon kívül láthatta a közönség a fotóimat Egyiptomban, Kínában, Argentínában és az Egyesült Arab Emírségekben is. Az utóbbira kifejezetten büszke vagyok, hiszen több mint 90 országból 5000 pályamű érkezett be, nekem pedig sikerült a legjobbak közé kerülnöm.
P-S.: Melyik volt az eddigi legizgalmasabb fotózásod?
Cs.L.: Még 2012-ben Szabadkán történt egy hatalmas tűzeset. Az iskolából hazafelé tartva vettem észre az óriási fekete füstöt, fogtam a fotós táskámat és rohantam a helyszínre. Sikerült a tűzoltók szemszögéből elkészítenem a képeket.
P-S.: Mi a kedvenc képed története?
Cs.L.: Szabadkán járva szerettem volna egy jó képet készíteni, de nem volt semmi ötletem. Nem adódott se egy jó életkép, se egy portré. Mérgemben felnéztem az égre és észrevettem a házak által keretezett téglalapot. Eszembe jutott, hogy egy repülő madarakat ábrázoló képemmel együtt milyen jól kifejezné azt, ahogyan a város elpusztítja, korlátozza a természetet.
P-S.: A képeid között számos portré is szerepel. Az ilyen típusú fotóknál mi alapján választod ki az embereket?
Cs.L.: A legérdekesebb, legkarakteresebb arcokat keresem, olyan embereket, akiket akár nagy tömegben is azonnal ki lehet szúrni. Akkor örülök, ha nem vesznek észre miközben fotózom őket, így lesz a kép spontán. Ha mégis meglátnak, vannak, akik elmosolyodnak, pózolnak, de olyanok is, akik nem nagyon örülnek neki.
P-S.: Általában mennyi időt vesz igénybe egy kiállításra szánt kép elkészítése?
Cs.L.: 10 perctől 6 órán át, nagyon változó. Vannak olyanok, melyeknek az utómunkája nagyon sok időt vesz igénybe. Például a „Te választásod” című kép valójában három külön fotóból áll. Készítettem egy tavaszi és egy őszi panoráma felvételt egy szántóföldről, majd az utómunka során félgömbbé hajlítottam őket, a kettő közé pedig egy gémes kutas fényképemet helyeztem.
A „Kiút” című kép elkészítéséhez pedig az unokatestvéremet kértem fel, aki fél órán át futott fel-alá egy szállodai folyosón. Hosszú záridőt alkalmaztam, így meg tudtam ragadni a mozgás lényegét, később pedig a két legjobban sikerült képet illesztettem egymás mellé.
P-S.: Ha bármilyen témában/helyszínen készíthetnél képet, mi lenne az?
Cs.L.: Nagy álmom egyszer eljutni Izlandra. Eddig kevés természetfotóm készült, az ottani izgalmas táj pedig sok új lehetőséget biztosítana.
P-S.: A Medikus Kupa alatt is te voltál az egyik megbízott fotós. Miben volt ez más, mint az eddigi munkáid?
Cs.L.: Egy motoros rendezvényen és egy ügető versenyen kívül még nem fotóztam sporteseményeket, így számomra is kihívás volt. A zárt térben játszódó meccsek és a záró rendezvény során nem tökéletes fényviszonyok mellett kellett tökéletes képet készítenem. Legjobban a vízilabda mérkőzéseket élveztem, nagyon kellett figyelnem, hogy elkapjam a tökéletes pillanatokat.
P-S.: Mit ajánlanál annak, aki kedvet kap a fotózáshoz? Milyen technikai felszerelés szükséges egy kezdő számára?
Cs.L.: A legfontosabb, hogy legyen önmaga. Bőven elég egy kompakt gép az elején, ha pedig komolyabban gondolja, megéri beszerezni egy tükörreflexes gépet.
P-S.: Mik a hosszú távú céljaid a fotózással?
Cs.L.: Ugyanennek az útnak a folytatása. Folyamatosan figyelemmel kísérem a különböző pályázatokat. A jövőben szeretnék még önálló kiállításokat is, a mostaninak is nagyon pozitív visszhangja volt, a megnyitón körülbelül 50 fő vett részt. Nemsokára pedig egy szabadkai versenyen zsűriként is kipróbálom magam.
P-S.: Hol láthatják képeidet legközelebb a szegediek?
Cs.L.: Nemsokára indul a KirakART rendezvénysorozat az Akadémia szervezésében, melynek során a belváros üresen álló üzleteinek kirakatába helyeznek majd el az egész üvegfelületet elfoglaló méretben képeket, néhány közülük pedig az enyém lesz.
