Bár én nem turmixolom össze a végén, a hozzáadott kókuszkrém miatt mégis krémlevesnek hívom. Feketeborssal és főzéssel melengetővé és könnyebben emészthetővé teszem, de nem kifejezetten egy vata minőségű étel. Ha puffadsz mindentől, és nem kifejezetten friss és zsenge alapanyagokkal dolgozol, ez az étel is okozhat problémát.
Hozzávalók 2 főre:
1 közepes fej hagyma
1 közepes fej karalábé
200-250 g zöldborsó
korianderlevél / petrezselyemlevél
1 dl kókusztejszín
babérlevél, római kömény, őrölt koriander bors, só
hidegen sajtolt napraforgó- vagy kókuszolaj
Elkészítés
Az olajon pattogtasd meg a köményt és pirítsd üvegesre az apróra vágott hagymát, majd szórd az edénybe a kis kockákra vágott karalábét, és, ha petrezselyemlevelet válaszottál, azt is.
Lefedve 1-2 evőkanál vízzel párold össze az ízeket, sózd, borsozd, dobj rá egy tk őrölt koriandert és 1-2 levél tört babérlevelet.
5-10 perc párolás után mehet a többihez a zöldborsó, majd a kókuszkrém és még kb 8 dl víz. Így együtt hadd főjjenek még 15 percet, és kész is.
Ha korianderlevelet választottál, azt a kész leves tetejére szórd majd rá.
Lehetne lucskos risotto is, a lényeg, hogy valami krémeset kell elképzelj, nem egy száraz zöldséges rizst. Ráadásul nem is rizst használunk, hanem árpát, ami - kevesen tudják - jóval meghaladja a quinoa vagy más divatos köretfélék beltartalmi értékét. Ez a gabonafajta tartalmazza a legtöbb ásványi anyagot, és kiváló gyógyétek fogyorkúrában vagy általánosságban kapha túlsúlyban. Ezt kiegészítve a lencsével, teljes értékű, aminosavakban is dús ételt kapsz.
Hozzávalók 2 főre
70 g fekete (beluga) lencse előzetesen min. 3-6 órára beáztatva
80 g gersli (árpagyöngy) előzetesen min. 3-6 órára beáztatva
1 teniszlabda nagyságú zellergyökér
1 fehérrépa
1 nagyobb cukkini
1 hagyma vagy 1 marék pirított hagyma a kész étel tetejére
2 gerezd fokhagyma
szezámolaj / ghí
1 ek zataar fűszerkeverék
1 kis csésze tahini
római kömény, só, bors, sáfrányos szeklice
petrezselyem- vagy korianderlevél
Elkészítés:
1 ek forró ghín vagy szezámolajon pattogtasd meg a római köményt, majd gyorsan dobd hozzá az apróra vágott fokhagymát és hagymát. Kevés sóval pirítsd egy kicsit, míg üvegessé nem válik a hagyma.
Aztán mehet rá a vékony pálcikákra szelt zellergyökér, petrezselyemgyökér. Párold 1-2 ek vízzel, sózd, borsozd, dobj rá egy csipet szeklicét.
Ha már átgőzölted a gyökereket, dobd hozzá a szeletelt cukkinit is. Keverd össze, és adj nekik közösen még némi időt, mondjuk még 5 percet.
Most mehet az árpagyöngy és beluga lencse is, és annyi víz, hogy 1 ujjnyira ellepje az edény tartalmát. Fedd le, és hagyd még alacsony lángon 20-25 percig főni.
A végén keverd hozzá a zataart, és a zöldleveseket, majd fedd le még 1-2 percre már tűz nélkül.
Tálalásnál szórd meg pirított hagymával, és tedd mellé a tahinit.
Sweet-silky cream soup, which is an excellent blood production enhancer too. Adjust it to your health and seasonal conditions by using hot spices in the cold or green herbs during milder weather or in case of weaker digesting power.
Ingredients for 1 litre of soup
500g raw beetroot
2 sticks celery
1 large red onion
1 clove garlic
3 tbsp olive oil
1/2 tsp ground cumin
A pinch of dried red chilli flakes
Freshly ground black pepper, to taste
1 tbsp red wine vinegar
850ml vegan stock
400ml coconut milk
Preparation
Top and tail the beetroot, then peel it under cold running water. Cut each one into eight roughly equal pieces. Cut the celery into thick slices. Peel the onion and cut it into eight pieces. Peel the garlic and chop it roughly. Put all these ingredients into a large saucepan, add the olive oil and stir to coat the vegetables. Cook the vegetables over a medium heat for 10 minutes, stirring occasionally. Add the cumin, chilli flakes and a generous twist of black pepper and continue to cook for a further 10 minutes.
Pour the vinegar into the pan, stir the vegetables well and continue to cook until the moisture in the pan has evaporated away. Add the stock and bring the mixture to the boil. Then lower the heat, put a lid on the pan and simmer for an hour, checking and stirring regularly. Use the point of a sharp knife to check that the beetroot is tender, then take the pan off the heat and allow the soup to cool.
Transfer the soup to a blender or food processor and blend until very smooth. Return it to the saucepan, pour in the coconut milk and reheat, stirring continuously. Check the seasoning and consistency – if you would like a thinner soup, add a little more water.
Édesen fűszeres krémleves. Remek vérképző és, hogy mennyire legyen tüzes, meghatározhatod a felhasznált fűszerek hozzáadásával. Téli napokon érdemes lehet csípősebb fűszerekkel, melegben inkább zöldlevelesekkel ízesíteni.
Hozzávalók 1 l leveshez:
0,5 kg cékla
1-2 szál zeller
1 csokor petrezselyem
1 nagy vöröshagyma
2-3 gerezd fokhagyma
3 evőkanál olivaolaj vagy kókuszolaj
1/2 tk őrölt koriander
1 tk “vegeta” (jó minőségű szárított leveszöldség)
egy csipetnyi őrölt chili vagy 1/3 tk chilipehely
frissen darált feketebors ízlés szerint
1 ek balzsamecet
850 ml víz
400 ml kókusztej (sűrű)
korianderlevél (opcionális)
Elkészítése:
Mosd és hámozd meg a céklákat hideg víz alatt. Vágd őket 8 egyenlő darabra. Tégy ugyanígy a vöröshagymával. Vágd össze 1-2 ujjnyi vastagon a zellerszárat. Zúzd össze a fokhagymát.
Most minden feldarabolt zöldséget tegyél egy nagy lábosba, és az olajon pirítsd úgy 5-10 percig folyamatosan kevergetve. Majd dobd hozzá a chilit, koriandert és a feketeborsot, és további 5-10 percet hagyd pirulni.
Majd add hozzá az ecetet, és várd meg, míg a folyadék elillan. Amikor ez megtörtént, mehet hozzá a - szárított leveszöldségekkel együtt felmelegített - víz. Hagyd, hogy felforrjon, majd vedd közepesre a lángot, fedd le a lábast és főzd kb. 50 percig, néha meg-megkevergetve.
Amikor a cékla már elég puha, kicsit várj, míg a leves lehűl, majd pürésítsd, és öntsd vissza a lábasba. Add hozzá a kókusztejet, és rottyants még rajta egyet. Kóstold, ízesítsd.
Ha túl híg, sűrítheted riszliszttel, lenmagliszttel. Ha túl sűrű, adj hozzá vizet.
Vegán, sütés nélkül készíthető üde és frissítő, kesudiótól selymes massza, amit használhatsz magában vagy töltelékként is.
Hozzávalók 2-3 főre
100 ml előre beáztatott kesudió (min 20’)
100 ml kókuszreszelék + a beleforgatáshoz
1-2 kiskanál reszelt citromhéj
negyed citrom leve
4 evőkanál agave szirup
fél vanília rúd
Egy kis aprítóban őröltesd meg a kesudiót és a kókuszt.
Facsard ki egy negyed citrom levét.
Reszelj le 1 kiskanálnyi citromhéjat.
Kapard ki a fél vaníliásrúd belsejét.
A kikapart vaníliát, egy csipetnyi sót, 4 ek agaveszirupot és a citromhéjat add a citrom levéhez, jól keverd el, majd öntsd az egészet az előre ledarált magokhoz.
Dolgozd össze kézzel egy homogén masszává, majd formáld kedved szerint.
Vegán, nyers, aszalt gyümölcsökből, kakaóbabból és olajos magokból készült finomság magas antioxidáns tartalommal.
Hozzávalók 2-4 főre:
100 ml datolya
50 ml tökmag-szotyi mix
100 ml kesudió
50 ml aranymazsola
50 ml kókuszliszt
1 ek kakaóbab
1 evőkanál goji + 1/2 ek a szóráshoz
Fél tábla bio étcsoki (50g)
Magozd ki és egy kanállal nyomkodd össze a datolyákat.
Egy kis örlőben daráld le a már előre beáztatott kesudiót, majd rakd félre egy nagyobb tálban.
Most daráld le a szotyi-tökmag keveréket isés öntsd a nagy tálba.
Vágd kis darabokra az aranymazsolát, és a krémesített datolyával együtt öntsd a nagy tálba.
Végül add a nagy tálba a kókuszlisztet, a kakóbabot és - egy evőkanál híján - az összes gojit, majd dolgozz mindent jól egybe.
Nyomkodd a homogén masszát egy sütőpapírral kibélelt tálba.
Olvaszd meg gőzfürdőben az étcsokit, terítsd szét az alapon és, amíg még folyik, szórd rá a maradék gojibogyót. Tedd a hűtőbe, míg a csokoládé megdermed.
Quick to make vegan and raw dessert from absolutely natural ingredients.
ingredients for 6-8 people
2 tablespoons of lemon juice
a bit more than 2 cups of dates
a bit more than 2 cups of walnut
cream: 2 cups of cashew
1/4 cup or eritrithol or cane sugar
2 tablespoons of coconut oil
¼ of a vanilla bean
1 teaspoon of levendula
Scrape out the vanilla bean.
Remove the stone and smash the dates with a fork.
Get the walnuts chopped in the small blender, then add the dates to it and mix them until smooth.
Divide the dough as many part as many cups you have and press it in the bottoms 1 cm high.
Put the rest of the ingredients in the blender, blend it well, then put it in a tall bowl and blend it with a hand blender until it is smooth and creamy.
1.Hámozd meg és vágd kis kockákra a sütőtököt. Hámozd meg és vágd apróra a hagymát, a sárgarépát és a fokhagyma gerezdeket is, majd a fűszerekkel együtt dobd őket egy nagy leveses edény- be, némi olajjal. Hagyd, hogy a fűszerek megpiruljanak, a hagyma üvegessé váljon, a sárgarépa megszínezze az olajat, majd dobd hozzá a sütőtök kockákat, öntsd fel vízzel (min. 2 ujjnyival lepje el a sütőtököt), sózd, borsozd és várd meg, míg forrni kezd. Ha forr, vedd közepes lángra, takard le és főzd, amíg a sütőtök megpuhul (kb. 50’). Néha nézz rá és pótold a vizet, ha kell. Ha lehűlt, pürésítsd.
2. Mosd át a kölest, míg már nem képződik hab, majd tedd fel kétszeres vízbe főzni. Forrás után vedd minimálisra a hőfokot és lefedve hagyd ott további 15 percre.
3. Törd össze a szárított fokhagymapelyhet, és a snidlinggel együtt keverd bele a már kész, de még forró kölesbe. Fedd le, míg a leves elkészül.
4. Tálald a levest egy-két evőkanálnyi fűszeres kölessel.
Fűszeres jázmin rizs kókusztejben főzve, olajos magvakkal és gyógynövényekkel pirítva. Rizottó jellegű egytálétel keleti hagulatban.
Adagok: 2-3 főre
Hozzávalók
200 g jázmin rizs
50 g kókusztejpor + 4-4,5 dl víz
1/3 tk morzsolt curry levél
1/3 tk gyömbérpor
1 ek garam masala
1/3 tk őrölt római kömény
1/3 tk mustármag
egy tenyérnyi friss koriander vagy petrezselyem
1 ek natúr és fekete szezámmag
25 g natúr kesudió
só és 2 ek kókuszolaj
Elkészítés
Egy közepes edényben tedd fel a rizst főni az előre elkevért, teljesen homogén kókusztejben, (kókusztejpor + 4-4,5 dl víz) 20-25 percre. Ha ki akarod futni, vedd le a fedőt. Amikor kész, adj hozzá némi sót, keverd meg és lefedve tedd félre.
Egy nagyobb serpenyőben forrósíts fel 2 ek olajat, dobd bele először a mustármagot, majd a köményt, s, ha már ezek elkezdtek pattogni, vedd kisebbra a lángot és pirítsd meg rajta a zúzott kesudiót és szezámmag- ot is. (Figyelj, nehogy megégjenek!) Majd mehetsz bele a morzsolt curry levél, a garam masala, és a gyömbér is. Pirítsd őket még úgy fél percig.
Add az elkészült rizst a fűszeres olajhoz, és jól keverd át. Tálald a frissen vágott zöldfűszerekkel.
Spicy jasmine rice cooked in coconut milk, sauted with asian herbs and nuts. It is a risotto type sticky rice made in eastern style.
Servings: 2-3 portions
Ingredients
200 g jasmine rice
50 g coconut milk powder
400-450 ml water
2 tbsps cooking oil
1/3 tbsp each of cumin and mustard seeds
1/3 tbsp garam masala
1/3 tbsp curry leaves
⅓ tbsp ginger powder
1 tbsp of white and black sesame seeds
25 g smashed cashew
Fresh coriander or parsley to garnish
Salt to taste
Instructions
Use a medium pot to cook the jasmine rice in coconut milk (mix the coconut milk powder with 4 dl water) for about 20 to 25 minutes. Add some salt to taste. Then set aside.
Heat the cooking oil in a pan, and add the cumin and mustard seeds, curry leaves and garam masala and ginger. Souté for 1 minute.
Add the cooked rice to the pan, mix well with the oil, cumin and other ingredients.
Klasszikus indiai Dhal Julis vegán repertoárjából. Tápláló, könnyen emészthető, igen gazdag ásványi anyagokban és tartalmazza az összes eszenciális amonisavat.
Adagok: 2-3 főre
Hozzávalók
• 125 g kerekszemű barnarizs
• 125 g felezett (sárga) mungóbab
• 2 ek ghí vagy olaj
• 1 csapott kk sárga mustármag
• 1 csapott kk egész római kömény
2-3 szem zöld kardamom
• 1 kk szárított chili
• 0,5 kk kurkuma
•1,5 kk só
• 3-4 gerezd fokhagyma
1 fej vöröshagyma
• 1 db paradicsom, 1 fehér répa és 1 sárgarépa
• egy tenyérnyi apróra vágott koriander v. petrezselyem
opcionális: szórásnyi sáfrányos szeklice és szegfűszeg
Elkészítés:
0. Áztasd be a mungóbabot min. 20 percre, de órák sem ártanak neki.
1. Jól mosd át, majd tedd fel 4,5 dl vízben főni. Időnként keverd meg. Kb. 20-25 perc után, amikor a bab már ujjal összenyomható és a víz elpárolgott, zárd el a tüzet.
2. Közben egy kisebb lábasban, kb. fél percig futtasd meg a rizst egy kis olajon. (Opcionális: dobhatsz hozzá 1-2 szem szegfűszeget, egész feketeborsot, kardamomot, sáfrányos szeklicét.)
Öntsd fel kétszeres mennyiségű vízzel, várd meg, míg forr, majd adj hozzá egy csipetnyi sót, fedd le és vedd a lángot takarékra alatta. 20-25 percre hagyd ott.
3. Közben végy egy nagyobb serpenyőt. Pattogtasd meg benne ghín vagy olajon a mustármagot, majd add hozzá a köménymagot. Hagyd, hogy kicsit megpiruljon, majd mehet hozzá az apróra vágott hagyma, fokhagyma, a kockákra vágott paradicsom, lereszelt fehér-, és sárgarépa, a chili, a kardamom és a kurkuma.
Keverj rajta egyet-kettőt, majd add hozzá a mungdhalt, keverd össze az apróra vágott zöldfűszerrel, és főzd még így kb. 10 percig. Ha kell, pótold a vizet, hogy a “főzelékes állag” megmaradhasson.
This is a classic indian dhal from Juli’s kitchen. It’s nutritive, easy to digest, full of minerals and essential amino- acids. What else do you need?! Oh yeah, and even meat eaters will love it too.
125 g mung beans
125 g brown rice
3-4 garlic segments
1 tomatoe
0.5 tsp of bird eye chili
0.5 tsp of turmeric
1.5 tsp salt
0.5 tsp yellow mustard seeds and cumin seeds
2 tbsp ghí or oil
If you are not in a hurry, soak the beans at least for a half an hour up to 8 hours. Then wash and drain the mungs, place them to cook with 4.5 dl water. Cook for around 30-35 minutes until the beans get really easy to smash by your fingers. Stir semi-frequently.
Use a medium pot to cook the rice in double quantity water, for about 20 to 25 minutes.
In the meantime take a frying pan and souté on ghí the mustard then the cumin seeds. When the seeds start to pop add the garlic, the chopped tomato, the chili and the turmeric. Stir and leave on the fire for a minute, then add the mung dhal and the chopped fresh herbs. Cook for another 5 minutes, then serve it with the rice.
Egy étcsokihab szünet mindig jókor jön. Ez a verzió ráadásul teljesen tiszta és természetes hozzávalókból készül 5 perc alatt.
Hozzávalók, vegán, 5+30 perc, 4-6 fő
100 g bio étcsoki
2 kicsi, de érett avokádó
2 tk kakaóbab töret
1 vanília rúd
3 ek kókuszvirág cukor
150 g kókusztejkrém
Törd össze és tedd a csokoládét kétrészes pároló-edénybe vagy egy vízzel töltött főzőedényre helyezett hőálló tálba. A fenti tál az alsó edényben levő vízzel nem érintkezzen.
Lassú tűzön melegít-sd fel a vizet, közben lassan és folyamatosan keverd a csokoládét puhává. Tedd félre, hogy lehűljön kicsit.
Közben az avokádót hámozd meg, dobd be a turmixgépbe a kakaóbabbal, kókuszvirágcukorral, kikapart vaníliával együtt. Darálj rajta egyet, majd add hozzá a csokoládét is, és pulzáld tovább, amíg egy krémes állagot el nem érsz.
Tálald 4-6 kis tálba, és dobd be a hűtőbe 30 percre, mielőtt megennéd.
Sharing some genuine chocolate mousse with friends or family is always fun. This one is made from real and genuine ingredients!
5′ + 30' rest in fridge, vegan, for 4-6 persons
100 g dairy-free dark chocolate
2 small ripe avocados
2 tablespoons smashed cocoa beans
1 vanilla bean
3 tablespoons of coconut sugar
150 g coconut cream
Place a heatproof bowl over a pan of simmering water, making sure the base doesn't touch the water. Break the chocolate into the bowl and allow it to melt, then set aside to cool slightly.
Meanwhile, halve and stone the avocados, then scoop the flesh into a food processor, discarding the skins. Add the remaining ingredients and pulse for a few seconds. Scrape down the sides with a spatula, then pulse again to combine.
Pour in the cooled chocolate, then pulse a final time until creamy and smooth. Divide the mixture between four to six small bowls, then place in the fridge to chill for at least 30 minutes.