Remegés @remegess - Tumblr Blog

Szubsztraktív

Színeket számoltam szívemben

ha minden színhez érzést párosítanék

összekeverve őket fizikai formában

szubsztraktív színekként működnének

együtt vagy külön

Minél többet érzek annál sötétebb

az összeadott érzések értéke

de talán árnyalat se létezik már

erre a mély színre mi megbújt

itt belül

Sparhelt

Szótagok mögött rejtőző

egy sor, egy rím, vagy csupán csak szó

utalás árnyékát vetett magja

mi megmarad bennem manapság

Nincs író se költő a sorok között

Összehányt szavak, maradékok

a telített sparhelt tetjén főzöm

hol nincs hely ebben a rendetlenségben

Szétszórt bánatok illatában bújik meg

szerelemtől szomjas körete

konkávok a szívek érezni képtelenek

csak forrnak egymás mellett fazekastul

reménytelenül kifutva

FMCG

Megtervezném kis szívemre a

legoptimálisabb csomagolást

de mindig rájövök, hogy csupán

gyorsan forgó fogyasztási cikk

Kopogó

Beköszönt a tél, a fekete

Lehull minden fának levele

S ha ez még csak eleje

Hideg ereje húz lefele

Ajtón kopog, ajtón kopogok

Gépezetbe szór homokot

Szám belül még somolyog

De kint hidegbe topogok

Hiányzol s a tél túl hideg hozzám

Belenyilal mellkasomba tompán

S ha időm lesz lassan fogytán

Fojtson meg inkább testem torkán

Ecset

Szívből tekert szálai ecsetnek

Mik saját vásznamig vezettek

Vonalat húzok lassan ereimből

Festéket a múltból, sebeimből

Vöröses, bordós színnel kezdek

Ez a szín hagyja először e testet

Lelkem mélyéig bele merítem

Vakrámára művemet feszítem

Jöjj hát s lásd mit nem láttál

Elteltével utánam se vágynál

Sötét bíborlila szín engem borít

Lelkem elválaszthatatlanul szorít

Vágyok

Meg nem értetten vágyok

Nem hagyja el testem e átok

Lassan díszítik fel arcom ráncok

Elfelejtek arcokat, már nem látok

Nagyok lettek bennem a károk

S elcsúsznak lassan az idősávok

Fal

Felépítem szívem határait

S míg lefektetem szabályait

Visszaemlékszem a rosszra

Magamnak vagyok foglya

Míg magasabbra nem építem

Visszatükröződő vérszínében

A nagy falat, lassan magam köré

Mi érzelmeimet támasztja fölé

Színre szín, számra szád

Színek és számok kavarognak

Behódolok e nagy hatalomnak

Kivetülnék rajtad, mint kontraszt

Tested pontjain, jégként olvaszt

-

Reggel bőröd sárga, éjjel magenta

Mi másnap bennem érzést kavarna

S hiába vagyok sötétkék melletted

Évezred mire árnyalatom megfejted

-

Csak színemet tudom neked ajánlani

A mi összetett kompozitunk határai

Nem tűnnek fel szemnek, mi nem lát

Így kínálom színre színt, számra szád

Elfolyó idő

Ködös emlékek nyomják fejem

Kitalált, meg sem történt helyen

Ágyát nyomja, felém fordulva

Gyerekként, meg sem mozdulva

-

Nézek át szürkekék szemeken

S míg levegőt veszem nehezen

Elmerengek, mily szép e pillanat

Elszáll mint a kint lévő virradat

-

Nem engedi tekintetem elúszni

Csak szavakat füledbe súgni

Melyeket talán el sem hiszel

Vállad nehéz múltat cipel

-

Nem bírom tovább, közeledek

Összekuszálom a szöveteket

Élvezem az időt, mert tudom

Elfolyik ha szemem be is csukom

Eltévedt lélek

Macskaköves éjszaka világít Sötét csillagos este irányít A meg nem értett művész Fejekben kiváló bűvész Bár fülevágott, de még hallja Míg a kopogó rémálom hangja Felé közelít lassan, s felemészti Idő készül bőrébe belevésni Nyomát, mit maga sem érthet Hogy ő egy eltévedt lélek

Jöttment

Kopogtat lassan ajtónál üresség

Apró, hideg hópelyhek üzenték

Felemészti kora reggeli türelmét

Friss levegőnek van most helye

-

Karcolja még belülről testem

Éles fájdalmat hagyva bennem

Lépései színét látom e fejben

Míg puha ágyamból fel nem kelek

Mit sem sejtő én

Mit sem sejtő lepedőt húz az ég

Csillagtalan éjszakát a mély kék

Üres falak közé száműz engem

Démonokat ébresztve bennem

-

S csak én nem tudok aludni

Magam nem tudom tanulni

S míg az éj szunnyad csendbe

Elragad magával pokoli helyre

-

Te mit sem sejtő én, üzenj nekem

Ne legyél ilyen kegyetlen velem

Együtt fulladunk lassan ebben

Mozdulatlanul egymással szemben

Fotó

Éjféli hold világít be sűrű rolón

Árnyékot s fényt vet egyszerre

Ihletet ad egy polaroid fotón

Nincs idő e rövid percekre

-

Nincs gép mi rögzítheti

A szép pillanatnak illatát

S terhet nem könnyítheti

Szem tekintetét miért tiltanád

-

Nézném tested, míg alszik

Hogyan vakuzná le őt hold

Aludj jól, álmodj szépet addig

Mert a látvány számomra zsold

Dermesztő január

Dermesztő január bort formál

Belőlem, tavaly más voltál

S ha nem tölti fel borszívem

Jégként lakik átlátszó színben

Mint szálló hópelyhek napfényben

Elesik szívem lassan e harctéren

Mellkasomon tátongó ütött lyuk

Helyén, csak üresség s magány jut

Kavics

Visszatükröződő énem mélyébe

Süllyedek mint kavics, tó végére

Megállíthatatlanul török lefelé

Az ürességig szenvedek most

Ameddig van bennem egy utolsó

Korty, egy bögre mélyében húzódó

Feledhetőség, melyre rájövök lassan

Számítok, csak nem számítok

S mindez pótolhatóságig érő takaró

Szomorú szívemre gyorsan tapadó

Érzések, könnyeket facsarnak lassan

Szemeim ürességtől tátongó tükréből

Néma

Visszhang suttogás töri a csendet

Négy fal szorítja erősen e testet

Hideg éjszakán megfagyó lelket

Miérteken merengve

-

Már a sötétség sem kényelmes

Táguló borospohár sem üres, teljes

Minden másodperc egy egész perces

Hová folyik az idő?

-

Elszáll minden gondolat a végén

Mikor már saját magam mélyén

Meglelem lassan belső békém

Hogy sosem leszek elég

Láz

Testben égek, akár láz lassacskán

Szívet kezemben finoman tartanám

De nem engedem, mert nem akarod

Előtte lélekből akarok egy darabot

-

Betegség, ami szorosan át-át ölel

Fejbe bizonytalanságot erősen szögel

Táncolnék megcsonkított lábamon

Míg el nem múlik ez a fájdalom

Trending Blogs

Recently Viewed Blogs

Remegés