Fizikailag biztos, hogy nincs vele gond. Nekem szerencsém volt, mert Ázsiában soha nem volt N95 maszkból hiány, szóval volt lehetőségem kikísérletezni, hogy az átlagnál nagyobb fejemre mi tud kb jó lenni, szóval én az első nap óta 3M N95 maszkot hordok, fülhurkos helyett fejet körbevevő gumival. Anno 36 fokban 90%-os páratartalom mellett kicsit nyűgös volt, de itt Európában már gyakran elfelejtem, hogy rajtam van, és csajom figyelmeztet néha, hogy már rég ketten vagyunk az üres utcán és levehetem. Vannak rá mérések is, hogy érdemben semmit nem befolyásol a szervezet oxigénellátottságán, véroxigén szinten, ilyesmin.
De attól még mert fizikailag nem okoz oxigénhiányt, az persze nem jelenti azt, hogy pszichésen ne jelentkezhetnének tünetek. A légáramlást valamennyire mindenképpen nehezíti egy N95 maszk (ha nem, akkor nem jól illeszkedik), amit ha nem hajlandó megszokni az agyad, akkor el tudom képzelni, hogy klausztrofób, fullasztó érzés tudhat lenni. Ugye elvileg a sebészmaszk egyáltalán nem is gátolja a légáramlást (hiszen nem légszigetelt, csak a dropletek nagyívben történő kiköhögését akarja megakadályozni, szóval oldalt szabadon jár-kel a levegő), így abból, hogy ez is fullasztó érzés, nehéz bármire következtetni atéren, hogy egy N95 milyen hatással lenne rád. Én személyesen tartom annyival biztonságosabbnak ez utóbbit, hogy szerintem megérheti venni egyet, és mondjuk otthon, biztonságos és nyugodt közegben kipróbálni, mert lehet, hogy nem is magára a maszkra, hanem pl a maszk+idegenek együttállása által szimbolizált veszélyhelyzetre reagál a szervezeted egy pánikrohammal, ami aztán a légszomjat okozza. Nekem pl van egy enyhe klausztrofóbiám, és én pl karnyújtásnyinál szűkebb zárt terekbe ragadásra reagálok hasonló tünetekkel, ez arról jutott eszembe csak. De passz, különbözőek vagyunk, és végül mindenki maga tudja magáról, hogy mivel és hogy tud együttélni. Valszeg az esetek túlnyomó részében teljesen elég védelem a sebészmaszk, és ha ez a terület nehezebb, akkor nem éri meg ezt erőltetni, hanem mondjuk egy kicsit jobban odafigyelni a zsúfolt helyek elkerülésére meg a távolságtartásra ha az könnyebben jön.