Cosimo Galluzzi
Claire Keane

if i look back, i am lost
untitled
One Nice Bug Per Day
NASA
almost home

No title available
Doug Jones

izzy's playlists!

roma★
Cookie Run:Kingdom Official!

gracie abrams
No title available
🩵 avery cochrane 🩵
The Stonewall Inn
occasionally subtle
Today's Document
Monterey Bay Aquarium

tannertan36

seen from United States

seen from United States

seen from Russia

seen from United States
seen from Malaysia
seen from India
seen from Philippines
seen from Indonesia

seen from Netherlands

seen from Japan

seen from Germany
seen from United Kingdom
seen from United Kingdom
seen from Colombia
seen from South Africa
seen from Brazil
seen from United States
seen from United States
seen from United States
seen from United States
@summerloveghost-blog
..shit. note to myself
katatón, csöndben olvad a tekintet, kereslek a ködben, én itt vagyok. szerinted?! hallgatom az időt, ahogy vállaidról meséli, elmúltunk mi is, ezt a levegő is érzi. hűvös lett a sóhaj, óhajból meg vágyak, mik nem teljesülhetnek, de ne hidd azt hogy várlak. nem menekülhetsz hangommal még a füledben, üres lett az öled is, nincs kivel kitöltsed. ülj le a parton bele a vízbe, mossa el a fényt szép szemeidből örökre. értesz már, hallasz? én vagyok az, tört lelkednek a tükre.
au revoir! - most már így köszöntelek
nincs ováció, nem ugrott ki a szívem, vagyis.. inkább visszanyeltem. megint itt járt, pedig hosszú egy hónap volt mögöttem. mögötte. de semmiképp sem mögöttünk, az olyan.. összetartozós. kilöktem a perifériámból, nem tudom ez hogy fog érződni a “továbbiakban”. a testi szerelem az testi. most már megértettem, hogy a kakaós csigának is joggal nincsen háza. megeszed, és kész. nem törődsz vele, nem eteted, pátyolgatod. szóval megetettem, miután ő beetetett. és nem fáj, végre nem érzem, azt sem hogy jó lett volna ha marad éjszakára, és az se foglalkoztat hogy vajon most is vissza akart-e fordulni félúton. gyertyák. pontosabban 6 darab gyertyát gyújtottam. az első akkor égett ki, mikor szívvel a szívén feküdtem. aztán elzsibbadt a kezem és lekeveredtem mellé. nem simogattam ahogy szoktam azt, akivel törődök, és nem is öleltem át. a második akkor égett ki, mikor felvettem a pólóm, és végig azon gondolkoztam, hogy egyedül akart lenni, azért nem keresett, de várta hogy én igen, aztán meg hogy az előbb az egyik csaja kék szeméről hadovált, azért szeretett bele. különben is, ő csak arra az egyre emlékszik, az enyémet se tudja. felálltam, összeszedtem a cuccait, zokni, kulcs, óra. a “percenként meg kell néznem mert csak tizenegyig maradok” óra. éjfél után ment el, megkérdezte hogy kiszívtam-e a nyakát. 1. a liftben van tükör 2. ha összekötöd őket, egy csillagkép fog kirajzolódni, keress rá itt becsuktam, és rázártam az ajtóra, nem akartam hogy visszajöjjön. aztán megírtam neki hogy egyébként barna a szemem. aztán csak úgy nyúzta a fülemet az egyébként jóleső hangja: “a kék szemet.. azt mindig kiszúrom, mármint, az olyan szép” ..a többi gyertyát én fújtam el.
Nem tettél semmit
nem vagyok összezavarodva. látok a szememmel, de valahogy most nem érzek, se ízt se félelmet. végigtapogatom a szobát, minden szegletében perzselő emlék lidérce zokog, vérem ereimben elhalóan lobog. állsz, reggelit csinálsz. merengő szavaid éberen keltegetnek, ég a palacsinta. a köztévében, híreket olvasva letegeznek. már megszoktad hogy elcseszed, én meg azt hogy így is megeszem. lekvár, lenmag monogrammal, mintha hozzád érhetnék a fogammal, -de ez a te reggeled- úgy metszem. keserű az egész. avas kint a táj, fák hajlanak a föld fölé csókért, áprilisra jár. én pedig elvonóra. el-, és kivonlak a karomból, elmémből. ködből csak a hajnali marad, -nem az amit veled láttam a tetőről- mert nem ugrottál. még annyira se, mint én első szavadra, vagy szuszogásodra, mikor álmodban alábbhagy, és ha már te igen, ez a monoton suttogás a vákuumos éjben magamra nem hagy. egymásnak háttal ülünk, de magam előtt látom szemeid. és azt ahogy a VALAMIből csináltunk -vagy az idő- SEMMIt.
rajtad áll, hogy elveszek-e.
elveszettnek tűnök. törődést váltok ki az emberekből akaratlanul. úgy értem, én nem akarom hogy bárki is a kelleténél többet foglalkozzon velem. nem akarom, hogy az önmagáról festett világában én behúzzak egy olyan vonalat, ami elindítja azt hogy kétélű fegyverként kipenderítsenek onnan. kiszorultam a perifériába, és nem tudom hogy mivel értem ezt el. úgy érzem nem az én hibám, én nem léptem a kelleténél nagyobbat. most viszont összeszorított fogakkal hezitálok a küszöbön, hogy kilépjek-e és ráhagyjam a dolgot. hogy döntse el mit akar, hogy akarja-e azt ami volt eddig, testi szerelmet, kötelezettség nélkül, és játszani a betörhetetlen embert, vagy hagyja hogy megismerjem anélkül, hogy akkorát lök rajtam, hogy önmagamban is meginogjak, nem csak a vele való nem kapcsolatomban. őszintén szólva szánalmas kapálózásnak érzem az utóbbi három napot, a beszélgetéseinket. minden csoda három napig tart. rémlik? vajon a rossz is három napig tart? vagy csak nekem tűnik egyre hosszabbnak ez a három nap?!
„úgy él a múlt, ahogyan akar, éppen csak meghalni nem bír soha.”
minden csoda három napig tart. a leghosszabb csók három percig. aztán ez relatív, a folyó is kilép a medréből. felesleges falak közé szorítanod magad, egy olyan világba, amit már akkor kinőttél, mikor csak elgondolod.
szavalt szavak.
unom már hogy unjuk egymás fejét, idegeim mint óvodás a szalvétát téped szét. megértem. legalább én, ha te nem is nősz fel, nem kértelek vagy méregettelek hogy a méterek kételyek legyenek. dühös szavaid fejem mellet öklöt vetnek a falba, dohos mondataink könyvekben állnak a polcon sorban. szemen szegett hazugságaim szavaim nélkül is elhitted, hogy igazat adj még így is szavaidat reám szegezted. szegd ide szemeidet, miben a zöld fű megcsókolja kék egét, nézz már ide, lásd, hogy rohanó köd leple alatt reszket az árnyam, suhanó pillanatok halnak meg az ágyban. tüzet szít a múlandó, kezet nyújt a láz,
ölelésed karmolással a földig gyaláz.