1995 első magyar bélyegkibocsátása ez az egy darab egyforintos bélyeg, a Magyar Népművészet második része. Igen, így magában. Mondjuk akár kezdhettük volna eleve ezzel ugye a sorozatot, de erről már megemlékeztem az előző posztban. Maga a bélyeg amúgy elég kis értéktelen, sok-sok van belőle, de persze a teljes tizenegy (!) részes sorozathoz szükség van rá. Ezen is erdélyi motívum látható, Torockóból, amely Erdély egyik legszebben megmaradt székely faluja. Alapvetően ez is egyszínű hímzés, kék, vörös vagy fekete lehet. Jellemző, hogy kevés fajta mintát használnak, de azt dúsan és tömöttem, sok ismétlődéssel. Érdekes kis trükk, hogy az alap virágmotívumokat néha mutálják, például ahogy a bélyeg felső részén is látható a gránátalma sziklevele helyére kismadár feje kerül, vagy arra is van példa, hogy az indák vége kígyófejben végződik.










