ma reggel VÉGRE elvittem a gyereket az iskolába, ami nagyon jó. ott rábíztam egy Idegenre. a gyerek meg az Idegen nem beszélnek közös nyelvet, az Idegen mégis azt mondta nekem, hogy "you can go", és magával vitte a gyereket. (pedig reméltem, hogy bejuthatok én is az iskola mágneskártyával nyitható ajtajai mögé.) azóta nem is nagyon tudok másra gondolni, mint hogy mikor engedik végre haza.* úgy tűnik, hogy engem majdnem annyira megvisel, hogy a gyerek iskolába ment, mint őt magát.**
*persze akkor én már dolgozni fogok, úgyhogy egészen vacsoraidőig nem tudom meg, hogy megették-e az osztálytársai, illetve hogy kapott-e ebédet.
**"don't worry, she's gonna be all right", próbált vigasztalni a recepciós, és bátorítóan mosolygott.