elkapsz, vagy meghalsz
Larkin sosem volt vallásos ember. Az édesanyja próbálta gyermekére erőltetni saját Istenének imádatát, de a kis James részéről a gyakorlat kimerült a vacsora siettetését elősegítendő imádkozásban. Ami azt illeti, felnőttkorára is leginkább akkor imádkozott csak, amikor úgy gondolta, nem lát többé napvilágot – ez a professzióját tekintve eléggé gyakran megesett vele –, de amint a vészhelyzet elmúlt, a bálnavadász máris elfelejtette új keletű istenfélését. Mindez tehát nem számított, mikor Emmett felfedezte a vésetet a falban, és a két jómadár kellőképp körbetáncolta azt a legjobb láthatóság érdekében. S bár James szívesen tett úgy, mint aki többet tud annál, mint amennyi ész valóban a nagy tökfejében rejtőzik, a legjobb barátja előtt felesleges lett volna akár színlelnie is, hogy felismerte a képen látható jelenetet. – Elismerem, tényleg jó nő, de kétlem, hogy ezért pakolták ide a kincstár közepére – szökött ki összepréselt ajkai közül a félig elsuttogott válasz, a falak azonban még ezt is háromszorosan visszaverték felé. Larkin összerezzent. – Nincs itt túl hideg? Nem mintha a duó fiatalabbik tagja meghallhatta volna kérdését. Harvey lelkesedését és felhőtlen örömét látva Larkin gyomrában is felengedni tűnt a csomó – hirtelen könnyebbnek érezte a légzést, és képes volt világosan látni a jövőt. Egy bálnavadász számára világosan legalábbis: érezte, hogy megéri a hétvégét, addig nem kell aggódnia. Ami utána következik, az pedig még a jövő zenéje. Larkin hadarni kezdett. – Semmi probléma nincs. Csak kell valami, ami beleillik. Nem lehet olyan nagy cucc találni egy nagy és kerek dolgot, ami kinyitja az ajtót. Nem mintha felismerné, hogy mit rakunk bele...? Ebben ő maga sem volt olyan biztos. Valami nem volt rendben ezzel a kapuval, ezt a zsigereiben érezte. Túl sok volt a dísz, a kacs, mintha a nő nem evilági vonásaival, átható tekintetével a két jóbarát lelkébe látott volna. Mintha tudná, mit terveznek. James szavait ismételten elnyelte a csend, s ahogy a hangok elhaltak, a rettegése ismételten csak nőttön-nőtt. Mielőtt ennek azonban hangot adhatott volna, a világa fények és szikrák robbanó orkánjává vált. És Harvey-vá. Hallotta barátját, amint a nevét szólítja, és Larkin kinyitotta a szemét. Fel sem tűnt neki, hogy ösztönösen becsukta őket, így védekezve az éles fény ellen. Esetlenül felnevetett magában, miközben a falon támaszkodott, igyekezve elhelyezni önmagát a környezetében, kiszakítani elméjét a háború véres csatamezejéről, a bombák erdejéből. Pislogott. Tekintete hamar megtalálta Harvey-t, kezében a bottal, ami mindezidáig valóban egy bot volt csupán, míg a barátja kezében életre nem kelt. Miért történt ez? Ami még fontosabb, hogyan? Larkin szemében kezdett minden értelmet veszteni, amit eddig ismert és tudott a világról. Mit csinálsz, ha rájössz, mindent, amit eddig hittél, felülír egy nagyobb erő, egy felsőbb lét? Mit teszel, ha kiderül, tényleg létezik varázslat? James köhögött.– Harv, ez… Ez meg mi volt? – Most tényleg megpróbálta leplezni megrökönyödését. Hátha kiderül, hogy mindez egy átverés volt. Hogy valaki a kőtábla mögött állt, és pont akkor világított kifelé, amikor Emmett felemelte a varázsbotot. Nem –, botot. Egy szimpla, egyszerű fából készült botocska, szép briliánssal a csúcsán. Nem léteznek mágusok. De mégis... – Hogy csináltad? VARÁZSLÓ VAGY, EMMETT? Hogyan tudta volna ezt ilyen sokáig titkolni? És mégis kik ordítoznak ilyen hangosan, nem látják, hogy fontos dolguk van? – Mi? – James torkából egy ehhez hasonló artikulálatlan nyögés szabadult fel, mielőtt realizálta volna a helyzet fontosságának mibenlétét. – Az őrök. Ránk találtak. Gondolkodás nélkül futott barátja nyomában, ott hagyva az ajtót, ami talán több kincset rejtett magában, mint mögötte.
Természetesen feleslegesen futottak. Ishqandar herceg, Jhidra, és Gemma hercegnő is magával hurcolta csapatait, akik semmi perc alatt bekerítették a két csalót. A társalkodónő, arcán farkasmosollyal furakodott a tömeg élére, jobbján és balján is két vestmari színekbe öltözött shakh katonával, kik kardjaikat egyenesen előre tartva igyekeztek biztosítani, hogy se Harvey-ék ne tudják elhagyni a folyosószakaszt, illetve más se jusson a közelükbe, ahol aztán bármi eshetősége fennállt annak, hogy a bálnavadászok megtámadhatják. – Óó, pedig már kezdtem belejönni a kergetőzésbe... Harvey. – Hosszú, barna mutatóujját az ifjabbik tengerész irányába bökte. A mosolya kiszélesedett, ahogy meglátta Larkin rezzenését. – És Larkin. A társaitok mindent elárultak rólatok és a tervetekről, felesleges hősködni. Ne higgyétek, hogy el tudjátok titkolni azt, amit már alapból tudunk. Lord Vernon – ki valójában többet árult el Harvey-ék tervéről, mind Duncanék –, kölcsönkapott zubbonyában egyre vöröslő fejjel mérte fel az öltözékébe csavart bálnavadászt, és láthatóan csak az tartotta vissza őt attól, hogy egyenesen odamasírozzon, hogy egyszer már csúfosan ellátta a baját ugyanez a matrózcsapat, kinek két tagja most kegyveszetten ácsorgott az acélok tengerében. Meg talán kicsit rettegett is az ádáz külsejű uralkodótól. Gemma a férjére, majd áruló társalkodónőjére pillantva próbálta felmérni a helyzetet. A dühe olyan hamar lecsillapodott, amilyen gyorsan jött, és most átértékelte mindazt, amit megtudott, és kikövetkeztetett. Egy biztos; többé nem lesz képes olyan közvetlenséggel Jhidrához fordulni, ahogyan eddig tekintett a nőre. Vajon Ishqandarnak mi köze van a nő viselkedéséhez? A hercegnőnek hihetetlenül nehezére esett összeegyeztetni azt a férfit, aki visszafogott kedvességgel, semmitmondó ajándékokkal igyekezett őt elhalmozni, azzal az uralkodóval, aki egy órával ezelőtt büszkén szavalt az uralt népnek. Mi van, ha mindez egy gondosan kiagyalt terv része? Ha a két imposztor fontos kulcsfigurái egy számára még átláthatatlan képletnek? Ha Jhidra azért akarta, hogy ő hátramaradjon, mert nem akarták, hogy megtudja, mit terveznek a fiatal férfival, Harvey-val, aki Lord Vernonnak adta ki magát? Kezdettől fogva érezte, hogy Jhidra furcsán viseltetik a két férfi iránt, és lám, talán igaza lehet. Gemma szentül elhatározta, hogy a végére jár az esetnek. Felőle nézheti őt ez a shakh férfi akármilyen bolondnak és naivnak, ő megmutatja, hogy nem lehet bábuként rángatni. De addig is... vár. És figyel. Jótékony mosollyal férjére pillantott, ezzel is jelezve, hogy tökéletesen rendben van felőle, ha a férfi a kezébe veszi az irányítást – nem mintha korábban úgy tűnt volna, Ishqandar az engedélyére szorul, de Gemma fenntartotta a látszatot; egyedüli gyalogként a királyokkal teli táblán. Körülnézve egyetlen ismerős arcot nem látott, ironikus módon egyedül a két fogoly tekintete és érzelmei tűntek számára őszintének. Talán ők is csak gyalogok a hatalmasok játékában. Muszáj lesz kiderítenie.
– Fogják már el őket! – akadékoskodott a paprikává avanzsált mágus. – Elfogták a hajómat. Elfogtak minket! – Széles mozdulattal hozzá hasonlóan ugyancsak szakadt verébnek tűnő társa felé gesztikulált. – Ellopták a ruháim és a személyazonosságomat is. Ha maguk nem teszik, én szíves örömest rendet teszek. Amint visszakapom a botom... – Nyugodjon meg, kedves Cornelius! – Tette egy pillanatra Vernon karjára a kezét Gemma. Időközben Andar minden bizonnyal elrendelte a bálnavadászok letartóztatását, s a hercegnőnek innentől nem volt más dolga, minthogy eloszlassa a tömeget, mindezt puszta bájjal és szép mosolyokkal érve el. – Természetesen mindent helyre fogunk hozni. Milyen nagy szerencse, hogy kiderült ez a kavarodás! Így biztosan a megfelelő embert állítjuk édesapám színe elé. Kész katasztrófa lenne, ha egy mágiátlan mágust mutatnánk be neki.
– Mintha csak tudtátok volna, hová kerültök a végén, egész közel araszoltatok a cellátokhoz, söpredékek – röhögött fel a megtermett vestmari őr, aki vasmarkával Larkin hátára szorította áldozata karjait. Ezután egy tompa puffanást követő nyögés hallatszott, és a férfi megbotlott, szinte magával rántva foglyát. – Szökési tervet esetleg nem akarsz kovácsolni nekik, vagy itt és most elengedni őket? – A shakh katona hangja ostorként csattant társán, és anélkül alázta porig, hogy akár egyetlen szitokszót hozzávágott volna – mindezt egy számára idegen nyelven téve. Larkin Harvey felé pislogott, próbált rájönni, innen hova. Volt vajon grandiózus szökési tervük? És vajon csak neki tűnt úgy, hogy a hercegnő más szemmel pillantott rájuk, mint mindenki más? A folytatásban minden kiderül…