#argentin bor

[nonquebecoisayul]

Ezeket a sorokat már Buenos Airesből írom, ahová ma reggel érkeztünk belföldi fapadossal. Ugyan a belvárosi hotelünkből kitekintve amolyan Párizs-Lisszabon-érzésem van, mégis hiányzik valami, ami egy héten keresztül állandó útitársunk volt: az Andok. Ezt a posztot lenyűgöző láncainak szentelem. A közel 7000 km-en húzódó hegység legmagasabb csúcsa, a 7000 m-es Aconcagua is Mendoza fölött emelkedik - egészen hihetetlen, hogy a túloldalon Chile fővárosa, Santiago fekszik. Útikönyvünk szerint a Brad Pitt-film Hét év Tibetben is errefelé forgott a himalájai tájjal való hasonlóság okán. És persze ez a hely sem lenne argentin eléggé, ha a felszabadító San Martín ne fordult volna meg itt egy almásban, ahol botra terítették poncsóikat a hadvezérek és maté tea szürcsölése közben nagy fogadalmak hangzottak el, mielőtt az öszvérekkel áthúzták a roppant hegyeken át ágyúikat a függetlenségi harcosok. Az utolsó két fotóval búcsúzom mendozai boros élményeinktől. Hasta luego!

[nonquebecoisayul]

Amikor 2019 végén kijelölte a Sors meg a minisztérium, hogy haza kell költözni Brazíliába, úgy terveztük, megismerjük a spanyol ajkú országokat is: engem különösen vonz Peru és Chile. És persze Argentína, régi álmom. Nos a pandémia elkaszálta ezen terveket, de Argentína csak összejött. Még a háború előtt kitaláltuk és megszerveztük ezt az utat: 2020 óta most először vagyunk együtt ismét külföldön, a gyönyörű kék pecsét ott díszeleg az útlevelemben. Két hetet tervezünk ebben a szintén hatalmas országban. Egyenesen a félszáz esztendeje világszerte ismert borvidékre, Cuyóba (ejtsd: kusó) jöttünk, ahol már az első nap varázslatos volt: a szállásunk egy Chandon-tulajdonú butikhotel a pincészet területén (Terrazas de los Andes) és átugrottunk egy szomszéd birtokra is, a Bodega Nortonra. Az őszi színek és az Andok legmagasabb csúcsai a háttérben páratlan élményt nyújtanak a testes, nehéz borok mellé. Tartsatok velünk a következő hetekben így virtuálisan is!

[nonquebecoisayul]

Két éjszakát az egyik legnagyobb borexportőr birtokán, a Salentein chalet-szerű házaiban töltöttünk. A 2000-ben felhúzott (vagy leásott) betonkolosszust ugyanaz tervezte, aki a tegnap posztolt Alfa Crux pincészetét. A holland Pon-család tulajdonában lévő gigabiznisz a pandémia előtt akár 80%-ban is exportra termelt; ma ez az arány csak 50%-os. A fogadóépületben argentin és holland képzőművészeti alkotások galériája is megtalálható, ahol sikerült egy nagyváradi születésű festőművész, János Bittenbinder Táncoló magyar című munkájára akadnom. Pedig közelebb vagyok Új-Zélandhoz, mint a Kárpátokhoz! Az első két fotót a Clos de los Siete birtokcsoport Monteviejo nevű részén készítettük, ahonnan igazán látszik, milyen eszeveszettül óriási szőlőtermelés folyik itt az Andok keleti lábainál.

[nonquebecoisayul]

Pincékről pincékre járunk, de naponta kettőnél többre nem marad idő; olyan sokáig időzünk egy-egy helyen, ráadásul a végeláthatatlan szőlőkben csak délelőtt, legfeljebb ebéd körül indulnak a vezetett turnusok. Most van a szüret vége, mindenütt nagyon komoly munkák folynak - és mindenhonnan csak úgy dől a cefreszag! Majdnem mindenütt sikerül angol nyelvű vezetést kapnunk (hiába a kiváló portugálom, beszélve igen nehezen értem csak meg a helyi spanyolt), és sajnos lépten-nyomon tragédiák övezik a pincesztorikat: gazdasági válságok, csődök, öngyilkosságok. Argentínában jelenleg 52%-os az éves infláció! A fenti fotók az egykori O.Fournier, mostani Alfa Crux pincészet az ezredfordulón felhúzott UFO-szerű betonkolosszusában készültek. A hatfogásos ebéd 3 órán keresztül tartott borpárosítással - előtte másfél órán át pincelátogatás kóstolással: naplemente környékén bealudtam:) A látvány, az építészet, a délutánra bezúgó itteni főnszél, a zonda kihozták belőlem az X-faktort!