Credit to @lifeisbetterifyoutri : but from a different perspective. We were there for chilling and supporting👌🏻 Congrat everyone who raced today at @balatonman Kenese! Made me even more hungry to race at at the next weekend!💪🏼😬 . . . . .
posted on Instagram - https://newaveswim.com/2WVRPq8
Credit to @lifeisbetterifyoutri : but from a different perspective. We were there for chilling and supporting👌🏻 Congrat everyone who raced today at @balatonman Kenese! Made me even more hungry to race at at the next weekend!💪🏼😬 . . . . .
posted on Instagram - https://newaveswim.com/2wZAa6j
Nagyon vártam már ezt a versenyt, tavalyhoz hasonlóan ma is már pénteken lementünk Füredre, lehetett hangolódni a versenyre. Az eredetileg meghirdetett reggel 8 órás rajtot áttették a szervezők délután 1-re, mert rászerveztek az eseményre egy motoros felvonulást és emiatt délelőtt nehéz lett volna elhagyni a depót a sok motorostól. Kicsit örültem is neki, a hajnali kelés nem az erősségem, így legalább nyugodtan lehet készülődni.
Zsu és Timi váltóban csinálták az iron távot nekik 8kor volt a rajt, ezért miután elkészültünk Andrissal feltekertünk a bicikli váltózónához, hogy megnézzük hogy állnak. Még csak délelőtt 10 volt, de már iszonyatosan tűzött a nap és elég erős szél fújt... finom lesz. A lányok is azt mondták, hogy nagyon erős szél van a bicaj pályán, de szépen haladnak. Hagytuk őket versenyezni és készültünk a saját menetünkre, irány a Tagore sétány, bedepóztunk. Minden a helyén, dög meleg van, neoprént nem is szabad használni annyira meleg a víz. A nagy szél miatt variáltak az úszó pályán, mivel nagy hullámok vannak ezért az eredeti 1 nagy kör helyett 2 kis kört kell úszni a zártabb öbölben. Igazából nekem mindegy, a táv maradt.
Bekentünk magunkat naptejjel, start csokit megettem, minden készen volt a rajtra, mikor közölték a szervezők, hogy 20 percet tolják a rajtot, mert a motorosok miatt bedugult a 71-es út és nem tudnánk kitekerni a pályára. Remek. Hoztak vizet a depóba és addig hűsöltünk az árnyékban, míg a motorosok befejezik a felvonulást.
Szerencsére több csúszás nem volt, úgyhogy mehettünk a vízbe, szokásos vízből rajt lesz. Hamar bemásztam és most először úsztam kicsit bemelegítésként, mint a nagyok. :) Jót is tett! Elindult a mezőny és én egész jól tudtam tartani a tempót a körülöttem lévőkkel. Nagy volt a tumultus de erre számítottam, elvégre kb 500 induló az nagy tömeg egy ilyen kis pályán. Balatonhoz képest nagy hullámok voltak, de engem nem zavartak, tudok hullámok közt is szépen úszni, csak megfelelő oldalon kell levegőt venni. Mondjuk a bóját nem mindig láttam, de ha épp hullám tetőn voltam, akkor meg tudtam nézni, hogy merre kell menni. Az első kört kényelmes tempóban letudtam és másztam ki a partra, hogy ugorhassak vissza a második körre.
Egy jó fejes... a szemüvegem bal fele természetesen leeset... sebaj, kis igazítás, aztán irány tovább. Kicsit jobban meghúztam a második felét, mert éreztem, hogy jól megy. Megnéztem magamnak a bóját és tartottam az irányt. Egy idő után feltűnő lett, hogy kevesen vannak körülöttem, ezért jobban körülnéztem és akkor vettem észre, hogy rossz bója felé úszok. Szerencsére közel volt egymáshoz a két fordító bója, így nem rontottam nagyot, de azért jócskán letértem az optimális útról. Sebaj, lazán szép hosszú kézzel nagyokat húzva haladtam tovább. Végül 35 perccel fejeztem be az úszást, ami végre ismét egy vállalható idő. Most már biztos, hogy neoprén nélkül gyorsabb vagyok.
Gyors depózás, majd irány tekerni. A bicajpálya eleje a legnehezebb fel kell mászni a Gellára, aztán a felvidéken tekerni, majd vissza Füredre és mehet még egy kör.
Iszonyat meleg volt. Rajt előtt megtöltöttem a kulacsom hideg izoval, de mire a kivezető szakasz végére értem, már dög meleg volt. Így is muszáj volt innom belőle, mert nem volt más. Felfelé még a szél egész vállalható volt, de fent a fennsíkon valami hihetetlen erősséggel fújt. A nyugati fordít ponthoz feltekerni elvileg nem lett volna egy nagy nehézség, hiszen szintkülönbség alig volt, de olyan erős szembe szél volt, hogy nehezebb ment, mint a Gella megmászása. Akkor döbbentem rá igazán, hogy mekkora a szél, mikor a fordítóban megfordultam és felültem, hogy igyak egyek. Tekerés nélkül a hátamat vitorlaként használva a szél 40km/h-val gurultam egy lankás leejtőn :) ez a része tetszett, csak ne kellett volna a másik irányba is tekerni.
Első körön rengeteget ittam, meg izzadtam is, de sajnos a szívritmus pántom meghalt, végig 163-at mutatott, akármit csináltam, így nem tudtam kontrollálni, hogy mennyi a pulzusom, csak érzésből mentem. A második kör elején a frissítő pontnál eldobtam mindkét kulcsom, majd kértem egy vizet és egy izot. Ez sajna nem jött össze. Nem volt elég kulacsuk így csak egy fél üveg víz jutott... gondoltam, ez érdekes lesz, fél kulaccsal még egyszer meg mászni a Gellát ilyen melegben. Szerencsére felfelé menet az egyik ott lakó slaggal locsolta az arra járó bicajosokat és a slagból jutott a kulacsomba is. Életet mentet! Vizes sisakban telekulaccsal folytathattam az utam. Az órám logja alapján a napos szakaszokon 32-33 fok volt. A megolvadt aszfaltban látszottak a vékony biciklinyomok.
Felérve a másik frissítőponton végre kaptam teli kulacs izot és vizet is. Már csak le kellet gurulni és jöhet a futás. Az időm a meleghez képest egész jó volt, bár az 5:30-as terv már borulni látszott, dehát ilyen időben majd a futáson dől el minden. Ha az 5:30 nem is lesz meg, de legalább nem kéne rosszabbat menni, mint tavaly (5:48) .
Lefele úton megint kezdtem érezni a gyomrom, hogy görcsöl. Sajnos ilyen sokszor előfordul velem, de rendszerint ha iszok eleget, akkor el szokott múlni, úgyhogy nem tulajdonítottam nagy szerepet neki, majd a futáson elmúlik. 4:16-nál jártam, mikor befejeztem a bicajt. (Utólag visszanézve már itt is fél órával lassabb voltam mint tavaly. Akkor se szél, se nagy meleg nem volt.)
Bicaj után gyors depó, majd irány futni. A gyomrom sajnos fájt, de úgy voltam vele, hogy most itt már nem kell görnyedni, itt egyenesen állva, majd szépen helyrejön. Így az első kört nagyon nem erőltettem, lassú kocogásban 6 perc/km körüli tempóban haladtam. Frissítő állomásokon csak vizet kértem, attól szokott legjobban helyrejönni a gyomrom. Második kör is így telt el, ittam a vizet, de a gyomrom nem akart javulni, míg a harmadik körre egyre rosszabb lett. Egyszerűen már nem bírtam futni, muszáj volt sétálnom. Úgy éreztem, mintha fel akarna robbanni a gyomrom. Fel is voltam fúvódva, mikor épp nem a Tagore sétányon jártam, akkor próbáltam nagyokat böfögni és kisebbeket hányni, hátha attól jobb lesz, de sajnos nem igazán jött össze. Akárhányszor megpróbáltam futni a rázkódástól még jobban fájt a hasam, így inkább nem erőltettem. Az, hogy a tavalyi időmet tartsam, már úgyis elszállt, de a szintidőhöz meg még rengeteg időm volt, úgyhogy úgy voltam vele, sétálok míg el nem múlik.
Rengetegen voltak hasonló helyzetben mint én, ennyi embert versenyen sétálni még nem láttam. Nálam sokkal erősebbek is látványosan szenvedtek és lassúak voltak. Sőt, voltak sokan, akik nem látták értelmét befejezni így a versenyt és inkább kiálltak. Én is erőteljesen elgondolkodtam, hogy így van-e értelme, dehát csak-azért se ülök ki az árnyékba.
Sajnos a séta se használt, úgyhogy ettem sós paradicsomot meg ittam kólát. Gondoltam ha valamitől, hát ettől már végre talán tudok egy jót hányni és jobb lesz :D így is történt végre a kisebb incom-fincom falatok helyett egy rendes adag víz kijött belőlem, így máris kisebb volt a nyomás a gyomromban és kevésbé fájt. Ettem rá még sós paradicsomot, illetve Paleszéktől kaptam sótablettát. Még fél óra séta után meg is lett a hatása, egész vállalható lett a gyomrom és már csak kicsit fájt. Így az utolsó kört végre futva tettem meg, mint egy sportoló. :)
Életem leglassabb félmaratonját “futottam” így... 3 óra 11 perc :) vicc.... mikor legelőszőr futottam ennyit, akkor is egy órával jobb volt, mint most :D
7:31:45-el sikerült teljesítenem az eddig leglassabb féltávomat! :) Jól elrontottam, dehát van ilyen, majd legközelebb jobb lesz. Utólag utána olvasgattam, meg konzultáltam sporttársakkal, valószínű ott rontottam, hogy a bicajt a nagy meleghez képest túltoltam és keveset ettem. Sajnos nem tudom mennyi lehetett a pulzusom, de biztos jóval magasabb volt mint kellene. Kell vennem egy új pántot, mert kontroll nélkül nehéz ez a sport. (Legalább is nekem.) Az is nagy hiba volt, hogy nem ettem elég sót. Ilyen nagy melegben állítólag fél óránként lehet nyomni egy sótabit... ehhez képest én 7 óra alatt nyomtam 1-et... szóval volt itt hiba dögivel. Ebből is tanultam, legközelebb okosabb, rutinosabb leszek! Majd jövőre javítok az időmön!
Először tavaly májusban hallottam az IronMan-ről. Orfűn volt triatlon verseny, amire Foddy nevezett, de sajnos lebetegedett, így nem tudott indulni. Helyette én indultam és így először teljesítettem egy sprint távot. Andris másnap teljesítette volna élete első féltávját, de sajnos az esős időjárás miatt ez meghiúsult. Már akkor is furcsáltam ezt az elnevezést, hogy féltáv... hogy lehet egy ilyen irdatlan hosszú versenyt félnek nevezni? Ez olyan kicsinek tűnik, pedig az az 1.9km úszás, 90km bicaj, 21km futás nagyon nem kevés, de ez mégis csak a „fél”. A teljes ennek a duplája. Emlékszem, hogy milyen embertelennek gondoltam. Azt nem lehet teljesíteni, én sose fogok ilyet csinálni... Gondoltam... azóta eltelt 16 hónap és én itt állok fél 6-kor a sötétben egy komp fedélzetén és várom, hogy elinduljon a hajó, kivigyen arra a helyre, ahonnan elindulok, hogy teljesítsem ezt az elképzelhetetlen távot.
Terv szerint a mezőny a Balatonból indul napfelkeltekor, pontban 6:32-kor. Először a komptól ki kell úszni a partig 540m-t, majd onnan még két kört (2x1630m) kell úszni egy kibójázott pályán, így összesen kijön a sokat emlegetett iron táv eleje a 3800m úszás.
A Kisfaludy komp vitt ki minket a rajt zónába. 5:45-kor, pontosan indult a hajó. A hajnali hidegben érezhető volt a feszültség, az időjárás kicsit szeles volt, apróbb hullámok tarkították a vizet. Tímár Andrisékkal beszélgettünk, hogy mi értelme van ennek a pár méter hajózásnak, többet ért volna még egy óra alvás, de hát ez egy ilyen verseny, ezt így kell teljesíteni. Mindenki egyforma piros úszósapkát kapott, melyet kötelező volt viselni, mert így a szervezők jobban szemmel tudták tartani a mezőnyt.
Sötétben, 6:25-kor megkezdtük az ugrálást. Gyorsan vízre szállt a mezőny, fel kellett sorakozni a start bója és a komp között. A víz „kellemes” 18 fokos volt, a levegő csak 15, így tényleg nem tűnt annyira hidegnek, no meg szerencsére sikerült beszereznem egy hosszú-ujjú úszó neoprent, ami sokat segített rajtam.
6:32-kor hajókürtre elindult a nagy kaland!! A mezőny viszonylag kis létszámú volt, 91 fő, így a szokásos kezdeti pankráció szerencsére elmaradt. (Vagy csak én maradtam ki belőle.) Illetve elég nagy volt a hullámzás, a szél is erősödött, sötét is volt még, így a szokásosnál is jobban figyeltünk egymásra. Próbáltam a megszokott 3-as levegőmmel úszni, de a nagy hullámok közt lehetetlen volt, így inkább mellben indítottam az úszást, de kis idő után a szokásos gyorsban folytattam. 14 perc alatt ki is értem a partra, ott pár lépés séta, majd vissza a vízbe és indult az első kör. Számítottam rá, hogy ez lesz a legrosszabb irány, mert pont szembe kellett úszni a széllel és a hullámokkal, de szerencsére nyáron sokat úsztam a tengerben, így volt rutinom a hullámos vízben való úszásban és egész szépen haladtam. A második szakasznál hátszelünk volt, ott nagyon könnyen lazán lehetett haladni, majd egy utolsó fordító után vissza a partra, ahol oldalról fújt. A ruha nagyon jól működött, nem fáztam még most sem, csak a nyakamat éreztem, hogy dörzsöli. Szerencsére kicsit a szél kezdett csillapodni és végre megláttam a napot! Nagyon nagy élmény volt úszás közben a vízből nézni a napfelkeltét! Második kör első szakasza ismét széllel szemben ment, de picit talán már kisebb volt a hullámzás, vagy már jobban megszoktam, nagyon kellemesen szépen haladtam. A fordító után éreztem, hogy kezdek fázni, de szerencsére már nem sok volt vissza. Végül 1 óra 15 perc után mehettem a depóba öltözni, felkészülni a tekerésre.
A biciklim és a cuccom is be volt zacskózva. A biciklit már tegnap este bekészítettem, a többi felszerelést reggel tettem csak be. Nem mertem a megszokott módon kikészíteni minden ruhadarabot egymás után ahogy fel kell húzni, mert féltem, hogy esni fog és elázik. Ezért egy nagy zsákban volt a táskám és abban minden. Nagyon nagy sár volt, így a közeli öltöző sátrat választottam beöltözésre, sajnos sokkal lassabban ment, mint szokott. Utána a cuccot visszazsákoltam, majd indultam tekerni. Szerencsére sikerült úgy átöltöznöm, hogy nem lettem vizes, így komfortosan indulhattam. A depó kijáratánál rám szólt egy versenybíró, hogy hiányzik a rajtszámom. Azt bíz elfelejtettem! Biciklit otthagytam, majd visszafutottam a pakkomhoz. Hogy levágjam az utat leléptem a szőnyegről és bokáig süllyedtem a sárba. Ennyit a komfortról, mindkét lábam csurom vizes lett. Rajtszám fel és már tényleg indulhatott a tekerés.
Egy rövid 1,5 km-es átvezető emelkedőn lehetett megközelíteni a bicikli pályát, ahol 6 kört kellett teljesíteni. Egy kör 29,5km volt. A tervezett taktika az volt, hogy nagyon elspórolni, végig enni-inni és amennyire csak lehet alacsonyan tartani a pulzusom. Kilométerórát szinte nem is néztem, hogy mennyivel megyek, csak a pulzusomra figyeltem. Ha 150 felé emelkedett, már vettem is vissza a tempóból és igyekeztem visszaállítani 137 körülire. Egész jó pályát sikerült kijelölniük, jól lehetett rajta tekerni, bár sok vasúti-átkelő, meg pár domb és élesebb kanyar tarkította, de így is nagyon kellemes, élvezhető vonalvezetése volt. A kör közepén volt Papkeszi faluban a hivatalos frissítőpont, ahol mindkét irányból kb 15km-ként lehetett frissíteni. Érkezéskor a kulacsot el kellett dobni, aztán a segítők adtak fel teli kulacs vizet, ISO-t vagy lehetett még kérni csokit, gélt, magnéziumot. Az egyik irányba nagyon szépen lehetett haladni enyhe hátszélben, visszafelé meg lehetett küzdeni a szembe széllel. A vizes zoknimnak köszönhetően a lábam nagyon fázott. Ezért az első kör után a frissítő szurkolói zónánál nagyon megörültem a Mecsek Maratonos csapatnak (MMT). Zsu, Zizi, Szabi és Norbi vártak, akik hoztak nekem finom tepertős pogit, illetve megkértem őket, hogy szerezzenek nekem egy száraz zoknit, mert így nem lesz jó.
A tervet tartva alacsony pulzussal, laza 27km/h átlaggal haladtam, igyekeztem minél többet enni, így mindig kértem a kínált csokiból és ittam is mellé jó sokat. Második körre szerencsére szereztek nekem száraz zoknit, sőőőőt, még válogathattam is! Egy vastagabb buggyos barna zoknit sikerült választani, ami nagyon mókásan állt :) Száraz lábbal már minden tökéletes volt, szépen tudtam haladni.
Délben elrajtolt a féltáv és a 40.5-os táv is, így sok MMT-s csapattárs és barát megkezdte a küzdést velünk. Azt számolgattam, hogy 12:20 körülre már felérhet a bicaj pályára az első pár versenyző és onnantól izgi lesz sok ismerőst látni. Így is történt, a pálya látványosan megtelt emberekkel, hirtelen 91 helyett 300-an köröztünk, egymás után jöttek a haverok, ordibáltunk, biztattuk egymást. Kicsit ciki volt, hogy akik csak egy körön voltak úgy mentek el mellettem, mintha egy helyben állnék, de hát én már 7 órája úton voltam és már 100km felett jártam a bicajjal. Igyekeztem nem foglalkozni velük és tartani a lassú tempót alacsony pulzussal. Nógi mikor elsuhant mellettem, jól kiröhögte a „bányász zoknim”, ahogy ő nevezte, de az se érdekelt, legalább meleg volt és száraz. :) Utolsó körre már ismét kiürült a pálya. Kihasználva a végső hátszeles szakaszt kicsit megnyomtam neki, de csak épp hogy, hiszen tudtam, hogy hamarosan futni kell. Az utolsó fordítónál 165km-nél elkezdett a hasam görcsölni és fájni. Szerencsére ilyen már történt velem edzésen is, Balatonlellére menet Kaposvárnál ugyan így elkezdett fájni a hasam, így nem ijedtem meg, tudtam, hogy ha most sok vizet iszok, nem eszek semmit, akkor 30-40 perc múlva, majd szépen elmúlik. Így az utolsó szakaszt végig ittam és hasfájósan befejeztem még a kört, majd elindultam a visszavezető szakaszon, ami szerencsére végig leejtett, még tekernem se kellett.
Viszont a szakasz középen egyik pillanatról a másikra elkezdett szakadni az eső, ezért nagyon lelassítottam, nehogy elcsússzak. Ezekkel a vékony gumikkal, vizes úton lefelé, könnyen lehet borulni. Itt már csak elrontani lehet, időt nyerni nem, úgyhogy mintha jégen mentem volna, úgy haladtam az utolsó 1km-en. Szerencsésen meg is érkeztem a depóba, így 6 óra 45 perccel zártam a 180km-em 26,8km/h átlaggal. Nem túl gyors, de elsőre tökéletes, még vissza van egy Maraton. Mint ahogy később megtudtam, Andrisnak sajnos sikerült az esőben esni egyet egy vasúti átjáróban, így feladni kényszerült a versenyt.
A depóba érkezve szerencsére a gyorsan jött eső gyorsan ment, így az öltözést nem zavarta meg. Kényelmesen áthúztam a futó cuccomat, hosszú-ujjú aláöltözőmet magamon hagytam, mert a bicaj körön nagyon kellett, a szeles szakaszon volt hogy így is fáztam. Itt végre megnyugodtam teljesen, túl voltam a necces szakaszon, éreztem, hogy most már meg lesz. Tudtam, hogy innentől már csak rajtam múlik. Eddig a technika ördöge vagy az időjárás nagyon ki tudott volna szúrni velem, de szerencsére se defekt, se esés, se nagy eső nem volt. A depót elhagyva 8 óra 22 perces „bemelegítés” után megkezdtem a Maratonom.
7 km volt egy kör és ebből 6-ot kellett teljesíteni, hogy kijöjjön az iron táv futása a 42km-es Maraton. Az első kör hihetetlen szenvedős volt, a hasam is fájt még, illetve a bicajról való futásra átállás a legrosszabb. Igaz, ezt sokat gyakoroltam, tartottam sokszor külön Brick edzéseket. (Így nevezi a szakirodalom, ha bicikli után futunk rögtön, mert a lábunk olyan, mintha téglából lenne.) Tudtam, hogy 4-5km után átállok a futásra, megszokom és minden jobb lesz. Nagyon lassú tempóban futottam. 6:30-6:50 perc/km körül tudtam csak haladni és sajnos a kör végére se éreztem jobban magam. Melegem volt, sok volt a ruha. Nógival egyszer találkoztam a futókörön és rögtön rám is szólt, hogy vegyem le az aláöltözőt, mert az sok lesz ide. Kör végén így is tettem, otthagytam Ziziéknek a felsőm, nem kell az nekem. Nagyon éhes lettem, láttam ahogy egy versenybíró a frissítőnél gulyáslevest majszol jó ízűen. Azon agyaltam, hogy megsértődne-e ha kivenném a kezéből és gyors lenyomnám? Vagy ha lennének itt tehenek a pálya mentén, tuti megennék egyet, így szőrüstül, bőröstül... egyszer csak azon vettem észre magam, hogy már nem fáj a hasam és tényleg csak a kaja körül jár az agyam... ez jó jel, enni kell, de okosan. Frissítőpontnál fogtam egy gélt, meg vizet, plusz Szabi adott olajbogyót, paradicsomot. Remek kombó az édes gél, olajbogyóval :D meg 1 paradicsom púposan megsózva. Folytattam az utam és éreztem, hogy hihetetlen jót tett a kaja, mert sokkal jobban lettem. Végre ettem sósat is, nem csak édes vacakokat és ez tökéletesen helyretette a hasam. Már melegem se volt, az idő is kezdett hűlni, illetve elkezdett beborulni.
A 2. kör végére leszakadt az ég. Napok óta figyeltem a radar képeket, meg mindenféle időjárás oldalakat, aggódtam, hogy megrendezik-e a versenyt, lehet-e majd úszni, mit fogok tenni ha a bicaj közben esik... Tudtam, hogy fog esni, mert mindenki ezt mondta, de szorítottam, hogy csak a futásra jusson az esőből. Így hallgattassék meg a kérésem, mert tökéletes időzítéssel jött az eső! Nagyon jól „esett” (szar-szóvicc verseny ;) ééérted? :D ) de tényleg jó volt 10 óra mozgás után egy kis zuhany menet közben. Éreztem ahogy a sós izzadtságot mossa bele a tarkómon a kidörzsölt sebbe, amit még az úszóruha (illetve a nyakláncom, amit nem vettem le) dörzsölt ki. De rég volt már az az úszás... milyen szép volt a napfelkelte a vízből... és mikor ezen agyaltam kiértem a kenesei strand szakaszára, ahol a parti sétányon a víz mellett közvetlen vitt a futópálya. Gyönyörű látvány fogadott. A nap már kezdett lebukni, és pont bevilágított a Balaton felett a felhők alá. Ennek köszönhetően egy hatalmas, vastag, teli szivárvány keletkezett keleten. Gyönyörű volt futás közben a szakadó esőben nézni a viharos balatoni napnyugtát az egyik oldalon, vele szemben meg a hatalmas szivárványt. Néha egy-egy villám és mennydörgés is tarkította ezt a festői képet. Éreztem, ahogy a vihartól és a látványtól feltöltődöm, és mosolyogtam mint a hülye-gyerek és futottam tovább, biztattam a szurkolókat, hogy szurkoljanak :D
Az eső változó intenzitással esett én meg szépen haladtam célom felé. Eleinte még próbáltam kerülgetni a tócsákat, de egyes szakaszokon reménytelen volt és bokáig kellett gázolni a vízben. A pálya déli fordítója előtt az egyik kavicsos utcában picit felfelé kellett futni, ahol egy szabályos patak alakult ki. Már csak arra tudtam gondolni, hogy mindjárt végzek ezzel a körrel, aztán már csak 3 kör van vissza. Csak egy félmaraton, 21km, az már semmi, simán meg lesz. Legutóbb a Balaton körbetekerés másnapján futottam egy hegyi félmaratont 35 fokban. Ott is ment, most is fog!
A pályán lépten-nyomon ismerősökbe botlottam, Zsu már végzett a 40.5-ös távon, de esernyővel futott mellettem egy kicsit, közben csacsogtunk, majd a pálya másik felén egyszer csak egy ismerős autóból fotóztak. Család meglepetés vendégként beállított. A depó elején biztos pont Szabi-Zizi duó, akik mindig kérdik mit adjanak, mire van szükségem. Pár olajbogyó, gél, banán kell csak és megyek tovább, ahol Norbi, Andris, Roland, Kata kvártet biztat.
A futás 30. kilométerénél járok, mikor a nap végleg lemegy, de nekem még vissza van másfél köröm. Tervszerűen tudom, hogy ez megint kritikus pont 30-35 között a legrosszabb, ezt valahogy át kell vészelni, aztán utána már csak az utolsó kör van vissza és vége.
A frissítő állomásokon nagyon jófejek, biztatnak, segítenek, így hamar túllendülök és eljutok az utolsó körömig. 12 óra 32 percnél járok, mikor megkezdem, de előtte még kicsit belesétálva felfalom az utolsó gél-banán kombóm, majd Szabi tanácsát megfogadva nem tartalékolok, kicsit meghúzom ezt a kört. Tényleg csak nagyon kicsit sikerül, de most bőven elég ez is, korom sötétben sorra elbúcsúzok a frissítőpontokon, megköszönöm a segítséget. Nap hiányában nem látom az utat és egy kátyúnál a bokám is kimegy, de most már ez se érdekel, mindjárt vége.
Majd végül 13 óra 22 perc után befordulok a célkapuhoz és utolsó erőmet összegyűjtve a magasba ugrok, majd huppanok vissza és bokáig elsüllyedek a sárban. IRONMAN vagyok! :D
Ahogy egy másik triatlonverseny szlogenje mondja: „Az út maga a cél.” Anno Orfűn egy piros-fehér, horvát-kockás gatyában nyomtam végig a sprint távot és megfertőződtem a triatlonnal. Most az a nadrág leesik rólam és van helyette szép MMT-s csapat mezem. Új embereket, barátokat ismertem meg. A régi barátokra, családra szerencsére ugyan úgy számíthatok. Igaz sok lemondással járt, olyan dolgokat kellett tennem, amit előtte még sosem tettem. Kihagytam sok-sok bulit, vállaltam a konfrontációt a haverokkal, hogy nem iszok, hogy nélkülöznek. Volt aki megértett, volt aki kevésbé, volt aki biztatott, de a legtöbben csak lehülyéztek, meg azt mondták nem vagyok normális :D bevallom ez esett a legjobban. Szeretek nem normális lenni! :D
Én élvezem ezt az utat és örülök, hogy pont erre léptem!
