«Detesto la sensación de tener que ser siempre una persona funcional cuando lo que a mí me gusta es convertirme en despojo»
-El descontento, Beatriz Serrano
seen from Japan

seen from United States
seen from China
seen from United States

seen from United States
seen from Netherlands
seen from United States

seen from United States
seen from Türkiye
seen from Canada
seen from Japan

seen from Germany
seen from Türkiye
seen from United States

seen from Saudi Arabia

seen from United States
seen from Australia

seen from Türkiye
seen from Canada
seen from Germany
«Detesto la sensación de tener que ser siempre una persona funcional cuando lo que a mí me gusta es convertirme en despojo»
-El descontento, Beatriz Serrano
In the end, all we need in life is someone who loves us, a bed with nice big pillows, a few cans of cold beer, and tomatoes that still taste like something
~Beatriz Serrano (trans. Mara Faye Lethem), Discontent
“Azt gondolom, hogy a világ tele van undorító törtetőkkel, de cserébe júliustól szeptemberig tele van érett fügével is.”
- Beatriz Serrano: Elégedetlenség
Beatriz Serrano: Elégedetlenség
Üdítő és felszabadító azt olvasni, hogy egy harmincas mennyire unja és értelmetlennek látja a negyvenórás munkáját, de sikeres benne, mert jól játssza az irodásdit. Kár, hogy közhelyek egymásra építésére futja a regénynek és valódi megoldást sem tud vagy akar kínálni.
Spanyol psycho
Mint minden férfit, engem is könnyű kiszámítani. Az érzékeim döntik el a viselkedésemet. Az algoritmusok bábja vagyok. Egy jól megválasztott szóval bármit el tudsz adni nekem. Először is ott a neve. A „Serrano”-ról a serrano sonka jut eszembe, meg Julieta Serrano, aki annyira jó volt vérszomjas, bolond öregasszonynak az Asszonyok a teljes idegösszeomlás szélén-ben. A Beatrizzal kapcsolatban nincsenek ilyen asszociációim, az egyszerűen csak tetszik. (De: Beatríz Viterbo.) Aztán a borító. Ahogy a Botticelli-Vénusz arca megraszteresedik. Átmegy óriásplakátba. Vagy az óriásplakát morfolódik vissza a vászonra kent olajfoltokba? Mi a különbség Botticelli meg egy mai grafikus között, aki fél óra alatt összedob egy visualt? (Hamarosan ezt is az AI fogja csinálni.)
A tapintás, a forma. Egy jól megtervezett, rendesen megcsinált könyv majdnem annyi örömöt ad, mintha egy szép férfi testét érinteném. Hogy mi a szép, azt én mondom meg. A jó a zsebkönyv méretű paperback, Pintér József tervezte, Plantin betűből, sűrű, de nem zsúfolt szedéstükörrel, egalizálva.
A cím is zseniális. Elégedetlenség. Kicsit passzív, kicsit agresszív, még nem tör ki, de ott fortyog azért mindnyájunkban. Nem is fog kitörni soha: a technofeudalizmusnak megágyazó pszichopolitika zseniális újítása, hogy a kell önkényuralmát – amely ellen szinte szükségszerű a lázadás – felváltotta a lehet diktatúrájával, amely csúszós, iszamos, nem tudsz rajta fogást találni. Ahogy Byung-Chul Han kifejti, a neoliberalizmus kitermelte az egyszemélyes koncentrációs táborokat, ahol mindenki saját individualizmusának lett egyszerre rabja és börtönőre. A kapuk fölé mindenütt ugyanaz van írva: Produktivität machts frei.
Az Elégedetlenség-nek tulajdonképpen nincs cselekménye, csak az utolsó oldalakon van soványka történés. Marisa 36 éves, egy nemzetközi marketingcég kreatív menedzsere (mondj ennél nagyobb oximoront a huszonegyedik században), akinek minden hónapban szép fizetést folyósít a cég. Egy elegáns madridi kerületben lakik egy teraszos társasházi lakásban; kielégítő szexkapcsolatot tart fent egy szomszédjával; megvan mindene.
De a jóllét csak látszólagos. Marisa minden nappal egyre kiégettebb. A munkájának a világon semmi értelme. A cégnél olyan emberekkel van körülvéve, akiket tiszta szívből gyűlöl. Az egyetlen lány, akihez jelentésteli kapcsolat fűzi, öngyilkos lesz, de nem derül ki, miért. A cég álságos filozófiája eltagadja a mentális betegségeket, a kimerültséget, a hervadást (utóbbi a pozitív pszichológia műszava, az én energiatartalékainak kimerülését, elszigetelődést, a depresszió felé tartó utat foglalja magában). Marisa állandóan szomjas – a könyv legszebb és egyben legriasztóbb szimbóluma a kényszeres vízivás –, és csak a nyelve alá tett lorazepam tablettácskákkal tud létezni. (A lorazepam erős szorongásoldó, a Xanaxban található alprazolámnál lassabb a lebomlása, s mint minden más benzodiazepin, függőséget okoz.) A munkaideje jelentős részében végtelenített Youtube-videókat néz. Az a két hely, ahová a valóság elől menekül, a Prado múzeum Bosch-gyűjteménye és egy hipermarket, ahol lucullusi bevásárlás-orgiákat csap. Amikor egy csapatépítő tréningre viszik őt egy luxusszállodába, besokall. A cselekményt nem akarom elspoilerezni, de annyit talán elmondhatok, hogy a happy ending nem boldog vég. Marisa ugyan egy katasztrofális baleset révén (amelyről a regény első 240 oldalán keresztül visszatérően fantáziál) kiszabadul a végzetéből – de mi lesz veled és velem, és emberek milliárdjaival, akik toxikus környezetben, kizsákmányoló tulajdonosokat gazdagítva, részvétlen főnökök terrorjában, faszfej kollégákkal küszködve fölösleges és értelmetlen munkát végzünk a nyugdíjazásunkig, vagy azon is túl, a halálunk órájáig?
Érdemes összeolvasni az Elégedetlenség-et David Graeber szociológus Bullshit munkák című kiváló művével. Marisa a munkavállalóknak ama 40 százalékába tartozik, akinek a tevékenysége teljességgel értelmetlen. (A többi sincs sokkal jobb helyzetben, csak a bullshit-fok alacsonyabb egy kevéssel.) Érezted már úgy, hogy csak papírokat tologatsz az asztalodon? Csak azért veszel részt egy meetingen, hogy a főnököd szeme előtt legyél? Gödröket kell kiásnod, csak azért, hogy másnap betemesd? Akkor valószínűleg a te munkád is bullshit állás, amit Graeber alapos tudományos vizsgálatnak vet alá. Serrano pedig a corporate állások testet-lelket felemésztő poklát hideg, szociografikus pontossággal, de szépirodalmi igénnyel és minőséggel mutatja be.
A fordítás néhol kicsit ügyetlenkének tűnik (pl. „retwittel”), aztán rájöttem, hogy nem a fordító hibázott. A bullshit természetéhez tartozik, hogy olyan buzzwordöket pufogtat, amik ma tűpontosnak hiszik magukat (mennyire gyűlölöm ezt a szót), de holnapra kiderül, hogy már új korukban szemétdombra való ócskaságok voltak. Nemes Krisztina száraz, a lehetőségekhez képest pontos és aktuális 2025-ös magyar szöveget alkot egy 2023-mas spanyol szövegből, s a magyarban is jól visszaadja a 37 fokos augusztusi Madrid couleur locale-ját. Az avíttasság sem az ő, sem a Serrano bűne, hanem a corporate világnak a nyelvet is kizsákmányoló működésmódjából fakad (lásd még Bret Easton Ellis Amerikai psychó-ját). Twitter már nincs is.
★ ★ ★ ★ ★
Beatriz Serrano: Elégedetlenség. Fordította Nemes Krisztina (2025, Magvető)
“Bosch is off somewhere fucking a hydrangea, and I’m checking my work email.”
Discontent, Beatriz Serrano
#BOOKREVIEW - Daunting Dissatisfaction - #Discontent #blog #booksky
View On WordPress
El descontento, de Beatriz Serrano
Yo no puedo soportar el buffet libre de tópicos, los chascarrillos habituales, las palabras en inglés para intentar dotar de importancia a los procedimientos más simples, la necesidad de involucrar hasta al mismísimo papa para un proyecto menor o el partido de tenis que se desarrolla cuando alguien quiere pasarle el muerto a otro alguien y ese otro alguien se lo devuelve. Las reuniones me agotan.…