Hajónapló töredék 2012 /// Fragments of Cirkusz-KA Log Book 2012
2010 Valleraugue, South France
A 2012-es út felénél, mikor azt sem tudtam már, melyik országban visz az út, és hányezredik kilométeren túl, akkor kezdtem el leírni csak néhány mondatot, mintegy hajónapló, megőrizni valami keveset: egy hangot egy színt, egy érzést.
Harmadik éve volt annak, hogy elindultunk szerencsét próbálni a Nagyvilágba. Első utunkat francia-libanoni, illetve izraeli-angol zenész barátainkkal tettük, még 2010-ben. Ez az út fél évig tartott, leginkább Budapest és Franciaország között, de északabbra Berlinig, és a Balkánra is elkalandoztunk. Főleg utcazene, de akadtak koncertek is. Ez volt az első, varázslatos élményekkel teli, nehéz is, könnyed is, minden perce mesés.
2010 Ilhaam Project & Cirkusz-KA, Paris Budapest Tour
Azóta is időről időre elindulunk a dalainkkal. Már tudom, nem kell több a zenénknél, amire az emberek olyan különbözőfélén kíváncsiak a különböző vidékeken. Ahogy reméltem, a dalok becsesebbek, értékállóbbak mindenféle földi javaknál. A zene, amit kaptunk, tanultunk, amit adhatunk. És míg úton vagyunk, van mindenre, és mikor hazamegyünk, marad elég, van is, lesz is. Aztán jön a halk, szerény tél, idő az alkotásra, új álmokat álmodni. Valódi gazdagság abból, amit nyáron a kalapba dob a zeneszerető utca embere. Így élünk már negyedik éve, rábízva magunkat a gondviselésre, dalainkból a dalainknak.
Utcazene, kalandozás, fesztiválok és koncertek hol sűrűbben, hol lazábban kapcsolódó láncolata. Számtalan találkozás, sok ezer megtett kilométer, ihletadó és iskola az utazás. Talán minden varázsával együtt is, még több időért cserébe, amit az alkotással-, az itthoniakkal tölthetnék, lemondanék az utazás kényelmetlenségeiről, talán nem. De a dalaimból a dalaimnak élni, több annál, amit korábban álmodtam magamnak.
Az idei év sok változást hozott a világban, mindannyiunk életében, utazásai is másnak ígérkeznek, várom is, nem is. Az új kalandok előtt még egy hajónapló töredék 2012-ből.
2012.07.21. Piran, Slovenia
Ljuljanából az úton még borús, esős. A tengerparton délutánra megint szikrázó napsütés, de vizet, vitorlát, utcazenészt tépáz a viharos szél. Akárhogy is, a piráni sót még beszerzem...
Ötven napja úton, de bizonyos értelemben már majdnem három éve tart az utazás.
Így kezdem írni a magamnak olyan régóta megígért hajónaplót:
„Volt mindenféle, elegáns hotelszoba, volt parkban alvás, és élveztem mindenféle népek vendégszeretetét. Mire még csak épp semmit sem láttam ebből a Világból, de máris tengernyi az emlék, és mint a homok az ujjaim közül megállíthatatlanul pereg kifelé. Hát leírok belőlük valamit, annak az illúziónak a kedvéért, hogy megőrizhetek, vagy megoszthatok belőlük akár egy keveset is.”
Melankólia, mandula Kerry-től kapott mézszerű fügelekvár a tengerparton. A szűnni nem akaró kellemetlen szél elől Triesztbe indulunk.
Két napja, Ljubljanában együtt töltött szép napok után váltunk el kanadai művész barátainktól. Szüleink korosztálya, nyugdíjas éveiket élményekben gazdagon tölteni költöztek Európába, Edward szlovén felmenői okán Ljubljanába. Velük is az utcazene hozta a barátságot, szülői gondoskodással, bőséges vendéglátással, jó étellel és borokkal, zenéről, művészetről, Amerikáról, Európáról szóló éjszakába-nyúló beszélgetéssekkel táplálják utazásban megfáradt testünket és lelkünket.
Nehéz volt az elválás, és most visszazökkenni a kényeztetésben töltött napok után…
2012.07.23. Trieszt, Olaszország
A kávézó vendégei számára kihelyezett napilap tanulsága szerint a szélnek neve is van; Bora. 100km/h, közel földhöz, vízhez. A felhők a magasban mozdulatlanok. Az olasz gyerkőcök csivitelve pingpongoznak, nekünk nem hogy utcazenélni, de létezni is kínszenvedés. Futunk hát tovább a szél elől.
Megint egy eszpresszó, már Padovában. A városban turisták lézengnek, egyetemisták tüntetetnek. Magára festéket és mindenfélét locsoló aktivista protestál valami ellen, vagy valamiért.
Nem csak mi nem értjük mi zajlik, köré buta tömeg verődik, bámészkodó turisták és mi. A kávé után utunkat a hegyek felé vesszük.
Idén nyáron ötödször is átkelünk az Alpokon. A drága alagutakkal, autópályákkal ezúttal sem untatjuk magunkat. A Dolomit út. Már a rómaiak is ezt a gyönyörű, meredek sziklafalak közé szorított folyóvölgyet használták átkelésre. Mindenhol szőlőtőkék, olasz német és ladinó beszéd. Meinl kávé, olasz eszpresszónak elkészítve, kávék közül semmihez sem fogható, valóban élmény.
Az olaszok tényleg tudják, hogyan kell jó kávét főzni. Volt szerencsém személyes tapasztalataim tükrében megvizsgálni egy csomó sztereotípiát, és mondhatom, az olaszok tényleg tudják a legjobb eszpresszót, és a többi is mind igaz, a svájciak pontossága, a franciák lezsersége, az angolok humora, az ausztrálok vagánysága, a lengyelek vendégszeretete. De a ladinókról idén júniusig nem hallottam még. Pedig a ladinók, nem is olyan messze tőlünk, saját ősi nyelvüket őrzik a svájci Alpokban. A ladinó név és a kedves ladinó testvérpár, akikkel júniusban Dél-Tirolban találkoztunk, azóta is mesékre ihlet engem.
Hol volt, hol nem volt, talán igaz sem volt…
Száz kőhajításnál hétszer messzebb,
Hol sötétben mondják meg, melyik lány lesz a legszebb,
Végtelen erdők után, az üveghegyeken is túl,
Ott, ahol a kurtafarkú Úr a disznó,
Ott, ki lakik? A ladinó!
…és így tovább folytatódik mese.
2012.07.25. Dolomit út, erdő
Ribizli-földekhez érve térünk le az útról. Mesebeli erdőben töltjük a maradék másfél napot, dalok születnek a lelassult időben. Az eső néha ránk ijeszt, szelíd patás állatok őrzik álmunkat, néha mégis ágyról és internetről, otthonról kapott szép szerelmeslevelekről álmodom.
1000 m magasan van már a völgy is, amiben az út visz minket. Fenyegetően felénk magasodó hegyek, ijesztően rendezett Dél-tiroli vidék, almafáival, maskarás biciklistáival és egymás életébe kukucskáló öregjeivel.
Nem számítottam rá, hogy2000 mfelett is kanyarog a mai utunk. Volt egy pillanat, mikor bántam, hogy nem vettük fel a völgyben stoppoló szerzetest. Bámulatos mennyiféle zöld és barna, milyen sokféle méretű és fajtájú fenyő és kempingezést tiltó tábla. A kukán medvezár, Macilacin nem hinném, de rajtam biztosan kifog.
Sok itt az ismerős. Még csak harmadik éve, hogy belekóstoltunk az utcazene fesztiválok világába, de máris kedves viszontlátások. A kedvenc lengyel fesztiválunkról van a legtöbb kolléga. Az utcaművészek hatvan feletti átlagéletkorát a ragyogóan tehetséges fiatal budapesti világjáró marionett-bábos és a Cirkusz-KA rontja.
Most először megannyi magyar előadó. Vigyázni kell a szánkra is…majd két hónapja szokjuk, hogy nem értik,
amit egymásközt beszélünk. Semmi csúnya, de mégis kényelmes.
Jó új emberek hangján magyar beszédet hallani. Érdekes (élet)utak, karakterek, elméletek, kintről és bentről.
A hazatekintők szemszögéből cinkos összekacsintás jóféle házipálinka felett, ezúttal édes a magyar (ön)irónia.
A fesztivál első napján nehezen ment a zenélés. Kevés közönség megtisztelő figyelméért küzdött a sok bohóc, zsonglőr, bábos, kötéltáncos, akrobata, rajzoló és utcazenész...ma pedig eső. De eldöntöttük, hogy akármi lesz is, zenélünk. Esővédett árkádot osztottuk meg a szeretnivaló feldkirch-i közönséggel. Míg zenéltünk, hatalmas, színes esernyőt szerelt fölénk, egy kedves olasz árus. Szívet melengető érzés és stílusban is jól passzolt az előadásunkhoz. Alóla a nemkívánt nedvesség ellen szintén esernyővel védekező közönséget csak hónaljtól lefelé láttam. Ők sem láthatták az én arcomat, néhány élénkebb, humorosabb alkatú hallgató időnként be-bekacsintott az ernyőnk alá.
Aztán még pár Cirkusz-KA dal a fesztivált záró kabarén, nagyszínpadon, sokszáz embernek borzasztó hangosítással és az előadást tarkító technikai problémákkal dacolva. A kollégák igyekeztek óvni az áram és csuromvizes színpad kombinációtól, de mi fittyet hánytunk a veszélyre, ritkán játszunk ekkora tömeg előtt.
Aztán búcsúvacsora pont, ahogy én szeretem, jó étel mellett, egy hosszú asztalnál, nem szól zene sem, beszélgetünk, kellemes hűs este van. Elköszönünk, de csak a viszontlátásig.
Újabban hányok a kanyargós úton, ennek apropóján kényszerpihenő, majd érkezés a hotelbe. Az olaszoknak ezúttal sem sikerült helyesen leírni a nevünket, sőt, lengyelként szerepelünk. Párizsban hirdették már meg koncertünket cseh pop stílusban, egyszer pedig Lengyelországban bolgárok voltunk. Engem szórakoztatnak ezek a kis porszemek melyek imitt-amott (Olasz földön igen gyakran) belehullnak a gépezetbe. Hármunknak a most még kétágyas szoba, estére háromágyassá alakul. Talán tiszta ágyneműt is kapunk. Wifikódot meg sem merem kérdezni...csak azokat a leveleket várom olyan nagyom otthonról.
De kényes lettem a sok erdőben, autóban alvástól! A jó olasz kávé mégis megbékít. Leadtuk a három koncertet,
majd idővel lett minden, kényelem, sőt gyöngyöző bor, nagy melegben zseniális- Egyszerre üdít és bódít.
Kedves ismerősök a két évvel ezelőtti első utazós nyárról. Velük vacsorázunk, mesélnek a régió ételeiről, italairól, olasz kézműves házaspár mindennapjairól, álmairól. Közös barátainkkal töltött kéthetükről. Két év, nem sok, mégis ami eddigi életemben történt velem, nagyrészt ezidő alatt.
A szieszta után délnek indulunk, úti cél: „Nápoly alatt", nem baj, hogy meleg lesz...aztán mégis aggódni kezdek, este 11-kor még 28 C kint, 34 az autóban.
Délelőtt homokos tengerpart, lidó Ravennánál.
A városban is többször jártunk már, de zenélni most először sikerült. A dalainkkal sok helyre eljutottunk,
érdekes és érdektelen helyekre, dicső és kevésbé dicső helyzetekbe. Mi több, utcazenészként különböző társadalmi rétegeket is bejárunk. Gyakran vívtuk ki koldusok elismerését, fogadtak magunk közé bolondok és hontalanok, védelmeztek Szlovéniában ózdi cigányok, ámítottak bennünket Nyugat-európai utcazenészek mesés kereseteikkel, gondtalan életükkel. Nem ritkák a küzdelmek, helyért, tolvajokkal a sajátunkért, alkudozás a rend őreivel, sok és sokféle új ismerős és néhány igaz barát. Ezúttal Bukaresti utcamuzsikusokkal találkoztunk, akik nem mellesleg nagyon színvonalasan muzsikálnak. Nem az utca egyszerű színpadához mérten, hanem képzett zenészekhez mérten. Őket legjobban a felszerelésünk érdekelte, de zene is elnyerte a tetszésüket. Szép élményekkel, és egy New York-i zenetanár, nyáron olaszországi utcazenész csellista Cd-jével gazdagabban folytatjuk utunkat Délnek.
Fogadásokat kötöttünk, de egyikünk sem merte ilyen bátran megsaccolni a hőfokot;50Cfok az autóban, s ha ez nem volna elég, vagy talán épp ezért, GPS is szívat minket. Három embernek napokig összezárva két hónap közös utazás után, már igencsak szűk élettér a kisautó.
2012.08.02. Út, Sorrento, Salerno, Aggropoli
Hosszú ideig Nápoly külvárosán át, mintha díszletek között vinne az út. Lepusztult házak minden szegletben gyerek, száradó ruha. Az utcán néhol másfél emelet magas kupacokban a szemét és a lom, kóbormacskák dőzsölnek a maradékban. Büdös van.
Pár tíz kilométer, autóval egy óra sincs. A kontraszt; Sorrentó. Innen indulnak a hajók Capri szigetére. Hasonló rossz érzés kerülget, mint Monte Carloban. Minden talpalatnyi föld valakié, sehol egy kút a szomjas utazónak.
Magas kerítések, szögesdrót táblák, gazdag kirakatok és annyi rendőr, mint kóbormacska Nápoly külkerületében. Pihenőhelyet keresünk, de esélyünk sincs a tengerparton, vagy egy parkban meghúzni magunkat.
Már szinte pirkad, mikor félálomban háromfelé válunk. Egy magánkert kőfalain belül és a tilosban parkoló autónkban jut pár nyugtalan óra alvás.
2012.08.03. Érkezés, Moio della Civitella
Még egy hosszú nap utazás. Éjszaka a helyi suhancok kínálják a kegyeiket nekem, aki a gazos helyett újra az autót választom alvóhelyemnek. A gazos utólag is veszélyesebbnek tűnik a robogós srácoknál. A románctól hamar elment a kedvük, mikor magyarul válaszolok. Azért, aki akar, ért a szóból, és mivel ők is olaszul udvaroltak, gondoltam nem lesz sértődés.
Aztán reggel fa törzsén sütkérező szép húsos gyíkocskával ébredni...itt is jó, de hűvösebb árnyasabb helyekről álmodom, nemsokára megérkezünk az idei nyár legdélebbi úticélja felé.
Olaszországban minden város más. Moio della Civitella lakói barátságos, egyszerre hangos és nyugodt népség. Bűbájos déli emberek. Zavarbaejtő közelséggel irányítgatnak minket. A fesztivál hangos zsúfolt kavalkádjától kieső csendes kis téren álló sufni teteje a mi színpadunk az elkövetkező három napra.
A város kis szűk utcáin végig, ablakokban lépcsőkön hatalmas mécsesek. Fényük, árnyékuk táncol az ódon falakon. Az első játékunk végére megérkezik a jóféle vörösbor és hozzá a három pohár. A második játékunk végére két családtag segítségével „a Mamma” karosszékéven kitelepült velünk szemben, a teraszra. Hízelgő és csupa jót ígér a fesztivál három napjára. Harmadik játékunk után még eltart az este. Hajnaltájt hazafelé, de ez ilyen éghajlaton adja magát. Az egész napos kókadozás után éjfél után kezdünk felfrissülni.
Valaki alszik az ágyacskámban…
A hotelbe érve akad egy kis gond. Az ajtón kedves angol nyelvű levél fogad. Lám lám, az olaszok mégis tudnak angolul, ha akarnak…a levélke így nem sok jót ígér nekem. A levélke, miszerint ne ijedjek meg, ő Francseszka. Megosztjuk a szobát. Igaz a szobában délután egy franciaágy állt, csalódottan gondoltam, betoltak a kis lakosztályomba egy pótágyat. Nem szép dolog, hogy mikor délután átvettem a szobát, ezt elfelejtették mondani. Ennél sokkal rosszabb helyzet fogad, a szintén áldozat Francesca édesdeden alszik az ágyacskámban. A délután az ágyra dobált ruháim szépen összepakolva. Háromszor játszottunk ma, plusz az utazás, plusz a hőség a bor, de nem vagyok hozzá elég fáradt, hogy szó nélkül bebújjak mellé a takaró alá… Jókora jelenet alakul, már a reggelbe ér. Másnapra megint van szobám, szegény Francesca-nak új hálótársa.
2012.08.04. Moio della Civitella
Lassan forrják ki magukat a szoba és egyéb kérdések. Nyelvi de méginkább emberi értetlenségek. Az alkalmazottak, nyilván nem sokat tudnak a fesztivállal kötött szerződésünkben foglaltakról, a bérezésünkről, satöbbiről. „Szállodában laksz, tehát turista vagy”. „Turista vagy, tehát gazdag semmirekellő” …hát itt is becsaplak, kicsit ott is becsaplak. Összecsap a külföldi pénzét elszedni igyekvő ősi ösztön és a kelet-európai kreatív helyzetfelismerés.
Nem fogunk olyasmiért fizetni, amit a szerződés szerint jár nekünk, így sem sok, amit az emberek szeretetén és az élményeken felül világi fizetőeszközben itt keresni tudunk. Győztes és vesztes csaták, de a háborúnak vége még később lesz.
Koncert megint a tetőről, ismerős arcok, van, aki harmadszor hallgatja végig a műsort. Emlékezetes pillanatok, gyönyörű nők perdülnek táncra a dalainkra, tapssal csatlakoznak a bonyolult ritmusokhoz. Az este hajnalba nyúlik, véget Anghelonál ér. Az úrnál, aki tegnap a borral kínált minket. Az érdekes vendégségbe csöppenünk, halkan beszélgetnek az asztalt körülállva. Mindenkinek töltenek, aki betér, de érkezni üvegpohárral kell, majd a színültig töltött edényt fenékig üríteni. Ha házigazdánk valakinél véletlenül vizespalackot lát, habozás nélkül hajítja a szemetesbe, és a vidám társaság üdvrivalgásban tör ki. Majd folytatódik a csendes beszélgetés, türelmes lassú tempóját időnként nevetés vagy dalolás szakítja meg. Közös nyelvet nem beszélünk. Egyenes tiszta tekintetek, őszinte nagylelkűség és vendégszeretet. Búcsú megint hajnalban, csak a holnapi viszontlátásig.
2012.08.05. Moio della Civitella
Koncert, interjú, fotózkodás, videó, körülöttünk nyüzsgő új ismerősök körében eltöltött vidám, hangos percek. Elhangzanak a szokásos ígéretek, viszontlátásról, visszahívásról. Az este és a Moioban töltött intenzív három nap ünnepélyes lezárása Anghelonál. Az ajándék palack magyar bor őszintén meghatotta házigazdánkat. Egy év múlva együtt nyitjuk majd fel. Így várnak vissza minket Moio della Civitellába.
2012. 08.06. Bosco-hoz közel, Refuggio del Contadino
A fesztiválnak vége, és napok vannak hátra a következőig. Olasz barátunk fellépési lehetőséget kínál ma estére. Pártíz kilométerre a várostól, bio-farm a hegyekben. Út közben megpihenünk még az idilli tengerparton. Gyönyörű mediterrán növényzet, fányi fikuszaival, virágzó leandereivel, hibiscusaival és kaktuszaival. Vulkán alakította sziklás öböl természetes kis medencéiben, puha vízinövénnyel benőtt padjain, langyos tengervízben áztatva magunkat készülünk az esti szereplésre. Roberto, aki beajánlott minket, a legjobb értelemben őrült, szeretnivaló olasz dalszerző lemondja az estét. Nem baj, így még izgalmasabb, hova csöppenünk majd.
Egy kis faluban kapunk útbaigazítást. Itt tudjuk meg azt is, hol terem a kivi. A ház udvarán nem szőlőlugas adja a hűs árnyékot, kivi tekeredik az állványzaton, rajta fürtökben érik a gyümölcs. Úttalan utakon visz az út a farmhoz. Mikor megérkezünk, a zenészek már hangolnak. Színpadunk ma este egy hatalmas terasz lesz, háttérben hegyekkel körbefogott öböl, a parton a víz köré görbülő városkával. Finom ételek, bor, utánunk rettentően hangos tarantella hajnalig.
Még lassú reggeli és ismerkedés a farm lakóival. Marasztalnak minket, mi mégis indulnánk tovább. Megártott a tegnapi este, a dőzsölés és a hajnalig tarantella. Csalogat az idefelé felfedezett idilli tengerpart, inkább ott hűsölve töltenénk a napot. Ránk fér a pihenés, több mint két hónapja úton vagyunk már.
Ébredés gyönyörű fenyőfa tágas árnyékában, feledteti az éjszaka rémálomszerű pillanatait. Kóborkutyáktól menekültünk, pirkadt már mire az oltalmazó fenyőfa alatt végre álomra hajtottuk a fejünket.
Aztán autózás egész nap. Holnap érkezünk Santa Sofiába. Észak-olaszországi nemzeti park mellett, Forli-hoz közel az úticél. Nagyon várom, otthonról „vendégem” érkezik.
2012. 08.09. Érkezés, Santa Sofia
Szerelmemmel egymás keressük a még ismeretlen kisvárosban. Az elmúlt két és fél hónapban másfél napot töltöttünk együtt, amikor egy majdnem negyvennyolc órás látogatásra Ljubljanából hazastoppoltunk Istvánnal. Nem volt könnyű a távollét.
Alváshoz már sötétben készülődünk, a várost kettéosztó patak mentén indulunk. Találomra parkoljuk le az autót, majd szűk gyalogösvényen a víz csobogása után. Mintha egyenest ide indultunk volna, pár perc múlva vízesésre találunk. Most elképzeljük, holnap napfelkeltekor gyönyörködünk is benne.
A vízesés százszor szebb annál, ahogy megálmodtam. Sokfélén zöld mohapárnákon csepeg és folyik a víz, majd zuhan a még szögletes, de már puha élekkel mintázott sziklákra. Majd újabb szintkülönbségeken át fut és esik a víz, kopasz, borostyánnal és zöld mohával benőtt, újraélő göcsörtös ágak, páfrányok, vadvirágok és félméteres lapulevelek. Medencévé táguló kis folyó, benne halacskák, partján mindenféle színű és formájú szitakötők és mi. Álmodni sem mertem, hogy ilyen helyünk lesz.
Csodásan egyszerű nap a patak partján. Holnap már kezdődik a fesztivál, de ma még semmi kötelező. Pihenni, enni-inni, gyönyörködni. Nem lehet, mégis megpróbálunk pótolni valami keveset az egymástól távolt töltött időkből.
2012.08.12. Santa Sofia, Cornelio
A fesztivál első napja. Napközben patakparton, este játék a közeli kisvárosban. Nem problémamentes az együttműködés a segítőinkkel, bosszantó emberi és nyelvi értetlenségek, de végül nekünk is jut örömzenélés.
Belaktuk a patak partját. Minden kövét, teraszát. Mohával benőtt belédőlt fáit egy nyáron át sem volna unalmas minden nap újra felfedezni.
Ma este is játék. A szervezőség rutinos zenészvérvérszívó brigád. A művészek kesernyés szájízzel mulattatják a mit sem sejtő, gondtalan népet. Ma este még a világot jelentő deszkákat sem bánnám, a patakpartra elcserélném.
A fesztivál harmadik napja még mindig a kezdeti nehézségek jegyében telik. Talán holnap.
A patak idilli csöndje mára már szinte zsúfolt turisztikai attrakció, többen felismernek, többeket felismerünk. Zenész és közönség, bohócok zsonglőrök és akrobaták civilben, pisztrángokkal egy patakban.
Ma végre jó helyeken, és jó időben zenélhetünk. Napok óta fájt már a torkom, most az első koncert közben elmegy a hangom. Korábban soha nem történt még ilyen velem. Pánik, hisztéria, síri hangulat, együttérzés és csalódottság. Fesztiválfinálé hangjait-, a tűzijátékot a szobából hallhatom, a búcsúvacsorát már átalszom.
2012. 08.16. Utazás Tübingen, Németország felé
Fesztivál vége, a szokásos menetrend szerint. Tetrisz a csomagokkal, Cd-csere, kontakt-csere, ki hol volt, hová indul, búcsúzkodás régi és új szerelmektől, kollégáktól.
Zötykölődés autóban, őszibarack útszélén roskadozó fákról, a méznél is édesebb. Ha én nem beszélek, senki nem beszél az autóban. Szomorú vagyok, hogy nincs hangom, de most nagyon jól esik ez a csönd, az elmúlt intenzív napok élményei munkálnak belül.
Milánót, hosszú-hosszú kilométereken át hatalmas platánfákkal szegélyezett sugárútját megint csak éjjel, az autóból csodálom. Ma is tűzijáték, kukoricaföldek felett, biztonságos távolból. Szűz Máriát, a szeplőtelen fogantatást ünneplik hangos, fényes pogány mulatsággal az olaszok.
2012. 08.17. Érkezés Tübingen
Túl a tízezredik megtett kilométerünkön, idén nyáros sokadszor kelünk át a hegyeken. Svájcban megint a lenyűgözően azúrkék hegyi tavak, aztán a jó ingyenes német autópályán röpülnénk Tübingenbe, de dugók lassítanak minket. Patika keresés és köptető vásárlás Zürich szórakozó-negyedében. Izgalmas utcakép, mindenféle náció, nagyvárosi karakterek. Egyátalán nem az a hangulat, amit a két másik fesztiválon, Bern-ben és Burgdorf-ban láttunk Svájcból, ebből a nagyon sokszínű országból.
Péntek este van, mire Tübingent elérjük. Ügyetlenkedés szállással, vacsorával, de végül minden megoldódik, este még orvoshoz is eljutok.
Uniós pénzből hippi-fesztivál. Rainbow hangulat, a hippi-divat külsőségeivel, pucérkodó fiataljaival, füstölőivel, békés lázadásával, cukrot, kávét alkoholt nélkülöző bódulatával, fűszereivel, és kiváló vegán konyhájával nem ismeretlen közeg az utazó zenésznek. Kicsit bizonytalan szervezők, szemtelenül fiatal brigád, húsz év körüli az átlagéletkor.
Fantasztikus helyen, a város széli vagonparkban, alomvécés, napelemes gyönyörűen átalakított vagonban van helyünk. Zuhany lábosban melegített esővízből. Kint tyúkok, pulykák, pávák és gyerekek kapirgálnak. Minden a lehető legegyszerűbb, legtisztább megoldással. Örülök, hogy itt vagyok, egy napon én is így fogok élni. Jó látni, hogy válik több ember álma valósággá. Saját szabályrendszere mentén működik együtt a közösség, nyilván nem mindig felhőtlen a viszony, de működik, függetlenségéből erő fakad. Ilyesmit először Berlinben láttam, talán ezért is kapcsolom össze a német mentalitással. A tagoktól tudatosságot és önfegyelmet követel, de cserébe sokat is ad.
Nincs hangom, nincs mit tenni, pihenni, pihenni, pihenni. Jobb helyet a pihenésre, gyógyulásra álmodni sem tudnék magamnak. Fájó szívvel próbáljuk lemondani a holnapi tehetségkutató fesztivált, de a telefonszám, amit megadtak, nem él. Marad az e-mail.
Reggel, mikor felébredek, 3 percig van hangom, aztán újra semmi. A lemondó e-mail sem ment el. Elindulunk, lesz, ami lesz, legfeljebb élőszóba mondjuk le. Gyönyörű német kisváros, étellel, itallal igyekszenek jól tartani minket, mikor vegetáriánus fogást próbálok választani, csak mosolyognak... A nénik házi-készítésű sütieiket árulják. Három koncertet kell adnunk, a harmadik végére jön vissza a hangom. Nagyon jó élményekkel gazdagodtunk, amire pedig nem számítottunk, megnyerjük az első díjat. Hatalmas öröm, a negyedik finálé koncertet is elzenéljük. Szerencsére már csak röviden. 1000 Euró, egy köteg pézt nyomnak a kezünkbe. Ennyi. Fogadalmam szerint fuvolát veszek a pénz rámeső részéből. Majd kedves beszélgetés. Már elképzelhetetlenül fáradtak vagyunk, így indulunk vissza a vagonparkba. Az első helyezettnek járó Nibelung agyag-sárkányra nekem kellett volna vigyázni, de a kanyarban szárnyát és fülét veszíti... Biztosan jövünk még erre a vidékre.
Tomi délelőtt gitár workshop-ot tart a fesztiválon, majd megünnepelni visszatért hangomat, utcazene a városban. Nagyon kevesen járnak az utcán, de zeneértő bőkezű közönség.
A fesztivál utolsó napja, életem első angol nyelven tartott hangképzés workshop-ja. Három ember, plusz, hogy angolul, egyszerre még sok nekem, de jól sikerül, sokat tanulok belőle. Remélem a tanítványaim is. Koncertünkkel mi zárjuk a fesztivált, tűzoltó autóból alakított zseniális színpadon. Nagyon profi hangtechnika, törődő hangtechnikusok segítik a koncertet. Akik tegnap az utcán hallottak minket, szinte mind ott vannak. Zavarbaejtően barátságos emberek. A koncert hatalmas élmény, utána CD dedikálás, gratuláció, majd egy körül nagy nehezen sikerül elszakadni. István haza indul, Tomi és én a Cirkusz-KA duó, pedig Lengyelország felé vesszük utunkat.
Harmadszor veszünk részt ezen a fesztiválon. A legtöbb résztevő, már régi ismerős. Így a nyolcágyas szoba is elviselhető. Ez a 10 nap idén sem a munkáról szól, főleg nem keresetről, de tanulásról, tapasztalatcseréről, inspirációról és legfőképp, találkozásról a régi barátokkal, kollégákkal.
A megszokott menetrend, nappal egy kis utcazene, nem sok, este pedig kabaré.
Philip, a Wroclaw-ban élő angol operabohóc vezényli az estet, konferálja fel és le a fellépőket. Az átállás ideje alatt opera és swing karaoke önparódiájával szórakoztatja az Igentisztelt Publikumot. Gyönyörű angol kiejtéssel formált mondatait alig értem, mégis minden igegszálamat leköti őszintén őrült produkciójával.
Az előző években itt, nem messze Wroclawtól volt a fesztivál első két napja, az idei évtől, busszal szállítanak minket fellépni. A társulat egyik felét egyik nap, másikat másik nap.
Lengyelország szegény, Brzeg szegényebb. Sztárokként fogadnak minket, a város legjobb éttermében látnak vendégül bennünket. Cigánygyerekek gyűjtik az autógrammot, a mi zenénk igen távol áll az ő valóságuktól.
Búcsú barátainktól. Annak idején Ninával és Omrival, semmilyen szempontból sem hétköznapi Ilhaam Project-tel indultunk el a nagyvilágba. Intenzív, majdnem hat hónapot utaztunk együtt. Két évvel ezelőtt ez volt az első utcazene fesztiválunk, Vincent-tel is itt találkoztunk. Jó a találkozás apropóján visszanézni, és látni, milyen sokat tanultunk, tapasztaltunk, komolyodtunk az elmúlt idő alatt. Mind zeneileg, mind emberileg.
Vasárnap esti kabaré. Ez a kabaré harmadik napja alatt a harmadik helyszín, az elsőről csend és rendháborítás miatt költöztünk, a másodikról nem tudom miért. Ez a harmadik, egy kedves teázó, tökéletes helyszín és időpont zenélni. Életünk egyik legjobb koncertje, háromszoros visszataps, utána majd szétszednek, ölelgetnek, gratulálnak. Tomi 35. születésnapja, nem szereti a köszöntést, csak ő meg én tudjuk, milyen gyönyörű, életre szóló ajándékot adott a közönség.
2012. 08.27. Zielona Gora
Minél kisebb a város, minél kevesebb a kereset, annál jobb szállás és étel. Hotelszobánk jóval nagyobb, mint a budapesti lakásom. ..nem mintha lenne lakásom máshol is, de most olyan távolinak tűnik az a város, az otthonom.
2012. 08.28. Zielona Gora
Csendes napok esték, lehet mindenki csak erőt gyűjt a tíz nap sorozatát megkoronázó utolsó nagy mulatsághoz.
2012. 08.29. Zielona Gora
Az esti bulik messze nem érnek az előző évek nyomába, hiányzik a Dél-amerikai erő a mulatságokról. Semmi meztelenkedés, sehol egy botrány, amit Romeknek apánknak, a fesztivál 65 éves egyszemélyes kitalálójának, megszervezőjének és lebonyolítójának kellene kezelnie. Az idén még a zsubrówka sem bizonyul annyira veszélyesnek, mint az elmúlt években.
Zielona Góra után újra Berlin. Biztonságot nyújt, hogy már sokadszor, és hogy elférnek itt a furcsa szerzetek, így mi is. A kerületekben, ahol mi forgolódunk, senkit sem bámulnak meg öltözködése, viselkedése miatt.
A hatalmas parkban, ahol meghúzzuk magunkat, ha barátaink nincsenek a városban, vagy épp nekünk nincs kedvünk vendégeskedni, esténként zene szól, de részegek- őrültek- és narkósok hangját is hallani. Legutóbb rókával találkoztunk, vörössel, farka végén fehér folt, épp mint Vuk, a mesében. Egy fát is kivágtak, baltával egyik éjjel. Eléggé Északon járunk már, ilyenkor augusztus végén sokszor hirtelen kellemetlenre fordul erre az időjárás. Ma sűrű köd és eső. Jó volna, ha holnap jobbra fordulna, és zenélhetnénk.
Reggel még ez a nap is esőnapnak indul, délután már zenélünk, amíg el nem küldenek minket. Elvileg tilos erősítővel utcazenélni, mégsem volt még soha ilyen problémánk errefelé. De holnap, a kis piacunkon biztonságban leszünk.
Újabb nem várt fordulat, úgy fest, egyre nehezebb Berlinben is. Az emberek nagyobbik része őszintén értékeli a zenénket, de sajnos időnként akad egy-egy rosszindulatú vagy irigy ember. A piac vezetője rendőrt hívna ránk. Jobbnak látjuk itthagyni a szeretett várost, fájó szívvel még az esti vendégséget is lemondjuk. Utcazene szempontjából felfedezünk egy újat, irány Prága.
Őszvégi, borongós idő, de lehetne játszani. Mi mégis túl fáradtak vagyunk már zenélni, csak az okokat keressük, magunknak megindokolni, inkább miért ne. Rengeteg ember hömpölyög az utcán, mégsem érezzük, hogy köztük a mi hallgatóságunk.
Október végéből nyár végébe érkezünk. Végre egy lusta nap, hosszú idő elteltével, ismerős helyek és zajok. Újra itthon.
Három hónap alatt felgyűlt a sok elvégzendő, nemszeretem dolog, nyomasztó létbizonytalanság érzés is lerohan, mikor a nehezen összegyűjtött kis pénzemet viszem a postára, csekkeket befizetni.
Az érkezés sokkja után, mintha megint elkezdett volna rohanni az idő.
Mintha hónapok óta itthon volnék, mégis, mintha mi sem történt volna a hónapok alatt, amikor nem voltam itthon. Furcsa állapot.
Este lambrusco, aszalt olívabogyó, itthoni helyzetet elemezzük a padon. A beígért nyári fröccsöt is elfogyasztjuk Anita barátnémmal.
Megint Ljubljana, szokásos félnapos csúszással indulunk. Utcazene, szabadon, duóban. Kevés ember, sok zenész. Hideg de gyönyörű őszi idő, puha meleg fényekkel, lombjukat ledobni készülő gesztenyefákkal.
Gondolataim még Budapesten, az elmúlt napokban járnak. Este utcazene, kezdésnek csak könnyedén...
Utcazene. Táncoslábú húszéves lányok kínálgatják esküvőről megmentett jófajta vörösborukat. Alig van ember a városban, mégis viszik a CD-t mint a cukrot. Úgy megy minden, mint régen, ezt szeretjük mi is.
Csak ahogy szoktuk, de közben változatlanul jól, könnyedén megy a zenélés. Este zuhanyvendégek leszünk lengyel barátunknál, de előtte még a fekete szezám fagylaltot is megkóstolom. Ilyenkor az első hideg esték beköszöntével szoktam megkívánni a fagylaltot.
Végül a lengyel vendégszeretet itt Ljubljanában egy bosnyák ember házába vezet minket. Mint otthon szobrok kerámia tárgyak, festmények a falakon, szép őszi kert. A szőlőlugas alatt diót törünk, nevetünk.
Leszakadt az ég, hatalmas szerencse, hogy nem az utcán ér minket az eső. Gyönyörű, de mindenünk vizes. Délután hajléktalan törzsközönségünktől a szokásos virág mellé édességet is kapok. Házigazdánk ma is jól tart minket, grillvacsorával és finom borokkal kényeztet. Először kóstolok Grúz bort.
István stoppal érkezik, délután utcazene, ezúttal trióban, melegítünk az esti koncertre.
Sok, az utcáról már ismerős arc a kis helyen. Nehéz hangviszonyok, de siker, gyönyörű szavak, őszintén meghatott tekintettek.
Kéthetes fuvolám debütál a koncert utáni jamsessionon, a négy hang, amit már ismerek épp elég volt a közös improvizációhoz hozzátenni egy új színt. Aztán zseniális tangóharmonikás bábszínházas testvérpárral balkáni dalokat, és magyar népdalokat játszunk. Különlegesen szép zenei pillanatok, István gyönyörűen gadulkázik.
Őrült rajongómtól, az anarchista hontalan építésztől ma már szerelmes levelek és szerelmes rajzok. Persze virág, mint rendesen, édesség és vörösbor. Furcsa udvarlóm mellé egy kevésbé furcsa is akad. Szeretem ha bókolnak, de nem vagyok benne biztos, hogy jót tesz nekem. Hajnalba szalad az este, sok-sok bor elfogy. Aztán irány a cella.
Szállásunk egy börtönből kialakított hostel, modern és divatos, imádják a turisták. Fel nem foghatom, miért ilyen izgalmas, de irtóra élvezik, naphosszat fényképezkednek. Azt értem, hogy a cellákat kellemes, kényelmes szobákká alakítani rengeteg pénz lett volna, plusz végeredményben feleennyi férőhely, így ez lett az imázs. Még egy kis marketing és design, és a Nyugat-európai fiatalok kétszerannyit is kifizetnek az instant élményért.
2012. 09.26. Ljubljana-Budapest
István reggel indult vissza stoppal. Dél körül elromlik az idő, hirtelen úgy döntünk, munka, és további vendégeskedés helyett fussunk boldogan szerelmeinkhez, én Budapestre, gitárosom Olaszországba. Ha szerencsém van, István még nem jutott messzire. Olcsó vonat legközelebb csak holnap reggel indul.
István szerencsétlensége az én szerencsém.
Nagyon jól megy, a legtöbb tíz perc, amit egy benzinkúton töltünk. Többen is mondják, mi vagyunk az első stopposok, akiket valaha felvettek. Megtisztelő a bizalom. A hangszernek látszó tárgyak is segítenek megnyerni utaztatóinkat.
Meglepetésszerű érkezésem nagy boldogság itthon.
2012.10.04. Budapest-Ljubljana
Szeretem ezt az érzést, az utazásét, ahogyan a vonaton zötykölődve átélhetők a kilométerek, a változatos tájak, a napszakokkal változó fény. Szerelmemmel ezúttal szép levelezni, álmodoznivalóval készülünk a távol töltött időkre.
Egy napot még eltöltünk a baráti városban. Szép zenei pillanatok az ismerős hídon, könnyező férfi hallgatja a dalainkat.
Szép hangú férfi jött oda hozzám "Szlovéniában a legszebb élményt magyarok okozták nekem. Gyönyörű hangod van." Jól esnek ezek a pillanatok. Egy másik nő pedig azt mondta, hogy a zenénk orvosság a lelkének. Hát a miénknek is az, ezért muzsikálunk. Ezekért a pillanatokért, amiket szerzünk vele másoknak. A gyerekeknek, akik először látnak hangszereken zenélő embert, először hallanak hangszerekből, énekhangból megszülető zenét.
2012. 10.07. Ljubjana majd érkezés a Titkos városba
Tartóztat minket a baráti város, még egy nap. Délelőtt régiségpiac, délután már a Titkos városban. Sehol a beígért vihar.
A város nevét sem itt, sem máshol nem fogom elárulni. Van itt ősszel egy különleges hétvége, mikor egy fél télre való pénzt dobálnak a kalapunkba. Múlt évben a gondviselés hozott minket a városba, remélem, idén sem csalódunk majd.
A GPS gyönyörű őszi erdőbe visz minket. Vaddisznócsalád az út mellett. Az utcazene nehezen indul, kínai bűvésszel egyezkedünk a helyért.
Hétfö lévén lazábban vesszük a pénzkeresést, ágyat veszünk, zuhany és akkutöltés. Új dalok a parton, örömzene, improvizáció.
Lassan ismerkedem az új hangszeremmel fuvolaszó és új dalok a tengerparton, délután utcazene a városban. Egy fiatal divattervező bemutatójára hívnak minket zenélni, jól esik, de megtanultuk már, hogy ezekkel a meghívásokkal akkor számoljunk, ha már ott vagyunk.
A dalainkat álmainkat szépítjük a tengerparton.
A törzshelyünkön, a zeneiskola kávézójában a lemezünk szól. Most a saját hangomra ihatom a jóféle kávét…Hát nem is tudom… Mióta megjelent, nem is hallgattam a lemezt, irtó elégedetlen voltam vele. Most így több mint egy év távlatából nem is rossz, de hallanám már az újat. Több szempontból is sokat fejlődtünk az azóta eltelt idő alatt, és igazából ez a lényeg.
Este a ruhabemutatón plafonról lelógó virágok között. Őszintén meglepett, hogy a fiatal iparművészek milyen magasra tették a mércét. Igényes kivitelezés, finom, egyszerű vonlak, színek anyagok. Szép részletek. Szimpatikus baráti társaság fegyelmezett együttműködése az estéért. Ünnepi hangulat, siker. Zenénkkel mi is sokat hozzátettünk.
Álmomban magas sziklafalakon ültem, keskeny függőhidakon, hegygerincen futó ösvényeken jártam, gyönyörű, fémes vizes színekben láttam. Ebben tükröződő fáklyák meleg, táncoló fényénél utazás és megérkezés, találkozások, ahogyan nappal is.
Ébren utcazene, találkozások, a tenger és tengerparti levegőn áttetsző fény meghatározta színek, illatok. Gyorsan változó idő.
Ájult alvás volt, de nap közben egyre több álomemlék jött vissza.
Elszakadt rózsafüzér, Band of Gipsyes, (Jimy Hendrix második zenkara valóban a Müpában ad koncertet a hónapban.) koncert, és hogy valamin úgy nevettem álmomban, hogy saját hangomra ébredtem.
Napokon belül vége négy és fél hónapos utunknak - talán ezért a könnyű álmok. Közben voltam már otthon is, de csak látogatóban. Most végre az otthoniakkal és a várva várt elmélyülés a zenében. Tamás nem áll meg, két nap Budapest után Spanyolországba repül, a Caminon keresi tovább a békéjét. Engem a szerelem, barátok és a család Budapesten várnak.
Tegnap pucolták a kivit a mai kivi-fagyihoz. Gyönyörű és finom, pöttyös az apró magoktól, tiszta gyümölcs. Pedig a kiviért nem vagyok oda.
Igazi fieszta van a városban, fogy a CD is.
Pantomimes barátunk ma pénzhorgászatot folytat, jós, lufi-hajtogató bohócok, szamba zenekar, rezesbanda, artisták, utcazenészek, jók rosszak, mi. A város csak két koncertet szervezett, a többit csak hagyják, hogy megtörténjen. Gazdaságos is, működik is. Bár több helyen volna a világban városvezetés az ilyesmi egyszerű tiszta megoldásokért, a politikusok az emberekért.
Az utcaművészek az utca embere a rendet is megtartják, megszervezik a spontán fesztivált. Aki elég jó, keres, aki nem, megunja, és továbbáll, a bajkeverőket elzavarják.
Azért vannak még városok, ahol ez, vagy ez volt az idea. Működik, míg nincs túl sok, túl hangos zenész, például ékszereiket talpig tollba áruló, playback-pánsípoló ál-indiánok az egész várost reggeltől estig bezenélő (ülő)bivaly erős hangrendszereikkel. Túl sok és hangos zene, aztán jön a szigorúbb szabályozás jobb helyeken is. Ezért titkosak ezek a városok az utcazenész kollégák-, barátok előtt is.
Az utolsó nap. Borzasztó éjszakám volt, este annyi mindent összeettem, hogy nem tudom mitől lehettem ennyire beteg. Az utolsó nap. Ma örömzene, aztán irány haza. Végre!
A CD is majdnem mind elfogyott, nem kis dolog ez.
Terveztem folytatást, most mégsem érzem úgy, hogy írni fogok.
Legközelebb akkor, mikor újra felkerekedünk.
