ÉLETMÓD TRENDEK 2018 / 2019! – THE FUTURE IS URBAN
A Heimtextil trendkutató cég csapata évről évre összeállítja aktuális trend könyvét, melyben 4 irányzatot határoznak meg az előttünk álló két évre. Az egyes témák feldolgozzák életünk legfontosabb területeit és előrevetítik, hogy milyen tényezők lesznek nagy hatással az életünkre. A szakemberek szerint 2018 - 19′ évet a városi életmód változásai fogják meghatározni, így azt vizsgálták, hogy ez hogyan fogja formálni a mindennapi környezetünket,
- ahol élünk,
- ahol dolgozunk,
- ahol vásárolunk,
- ahol szocializálódunk.
A négy jövő-tér életmód trend pedig:
1) The Flexible Space (= rugalmas tér), 2) The Healthy Space (=egészséges tér), 3) The Re-Made Space (=átalakított tér), 4) The Maker Space (=alkotó tér)
Ebben az írásban az első trendirányzattal foglalkozom, ezt követően majd tárgyalom a másik három témát is, – hogy komplex, átfogó képet kapjatok az előrejezésről, – de úgy gondoltam, hogy külön-külön emészthetőbb lesz. Fontos kihangsúlyoznom, hogy ezek az információk olyanok, mint az időjárás-előrejezés. Tehát egyrészt sok más külső tényező is hatással van az alakulásukra, másrészt a saját helyzetünk is változhat időközben és mindezek mellett a legfontosabb instrukció, hogy azt vegyük ki belőlük, amivel azonosulni tudunk, ami ránk vonatkozik.
1) Flexible Space (= rugalmas élettér)
Már ebben az évben is nagyon érezhető volt, de a következő két évben még jobban előtérbe kerül majd a mozgás, a helyváltoztatás, az állandó újratervezés. Sokan kisebb lakásba költöznek, a nagy polgári lakásokat felváltják a kisebb alapterületű, multifunkciós életterek, – melynek több funkciót kell ellátnia egyszerre, – és a hatalmas lakások csinosítgatása helyett inkább többet fognak utaznak majd a városi lakók. Az emberek sokkal inkább költenek ma már élményre, mint használati tárgyakra.
Míg korábban az otthon egyenlő volt a magánszférával, mára a co-living, és a co-working vette át a főszerepet. De mit is jelent ez a gyakorlatban? Folyamatosan változtatjuk életünk főbb színtereit, megosztjuk másokkal a munkaállomásunkat és az életterünket is. A nagyobb metropoliszokban sok ember él egymás mellett szorosan, ahol a legnagyobb kihívás az intimszféra megtartása. Sokszor kell együttműködniük az embereknek globális és lokális szinten is, és sokkal jobban felgyorsul a napi munkavégzés és a magánélet ritmusa is. A tolerancia és a másik elfogadása kulcsfontosságú téma lett mindenki számára, ez lett a fenntartható élet alapvető követelménye. Az ún. patchwork családok száma is növeszik, ahol szintén fontossá válik majd, hogy mindenkinek meglegyen a maga helye, ahova el tud vonulni, de legyen közösségi tér is, ahol már nem igényeljük a nagy tereket.
Nincs állandó helye semminek. Mivel megváltoztak a szokások és a igények, így a lakáskultúrának is alkalmazkodnia kellett ehhez. Egyre többen adjuk fel fix munkahelyünket és kezdünk szabadúszó életvitelbe. Az ún. digitális nomádok már bárhonnan, bármikor tudnak dolgozni. Éppen ezért nem rendezkednek be állandóságra, inkább könnyen mozdítható bútorokkal veszik körül magukat flexibilis stúdiókban, lakásokban. Még a legkisebb nappaliból is le lehet választani egy félreeső részt dolgozósaroknak. Egyszerű, puritán enteriőröket rendeznek be, ahol a funkció és a praktikum lesz a legfontosabb. A szabadúszók legnagyobb kiváltsága, hogy bárhonnan tudnak kapcsolatot létesíteni munkatársaikkal, ügyfeleikkel, tehát nincsenek sem időhöz, sem helyhez kötve. Ennek persze vannak előnyei és hátrányai is, de már sokan egyre inkább a maguk javára tudják fordítani ezeket az adottságokat.
Éppen ezért a munka területén jelentős változások történtek az elmúlt években. A jövőben új titulusok alakulnak majd ki az egyes szakmákban. Egyre többen dolgoznak rugalmas beosztásban, projekt alapon, ahol nem az a fontos, hogy ki a főnök és milyen hierarchiában dolgozzunk együtt, hanem hogy az ügyfél szükségletei maximálisan ki legyenek szolgálva és a munka el legyen végezve. A kreatívok már a “flexi working travellers” jelenséghez alkalmazkodnak. Vagyis a formatervezők, divattervezők, designerek olyan tárgyakat, bútorokat, öltözékeket stb. alkotnak, melyek alkalmasak az egyéni ritmus kialakításához. Segítségükkel könnyedén magunkkal vihetjük személyes tárgyainkat akár egy hosszabb útra is. Könnyebb, strapabíró alapanyagokat használnak, melyek beleillenek egyéni rituálénk fenntartásába.
Fókuszban:
- a közösség,
- a titkos, eldugott városi kertek,
- a tetőteraszok,
- helyi edzőtermek
Ezek az urbánus jelenségek fogják megkönnyíteni a jövőben az életünket és nyugalmat biztosítanak majd ebben a felgyorsult, modern világban.
Hamarosan folytatom az Egészséges Tér trendirányzat bemutatásával!
@Franci // Francy Design PR Studio










