Összesítettük az eredményeket a 2016. május 16-án több kommunikációs csatornán megosztott "Melyik személyiség tipológiát használja: DISC vagy MBTI?" kérdésre. Nagy kíváncsiság övezte a kérdőívet, sőt különböző szakmákban dolgozó szakemberekhez is eljutott, ami színesítette a képet.
Összesen 217-en mondták el véleményüket, akik között a legnagyobb arányban előforduló csoportok nem meglepő módon a coachok és trénerek voltak. Kisebb létszámban, de használnak személyiségtipológiát pszichológusok, tanácsadók, szervezetfejlesztők, tanárok, valamint egy szociológus, hálózatkutató. A résztvevők 42%-a coach, 29%-a tréner, a fennmaradó közel 29% egyéb szakmákból vagy többféle szerepből tevődik össze.
Melyik a leggyakrabban használt személyiségtipológia 217 fő véleménye alapján?
Bár erős versenyben, fej-fej mellett, de minimális különbséggel, a DISC 4 szavazattal a legnépszerűbb az MBTI-hoz képest. A válaszadók 40%-a DISC-et, 38%-uk MBTI-t használ, 12%-uk mindkettőt.
Érdekes volt látni a számokat, hiszen ami látható, hogy míg a DISC esetében 45%-a a felhasználóknak coach, 35%-a tréner, az MBTI esetében már kisebb a különbség a két csoport között, 31%-a coach, 27% tréner.
A két legnépszerűbb tipológia mellett színesíti a palettát az Enneagram, Profiles XT, SPID.
Amit fontos megemlíteni, hogy a kérdőív nem reprezentatív felmérés, az eredményei 1 hét alatt különböző csatornákon, csoportokban, -fent említett címmel- megosztott kérdőív válaszai alapján lettek összesítve.
A megosztások követhetetlensége miatt arra sajnos nincs adatunk, hogy hány szakembert ért el és milyen arányú volt a válaszadási hajlandóság.
A kérdőívnek nem volt célja azt vizsgálni, hogy hányan nem használnak egyáltalán személyiségtipológiát a szakemberek közül.