„Senki és semmi nem állhat az utamba – legfeljebb saját magam. De az se túl sokáig. Mert tennem kell, hogy nyomot hagyjak a világban. Amire büszke lehetek, uralva a cselekvés lehetőségét. Megtorpanhatok? Ha az úton járok, mindig van lehetőségem megállni, és hallgatni. Befelé. Mert képes vagyok ösztöneim, belső sugallataim követésére. Ám minden ajándékát a befelé fordulásnak csakis kitartással érhetem el, a nyugalom állapota pedig azt jelenti számomra, hogy elcsendesedem, mikor eljön az ideje, és elindulok, ha annak jön el az ideje. Senki sem mondta, hogy ez könnyű. Főleg, ha a belsőmben tűz lobog, és ami a megannyi hozzávalójával együtt hol az egekbe csap, hol pedig izzó parázsként várja tápláló elemeit – a fát, és a szelet. Aztán fény gyúl, belül és kívül is, melege áthat és újabb lendületet ad – előre. Új helyeket fedezek fel, és hódítok meg, mindezt szabadon. Tisztán játszom, de támadok és harcolok, ha kell, majd elveszek mindent, ami nekem jár. Önmegvalósítok, bármennyire is nagyképűen hangzik. „ Úgy tűnik, ha kell, bennem is felbukkan ez a szerepszemélyiség, és igazán hálás vagyok a jelenlétéért. Összeszedettséget és bátorságot merítek belőle, nem beszélve az óriási lendületről, amit szinte kikényszerít magának bennem. Mindannyiunkban ott él a Harcos, és a Kos időszakában minden lehetőséget megad, hogy felismerjük, és éljünk a lehetőségeivel. Lássuk, mik ezek. Kos, Mars, Tűz elem, férfias, aktív – yang energiákkal bíró archetípusról van szó. Lételeme a szabad mozgás. Maga a kezdet, az erő születése. Helyet keres, hogy megnyilvánulhasson. Spontán és impulzív. Támogató, teremtő energiáival a megvalósítást segíti elő, ő az, aki mindig úton van. Ám e túlzott aktivitása pont az elcsendesedéstől fordítja el, mely komoly károkat okozhat fizikai és lelki szinten is. Meg kell tanulnia, hogy ideje van a pihenésnek, a gondolatok elcsendesítésének. A türelem, a mértékletesség és a kiegyensúlyozottság áll tőle a legtávolabb, ezért a legnagyobb küzdelmét ezen tulajdonságok elsajátításáért vívja. Akiben hajtóerőként így ég a tűz, annak érzelmei is hevesebben nyilvánulnak meg, legyen az öröm, bánat, félelem vagy harag. És jaj annak, aki ilyenkor az útjában áll! Kíméletlenül, őszintén, gőggel és daccal szembesül, ki vét ellene. Így hát az agresszió átalakítása szintén komoly figyelmet igényel az archetípus időszakában. Tüzes jegyről beszélünk, ám ahhoz, hogy e tűz a megfelelő mértékben égjen - és ne legyen romboló, vagy inaktív - lássuk be, komoly önfegyelemmel és önismerettel kell bírnunk. A harag az egyik gyökérméreg a buddhista tanításokban - karöltve a vággyal és a nem-tudással - tökéletes helyet biztosít számunkra a létforgatagban. Újra és újra. Tudva lévő, hogy nincs Harcos fegyver nélkül, ezért az ő fegyvere a szellem kimozdító ereje az anyagból, a tetterő, mely a tökéletes időminőségben kerül bevetésre. Lehetőségei – kezdeményezés, elindítás, egyenesség, harc, győzelem, életerő megalapozása, lendületesség, érvényesülés, versenyzés, bizonyítás. Az egyensúlyvesztés megnyilvánulási formái: Betegségtípusok – akut, hevesen lezajló betegségek, gyulladások, láz, magas vérnyomás – belső harc, lázadás. Izomhúzódások, rándulások, vágási, harapási és törési sérülések – agresszió, harag, a hirtelen bekövetkezett sérülések szinte kikövetelik az azonnali figyelemösszpontosítást. Allergia, fejfájás, migrén, szembetegségek – máj, epehólyag problémák, mértéktelenség. Kimerültség, stressz, elsavasodás – túlzott elvárások, félelmek. A Fém elem kiegyensúlyozott működése, mely által határt szabunk és inspirációt merítünk (légzés, szél, tüdő), kordában tartja a Fát (máj, epehólyag – harag, agresszió, méreg). Így pont annyi Fa kerül a Tűzre, hogy abból örömtűz legyen. Érdemes tehát olykor tehermentesíteni szervezetünket, a tavasz erre kitűnő lehetőségeket biztosít. Méregtelenítsünk, tisztítsuk meg a tüdőt, bélrendszert és a májat a felgyülemlett méreganyagoktól, fizikai és lelki szinten is. A légzés által kapcsolódjunk középpontunkhoz, ez segít a gondolatok megfékezésében, és összeszedettségre sarkall. Lúgosítsunk reggelente langyos citromos vízzel, zöld italokkal. Kapcsolódó testrészek – fej, fogak, körmök, haj és testszőrzet, harántcsíkolt izomzat, vér és immunrendszer. Szellemi feladat – cselekvésben megtalált önazonosság, én-kifejezés. Jóga – az íjfeszítő – dhanurászana, holló – kákászana, teve – ustrászana Meditáció – gyertya nézés, testhő figyelés (Hármas melegítő – harcnál a felső harmad, megfutamodásnál az alsó aktiválódik) Légzés – máj tisztítása az „S” hanggal A következő kérdésekre adott válaszainkból kiderülhet, hogyan működtetjük magunkban a Harcost: 1. Mi indítja el bennem a cselekvést? 2. Hogyan cselekszem – könnyedén, vagy netán nehézkesen? Mennyire vagyok kitartó? 3. Gyengének, vagy erősnek érzem-e magam? 4. Mit teszek, hogy kielégítsem vágyaimat? El tudom egyáltalán fogadni azokat a dolgokat, amit kívánok? 5. Milyen helyzetek zaklatnak fel? Félelem, vagy harag gerjed-e bennem? 6. Miért tudok teljes mértékben kiállni? Olykor tegyük fel magunknak ezeket a kérdéseket, vessük papírra a válaszokat, hátha tisztábban látjuk általuk élethelyzetünket és a bennünk munkálkodó Harcost.