#figyelemzavar

[bluelalunasoul]

Íróasztal, kicsit másképp

Gyerek tesztel Lányok révén, természetesen első kérdésem, „milyen színeket szeretnétek?”. Említenem sem kell, meglepő válaszok születtek, rózsaszín, lila. A fejlesztőnk által megadott szempontok, kislánykám és a szoba lehetőségeit figyelembe véve, nekiálltam meglévő íróasztalát újra tervezni. Finommotorika fejlesztése:  kétujjas fogás kialakítása,ujjak külön mozgatása, erősítése, ujjmozgások…

View On WordPress

[korkep-blog]

Tudjuk mi az az ADHD? Avagy túlszabályzott világunk figyelemhiányos gyerekei

A kérdés az, hogy az ADHD kezelést igénylő állapot, vagy csak társadalmunkat kell úgy formálnunk, hogy az ebben „szenvedők” a számukra megfelelő életpályamodellt választhassanak.

Nyitókép: culturayfilosofiasocial.wordpress.com

  Napjainkban egyre többször találkozunk az ADHD kifejezéssel. Sokan személyesen is ismerünk olyan gyereket, akiről a szülők, vagy tanárok néha összesúgva annyit mondanak „nincs semmi baja, csak egy kicsit meg kellene emberelnie magát és normálisan kellene viselkednie, meg jobban oda kellene figyelnie”. De nézzük meg, mit is jelent valójában ez a zavar és mennyire érdemes tőle tartanunk?

  Általánosságban elmondható, hogy a figyelemhiányos hiperaktivitási zavar (ADHD) sajnos még mindig jelentősen negatív irányba tolja a tanulók tanulmányi előmenetelét. Ezek a tanulók általában rosszabbul teljesítenek a standard iskolai teszteken és kevesebb esélyük van egyetemre kerülni is.

  Bár napjainkban már ismertek az ADHD-ban szerepet játszó gének, melyek hatásmechanizmusai már egér modellrendszerben is vizsgálhatók, azt is látni kell, hogy a zavar társtüneteit sokkal inkább a környezet negatív hozzáállása, mintsem egy genetikai probléma okozza.

  Ha pedig elfogadjuk, hogy az ADHD alapvetően genetikai és nem (vagy sokkal kevésbé) „pszichés” zavar, akkor többszörösére növekszik az iskolarendszer és a család felelőssége. Hiszen az ebben a zavarban szenvedőknél felnőttkorban gyakran tapasztalható depresszió, kisebrendűségi érzés vagy függőség már a közvetlen környezetük negatív megítélésének, nem pedig az öröklött tulajdonságoknak az eredménye.

  Abban is széleskörű az egyetertés, hogy a tanárok kiemelt szerepet játszanak a figyelemzavarosok korai felismerésében és kezelésében. Az ADHD-seknek ugyanis meg kell tanulniuk a saját figyelmi állapotuk figyelését, szervezést, a feladatok „rémisztő” jellegével való megküzdést, ez pedig csak egy támogató családi és iskolai háttérrel lehetséges.

  Kép: lidsonlv.blogspot.com

  Kreatív izgő-mozgó energiabombák

  Más aspektusból vizsgálva viszont azt is láthatjuk, hogy az ADHD-s embereknek zavarukból nemcsak hátrányuk, hanem előnyük is származik. Német kutatók serdülők vizsgálata során arra jutottak, hogy az ADHD-sek képesek a feladat kereteitől függetlenebbül gondolkodni, így bizonyos feladatokat kreatívabban tudtak megoldani. Szülőként (és tanárként) tehát fő célunk az kell legyen, hogy ezt a bennük rejlő tehetséget a lehető legjobban kiaknázzuk.

  Gondolkodásuk másik érdekessége, hogy különösen hajlamosak arra, hogy csak azt tanulják meg, ami érdekli őket. Ilyenkor azonban szétszórt pillanataik közt képesek végletekig részletekbe menően elsajátítani a számukra érdekes dolgokat. Koncentrációjuk e fokozott állapotát nevezzük hiperfókusznak.

  S ha már azt hinnénk, vége a szuperképességeik listájának, akkor igazán meglepődhetünk, amikor először látunk egy ADHD-s gyereket magunk körül rohangálni. A hihetetlen mozgásigényük ugyanis rögtön szembeötlő.  Természetesen egy órákra iskolapadba paszírozott gyerek esetében ez inkább tűnik hátránynak, de ha picit elszakadunk iskolarendszerünk szabályaitól, akkor azt is láthatjuk, hogy a sikeres ADHD-sok felnőttkorukra megállíthatatlan cégvezetők, minden lében kanál szervezők, vagy eredményes magántanárok lehetnek.

  A siker záloga – figyelmes szülő, empatikus tanár

  Mit tegyek a gyerekemmel? – hangzik el sokszor a kérdés. Pedig a szülő – mint ahogy annyi más helyzetben – itt is kezében tartja a megoldást. Amennyiben képes gyereke figyelmét az esetleges negatív iskolai tapasztalatok ellenére a „szuperképességeire” fordítani, úgy megadja neki az első lépést a kiegyensúlyozott élethez vezető úton. A tanárral elbeszélgetve pedig az órán is bevezethető pár módszer, ami segítheti a figyelemzavaros gyerek könnyed kezelését.

  A tanuló gyakori nevén szólítása fenntartja a figyelmét, a szemkontaktus és a közelről magyarázás szintén segít neki abban, hogy minden erejét a tanárra összpontosítsa. A könnyen értelmezhető instrukciók és a feladatok különböző módon való megközelítése mind azt szolgálják, hogy az ADHD-s gyerekek is megerőltetés nélkül igyák a tanár szavait. Mind közül a legfontosabb azonban kétségkívül a kölcsönös tisztelet és a megértés.

  Összességében tehát elmondható, hogy aki környezetében elfogadással és támogatással, találkozik, kifejleszti pozitív önértékelését és sikeres lesz. Az pedig, aki sorozatos kudarcokkal, negatív visszacsatolással, bíráló hangvétellel és elégedetlenséggel találkozik, káros mintákat alakít ki, amelyek később akár pszichés zavarokhoz vagy függőséghez vezethetnek.

  A genetikai kutatások soha nem látott ütemű fejlődése a jövőben valószínűleg közelebb hozza számunkra a zavar genetikai hátterének megértését. Ha a modernkori génterápiák ígéretes eredményeit áttekintjük, akkor az is látható, hogy az általános kezelésbe való felvételük sincs már beláthatatlan távolságra.

  Sikeres ADHD-sok illusztris társasága. Kép:medium.com

  A morális és etikai kérdés azonban most is, mint sok más esetben az, hogy az ADHD-s zavar valóban egy kezelést igénylő állapot, vagy egyszerűen csak társadalmunkat kell olyan formán kialakítanunk, hogy az ebben „szenvedő” kreatív emberek számukra megfelelő életpályamodellt választhassanak. Azt hiszem a fenti kép kielégítő választ adhat…

  Kováč Barnabáš

[harotomi]

“Szenvedtem, boldogtalan voltam, depressziós, a gyerekeim féltek tőlem. A feleségemmel rengeteg stresszt éltünk meg” - Dr. Máté Gábor orvos és pszichoterapeuta nemcsak magát tartja figyelemzavarosnak, de három gyermekét is ADHD-val diagnosztizálták.

[psycho-by-bansz]

Régen elevenek voltak, ma hiperaktívak. Aki nem képes beilleszkedni, alkalmazkodni és egy helyben megülni, azt hamar kiveti a magyar iskolarendszer. A szülők tűrőképességétől is függ, hogy mi lesz a sorsa a gyereknek, aki nem hajlandó betartani a szabályokat. Milyen arányban vannak jelen az iskolában a szaknyelven ADHD-sok? Mi van, ha kimondják valakiről, hogy hiperaktív? Miért nem jó a hátsó padba zavarni az ilyen gyerekeket?

[barburu]

figyelem.zavarom?

Szombat délelőtt. 45 percet adtam magamnak az olvasásra, mielőtt nekilátok borsos teendőimnek. Úgy gondoltam, hogy az aktuális kedvenc könyv olvasása ráhangol az unalmas szövegek megértésére és memorizálására, egyfajta reggeli agytorna. Élveztem az olvasást, abban a tudatban tettem, hogy leköt, de aztán folyton arra lettem figyelmes, hogy elkalandozok. Mivel az ilyenkor betoluló gondolatok és ötletek mindig halaszthatatlanul fontosnak tűnnek és az elfelejtés veszélye ólálkodik körülöttük, ilyenkor vagy felhagyok az aktuális tevékenységgel, hogy gyorsan foglalkozzak velük, vagy egy opcionálisabb B megoldásként szivárványszín jegyzettömböm éppen üres oldalára vezetem fel őket.* Ez a módszer éppenséggel arra is jó, hogy ha még nem vagyunk tudatában a problémának, diagnosztizálhassuk is azt; illetve érdemes átgondolni, hogyha ennyire sok a betoluló gondolat, ha ennyire elszakítanak az aktuális tevékenységtől, akkor tulajdonképpen minek is van prioritása? Nálam végül is győzött az olvasás (egy terápiáról szóló „levélregény” az aktuális kedvencem Yalom-tól), de a bő 50 perc alatt 6 tételt jegyeztem fel a listára. Mind különböző témák, de rajtuk kívül folyton visszatérő gondolat-köteg volt, hogy ÉN hogyan működöm pszichológusként és ÉN mit tennék a könyvben leírt helyzetekben. A hat betolakodó gondolat közt született meg ennek a blogbejegyzésnek az ötlete is. Vagyis nem egészen. A minap Zs-vel chateltünk éjjel 1 és 2 óra között, mikor máskor. Elmesélte, hogy nemrég olvasta Dr. Máté Gábor könyvét a figyelemzavarról, és hihetetlen megvilágosodásban volt része. Többek között abban is, hogy tuti nekem is figyelemzavarom van, ahogy sokaknak, akik nem is tudunk róla. Megállapítását egyelőre nem tudom alátámasztani, de megígértem magamnak, hogy rövid időn belül nekikezdek a könyvnek (és lehetőleg nem fogom félbehagyni, vagy hónapokig elhúzni az olvasását). Az biztos, hogy sok „bajom” van abból, hogy rengeteg ötletem és gondolatom van, és ha jó hangulatban vagyok, támad szinte napról napra, amiket meg kellene valósítani és/vagy meg kellene írni. És mi lesz ezekből? Általában semmi. Felülírják más kötelességek, más prioritások, amikbe sokszor csak bele-bele kapok. Nem mélyedek el igazán semmiben, vagy azért, mert nem tudok, vagy azért, mert sajnálom rá az időt. Mert ha mégis elmélyedek valamiben, bármilyen fontosnak is tűnt az elhatározás pillanatában, fájdalmas lelkiismeret-furdalás kínoz, amiért más fontos dolgok rovására foglalkoztam az eredetileg kipécézett feladattal. Sok helyen olvastam és magam is átvettem azt a feladatmenedzselési módszert,  aminek a lényege a következő: ha nemszeretem feladatba kell nekivágni, vagy csak attól nagy mumus egy kötelesség, mert szörnyű belegondolni is, hogy milyen sokáig tarthat, akkor csak csináld akár 10/20/30 percig, a lényeg, hogy vágj bele! Ugyanezzel a módszerrel lehet korlátozni a „káros szenvedélyeket” is, mint pl. órákig történő böngészés a neten, Facebook-ozás vagy egy letehetetlen könyv olvasása, amikor épp más égető feladat vár. Beállítod a stoppert 15 percre és addig rendet raksz az asztalon vagy mosogatsz (utálatos mumus-feladat), és láss csodát: a piszlicsárénak tűnő 15 perc alatt mekkora kupleráj tud eltűnni. Beállítod a stoppert 30 percre, és csak addig netezel/Facebook-ozol, olvasol, aztán becsukod a böngészőt vagy a könyvet. Beállítod a stoppert 45 percre, hogy elmélyedj a lehető legunalmasabb tananyagban, aztán ha kibírtad ezt az időt teázás vagy egyéb pótcselekvések („sürgős” levélírás, arckrémezés, fésülködés stb.) nélkül, megjutalmazod magad. Ez utóbbi nehezen megy, bevallom. De ha esetleg sikerül elmerülni a tanulásban, akkor meg ráhúzok a 45 percre, és fantasztikus diadalként élem meg. Mit is akartam ebből kihozni? Jó újra írni, az biztos. Persze elgondolkodtat, hogy nem pótcselekvés-e ez is, amikor annyi minden dolgom lenne még erre a hétvégére. De mivel az írásgyakorlatokat és a blogírást is felvettem teendőim kilométer hosszú listájára, így kevésbé furdal a lelkiismeret, és újult erővel vághatok neki a nemszeretem feladatoknak. Aztán beiktatom alig létező szabadidőmbe a figyelemzavarról szóló könyv olvasását; közben elgondolkodom majd arról, figyelmeztető előjel lehetett-e volna az állandó gyerekkori álmodozás (amit mára szinte teljesen felcserélt a sorozatok nézése), és tünet-e vajon a hosszú körmondatok, a zárójeles és gondolatjeles mellékmondatok, valamint a lábjegyzetek használata. Na vajon?

  * Ilyenkor úgy látom magamat, mintha a fejemből színes, kacskaringós vonalak futnának ki az aktuális ötlet-kezdeménnyel, és az idő múlásával, ahogy próbálok elmerülni pl. az olvasásban, egyre több színes gondolatfonal áramlik ki a fejemből, a végén egy nagy, színes gombolyaggá válva. Ehhez pár napja próbáltam megfelelő illusztrációt keresni a neten, találtam is hasonlókat, de egyik sem az igazi. Ilyenkor sajnálom, hogy nem tudok rajzolni, és a nagy sajnálkozás már-már rávisz arra, hogy gyorsan beiratkozzak egy rajztanfolyamra. Aztán győz a józan ész, ami azt mondja: már most is annyi mindent csinálsz, bazz, ne csessz ki magaddal, ne vállald túl magad. És akkor lemondok az amúgy mindig haldokló önmegvalósítási projektem hirtelen jött, újabb vadhajtásáról.