#foci vb

[eltiron2]

Nem is tudom mit várok jobban

A Kanada-Katar, vagy a Kongó-Üzbegisztán csoportmeccseket? Biztos remegő gyomorral fogok virrasztani hajnali kettőig.

[drakvuf]

Peak TV: Magnum a tengeri malac megjósolta, hogy a franciák nyerik a mai meccset

[szepkerekkocka]

via Holdblog

Jöhetnek a mosdató reblogok, hogy a foci vébé nem is a nagyüzemi korrupcióról meg az értelmetlen pénzszórásról szól, hanem a játék szépségéről meg a szurkolás izgalmáról.

[nonquebecoisayul]

Jazz és foci a kanadai kánikulában

Itt a július a nyakunkon, soha jobb hír: olyan dolgok történnek a kanadai keleti parton, amelyek csak évtizedes léptékkel mérhetők: kéremszépen rekordokat rengető és rekkenő hőség érkezik, azaz már a nyakunkon van, és olyan dolog fog történni, amiről azt hittem, errefelé sohasem fordulhat elő: egy hétig tartósan 30 fok fölötti hőmérséklettel és extra páratartalommal valódi, brutális kánikula a horizonton!

Soha jobbkor: a hét közepén startolt az idei Nemzetközi Jazz Fesztivál őrült mennyiségű programmal. Csütörtök este két egymást követő koncerten voltunk: az elsőt egy zöld-foki-szigeteki, belevaló énekesnő, Elida Almeida kezdte nem akármilyen fenékrázási képességgel. Furcsán hatottak a kreol nyelven előadott dalszövegek, hiszen értettem is őket meg nem is (ugye egykori portugál gyarmatról beszélünk).

Tegnap este - amolyan névnapi specialitásként - a mesés nevű Yukon-beli Whitehorse-ból való fiatal énekest hallgattunk meg, akinek a dalai a gigászi méretű sarkköri teleket és a mexikói barátnőhöz való elvágyódást (vajon miért...?) járták alaposan körbe. A zongorán és gitáron is játszó Declan O’Donovanhez zenészként egy magyaros hangzású srác, bizonyos Juhasz is társult. Nem semmi, hogy hova el nem jutnak írmagjaink:)

Ismét itt a fesztiválszezon, végre este is szívesen marad a szabadban az ember! Bőven megérdemeljük ezt ez után a tél után, az mindent kétséget kizár! A polar vortexnek viszont valahol mindig lennie kell, és sajnos most épp otthon rombolja a jó hangulatot. Még jó, hogy van foci vébé, nem igaz? A héten még én is rávettem magam, és a brazilokkal együtt egy hatalmas pubban drukkoltam nekik a szerbek elleni mérkőzésen.

Nos, ott aztán volt hangulat. Úgy tűnt, mintha mind a kb. 10 ezer Québecben élő brazil egy helyre tömörült volna. Egyetlen asztalnál ültek szerbek (kicsit együtt is éreztem velük), egy asztaltársaság pedig a párhuzamos Svájc-Costa Rica mérkőzést nézte, így miattuk a pubban lévő szerintem vagy 20 kivetítő felén ezt a meccset (is) követtük.

Amennyire azt tapasztalom, hogy a hivatalos sajtó nem sokat törődik a világbajnoksággal, addig egyre-másra látom a jeleit a városban: az egyik francia mérkőzésnél például egy bisztró előtt az utcát is blokkolták a meccset nézők, egyes autók a különböző országok zászlóival vannak felcicomázva, az erkélyeken, ablakokban megjelentek a molinók stb. Lehet, hogy ez a városba özönlő turisták miatt van, de egész biztos, az itt élő bevándorlók és azok leszármazottai is jócskán stimulálnak.

A nagy kánikulára tekintettel és Kanada-nap tiszteletére kétnapos kitérőt teszünk a tavaly ősszel felfedezett Canton de l’Est vidékére: lesz hajókázás, éjszakai elvarázsolt erdő meglátogatása és ha bírjuk a trópusi hőséget, akkor még talán a levendulamezők is beleférnek. Figyelem, hamarosan jönnek a képek is!

[3chtrunner]

[polikszena]

It feels quite weird watching the Hungary-England world cup qualifier when a bunch of people in your head are not rooting for the same team as you

[angelofghetto]

Nagyon régen sajnáltam már ennyire, hogy egy csapat nem nyerte meg a meccsét.

A horvátok mániákusan játszottak, szinte végig náluk volt a labda és szakadatlanul támadtak. A mániákust azért mondom, mert a döntő mérkőzésbe is rengeteg küzdéssel jutottak, és semmi nem tudta rávenni őket hogy magukba roskadjanak és feladják. A lényegesen lustábban játszó franciák felé fújt a szél, mert két potyagól is növelte az eredményüket. Az egyik, mikor egy szabadrúgásnál beívelt labdába a hórihorgas Mandzsukics feje belelógott (véletlenhez sok volt, kifejeléshez erőtlen), és védhetetlenné módosította a labda beesési szögét.. viszont szépíteni tudott azzal, hogy később egy gyönyörű, elegáns gólt tudott rúgni a csapatának, mikor a francia kapus cselébe okosan belenyúlva betessékelte a labdát a hálóba. Másodszorra pedig egy erősen vitatható kezezés miatt megítélt tizenegyes. Haragszom is a videóbíróra, mert a játékvezető is jó párszor megnézte, mire végre megszületett az ítélete.

A riporter végig arról áradozott, milyen régen látott ilyen izgalmas meccset. Nem tudom, az utóbbi időkben merre módosult ez a sport, de én jól emlékszem még olyan alkalmakra a múltamból, mikor konkrétan rekedtre ordítottam magam az izgalomtól. Mindennel együtt jó kis meccs volt, és külön tetszett, hogy a piros-fehér kockás csapat egyértelműen vert helyzetből sem fogadta el, hogy vesztes meccset játszanának, és szépíteni tudtak.

Szóval számomra a horvát csapat az erkölcsi győztes kitartásból, állóképességből, küzdeni akarásból, és tisztességes játékból.

Szép volt fiúk!

bilo je lijepo čestitke

[angelofghetto]

Azt mondják, a sportnak legalább 60%-a a pszichikai állóképesség. Erre ma is láthattunk példát.

Az angolok az első 5 percben rúgtak egy lélektani gólt szabadrúgásból, a horvátok ettől némileg depressziósan és zavarodottan, idegesen kapkodva játszottak. Az angolok magabiztosabbak voltak, pontosabban passzoltak, a védelmük gyorsan és biztosan zárt. Néhány helyzetet csúnyán kihagytak, de nem volt rossz a meccs.

Egy darabig úgy nézett ki, hogy nagyjából minden eldőlt, pedig a horvát játékosok olyan labdákért is elfutottak, amelyek reménytelennek látszottak, és próbálták ellentámadásba fordítani az akciókat. Nem adták fel egyáltalán, pedig több hosszabbításos meccs is volt már a lábukban.

Szerettem volna, hogy a horvátok egyenlítsenek, hogy izgalmasabb legyen a meccs. A második félidő közepén ez meg is történt, és ettől a horvátok konkrétan magukhoz tértek. Szaporodtak az akciók. Az angolok talán hamar bízták el magukat, nem számítottak rá, hogy a horvátok ennyire megtáltosodnak, és azonnal duplázni akarnak.. de az angol védelem még mindig nagyon ott volt. A fáradtság jelei mindkét csapatnál mutatkoztak. Túl sokat heverésztek sérülten (vagy “sérülten”), beindultak a játékos cserék, egyéb módokon is húzták az időt, ezért a játékvezető időről időre rátett a félidőkre pár percet.

Nagyon úgy nézett ki, hogy tizenegyesekkel kell majd dönteni, már mindenki lesérült (a legvégén pont ezért az angolok már emberhátrányban játszottak.. de előbb, amikor az angol védők egy pillanatra leeresztettek, Mandzsukics rálátott a jó pillanatra, és két védő között kitört a kapu felé, egy szélről reflexből befejelt labdára, és a 109. percben berúgta a döntő gólt, több nem is esett a hosszabbítás végéig.

Az angol játékosok csendben sírtak, a horvátok gyerekekkel a nyakukban szaladoztak és fotózkodtak a pályán. Az operatőrök szép lányokra vadásztak a közönség között.

Éveket hagytam ki focinézésből. Ez most jólesett. Viszont egy valami feltűnt. Régebben sokkal több szenvedély volt benne.. nem feltétlenül a győzelem akarásában, egyszerűen magában a játékban.