'Music wins'
Tegnap este a hosztelben Huntersthompsonként álltam a lobbyban, ahogy húsz-huszonöt megtermett britt amazon, plüss unikornis kezeslábas jelmezekben végigmasírozott előttem. Igyekeztem megfigyelni a szokásaikat. Kiderült, hogy ők egy rögbi csapat. Kigomboltam a hawaii ingem gallérját és fejembe húztam a szafarisapkát.
London a purgatórium ahol azzal fizetsz a bűneidért, hogy parkolóhelyet kell keresned. Aposztolisz a sofőrünk rezzenéstelen arccal vezet mintket át ezeken a vészterhes órákon, végtelen biztonságérzetet árasztva. ‘The Greek God of Transportation’
A kebabos megöl ha csapvizet kérsz, a kínai pincér kétpercenként újratölti a poharad.
Ha el akarsz kápráztatni egy amerikai zenészt, edd meg az almád csutkáját is. Ez valamiféle Theodore Roosevelt-i karakterré változtat. Garantált a siker.
Nem szeretem a dayoffokat. Azért indultam útnak, hogy zenéljek. Ha zenélhetek, az összes kényelmetlen, lélekölő szarság értelmet nyer. Ha nincs koncert este, nincs miért csinálni ezt. Túl sok mindennel foglalkozom ahhoz, hogy csak úgy múljon az idő.
Tegnap összeszedtük az amerikaiakat, és elvittük öket egy próbaterembe. Mi addig Zolival leltáraztuk a merchet. Fontos volt, hogy a berendelt backline-t ki tudják próbálni, így legalább elcseszhettek három órát arra, hogy működésre bírják a cuccot, majd kiderülhessen, hogy a fülmonitorjuk olyan frekvencián dolgozik, amin semmi más nem jön be, csak valamelyik britt tévéadás. Ha nem lett volna kurvanagy szívás új szettet intézni, még mindig ott röhögnék a vörös téglafalak között.
Nagy nehezen találtam egy kávézót, ami nem valami démonmulti szarbaksz vagy valamelyik vízfejű unokatestvére, hanem egy saját pörkölésű (sajnos nem világos) kávéjával dolgozó egy négyzetméteres török hely. Az egy négyzetméteren hat török, akik mikor megtudták, hogy madzsar friend vagyok el sem akartam engedni. Ha lett volna velük női családtag, azt is megkapom dicsőséges közös történelmünket ünneplendő.
Összesen ez a harmadik napom Londonban, ha beleszámolom a Decemberi turné állomását is. Ennyi idő alatt négy magyar tetoválóval, egy vegan hajszalon tulajdonossal és egy koncertfotóssal találkoztam. A magyar underground szépen lassan beszivárog a nyugati világba és átveszi az uralmat. Mint a huszárdivat annó. Csakazért sem politizálok, és közben betértünk egy reggelizőbe, ahol 'Dekadens nyugat: Londonban spanyolok német nyelvleckét vesznek’ a brunch mellé. Tegnap előtt pedig terrortámadás Stokholmban.
Életem egyik legmeghatározóbb élménye volt, mikor decemberben a varsói koncert után tíz perc alatt döntöttük el, hogy 'Music wins’ és az aznapi berlini terrortámadás ellenére játszani fogunk másnap Berlinben. Teltház, életem egyik legszebb koncertélménye lett belőle.
Ma este Birmingham. Végre muzsika. Végre megint bizsergés a gyomromban. Mint az utolsó percekben a tatamira lépés előtt. Tudom, hogy fájni is fog, tudom, hogy veszélyes, de ahogy a feszültség feloldódik és kinyílok, és megtörténik a flow élmény, az valódi élet. Közben Graveyard - The Siren
