llusztrációm Dr Kalmár Gusztáv : Ismeretlen népek, névtelen földek c. könyvének Livingstone utolsó nagy útja és halála c. fejezetéhez.
“ Stanley, látva hogy Livingstonet nem tudja visszavinni, elhatározta, hogy azon az úton amelyen jött, hazatér. Livingstione is csatlakozott hozzá. (…) 1872 dec. 26-án indultak meg és február 18-án érkeztek Unyanyembe (…). Itt átadta Stanleynek eddigi tanulmányait lepecsételve és számos levelet, gyermekeihez, ismerőseihez. Stanley egy hónap múlva elbúcsúzott Livingstonetól és Unanyembet elhagyta. Livingstone embereivel egy darabig elkísérte, majd a két felfedező elvált egymástól. Egyik sem gondolta, hogy ez az utolsó eset, hogy látták egymást.Mindegyiket bizonyos megelégedettség fogta el. Livingstone örült a segítségnek, amelyet kapott és amlyet még várt, Stanley örült, mert ha nem is tudta Livingstone-t kiriagadni Afrika földjéről, mégis megtette, amivel megbízták és viszi magával a várva-várt híreket. Unanyembe határában utólszor fogott kezet a két férfi: a felkelő és a lenyugvó nap. Az egyik pályájának már utolsó ezermérföldjeit járta, a másik most tette meg az első ezret, hogy azután még ezret és ezret adjon hozzá.Stanley csapata eltűnt a keleti erdősségekben, hogy utat törjön az Indiai-óceánig, Livingstone embereivel nyugat felé fordult, hogy mérhetetlen szenvedések után körüljárja a Bangveolo-tavat, ahonnan visszafelé nem látta már többet Afrikának előtte oly kedves földjét”
Dr. David Livingstone (1813–1873) skót misszionárius orvos, a Londoni Misszionárius Társaság tagja, Közép-Afrika kutató. Ő volt az első európai, aki megpillantotta a Viktória-vízesést, melyet a brit uralkodóról, Viktória királynőről nevezett el. Livingstone a 19. század végi viktoriánus Nagy-Britannia talán legnépszerűbb nemzeti hőse volt. Misztikus helyzete számos, egymáshoz szorosan kapcsolódó tényező következtében alakult ki: a protestáns misszionárius-mártír, a munkásosztály soraiból kiemelkedett ifjú, a tudományos kutató és felfedező, a birodalmi reformer, a rabszolgaság ellen küzdő harcos és a birodalmi gazdasági érdekek védelmezője. Megszállott kutatóként a Nílus forrását kereste, kutatásai a klasszikus európai földrajzi felfedezések és az afrikai földrészre történő európai gyarmati behatolások betetőzését jelentették. Ugyanakkor misszionárius célú útjai, „eltűnése”, majd Afrikában bekövetkezett halála, az azt követő megdicsőülése és 1874-es posztumusz nemzeti hőssé avatása előmozdította számos afrikai keresztény misszió létrejöttét az Afrikáért folyó harc időszakában.[4]
Sir Henry Morton Stanley (1841-1904) walesi születésű amerikai újságíró és Afrika-kutató, akit az európai szemek elől eltűnt David Livingstone felfedező utáni kutatása tett híressé. Stanley afrikai tevékenységét végig viták övezték. Idős korában sok energiát kellett arra fordítania, hogy tisztázza magát a vádak alól, amelyek szerint afrikai expedícióit erőszak és brutalitás kísérte. Azt a véleményt tulajdonították neki, hogy „a vademberek nem tisztelnek semmit, csak az erőt, a hatalmat, a bátorságot és a döntőképességet”. Halálesetekért is hibáztatták, közvetve pedig azért, hogy II. Lipót belga király megszerezte a Kongói Szabadállamot. Módszerei vitatottak de eredményei megkérdőjelezhetetlenek.
a kisfiú : Kalulu (1865-1877) Stanley - egy rabszolgakereskedőtől - örökbefogadott gyermeke volt. Kalulu fiatalon halt meg, de rövid életében ellátogatott Európába, Amerikába és a Seychelle-szigetekre. Eredeti neve "Ndugu M'Hali" volt, ami azt jelentette, hogy "Barátaim testvére". Kalulu a Congó-folyón a Livingstone vívesés egyik zuhatagánál halt meg 4 másik társával együtt, amikor kenujukat elragadta a víz. Stanley ezt a vízesést Kalulu-vízesésnek nevezte el, amely ma is ezt a nevet viseli, örök emléket állítva hű kis társának.