Portrait of Turhan Hatice / Turhan Hatice portréjra
PS before reading: Sorry that I did not use Hande Dogandemir as Turhan, but she is just not Turhan for me. She is an amazing actress and a pretty woman, but she was nothing like Turhan. Meanwhile Yasemin Allen in the ultimate Turhan for me, so yeah...:D
Origin and education
Turhan Hatice was a Slavic woman of Russian descent, born around 1627. She was captured by the Tartars from her homeland, the Russian steppes, so she came to Istanbul as a child in the second half of the 1630s. Here, of the many slaves, she had a relatively fortunate fate, for she was bought by a pasha from slave traders. Later the pasha gifted her to Burnaz Atike Sultan's service. We are un such a lucky situation that we know some hints about Turhan’s appearance. They say she was very white skin, had blue eyes, brown hair (others suggest she was blond), and was tall.
Atike Sultan, who was the daughter of Ahmed I, noticed the beauty and talent of the girl, so she paid special attention to her education. Based on the subsequent relationship between the two, we can guess that Atike treated the girl very well, and practically a very close, fraternal relationship developed between the two women. Atike was also almost a mother figure to Turhan’s child as well, which makes it clear that the relationship between the two women remained very close throughout their lives. Turhan, with such a background and education, was a very special gift to Atike's younger brother, the new Sultan Ibrahim I. According to others, Atike gave the girl to Kösem Sultan and eventually she introduced her to Ibrahim.
Her life with Ibrahim I
We do not know the order in which Ibrahim’s concubines were given to him, presumably the mothers of the three eldest children, Turhan Hatice, Hatice Muazzez, and Saliha Dilaşub became Ibrahim’s concubines roughly at the same time. However, Turhan was the first to become pregnant and give birth to a boy in January 1642. We would think that, as the mother of the heir to the throne, she received particularly great respect and special authority. However, none is true. The relationship between Ibrahim and Turhan soon deteriorated greatly. And in general Ibrahim's concubines could not really gain power for themselves because of their mother-in-law, Kösem Sultan. Turhan Hatice probably had another daughter shortly after Mehmed, Atike, but they probably had no more children together. This is not surprising, since there was an open conflict between Turhan and Ibrahim before or around 1645, after which both Turhan and her son were pushed into the background.
The wet-nurse of Prince Mehmed and her son were very much liked by the sultan, who constantly spent time with the nurse's son, Osman, considered him as his own son, while he pushed away Mehmed. Raising a slave’s son as his own caused a huge anomaly in the harem and triggered a lot of rumors. Turhan could not tolerate the humiliation of her son, the heir to the throne, so some said she directly questioned Ibrahim. Others say she sent the wet-nurse out of her service, who in turn complained about Turhan’s behavior to the sultan. Either way, Sultan Ibrahim became angry and his anger was directed at Mehmed. He staged a huge scene, then tore Prince Mehmed out of his mother's arms and threw him into a cistern. The child suffered severe head injuries but survived the incident without permanent damage after the servants rushed to his rescue immediately. For the rest of his life, Mehmed had a scar on his forehead due to this event.
The following years were about dread and humiliation, as Ibrahim became more and more insane, committed more and more inexplicable things, and married one of his young concubines, whom he raised above everyone else. Kösem Sultan and her followers at one point tried to dethrone the mad Sultan to replace him with his son, Mehmed, but to no avail. Lots of heads fell to dust after the rebellion, Kösem Sultan herself was exiled too. We don’t know how Turhan lived through this period, but given the events, she could probably have worried a lot about her son’s life. The relationship between Turhan and Mehmed was very close, perhaps one of the closest during the period of the Sultanate of women. This strong bond may have been formed in the period of common suffering from Ibrahim's madness.
The resurrected hope
In August 1648, Ibrahim was finally dethroned and locked up by the Janissaries and Kösem Sultan. Soon the statesmen flocked to the palace to take Prince Mehmed to the Janissary Mosque to be proclaimed Sultan there. Kösem Sultan did not allow this, did not hand over her grandson. She argued with the statesmen for hours before it was finally agreed that Prince Mehmed would be proclaimed sultan within the palace, as tradition requires. Turhan could finally know her son was safe, she might think everything would be fine, but it didn’t happen that way.
The statesmen asked Kösem Sultan to become a regent to Mehmed IV, as Mehmed’s own mother herself was too young for the role. The statesmen expected Kösem Sultan to prepare and educate Turhan and Mehmed for the task ahead of them, but Kösem Sultan thought otherwise. She wanted to lead the empire, like a monarch. The reason for this was presumably the execution of Ibrahim. The statesmen seem to have executed the former sultan without the consent and knowledge of Kösem Sultan. Kösem Sultan for that reason refused to work with the statesmen, and we can also deduce from the events that she may blamed Turhan also.
Kösem Sultan completely excluded Turhan from political life, but what was an even bigger problem that Mehmed was excluded too. In addition, she did not allow Turhan to act as a legitimate Valide Sultan either in the harem. Kösem Sultan, for example, did not allow Turhan to send away the mother of Ibrahim's other children (except Hümaşah, who herself also hated). With this, she further degraded Turhan's role as a Valide Sultan. She also did not give Turhan the salary of Valide Sultanas (3,000 aspers), she only received 2,000 aspers per day, while Kösem Sultan herself received 3,000 aspers per day as if she was the Valide Sultan. We can accept that the experienced Kösem Sultan did not want to let the inexperienced Turhan, whom she considered unfit, be near the political arena. However, it is undeniable that Turhan had the right to lead the harem, Kösem Sultan, however, refused to let her do so.
Turhan then began to stand up for herself and, with the support of Chief Eunuch Uzun Suleiman Agha, she created her own harem staff and began to control arbitrarily. At the same time, of course, Kösem Sultan did not leave the matter at that, and she also had a harem staff out of her own people. In the end, there was chaos in the harem, people didn’t know which leaders to listen to, to whom to obey. The harem thus split in two, some serving the "Great Valide," Kösem Sultan, while others served the "Little Valide," Turhan. There is no doubt that Turhan was in a better position in some aspects because the most influential eunuch, Suleiman, was on her side.
The rebel
There is a lot of legend and half-information about the year 1651. It is so certain that no one liked the monopoly of Kösem Sultan. Over time, all the statesmen turned against her and wanted to remove her from power. Kösem Sultan's only support was coming from some corps of Janissaries, who, whatever happened, supported her. Turhan took advantage on the fact that Kösem did not have any men in the divan. Turhan, with the help of Suleiman Agha, was able to contact the statesmen and immediately gained the support of some of them. Legend has it that Turhan herself directed the pashas against Kösem Sultan. In practice, however, we do not have sufficient evidence. Nor can we rule out that it was not Turhan who used the pashas against Kösem Sultan, but the pashas used Turhan. Either way, their common goal was to get rid of Kösem Sultan.
By then, Turhan was no longer just worried about Kösem Sultan humiliating her within the harem. The information came to light that Kösem Sultan wanted to dethrone Mehmed and replace him with Saliha Dilaşub's son, Suleiman. That would have meant Mehmed's confinement and death. After all, when Ibrahim I was executed, it was argued that if there was already a sultan (Mehmed), then the existence of the other sultan (Ibrahim) had become obsolete. Others say Kösem Sultan never wanted to do that, only the pashas made Turhan to believe it. Nor can we rule out that Turhan herself invented this excuse to legitimize the removal of Kösem Sultan.
Kösem Sultan was finally strangled during a coup in September 1651 and power passed to Turhan Hatice. Turhan’s role in the events to this day is questionable. I don’t want to go into the details because that alone is worth a post. So a post will be made soon where I will put together a bunch of information about the events around the assassination of Kösem Sultan. In any case, the Pashas and Turhan were able to twist the events so that the Janissaries who supported Kösem Sultan were used as scapegoats, and they were executed. Meanwhile, Turhan and the statemen quietly organized the funeral of Kösem Sultan.
The long-awaited role?
Given her son’s youth, Turhan Hatice became regent, at just 25 years old. She accompanied her son to every important meeting and followed the events behind curtains. More than once she spoke very wisely in the divan. Once Gürcü Mehmed Pasha refused to follow the proposals instructions of Mesud Efendi, appointed by Turhan. Gürcü Mehmed Pasha demanded that his words should be accepted because, as he said, his beard had also whitened in the service of the state so he knowns better. Turhan replied, "Really, pasha! White beards and black beards are not the issue. Sound policy comes not from age but from intelligence. Whatever [Mesud Efendi] says, do immediately; listen to him and discuss everything with him. I warn you, do nothing contrary to his views!" Turhan’s performance within the divan shows well that many did not take her seriously because of her youth, but she did her best to carry out her opinion.
Although she tried to look strong from the outside, Turhan never wanted to do everything by just herself, we know from her letters that before many important events she asked the opinion of the people she valued. From these requests for help, it becomes clear that Turhan was a very respectful woman who loved to keep the formalities as appropriate. In addition, it is clear from her letters that most of the time she was aware of exactly what she should do, she simply wanted confirmation before taking action. These little things suggest well that the image of a cruel and power-hungry woman painted by the world about Turhan may not be real.
Another case that well illustrated Turhan’s personality and political attitude was when the Crimean khan passed away. Turhan then wrote a letter to the Grand Vizier, “You’ve requested a sword and a robe of honor for his successor. From what I hear, it is customary rather for the Tatar Khan to send [gifts] to the sultan. It’s true I’ve never witnessed such a thing but that’s what I hear. Now you examine the kanunnames and act accordingly.” This case shows that Turhan was well acquainted with etiquette, yet she didn’t want to tell off pashas not knowing it. Instead, she asked for confirmation from an outside source so the pashas take her seriously. This also clearly shows the impression of a clever but conflict-avoiding person who, although in a higher position than anyone around her (except her son), did not act rude. In another case, the Grand Vizier did not buy enough wood for the Old Palace. Then Turhan wrote him that, "There is not enough firewood in the Old Palace to boil soup! What’s the reason for this? Is it not a royal palace?".
The greatest task of Turhan's regency was to find a suitable Grand Vizier. Due to the change in the geopolitical situation, the early 1650s were very chaotic, and the Grand Viziers were constantly dismissed because none of them were fit for the task. Many blame Turhan for the economic and political crisis, but this is not valid. Turhan tried to find the most suitable statesmen, but there were not too many suitable persons. Turhan finally resolved the crisis in 1656 at great risk. Köprülü Mehmed Pasha was an extremely unpopular pasha with few supporters but blessed with a genius mind and with a difficult nature. Turhan thought she would be able to break out of the chaos with the help of the pasha. However, Köprülü was well aware of how risky it was to take up the position of Grand Vezier, so he had a condition. He only took the position if he was given a relatively free hand. In practice, of course, this did not mean that he did not report or that he did whatever he wanted, but rather that he took over the regent duties from Turhan. He consulted with Turhan and Mehmed throughout and acted with their approval.
The beloved Valide Sultan
We don’t know what Turhan felt and what she thought with the end of her regency. However, events suggest that she preferred to perform the duties of the Valide Sultan over the duties of the Regent. She continued to support her son in everything, she paid special attention to his education and also consulted regularly with Köprülü, so contrary to popular belief, she did not completely withdraw from politics. In addition to administering politics and harem, she finally had time to embark on her philanthropy and her vast architectural projects. She did her first construction project back in 1652/3, but it was just a fountain in Beşiktaş. She began her first project of real significance in 1658 when she established two fortresses on the Dardanelles. These fortresses were very important from a military point of view, as it made it possible to defend the Bosphorus. This project has increased the popularity of both Turhan and Mehmed. This was soon followed by the construction of the deservedly famous New Mosque. The complex was started by Safiye Sultan in the late 1500s, but with the loss of Safiye's power, the project was halted, and then several fires destroyed its surroundings, so it was almost completely destroyed. So this is what Turhan Hatice started again. By 1665, the complex was completed, with a mosque, school, fountain, library, and market (now known as the Spice Bazaar or Egyptian Bazaar nowadays). After the complex, Turhan embarked on several smaller projects, one of which was the construction of a water network to help people on a pilgrimage to Mecca get water. In addition, the temples of several newly occupied/recaptured areas were converted into mosques and given the name Turhan Hatice.
With her constructions, charity, and because of the relatively peaceful period, Turhan became a favorite of the people. People loved and respected her and her son. Mehmed had grown up enough to rule for himself so far, but he continued to seek his mother’s opinion in everything and considered her an equal companion in both life and politics. Mehmed was not preoccupied with politics, he usually left it to the Grand Vizier and his mother. It is no coincidence that the people believed that the two pillars of the empire were none other than Köprülü and Turhan. The relationship between Turhan and Mehmed is considered one of the closest mother-son relationships in the history of the Ottoman Empire. Turhan never wanted to dominate her son, she never controlled him or interfered in his private life. Yet she would have had the opportunity to do so, as a rival soon appeared in Mehmed's life.
The combined presence of the Valide Sultan and an influential consort did not bring much good in previous decades, so one would expect that this was no different for Turhan. However, Turhan accepted her son’s chosen one, Emetullah Rabia Gülnüş, and tried to cultivate a respectful relationship with the woman. She never tried to limit Emetullah’s influence even in the political arena. And Emetullah thanked her mother-in-law this with similarly respectful behavior. Only one case is known is when Turhan confronted Emetullah Rabia Gülnüş. For the sake of Emetullah's sons, she wanted Mehmed to kill his half-brothers, who had lived in solitary confinement for years and tried to persuade the Sultan to do so. The sultan may have been inclined to do so himself, but Turhan's powerful action prevented the execution of Princes Suleiman and Ahmed.
Turhan also maintained a close relationship with her foster sons and never left them alone from then on. Fearing that Emetullah would eventually reach her aim, Turhan took the two princes with her everywhere when she left the capital. Turhan could also be similarly close to one of her foster daughters, Fatma. Since Fatma was buried in the Turhan complex, many believe that Fatma was the daughter of Turhan, however, this is unlikely. Fatma presumably orphaned and was then taken care of by Sultans Turhan and Atike. So when the girl died at the age of seventeen, Turhan arranged for her funeral as if she had her own daughter.
Turhan’s generosity is also mentioned infinitely many times by foreign sources. They were not persuaded to highlight how much she had done for the permanent abolition of the law of fratricide and that she had also stood up against her own son in favor of her foster sons. In addition, we are left with an event of much lesser significance that, regardless of its significance, gives us an insight into Turhan’s personality. The French ambassador reports that Turhan once went to Edirne with a huge escort, with her foster sons and part of the harem. When they reached a bridge, one of the ambassador's men was just there and saw that the door of Turhan's carriage was open. The man threw himself on the ground in fright, lest he be accused of trying to see the Valide Sultan. However, as he was throwing himself to the ground, his gaze collided with the eyes of the veiled Valide Sultan. Turhan then stopped the car and said to the man, "Don't be afraid, son," and gave him 160 aspers.
Last years
In 1681 Turhan's health gradually began to deteriorate. Ambassadors write as "her condition has greatly deteriorated and there is no hope of treatment." We don’t know exactly what Turhan’s illness was. She finally died in 1683 in her late 50s, in Edirne. Since Turhan had stipulated that she wanted to be buried in her own mosque complex, her body was transported to Istanbul. Along the way, the coffin was surrounded by ice day and night to protect the body. Alongside the caravan carrying the coffin of the Valide Sultan, the people cry out loud and the whole empire mourned. According to descriptions, people sobbed and said that the strongest pillar of the state had left the Empire. Turhan was eventually buried in her own complex. Her tomb is one of the largest and most classy of all, indicating that it was built in honor of a powerful Valide Sultan. Her son and several descendants were later buried here. With her death, she became the longest-serving Valide Sultan ever, with 34 years of reign.
Turhan is one of the most misunderstood characters in the Sultanate of Women. Most see her as a violent, willful, and power-hungry woman, blamed for the death of Kösem Sultan, even though Turhan was not like that. She was a mother who was forced to raise her son alongside a crazy, dangerous father; she was a woman who never received love and respect from her child’s father; still she became a powerful woman who always helped the fallen; the only one in the Sultanate of Women with whom her son shared his power equally and who, nevertheless, never tried to exaggerate or control her son. With the death of Turhan Mehmed IV's reign was also sealed. The sultan's reign and recognition were largely due to the character and presence of his mother. As Turhan was no more, Mehmed’s popularity declined, he made more and more bad political decisions. As a result, in 1687, after a rebellion, he handed over the throne to his half-brother, who could survive largely by the grace of Turhan.
Used sources: A. D. Alderson - The Structure of the Ottoman Dynasty; L. Peirce - The Imperial Harem: Women and Sovereignty in the Ottoman Empire; N. Sakaoğlu - Bu Mülkün Kadın Sultanları; M. Ç. Uluçay - Padişahların Kadınları ve Kızları; C. Finkel - Osman's Dream: The Story of the Ottoman Empire; G. Börekçi - Factions and favourites at the courts of Sultan Ahmed I (r. 1603-17) and his immediate predecessors; S. Faroqhi - The Ottoman Empire and the World; C. Imber - The Ottoman Empire 1300-1650; G. Piterberg - An Ottoman Tragedy, History and Historiography at Play; F. Suraiya - The Cambridge History of Turkey, The Later Ottoman Empire, 1603–1839; Howard - A History of the Ottoman Empire; Öztuna - Devletler ve Hanedanlar; F. Davis - The Palace of Topkapi in Istanbul; Y. Öztuna - Genç Osman ve IV. Murad; G. Junne - The black eunuchs of the Ottoman Empire; R. Dankoff - An Ottoman Mentality: The World of Evliya Çelebi; R. Murphey - ‘The Functioning of the Ottoman Army under Murad IV (1623–1639/1032–1049):Key to Understanding of the Relationship Between Center and Periphery; M. Özgüleş - The women who built the Ottoman Empire: Female Patronage and the Architectural Legacy of Gülnüş Sultan
* * *
Származása és neveltetése
Turhan Hatice orosz származású szláv nő volt, aki 1627 körül született. A tatárok ragadták el szülőföldjéről, az orosz sztyeppékről, így került gyermekként Isztambulba, az 1630-as évek második felében. Itt a sok rabszolga közül viszonylag szerencsés sors jutott neki, ugyanis egy született szultána, Burnaz Atike szolgálatába került. Valószínűleg egy pasa vásárolta meg a lányt rabszolgakereskedőktől és ő ajándékozta Atike szolgálatába. Turhan külsejéről annyi információnk van, hogy kék szeme volt, barna haja és az átlaghoz képest magas volt.
Atike szultána, aki I. Ahmed lánya volt, felfigyelt a lány szépségére és tehetségére, így kiemelt figyelmet fordított oktatására. Kettejük későbbi kapcsolata alapján sejthetjük, hogy Atike igen jól bánt a lánnyal és gyakorlatilag egy nagyon szoros, testvéries kapcsolat alakult ki a két nő között. Atike szultána szinte anyafigura volt Turhan gyermeke számára is, ami egyértelműsíti, hogy a két nő viszonya igen szoros maradt egész életükben. Turhant, magasrangú oktatása alkalmassá tette arra, hogy Atike egyenesen öccsének, az új szultánnak I. Ibrahimnak ajándékozza trónralépése után. Mások szerint Atike Köszem szultánának ajándékozta a lányt és végül ő mutatta be Ibrahimnak.
Élete Ibrahim mellett
Nem tudjuk, hogy Ibrahim ágyasai között milyen sorrendiség állt fenn, feltehetőleg a három legidősebb gyermek édesanyja, Turhan Hatice, Hatice Muazzez és Saliha Dilaşub nagyjából egyszerre lettek Ibrahim ágyasai. Turhan volt azonban az első, aki teherbe esett és fiúnak adott életet 1642 januárjában. Azt gondolnánk, hogy a trónörökös anyjaként különösen nagy tisztelet kapott és kiemelt hatalommal bírt. Azonban egyik sem igaz. Ibrahim és Turhan kapcsolata hamarosan nagyon megromlott. Hatalmat pedig Ibrahim ágyasai nem igazán tudtak szerezni maguknak, anyósuk, Köszem szultána miatt. Turhan Haticének valószínűleg Mehmed után nemsokkal született még egy lánya, Atike szultána, azonban valószínűleg nem volt több közös gyermekük. Ez nem is meglepő, hiszen 1645 előtt valamikor volt egy nyílt konfliktus Turhan és Ibrahim között, mely után Turhan és fia is háttérbe szorultak a háremben.
Mehmed herceg szoptatósdajkája és annak fia ugyanis nagyon megtetszettek a szultánnak, aki állandóan a dajka fiát, Oszmánt babusgatta, saját fiát, Mehmedet pedig csúnya kisbabának tartotta, eltaszította magától. Az, hogy egy rabszolga fiát sajátjaként neveli hatalmas anomáliát okozott a háremben és rengeteg pletykát indított útjára. Turhan nem tűrhette fia, a trónörökös megalázását ezért egyesek szerint kérdőrevonta Ibrahimot. Mások szerint a szoptatósdajkát küldte el szolgálatából, aki pedig elpanaszolta Turhan viselkedését a szultánnak. Akárhogyan is, Ibrahim szultán éktelen haragra gerjedt és dühét Mehmeden vezette le. Hatalmas jelenetet rendezett, majd kitépte Mehmed herceget édesanyja karjából és egy ciszternába hajította. A gyermek súlyos fejsérüléseket szenvedett, de maradandó károsodás nélkül túlélte az esetet, miután a körülöttük lévő szolgálók azonnal megmentésére siettek. Mehmed homlokán élete végéig ott volt az ekkor szerzett sebhely.
A következő évek a rettegésről és megalázásról szóltak, hiszen Ibrahim egyre őrültebb lett, egyre többször követett el megmagyarázhatatlan dolgokat, ráadásul feleségül vette egyik fiatal ágyasát, akit ezzel mindenki fölé emelt. Köszem szultána és követői egy ponton megpróbálták trónfosztani az őrült szultánt, hogy helyére fiát, Mehmedet ültessék, azonban nem jártak sikerrel. Rengeteg fej hullott porba, Köszemet magát is száműzték. Nem tudjuk, Turhan hogyan élte meg ezt az időszakot, de figyelembe véve az eseményeket, valószínűleg rengeteget aggódhatott fia életéért. Turhan és Mehmed között nagyon szoros volt a kapcsolat, talán az egyik legszorosabb a Nők szultánátusának időszakából. Ez az erős kapocs is talán a közös szenvedésben és hányattatott időszakban formálódott.
A feltámadó remény
1648 augusztusában végül a janicsárok és Köszem szultána trónfosztották Ibrahimot és elzárták. Hamarosan az államférfiak a palotához sereglettek, hogy elvigyék Mehmed herceget a janicsár mecsetbe, hogy ott szultánjukká kiáltsák ki. Köszem szultána ezt nem engedte, nem adta át unokáját. Órákon át vitatkozott az államférfiakkal, mielőtt végül megegyeztek volna, hogy Mehmed herceget a palotán belül kiáltják ki szultánná, ahogy ezt a hagyományok is megkövetelik. Turhan végre biztonságban tudhatta fiát, azt gondolhatta, minden rendben lesz, ám nem így történt.
Az államférfiak felkérték Köszem szultánát, hogy legyen ő a régens IV. Mehmed mellett, mert úgy gondolták, Mehmed édesanyja maga még túl fiatal ehhez a szerephez. Az államférfiak azt várták Köszemtől, hogy felkészíti Turhant és Mehmedet a rájuk váró feladatra, Köszem azonban máshogy gondolta. Maga kívánta vezetni a birodalmat, egyeduralkodóként. Ennek oka feltételezhetően Ibrahim kivégzése volt. Az államférfiak ugyanis úgy tűnik, Köszem beleegyezése és tudta nélkül végeztették ki a volt szultánt. Köszem ezért pedig nem volt hajlandó együtt dolgozni az államférfiakkal és az eseményekből arra is következtethetünk, hogy Turhant is hibáztatta.
Köszem Turhant teljesen kizárta a politikai életből, ám ami még nagyobb probléma volt, hogy Mehmedet is. Emellett a háremben sem hagyta, hogy Turhan jogos Valide szultána szerepében tevékenykedhessen. Köszem például nem engedte, hogy Ibrahim többi gyermekének anyját elküldjék a palotából - kivéve Telli Hümaşaht -, amivel Turhan szerepét tovább degradálta. Emellett nem adta meg Turhannak a Valide szultánák 3000 asperes fizetését, csupán 2000 aspert kapott naponta, míg Köszem maga napi 3000 aspert kapott, mintha ő lenne a valide szultána. Azt elfogadhatjuk, hogy a tapasztalt Köszem nem akarta a tapasztalatlan, általa alkalmatlannak ítélt Turhant a politika színterének közelébe engedni, azonban az tagadhatatlan, hogy Turhannak joga volt a hárem irányításához. Köszem azonban ezt megtagadta tőle.
Turhan ekkor elkezdett kiállni magáért és a főeunuch Uzun Szulejmán Aga támogatásával létrehozta saját háremszemélyzetét és önkényesen elkezdett irányítani. Ugyanakkor természetesen Köszem sem hagyta annyiban a dolgot és saját embereiből ő is rendelkezett háremszemélyzettel. A harc vége az lett, hogy a háremben káosz uralkodott, az emberek nem tudták, hogy mely vezetők szavára hallgassanak, kinek engedelmeskedjenek. A hárem így ketté szakadt, egyesek a "nagy valide szultánát", Köszemet szolgálták, míg másik a "kis valide szultánát", Turhant. Kétségtelen, hogy Turhan bizonyos szempontból előnyösebb helyzetben volt, mert a legbefolyásosabb eunuch, Szulejmán az ő oldalán állt.
A lázadó
Sok a legenda és félinformáció az 1651-es évről. Annyi bizonyos, hogy Köszem egyeduralma senkinek sem tetszett. Idővel az összes államférfi Köszem ellen fordult és el akarták őt távolítani a hatalom közeléből. Köszem egyetlen támasza a janicsárok néhány hadteste volt, akiknek bármi történt is, élvezhette a támogatását. Köszemnek nem lévén embere a divánban, Turhan előnybe került. Turhan ugyanis Szulejmán Aga segítségével kapcsolatba kerülhetett az államférfiakkal és néhányuk támogatását azonnal megszerezte. A legendák úgy tartják, hogy Turhan maga fogta közre a Köszem ellen lévő pasákat és őket irányítva kelt fel Köszem ellen. Gyakorlatilag azonban nem áll rendelekzésünkre kellő bizonyíték erre. Azt sem zárhatjuk ki, hogy nem Turhan használta a pasákat Köszem ellen, hanem a pasák használták Turhant. Akárhogy is, közös volt a céljuk, megszabadulni Köszemtől.
Turhannak ekkor már nem csak az volt a gondja Köszemmel, hogy a háremen belül megalázta. Olyan információk keltek szárnyra, melyek szerint Köszem szultána trónfosztani kívánta Mehmedet és helyére Saliha Dilaşub fiát, Szulejmánt akarta ültetni. Ez egyet jelentett volna Mehmed elzárásával és halálával. Hiszen Ibrahim kivégzésekor is arra hivatkoztak, hogy ha már van egy szultán (Mehmed), akkor a másik szultán (Ibrahim) léte okafogyottá vált. Mások szerint Köszem sosem akart ilyet tenni, csak a pasák hiteték el Turhannal. Azt sem zárhatjuk ki, hogy maga Turhan találta ki ezt, hogy legitimizálja Köszem eltávolítását.
Köszem szultánát végül egy puccs során 1651 szeptemberében megfojtották és a hatalom Turhan Haticére szállt. Turhan szerepe az eseményekben a mai napig kérdéses. Nem kívánok részletesen belemenni az eseményekbe, mert ez önmagában megér egykülön posztot. Hamarosan készül tehát egy poszt, ahol a Köszem meggyilkolása körüli eseményekről tudott információkat egy csokorba fogom fűzni. Mindenesetre a pasák és Turhan képesek voltak úgy csűrni-csavarni az eseményeket, hogy a Köszemet támogató janicsárok legyenek bűnbaknak kiáltva, ők pedig csendben megszervezték Köszem temetését.
A régóta várt szerep?
Fia ifjúkorára való tekintettel Turhan Hatice lett a régens, mindössze 25 évesen. Minden fontos gyűlésre elkísérte fiát és függöny mögül követte az eseményeket. Nem egyszer igen bölcsen fel is szólalt, melyekről leírás is fennmaradt. Egyszer Gürcü Mehmed Pasa elutasította, hogy kövesse a Turhan által kinevezett Mesud Efendi javaslatait. Gürcü Mehmed Pasa követelte, hogy az ő szavait fogadják el, hiszen mint mondta, szakálla is az állam szolgálatában fehéredett meg. Turhan erre úgy válaszolt, hogy: "Igazán Pasám? Fehér szakáll vagy fekete szakáll, nem ez a lényeg. Az igazság és a jó megoldás nem kor vagy szakáll-szín függvénye, hanem intelligenciáé. Bármit is mond Mesud Efendi, tégy annak megfelelően, hallgass rá és mindent beszélj meg vele. Figyelmeztetek, semmit ne tegyél Mesud Efendi szavai ellen." Turhan divanon belüli fellépése jól mutatja, hogy fiatalkora miatt sokan nem vették komolyan, ő viszont mindent megtett, hogy foganatosítsa szavait.
Bár kifelé igyekezett erős lenni, Turhan azonban sosem akart mindent maga intézni, leveleiből tudjuk, hogy sok fontos esemény előtt kérteki az általa nagyra tartott személyek véleményét arról, hogy hogyan kellene eljárjon. Ezekből a segítségkérésekből egyértelművé válik, hogy Turhan igen hagyománytisztelő nő volt, aki szerette, ha megmaradnak a formalitások, ahogy az illendő. Emellett az is kitűnik leveleiből, hogy legtöbbször pontosan tisztában volt azzal, hogy mit kellene tennie, egyszerűen csak megerősítésre vágyott, mielőtt lépéseket tett volna. Ezek az apróságok jól sejtetik, hogy a világ által Turhanról festett kegyetlen és hataloméhes nő képe talán nem valós.
Másik eset, amely jól mutajta Turhan személyiségét és politikai hozzállását az volt, mikor a Krími kán elhunyt. Turhan ekkor levelet írt a nagyvezírnek: “Egy kardot és ruhát kértél tőlem az új kán tiszteletére. Azonban abból, amit hallottam úgy tűnik, hogy inkább az a szokás, hogy a tatár kán küld ajándékot a szultánnak, miután elfoglalja a trónt. Igaz, személyesen sosem tapasztaltam ilyesmit, mégis ezt hallottam. Ezért beszélj a megfelelő tudósokkal, kérd ki a véleményüket és tégy javaslatuk szerint." Ez az eset iválóan mutatja, hogy Turhan jól ismerte az etikettet, mégsem akarta erre alapozva megmondani, hogy mit tegyenek az államférfiak. Inkább rávezette őket, hogy talán nincs igazuk és egy külső forrásból szerzett megerősítést saját szavainak. Ez alapján Turhan okos de konfliktuskerülő személy benyomását kelti, aki bár magasabb pozícióban volt, mint bárki más körülötte (kivéve fiát), mégsem utasított, hanem kért. Ismert persze olyan eset is, mikor hatalmát kihasználva szidott le egy nagyvezírt, miután az hibát követett el. A vezír nem intézett kellő mennyiségű fát a Régi Palota számára. Ekkor ezt írta Turhan: "Nincs annyi fa sem a Régi Palotában, hogy levest tudjanak főzni! Mi erre a magyarázat pasám? Az talán nem egy birodalmi palota?". Turhan tehát egyáltalán nem volt muja, ha szükséges volt hangot adott elégedetlenségének és vasszigorral is képes volt rendben tartani a pasákat, ha arra volt szükség.
Turhan régensségének legnagyobb feladata az alkalmas nagyvezír megtalálása volt. A geopolitikai helyzet változása miatt az 1650-es évek eleje nagyon kaotikus volt, a nagyvezírek pedig egymást váltották, mert egyikük sem volt alkalmas a feladatra. Sokan Turhant hibáztatják a gazdasági és politikai bizonytalanság miatt, azonban ez nem igaz. Turhan igyekezett a legalkalmasabb államférfiakat megtalálni, ám nem volt túl bőséges a választék megfelelő személyekből. Turhan végül 1656-ban hatalmas kockázatot vállalva oldotta meg a krízist. Köprülü Mehmed Pasa rendkívül népszerűtlen, kevés támogatóval rendelkező, de zseniális elmével megáldott pasa volt, nehéz természettel. Turhan úgy gondolta, hogy a pasa segítségével képesek lesznek kitörni a káoszból. Köprülü is jól tudta azonban, hogy mennyire kockázatos a pozíció elvállalása, ezért volt egy kikötése. Csak akkor vállalta el a pozíciót ha relatíve szabadkezet kap és senki nem szól bele döntéseibe. A gyakorlatban ez természetesen nem azt jelentette, hogy nem számol be arról, hogy mit fog csinálni, hanem inkább azt jelentette, hogy átveszi a régensi feladatokat. Turhannal és az egyre idősödő Mehmeddel végig konzultált és jóváhagyásukkal cselekedett.
A nagytiszteletű valide szultána
Nem tudjuk, hogy Turhan mit érzett és mit gondolt a régensség végével. Az események azonban arra utalnak, hogy szívesebben végezte a valide szultána feladatait, mint a régensi feladatokat. Fiát továbbra is mindenben támogatta, különös figyelmet fordított oktatására és Köprülüvel is rendszeresen egyeztetett, tehát a közhiedelemmel ellentétben, nem vonult vissza teljesen a politikától. A politika és a hárem igazgatása mellett végre volt ideje, hogy belekezdjen jótékonykodásába és hatalmas építészeti projektjeibe. Első építkezési projektjét még 1652/3-ban csinálta, ám ez csupán egy kút volt Beşiktaş-ban. Első valódi jelentőséggel bíró projektjét 1658-ban kezdte meg, ekkor a Dardanellákon létesített két erődöt. Ez az erőd igen fontos volt katonai szempontból, hiszen általa védhetővé vált a szoros. Mind Turhan mind Mehmed népszerűségét megnövelte ez a projekt. Ezt hamarosan a méltán híres Új Mecset építtetése követte. A komplexumot még Safiye szultána kezdte el építeni az 1500-as évek végén, azonban hatalma elvesztésével a projekt félbemaradt, aztán több tűzvész is pusztított a környezetében, így szinte teljesen megsemmisült. Ezt kezdte tehát Turhan Hatice újra. 1665-re a komplexum elkészült, mecset, iskola, kút, könyvtár és piac (ma Fűszerbazárként ismerjük) is találhatóak voltak benne. A komplexum után Turhan több kisebb projektbe is belefogott, egyik volt például egy vízhálózat kiépítése, mely segítette a Mekkába zarándokoló emberek vízhez jutását. Emellett több újonnan elfoglalt/visszafoglalt terület templomait is mecsetté alakították és Turhan Hatice nevét adták nekik.
Építkezéseivel, jótékonykodásával és a relatíve békés időszakkal Turhan a nép kedvencévé vált. Az emberek szerették és tisztelték őt, akárcsak fia. Mehmed eddigre felnőtt annyira, hogy maga kezdhessen uralkodni, ám továbbra is mindenben kikérte anyja véleményét és egyenlő társának tekintette mind az életben, mind az uralkodásban. Mehmedet nem foglalkoztatta a politika, ezt általában inkább a nagyevezírre és édesanyjára hagyta. Nem véletlenül vélte úgy a nép, hogy a birodalom két oszlopa nem más, mint Köprülü és Turhan. Turhan és Mehmed kapcsolatát mai napig az egyik legszorosabb anya-fiú viszonynak tekintik az Oszmán Birodalom történetében. Turhan sosem akarta túlragyogni fiát, sosem irányította vagy szólt bele a magánéletébe. Pedig lett volna rá lehetősége, hiszen Mehmed életében hamarosan felbukkant egy rivális.
A valide szultána és egy befolyásos ágyas együttes jelenléte nem hozott sok jót a korábbi évtizedekben, így azt várhatnánk, hogy nem volt ez másként Turhan esetében sem. Turhan azonban elfogadta fia választottját, Emetullah Rabia Gülnüşt és igyekezett tiszteletteljes kapcsolatot ápolni a nővel. Sosem próbálta korlátozni Emetullah befolyását még a politikai színtéren sem. Emetullah pedig ezt hasonlóan tiszteletteljes viselkedéssel hálálta meg anyósának. Egyetlen eset ismert, mikor Turhan szembeszállt Emetullah Rabia Gülnüşsel. Emetullah fiai érdekében szerette volna, hogy Mehmed megölesse féltestvéreit, akik már évek óta elzárva éltek és igyekezett erre rábeszélni a szultánt. A szultán talán maga is hajlott erre, azonban Turhan erőteljes fellépése megakadályozta Szulejmán és Ahmed hercegek kivégzését.
Turhan nevelt fiaival is szoros kapcsolatot ápolt és innentől kezdve sosem hagyta őket magukra. Tartva attól, hogy Emetullah végül célt ér, Turhan mindenhová magával vitte a két herceget, ha elhagyta a fővárost. Turhan emellett hasonlóan közel állhatott egyik nevelt lányához, Fatmához. Mivel Fatmát Turhan komplexumában temették el, sokan úgy vélik, hogy Fatma Turhan lánya volt, azonban ez nem valószínű. Fatma feltehetőleg elárvult és ezekután Turhan és Atike szultána viselte gondját. Így amikor a lány tizenhét évesen elhunyt, Turhan úgy gondoskodott a temetéséről, mintha a saját lánya lett volna.
Turhan nagylelkűségét a külföldi források is végtelen sokszor emlegetik. Nem győzték kiemelni, hogy mennyit tett a testvérgyilkosság törvényének végleges eltörléséért, és, hogy saját fiával szemben is kiállt nevelt fiai mellett. Emellett egy sokkal kisebb jelentőségű esemény is ránk maradt, amely jelentőségétől függetlenül betekintést enged Turhan személyiségébe. A francia követ számol be arról, hogy Turhan egyszer Edirnébe tartott hatalmas kísérettel, nevelt fiaival és a hárem egy részével. Amikor egy hídhoz értek a követ egyik embere épp ott volt és ijedten látta, hogy Turhan kocsijának ajtaja nyitva van. A férfi ijedten vetette a földre magát, nehogy azzal vádolják, hogy megpróbálta meglesni a Valide szultánát. Lehasalása közben azonban tekintete összeakadt a Valide szultána elfátyolozott arcából kilátszódó szemeivel. Turhan ekkor megállíttatta a kocsit és kiszól a férfinak: "Ne félj fiam" és 160 aspert adott neki.
Utolsó évei
Turhan egészsége 1681-ben fokozatosan romlásnak indult. Követek úgy írnak róla, hogy "állapota nagyon leromlott és nincs remény kezelésre". Nem tudjuk, hogy pontosan mi volt Turhan betegsége. Végül 1683-ban hunyt el Edirnében. Mivel Turhan kikötötte, hogy saját mecsetkompelxumában akarja, hogy eltemessék, testét Isztambulba szállították. Az út során a koporsót jéggel vették körbe éjjel, nappal, hogy óvják a testét. A valide szultána koporsóját szállító karaván mellett a nép lerótta tiszteletét, és halálakor az egész birodalom gyászba borult. Leírások alapján az emberek zokogtak és azt mondogatták, hogy az állam legerősebb pillére távozott az élők sorából. Turhant végül saját komplexumában temették el. Türbéje az egyik legnagyobb és legnívósabb mind közül, jelezve, hogy egy nagyhatalmú valide tiszteletére épült. Később fiát és több leszármazottját is ide temették el. Halálával ő lett a valaha volt leghosszabb ideig uralkodó valide szultána, 34 évnyi valideséggel.
Turhan az egyik legfélreismertebb karaktere a Nők szultánátusának. A legtöbben erőszakos, akaratos és hataloméhes nőt látnak benne, őt hibáztatják Köszem szultána haláláért, pedig Turhan nem ilyen volt. Egy anya volt, aki kénytelen volt fiát egy őrült, veszélyes apa mellett nevelni; egy nő volt, aki sosem kapott szeretetet és megbecsülést gyermekének apjától; egy nagyhatalmú asszony lett, aki mindig segített az elesetteken; az egyetlen a Nők szultánátusában, akivel fia egyenlően osztotta meg hatalmát és aki ettől függetlenül sosem próbálta meg túlragyogni vagy irányítani fiát. Turhan halálával IV. Mehmed uralkodása is megpecsételődött. A szultán uralkodását és elismertségét nagyrészt édesanyja jellemének és jelenlétének köszönhette. Amint Turhan nem volt többé, Mehmed népszerűsége csökkent, egyre több rossz politikai döntést hozott meg. Ennek eredményeképp 1687-ben egy lázadás követően átadta a trónr féltestvérének, aki nagyrészt Turhan kegyéből maradhatott életben.
Felhasznált források: A. D. Alderson - The Structure of the Ottoman Dynasty; L. Peirce - The Imperial Harem: Women and Sovereignty in the Ottoman Empire; N. Sakaoğlu - Bu Mülkün Kadın Sultanları; M. Ç. Uluçay - Padişahların Kadınları ve Kızları; C. Finkel - Osman's Dream: The Story of the Ottoman Empire; G. Börekçi - Factions and favourites at the courts of Sultan Ahmed I (r. 1603-17) and his immediate predecessors; S. Faroqhi - The Ottoman Empire and the World; C. Imber - The Ottoman Empire 1300-1650; G. Piterberg - An Ottoman Tragedy, History and Historiography at Play; F. Suraiya - The Cambridge History of Turkey, The Later Ottoman Empire, 1603–1839; Howard - A History of the Ottoman Empire; Öztuna - Devletler ve Hanedanlar; F. Davis - The Palace of Topkapi in Istanbul; Y. Öztuna - Genç Osman ve IV. Murad; G. Junne - The black eunuchs of the Ottoman Empire; R. Dankoff - An Ottoman Mentality: The World of Evliya Çelebi; R. Murphey - ‘The Functioning of the Ottoman Army under Murad IV (1623–1639/1032–1049):Key to Understanding of the Relationship Between Center and Periphery; M. Özgüleş - The women who built the Ottoman Empire: Female Patronage and the Architectural Legacy of Gülnüş Sultan