Interjút készített velem a Petőfi Tv az "Én vagyok itt" című műsorában, itt látható az adás online. Szó volt gifekről, buszokról, rajzolásról, írásvetítésről, tanításról, Indonéziáról... soksok érdekesség. ;)
Köszönöm az interjút és a mindig csodás helyszínt a @Mesemúzeumnak!💓
Ha a tánc az idő, akkor a táncos az inga // Time Takes The Time Time Takes, interjú
Mit jelent egy perc? Valószínűleg egészen eltérő választ adna a kérdésre egy tanórán unatkozó diák, egy autóversenyző és egy halálos ágyán fekvő beteg. Ahányan vagyunk, annyiféle módon és kontextusban értelmezzük az idő fogalmát. A spanyol Maria Campos és libanoni alkotótársa, Guy Nader a zene ritmusában és a mozdulatok dinamikájában számol, legújabb előadásuk, a Time Takes The Time Time Takes pedig három táncos interakcióján keresztül térképezi fel a jelenidejűség témáját. A páros szeptember 14-én és 15-én mutatja be produkcióját a Trafóban, az idei évad első bloginterjújában velük beszélgettünk.
Trafó blog: Meséljetek a kezdetekről! Hogy talál egymásra egy spanyol és egy libanoni alkotó?
Maria Campos & Guy Nader: Spanyolországban ismertük meg egymást workshopon, aztán 2006-ban csináltunk egy duettet is. Ez olyan jól sikerült, hogy további kollaborációkat akartunk. Eddig három közös produkciónk készült, illetve egy-egy szóló, bár ezekben is segítettünk egymásnak. Mindkettőnket érdekelte a csoportok dinamikája, akár a saját egyesületünkben, akár más szervezetek számára is, így négy éve már csoportokkal is dolgozunk. Öten kezdtük, már heten vagyunk. Budapestre egy 2015-ös kvintettel érkezünk.
TB: A Time Takes The Time Time Takes az idő témáját járja körül. Mit jelent számotokra az idő fogalma?
MC&GN: Már az első duettünk, a Zenith kapcsán is foglalkoztatott bennünket a téma, itt értettük meg, mennyi mindent is jelent az idő fogalma a tánc világában. A zene tempója, a mozgások mechanizmusa mind-mind időhöz kötött. A múltat, a jelent és a jövőt egyaránt fel akartuk használni. Négy éve 15 táncossal dolgoztunk együtt Amszterdamban egy színházi iskolában, és annyira megtetszett az akkori koncepció, hogy végül a Time Takes-hez is onnan merítettünk inspirációt. Meg szerettük volna vizsgálni, hogy néz ki, ha a fizikális test ingaként működik, és egyszerű mozdulatokat hajt végre. Végül erre az interpretációra koncentráltunk: a fizikális testeken, mozgáson keresztül szerettük volna bemutatni a végtelent, hozzáépítve a folyamatos, végtelen jelenidő koncepcióját.
Guy Nader - Alfred Mauve
TB: Hogyan lehetséges csakis a jelenben élni? Hallottatok a pszichológiában most népszerű irányzatról, a mindfullness-ről?
MC&GN: Sokat beszélgettünk erről, sok eltérő teóriát is olvastunk. Táncosként, előadóként inkább a fizikális része izgalmas számunkra, hiszen a koreográfiáinkban folyamatosan a jelenre kell koncentrálnunk. Nem foglalkozhatunk azzal, mi történt a múltban és mit hoz a jövő, ez mind a tánctechnika része. Az előadásunk nagyon fizikális, szerettük volna felhívni a figyelmet a kontaktusra, a tényre, hogy úgy kapcsolódnak az emberek egymáshoz, akár egy nagy gépezet apró elemei. A testek cizellált, konkrét információkat közvetítenek, ami rengeteg figyelmet igényel, ezért jelen kell lenni fejben és térben egyaránt. A kérdés az, hogy meg tudod-e érteni, fel tudod-e fogni a mozdulatok jelenidejűségét.
TB: Hogyan készítettétek fel a táncosokat a darabra?
MC&GN: Rengeteg időt töltöttünk azzal, hogy megértsük és tanulmányozzuk a test anatómiáját, különös figyelemmel arra, hogyan hat több ember mozgása egymásra. Egy végtag máshogy működik önmagában, mint két kar együtt. Próbáltuk átadni a táncosainknak azokat az információkat, azt a tudást és eszközkészletet, amit mi már feltérképeztünk. Szerettünk volna új nézőpontból közelíteni a mozdulatokhoz, a legapróbb elemeire bontani azokat. Megvizsgáltuk, hogyan mozdul a kéz, miként csatlakoznak a végtagok és az emberek egymáshoz. Minden mozdulaton belül rengeteg mikroművelet is található, ami külön figyelmet érdemel.
TB: Ezek feltűnhetnek a közönségnek is, vagy csak a táncosok érzékelik őket?
MC&GN: Mindkettő! A rengeteg apró mozdulatból egy komplex organizmus jön létre, egy nagy rendszer, ami egy emberként mozog.
TB: Akárcsak egy nagy gépezet…
MC&GN: Igen, de nem csupán mechanikus, szeretnénk, ha élő, emberszerű lenne az alkotásunk. Olyan mozgásokat keresünk, amik alapból is jelen vannak a testben: összehúzódások, ingások, rezdülések, kapaszkodások. Mindezek az emberi szervezetben és a táncban is megtalálhatóak.
TB: A darabhoz minimalista designt választottatok, mind a háttér, mind a ruhák tekintetében. Ezek szerint ezzel is az apró mozdulatokra szeretnétek terelni a hangsúlyt?
MC&GN: Igen, pontosan. Már így is rengeteg dolog történik a színpadon. Három ember különféle mozgásokat végez, ha még valamit hozzáadnánk, az már túl sok információ lenne. Azért választottuk a fehér falat, mert a projektre szeretnénk irányítani a nézők figyelmét, ahelyett, hogy más, apró ingerek elterelnék azt. Persze minden ember más megvilágításból, szögből látja a koreográfiát, ezáltal mindenki saját történetet teremthet köré. Ez élő tapasztalat, ami minden befogadó számára más jelentést hordoz.
Több apró történet, lehetséges végkimenetel is felfedezhető a koreográfiában. Ezeket nem szándékosan építettük bele, de tudjuk, hogy beindíthatják a közönség fantáziáját. Rengeteg ember dolgozik együtt a színpadon, és ehhez hatalmas bizalomra van szükség köztük. Nagyon emberi, emocionális ez a „szerkezet”.
TB: Milyenek az eddigi visszajelzések?
MC&GN: Általában tetszik az embereknek a darab, őszinte és autentikus megközelítésnek érzik a koreográfiát. Élvezik az utazást, a rituálét, hiszen az előadás vezeti a nézőket, érzelmeket gerjeszt bennük. Ez párbeszéd a táncosok között és párbeszéd a nézőkkel is, még ha verbális síkon nem is kommunikálunk. Jártunk már vele Indiában, Koreában, Libanonban, és eddig mindenhol kedvelték.
TB: Holott minden kultúra számára mást jelent az idő fogalma.
MC&GN: Pontosan, emiatt különösen érdemes bemutatnunk a darabot. A keleti kultúrában vallási megközelítésből, körforgáskén tekintenek az időre, míg nyugaton a munkával, a határidőkkel, a kötelességekkel, a jövőbeni tervekkel kötik össze ezt a fogalmat. Rengeteg különböző módon értelmezhető a darab, mégis univerzális jelentést hordoz a nézők számára.
TB: Milyen jövőbeni terveitek vannak?
MC&GN: Egyelőre erre a darabra fókuszálunk. Sok energiát öltünk bele, most a munkánk gyümölcsét, a turnézást élvezzük. Egy darab úgy tud folyamatosan fejlődni, ha minél többször adjuk elő. Emellett több társulattól kapunk megkereséseket, kooperálunk, workshopokat is tartunk, hiszen sokat tanulunk a tanítás által, szeretjük megosztani a tapasztalatainkat más művészekkel.
Hogyan javítják meg a gyerekek a világot technológiával?
A klímaszorongás az egyik leggyorsabban terjedő járvány a fiatalok körében. Sokan érzik úgy, hogy a felnőtt generáció elveszi tőlük az élhető jövő lehetőségét és nincs beleszólásuk fontos döntésekbe. Mindez annak ellenére van így, hogy az elmúlt években rengeteg meghatározó innovációt köszönhettünk kreatív tinédzser tudósoknak és feltalálóknak. Ezt a feszültséget egyedül azzal tudjuk feloldani, ha bevonjuk a gyermeket a jövőről való gondolkodás és problémamegoldás folyamatába.
Egy ilyen projekt alapítóját, Frankó Csuba Deát kérdeztük a projekt mikéntjeiről és hogyanjairól.
Az interjú meghallgatásához kattintsatok az alábbi linkre!
A Sötét jövő blog nemrégiben egy átfogó interjút készített velünk a Bloodlust képregényekkel kapcsolatban, mely ide kattintva olvasható: https://sotetjovo.blog.hu/2020/11/22/interju_a_bloodlust_alkotoival Az interjú során kérdeztek minket képregénysorozatunk múltjáról, jelenéről és lehetséges jövőjéről is. Ha tetszett, kérjük, osszátok meg ti is! ;) #interju #interjú #kepregeny #képregény #magyarkepregeny #magyarképregény #magyaralkotó #cyberpunk #cyberpunkcomic #cyberpunkfantasy #bloodlust #bloodlustcomics #sotetjovo #blog #instahun #instacomic (helyszín: Budapest, Hungary) https://www.instagram.com/p/CH51XSqDOTv/?igshid=2zifwdc3vjvv