the spy in a pretty dress
Jhidra nem igazán vesztegette az idejét. Amint a palotaőrök elkísérték a hercegnőt édesapja betegágyához, ő maga is útra kelt. Lady Gemmától eltérően őt csak egy testőr kísérte, ki maga is shakh származású volt – s inkább dísz szerepét töltötte be Jhidra oldalán, mintsem valódi védelmezőét. A melegebb birodalomból érkező harcosok természetesen mind kitűnő kiképzést kaptak, erről azonban a folyosókat tankként lerohanó hölgy is első kézből szerzett tudomást. Valószínűsíthető volt azonban, hogy ha nem kap harci kiképzést, akkor sem hagyja magát megvédeni, miközben ő valaki háta mögött kucorog.
Sietős léptekkel hagyta el a szalon környékét, fennhangon átkozva az elefántcsontszín ruhakölteményt, ami minden lépését fenemód akadályozta.
– A nagyherceg már várja, hölgyem – engedte meg magának a megjegyzést az őr shakh nyelven, mire Jhidra válasza csupán nyelvének ideges csattintása volt. Nagyon is jól tudta, hogy megérkezett a herceg, ahogy azt is, hogy már várja őt. Az utasítást még azelőtt megkapta, hogy részt vett volna azon a felettébb bájos teapartin.
Az udvarban mindenki úgy ismerte az idegen származású hölgyet, mint Lady Gemma társalkodónőjét, s leendő királynéi udvartartásának legújabb nemeskisasszonyát. Hűsége azonban elsősorban saját országához kötötte, jobban is, mint ahogy azt a devoni hercegnő gondolta volna. Jhidra már azokban a hónapokban is jelentéseket tett Ishqandar hercegnek, mikor az még Shakhiában volt, éppen ezért nem sok minden lephette meg a férfit, mikor egy hónappal ezelőtt a vestmari udvarba jött, hogy elvegye menyasszonyát. Jhidra nem csak a hercegnő, de a herceg felkészítésével is egyaránt törődött, s csupán az őt a vestmariakhoz fűző puszta ellenszenvéből eredően nem érezte emiatt kellemetlenül magát. Az igazság az volt, hogy megkedvelte a hercegnőt ebben a pár hónapban, de hercege első parancsára bármikor ugrott – még ha egy napon ez azt is jelentette volna, hogy el kell árulnia úrnőjét.
Andar őrei biccentettek neki, amint elhaladt mellettük, a kétszárnyú ajtó mellett posztoló a megszokott kopogós-bejelentős mutatvány után ki is tárta azt Jhidra előtt. A férfi nem volt az irodában, ahogy arra a nő számított is; anélkül, hogy megtorpant volna, a széles erkély felé vette az irányt.
– Felség – üdvözölte fejének meghajtásával a herceget, s nem vesztegette olyasmikre a lélegzetét, minthogy megkérdezze, hogyan utazott, vagy éppen miképp érzi magát a leendő uralkodó. Tekintete azért végigfutott a trónörökösön, lehetséges sérülések, majd a kimerültség jelei után kutatva, és mikor nyugtázta magában, hogy semmi komoly probléma nincs, ellazította a vállait. Andar jobb oldalára lépve ő maga is megközelítette a míves kőkorlátot. Hosszan körülnézett, és kis híján belesajdult a szíve a sok zöldbe és vakító kékbe, ami visszanézett rá otthona meleg színei helyett.
– Látni kívántál. Gondolom legújabb vendégek felől érdeklődnél – biccentette félre kérdőn a fejét. – Ma érkeztek, kora délután, a hajójuk a kikötőben áll. Elkísértem a hercegnőt Lord Vernonnal való találkozójára a kisebbik szalonba, ahogy az elvárt. – Mert ugyan magától részt nem vett volna ilyesmin. A kémkedés néha szörnyű teherrel járt, de Jhidra nem lett volna ilyen jó benne, ha nem tesz meg mindent a siker érdekében.
Arca bal felét a herceg felé fordítva megvárta, amit esetleg Andar mondani kívánt, majd pattogó hangon hozzátette:
– Nem tetszenek nekem. – Ajkait összepréselte, szája sarkában mosoly kezdődött volna, ha újra hallja apja feddő hangját, amint azt válaszolja neki, „Édes lányom, hát neked senki sem tetszik!”. Szívesen hazament volna átölelni szülőjét, de a két birodalom közt feszülő helyzet nem épp kedvezett holmi honvágytól fűtött leányálmoknak.
– Lady Gemma természetesen végtelen jóindulattal és barátsággal fogadta a mágust – vonta fel a szemöldökét kétkedve. Megvolt a véleménye úrnője viselkedéséről, amit máshol persze nem hangoztatott volna, azonban a hercegében megbízott. Annak hitvese ugyanis néha túl naiv volt, ami Jhidra szemében nem éppen számított eredményes uralkodói vonásnak. – Nem tudom, mennyire hisz abban, hogy a király meggyógyítható, de Vernonban van a legnagyobb bizodalma. A berlath-i nekem inkább félnótásnak tűnik. Túl fiatal, szakadt palástban érkezik a nagyhercegnő színe elé, és ha az, az ő mágusbotja nincs nála, még a szél is elfújja. – Elbiggyesztette az ajkát. – Kétlem, hogy olyan tapasztalt lenne. A mestersége irányába intézett pár kérdésem azonban mesteri módon hárította el. Ebben kétségkívül tehetséges fickó. Néha már túl sima a nyelvük. – Jhidra visszagondolt behízelgő mosolyára, és kis híja volt, hogy tikkelni kezdjen a szeme. – A testőre a másik fele. Sir Gresham. Elmondásuk szerint Vernon távoli rokona, de mintha nem igazán lenne tudomásuk róla, miképp viselkedjenek a királyi családtag jelenlétében.
Jhidra arcára visszatért a már a szalonban látott kanárimosoly, ahogy kisebbfajta élvezettel Andar arcára pillantott. – Őszintén kíváncsi lennék egy olyan szituációra, amelyben veled kerülnek szembe, felség.
A nő ujjai nyugodtan pihentek meg a hűvös kerítésen, s egy pillanatra elgondolkozott azon, vajon a hosszú évek alatt, míg ez a kastély állt, hányan vetették le magukat ezekből a szédítő magasságokból. Ő maga is kipróbált volna ilyesmit, ha nem jelenti az azonnali halálát. Vagy a későbbit, ami azt illeti. Akármilyen rossz is volt néha, Jhidra szeretett élni. Jó volt hasznosnak érezni magát, és tudni, hogy valaki számít is arra, hogy hasznos legyen. Persze voltak olyan pillanatok is, mikor egyáltalán nem érezte annak magát.
– Nem is igazán tudom. – Hirtelen rántotta meg a vállát, amitől bonyolult fonatos éjsötét haja válláról a hátára omlott. Ezek a lehetetlen frizurák újabb hátulütői voltak a vestmari viseletnek a nagyszoknyák mellett. – Valami nincsen rendben velük, de fogalmam sincs mi. Talán csak zavarodottak voltak? Aggódnak a királyukért? Félnek az eljövendőtől? – Jhidra töprengőn összehúzta a szemét, aztán a férfi felé fordulva a korlátra fektette jobb alkarját. Hercege ismert vonásai mellett idegennek hatottak a vestmari színek, de idővel ez is, mint minden, megszokottá válik majd. – Hogy fogadott a nép ebben a hacukában? Igazán tanulhatnának egyet, s mást az öltözködésről az itteniek, ebben osztom a véleményed. De ezen kívül mit gondolsz?
Le tudod vajon élni az életed hátralévő részét, távol az otthonodtól, ahol herceg vagy, egy idegen országban, ahol már-már királyként kezelnek? Ez egy olyan kérdés volt, amit Jhidra akkor sem tett volna fel ilyen nyíltan, ha Andar a barátságosabb, közlékenyebb embertípusba sorolható személy. (De nyilván nem az :////)