a Horánszky utcában van, ebben szinte biztos vagyok. sőt, valószínűleg az 5. szám alatt.
2011-ben, gimisként itt iratkoztam be a kérészéletű, de akkor ígéretes Raindance Budapest általános filmes képzésére, ami az Apacuka pincéjében volt. Csoma Sanyi haveromat itt ismertem meg, aki azóta díjnyertes rövidfilmes, és bármikor tudna nagyjátékfilmet is csinálni (tavaly az Inkubátorban 6. helyezett lett).
2012-ben már a Cöxpon állt ugyanitt, és bluesrock bandánkkal, a Magic Triggerrel egy hangulatos koncertet adtunk. Az ilyesmitől abszolút távol álló nagyapám eljött egyedül, videózott, és gratulált. A dobogón olyan szőnyegen álltam, amilyenen a másik nagyszüleimnél kisautóztam évekig. A füstgépből annyit fújtam, hogy ne lássam az első sorban álló szerelmemet, akinek én nem voltam a szerelme, ezért ekkor már nem beszéltünk. Molnár Alex haveromnak a szülinapja volt, ajándékként fölhívtuk a színpadra a Pocsolyába léptem közös előadására. Az első dobosunkkal az utolsó bulink volt.
Körülbelül ekkor a szemközti házba költözött volt gimis tanárom, tinédzserkori kultúr-mentorom, Zimmermann Pál filmklubja, ahol Fellinit, Tart Bélát, Jancsót és Tarkovszkijt is megismertem és megszerettem. (Ide egyszer Sanyi is betévedt, mert elnézte a házszámot.) Itt, a 6-ban találkoztam egyetlenszer Jancsó Miklóssal, akitől bátortalanul megkérdeztem, hogy mit tanácsol, ha filmrendező szeretnék lenni. annyit mondott, hogy “Menj el ebből az országból”. (2018-ban fogok először komolyan próbálkozni ezzel, de nem emiatt, nem értek már egyet vele.)
2013 elején a régi Magyar Rádió fele menet egy zenetechnikus kurzus résztvevőivel, felnőtt emberekkel iszonyú jót hógolyóztunk itt.
Kb. ekkoriban egy gimis lány elhívott Sopsits Árpád Artbázisos filmklubjára, ahol szinkronnal és rossz minőségben a Malkovich-os Vámpír árnyékát kellett végigszenvedni. A beszélgetésre sem maradtam, és ha talán szerette is volna, a lányt sem hívtam randizni.
2014 végén Kati barátnőmnek is nevetve meséltem már a Horánszky-centrikusságom, amikor fölmentünk a nővéréékhez, akik itt laktak.
Ha 2008-ban, amikor először az utcában jártam, a Vörösmarty gimiben tanulok tovább, mindez nem történt volna meg, de rengeteg más meg igen. Németes dráma-osztályba tudtam volna menni, azaz ma a Filmművészetin vagy Berlinben is lehetnék,
amikor 2017 vége van, és már nem lepődök meg azon, hogy az ország három legjobb dobosából kettő itt, a Horánszky utca 5-ben Jazzaj-koncertezik most az új Lumenben.
és ki tudja, mi történhet itt még.