𝐑𝐞𝐝𝐛𝐮𝐥𝐥 𝐏𝐢𝐥𝐯𝐚𝐤𝐞𝐫 2022.màrcius 15.-én egy fejezet zàrult le, ugyanis a 10. alkalom volt egyben az utolsó is, hogy ez a nagyszabású és igen magas minöségü, kulturàjú, igencsak meghatározó esemény megrendezésre került, és amelynél elmondhatom, hogy szerencsére 2x is làthattqm a Papp László Sportaréban, 2019-ben és 2022-ben egyaránt. Kicsit sajnálom, hogy a főszervezők igy döntöttek, hogy a csúcson, egy kerek szàmnàl hagyják abba, mert ez egy olyan rendezvény volt évről évre, ahol ki lehetett kicsit zárni a politikát, mert itt minden a zenéről szólt, a versekről, é a slam poetryről szólt. Ezen felül azt se felejtsük el, hogy a Pilvakernek köszönhetöen, az itt született dalok, a magyar irodalom könyvekbe is bekerültek mint tanagyag, ami azért elég nagy szó Illetve azt se felejtsük el, hogy ez az esemény olyan előadókat is összekovàcsolt az elmúlt 10 évben, akik korábban is értékét képviseltek, csak eddig külön utakon jàrtak, viszont együtt olyan hatalmas dolgot alkottak,amire mindenki emlékezni fog, vagyis az irodalom szeretetét azokkal, akik eddig nem voltak rá fogékonyak, és közben persze olyan dalokat is irtak, amivel az ikonokus versek még könnyebben lettek fogyaszthatòak. Bár a Pilvakernek vége, de ettől függetlenül remélem, hogy az itt felbukkanó zenészeket, énekeseket, rappereket még fogjuk együtt látni valahol, egy másik projektekben, mert kár lenne ezt az összekovàcsolodott csapatot veszni hagyni. #redbullpilvaker #pilvaker #pilvaker2022 #pilvakermoments #budapestaréna #koncert #szeptembervégén #fluor #fluortomi #dipadsp #eckü #singhviki #magyarirodalom #irodalom #slampoetrybudapest #ikozosseg #imagyar #ramblingflowblog #magyarbloggerközösség (helyszín: BudapestArena) https://www.instagram.com/p/CbJEaqFozum/?utm_medium=tumblr