Polyphonix-tól a hányásvádig
A honi karaktergyilkolászás egyik korai, bátortalan szárnypróbálgatása volt a szombathelyi hányásvád. Különlegességét a vitathatatlan vidéki bája és a vélelmezhetően baloldali forrásvidéke mellett a művészeti vonatkozása adja.
A kétezres évek elején a város köz- és kulturális életének résztvevője voltam, s ennek során egyszer a helyi ifjú szocialisták egyik prominense keményen nekem szegezte a kérdést; igaz, hogy lehánytad a Fő teret?! Aztán máshonnan is visszajött, miszerint az terjed rólam, hogy a Székely Ákossal koncelebrált egyik szombathelyi Bloomsday alkalmával odahánytam a Fő térre. Tűnődtem rajta egy ideig… Miért pont hányás? Miért nem közterületi hugyozás? Vagy azt már befoglalta a Rolling Stones? Aztán megvilágosodtam. Történt ugyanis, hogy 1995 őszén Budapesten, a Francia Intézetben rendezték meg a 27. Polyphonix költészeti fesztivált. A nemzetközi eseményt a párizsi székhelyű Association Polyphonix szervezte, melynek alelnöke Papp Tibor volt, aki egyben a rendhagyó budapesti programot is organizálta. A részvételre ő kért fel, a feladat pedig igen különleges volt; a fellépőknek korai francia némafilmeket kellett a helyszínen, élőben, a vetítéssel szinkronban a hangköltészet, a performansz eszközeivel 'hangosítani'. Nekem a Verekedő részeg című 5 perces film jutott, s a hányás és a beszéd hangjait egyesítettem egy élő, akusztikus akcióban. A fesztiválról és az ott bemutatott művekről - köztük az enyémről is - L. Simon László írt ismertetést az Élet és Irodalom 1995. október 20-i számában. Valószínűleg ennek híre szivárgott le lassan-lassan Szombathelyre, s mivel a Francia Intézet meg a Polyphonix elmagyarázása feleslegesen bonyolította volna a kompromittáló dramaturgiát, ezért hát a művészeti bűncselekmény helyszíne a szombathelyi Fő tér lett. (Olyan gyakorlatias megfontolásból elkövetett valósághajlítás lehetett ez, mint amikor például a trecento idején a bibliai témákat középkori környezetbe helyezve, korabeli itáliai gúnyába bújt szereplőkkel festették meg.) Aztán mintegy két évtizeddel később, elérzékenyülve a nosztalgia könnyeivel küszködtem, mikor tavaly a helyi baloldali portál, a Nyugat.hu főszerkesztője egy podcast-ben (tán a bűnös múlt fenyegető reinkarnálódását elhárítandó?) tette fel a kérdést Szombathely aktuális kultúrpolitikusainak: "Visszahívjátok Abajkovics Pétert, aki újra lehányja a Fő teret?"
(Egyébként nem hívtak vissza. Erre amúgy én sem tartottam különösebben igényt.)
Hivatkozások:
Nyugat.hu podcast-ja a hányásváddal
L. Simon László: Polyphonix 27 (Élet és Irodalom, 1995.10.20.)
Korábbi blogbejegyzéseim a témában:
A szombathelyi hányásvád és annak eredete
A spektákulum kognitív reorganizációja