(𝗦𝗽𝗼𝘁𝘁𝗲𝗱) 𝗕𝗺𝘄 𝗠4 [2016] Néhány napja, egy igencsak szép, és dögös BMW M4 spottoltam, az egyik, budapesti, Tesconak a parkolójában. Fontos megjegyezni, a korábban megszokott M3 jelölèsből azért lett M4, 2014-től kezdődően, mert a bajor márka, úgy szerette volna, különválasztani a sport változatait, hogy az E90 után, a sport szedánt és touringot (kombi) meghagyták M3-nak, míg a coupe és a cabrio kapták az eggyel nagyobb M számozást. Sokak szerint, képen làtható, első generàciósnak még szépek a veséi, ami az utódjàról sajnos egyáltalán nem mondható el. Mondjuk kissé valóban fura, a 2020-as évjáratút látva, hogy elől olyan nagy a két hűtőrács, de nyilván van az a réteg csoport, akinek pont amiatt jön be. Amúgy onnan is lehet tudni, hogy nem egy hétköznapi, hanem egy erősebb kiadású 4-essel van dolga annak aki elöször pillant meg egy ilyet, hogy a motorháztető lévő kitüremkedő forma, és a vadabb lökháritó. Illetve a karosszériàn látható carbon elemek. Nekem egyértelműen a hátsója tetszik a leginkább, ahonnan remekül szemügyre vehetőek a széles sárvédők, a szèles kerekek, a nagy lökháritó, és a difuzórban helyett kapo, 4db kipufogó vég. Egyszerüen igazi mestermunka a tervezők részéről. #bmw #powerfanatics #beam3rz #bimmer #bmwm4coupé #m4coupe #coupem4 #bömös #bmwhungary #bmwmagyarorszag #coupebmw #autospotter #carspottingbudapest #budapestiéjszaka #autóvadászat #parkinginbudapest #autófotózás https://www.instagram.com/p/CoVqkGaIie1/?igshid=NGJjMDIxMWI=












