Jöjjön a várva várt pillanat. A Vasmű szíve, amitől nem csak egy hengermű vagy lemezgyártó komplexum, hanem vasmű. A klasszikus meleg vonal első eleme, a Nagyolvasztómű.
Két okból kezd a cikk a felújítással és a belsővel. Szerintem könnyebb elképzelni az egész folyamatot, ha látták a kedves olvasók, hogy mi, hol fog zajlani. Emellett pedig van egy egész komoly aktualitása a nagyjavításnak.
A nagyolvasztót is le-le kell állítani időnként, mert a belsejében elhasználódik a tűzálló falazat. Ez az utolsó felújítástól számított öt vagy tíz évenként esedékes a dunaújvárosi kohókon. Jelenleg egy kohó működik, és egynek a felújítására van ígéret.
Az üzemidő végére a belső tűzálló falazat és páncélburkolat elöregszik a kemencén. Az utolsó csapolás után kihűtik a kohót. Ezzel együtt a belső burkolat nagy része a hirtelen hűtés hatására beszakad a medencébe, Mindezt persze hangzatos robbanások, robajok és látványos „tűzijáték” kíséri.
A kohó belseje bontás közben
Egy nyitott kohótorok. Jól megfigyelhető a négy beömlőnyílás és a mozgatható terelőlapok
Ezután megkezdődik a kohó teljes újraépítése. Új falazatot, páncélzatot, kijavított vagy teljesen új torokzárat és új vezérlést kap. Megszépül, kicsinosodik, majd újra megkezdi munkáját, hogy a következő öt vagy tíz évben szinte megállás nélkül termeljen.
A falazat páncélburkolata a beépítés előtti próbaszerelésen
Az új vezérlőelektronika beszerelése
A nagyjavítás részeként kijavították a bunkersorok rácsrendszerét is
A kohó, vagy szaknyelven ellenáramú aknás kemence, az a hely, ahol a vasércből vas és salak lesz. Három fő része van: a torok, az akna, és a medence.
Az ércet, a kokszot, meg még némi salakképzőt a szkipkocsikkal felhúzzák a kohó tetejére a torokhoz és beleborítják. Lejjebb az akna alja felé 1000 C – fok körüli oxigént fúvatnak a keverékbe, hogy a koksz elégetésével szénmonoxid keletkezzen. Az anyag lefelé mozog az aknában, a forró levegő felfelé, innen az ellenáramú elnevezés. Ezzel a folyamattal kivonják az oxigént az ércből (széndioxid lesz a szénmonoxidból) és előállítják a vasat, meg a salakot. Ahogy a folyékony nyersvas leér a kohó aljára a medencébe, úgy lecsapolják a tetején úszó salakkal együtt, jó esetben nagyjából kétóránként.
Kohónyitás a csapolás kezdetén
A kohó csapolás közben. Egy nagytotál, a méretek bemutatására
Megfigyelők. Na mi folyik itt?
Az üstkocsik csapolás közben. A hátsó üst a pufferkocsi. Amikor az első megtelik, akkor átirányítják a csapolást a hátsóra, míg a vonat be nem tol egy újabb üstöt
A zárómasina. Az elefántürülékre hasonlító kupac valójában hőálló habarcs. Miután kifújt a kohó és vége a csapolásnak, a gép befordul és telenyomja a csapolónyílást hőálló masszával. A következő csapolásnál ezt a tömést ütik át
MartinÁSZ (valójában olvasztár, nem martinász). Kérésemre egy olvasztár utánozta Somogyi József szoborkompozícióját a csapolás után
Védőöltöző. A ruhákon kívül minden vasból
Mindez, hogy a kohó működjön, fizikailag és szellemileg is kihívás elé állítja a dolgozókat. Nyáron fullasztó a hőségben bólogatnak a vizes palackok a kohó felé. Télen a jeges szél fújja át a csarnokot, és folyékony nyersvas sem viccel. A folyamatos műszak már csak hab a tortán. Sajnos mindezek ellenére egy idő óta inkább csak az erkölcsi elismerés maradt a munkások számára.
A történet végén a salak némi kezelés után megy a halnatárolóra, hogy aztán, mint már írtam, útalap és egyéb építőipari segédanyag legyen belőle. Ő a folyamat mellékterméke, ami egyébként még hasznosítható. A nyersvas pedig utazik tovább erre – arra a gyárban.
A halna. A háttérben a Vasmű a várossal
A képgalériák:
http://intercisafactory.tumblr.com/post/76617928070/nagyolvaszto-galeria-i
http://intercisafactory.tumblr.com/post/76617930702/nagyolvaszto-galeria-ii
