4,5★ · Régen olvastam ilyen könyvet, amivel ennyire nem tudok dűlőre jutni. Tudom, hogy filozófiai értelemben nagy durranás, de mivel abban nem igazán vagyok jártas, meg se próbálom teljesen ebből a szempontból megközelíteni. De annyival mégis tisztában vagyok, hogy számos irányzata próbálta/próbálja megfejteni az élet értelmét, és valami magasztos célt adni neki. Nos, van egy olyan érzésem, hogy nem sikerült, mint ahogy ennek a könyvnek a címe is Semmi. A történet enyhén szólva abszurd, azzal indul, hogy egy fiú kivonul az iskolából, felmászik egy fára, és onnan osztja a nihilista frázisokat, hogy minden igyekezetünk hiábavaló, a létezésünk teljesen értelmetlen. A narrátor, Agnes szemszögéből követjük, az eseményeket, aki az "ellentáborban" van. Az osztály ugyanis elkezdi gyűjteni a Fontos Dolgokat, hogy az igazukat bizonyítsák, miszerint van, amiért érdemes élni. Az elején mindez tárgyakban mutatkozik meg, de jönnek olyan fordulatok, hogy egy horroríró megirigyelné. Értem, mire akart a szerző kilyukadni, és az abszurditással kellő nyomatékot adott a mondandójának. Nekem volt, ami ennek ellenére túlzásnak hatott. Egyébként meg olyan ez a történet, mint a saját farkába harapó kígyó, visszajutunk a kezdőpontra. Tudjuk, amit nem tudunk, és talán a semmi is valami!