gyakran megrĂ©mĂt, hogy mennyire nem is akarok semmit az Ă©lettĆl. nincsenek vilĂĄgmegvĂĄltĂł ĂĄlmaim, cĂ©ljaim, terveim. nem akarok jĂłl fizetĆ, menĆ ĂĄllĂĄst, nem akarok hĂĄzassĂĄgot, csalĂĄdot, mĂ©g pĂĄrkapcsolatot sem. nem vĂĄgyom hĂrnĂ©vre, pörgĂ©sre, bulizĂĄsra, nem vonzanak a hatalmas, föld körĂŒli utak, sem az, hogy Ă©n legyek a legjobb bĂĄrmiben is. nem akarok magam körĂ© tömeget Ă©s nem akarok az lenni, akire bĂĄrkinek is fel kellene nĂ©znie.
amikor elkĂ©pzelem a jövĆmet mindig nevetsĂ©gesen egyszerƱ dolgok ugranak be. egy kutya a menhelyrĆl, egy kis hĂĄz, egy munka, amit szeretek Ă©s ami jĂł Ă©rzĂ©sekkel tölt el, egy kĂ©nyelmes ĂĄgy Ă©s jĂłbarĂĄtok, akiknek a szĂĄmĂĄt egy kezemen megtudom szĂĄmolni.Â