Ez most nem arról szól, hogy leégett a cigim,
Minden szerelem mérget hoz, s hullnak könnyeim
Nem ez a kapu, mit erővel kéne áttörni,
Csak a frontin segít, hogy ne kezdjek pörögni
De azt sem az előírás szerint veszem be,
Az egész testem bénítom meg vele
Azt hiszem, te szeretsz szúrni,
Én meg a bőrömbe egy vonalat húzni
Ezen a héten inkább nem erőltetem,
Amit tegnap tettem, nem taszítom el tőlem
A hibákat újra és újra megélem,
Másoknak nemet mondok, s ez az én vétkem
Elhagytam az elmegyógyintézetet, hogy aztán meggyőzzelek,
Hagyd abba a gyógyszert, velem pótoljad ezeket
Nem tudod, hogy érted létezem?? Talán már én sem…
Csak képzeltem, vagy tényleg láttalak régen?
Nyomjuk a művészetet, de más-más ágon,
Csakhogy az én elképzelésem nem él e világon
Legutóbb újra féltem, hogy nem leszek normális,
Még ha drog is vagy, újra veled lenni zseniális
Senki másra nem vágyom, ha rád nézek,
Átlyukadt sebemre használt tapaszt helyezek
Nincs már hely a kezeimen, mindent elvett a fájdalom,
Csak azt akartam, hogy megölelj, de hiába – nem volt alkalom.
Azt hittem, Te vagy az, kivel építhetek egy jövőt,
De legalább látnám, hogy őszintén mondod: „Sajnálom őt!”
Úgy tűnik, én vagyok a legrosszabb,
Úgy tűnik, nincs időd beszélni, nincs miről - szó se maradt
Összezavarnak a nyugtatók, a drogok,
Minden fóbiám előtör, és még jobban lobog.
Kidobom a fóliát, jöhet a következő tetoválás,
Folynak a tintacseppek, mint a megváltás.
Felhőket fújok ki, minden olyan ködös,
A világ itt körülöttem már sűrű szürke füstös
Ez nem volt jó ötlet, ennek nem így kellett volna történnie,
A te démonjaid véresek, nem az én fényemnek kéne szenvednie
Nem tudsz rólam semmit, de nézem újra a képeidet,
Sajnálom, hogy egyáltalán visszaírtam neked
Azt akarják, hogy antidepresszánst szedjek,
De attól nem leszek jobban, nem hiszek a cselnek
Pár nap múlva kiengednek, csak még egy tablettát írnak,
Mintha ezzel azt mondanák: „Végül úgyis kinyírlak!”
Úgy tűnik csak véletlenül döntöttek felettem,
Gondolják, ha ez se válik be, még egyszer befekszem
A beteg mintaszerűen reagál, hogy a fejét a falba verje,
de ezt mégsem teszi, hogy az orvos bizalmát elnyerje
Ez nehéz kaliber, mint a fegyverkereskedelem,
A szívem már átlőve, most újraszegelem
Úgy érzem, mintha megint meg akarnának ölni,
Elveszítem a reményt, talán sosem tudok kitörni
Van egy táskám anyagokkal, ha elmennél valahová,
Vegyünk be mindent és váljunk véglegesen halottá
Tudom, ha kimegyek, megint megsebzem magam,
Mondd meg hogyan éljek, hogy szeress? – beleszomorodtam
Mit ajánljak? Mit adjak cserébe?
Próbálkozom, de miért vagyok még mindig félretéve?
Azt mondják, benned még nincs érzelem,
Rám pedig most senki sem vet egyetlen tekintetet sem.
A legjobb, ha te is távol tartod magad,
De kérlek, legyél mellettem, ne hagyj egymagam.
Kétszer annyira vágyom arra, hogy itt legyél velem,
Ha maradsz, nem növelem tovább e szereket sem.
Most olyan, mintha elvonási görcsben lennék,
Mintha gyenge boldogságért rosszul fizetnék.
Olyan mintha téged adtalak volna be magamnak,
Szükségem van rád, nem is tudod mennyire akarlak.
Így ott leszel, még ha össze is esem,
Még ha meg is halok, te nem mész el innen.
Még ha nem is akarsz, vagy nem tudod, mit gondolok,
amikor rád nézek, másra gondolni nem tudok
Most jöttem rá, hogy ha egyszer beléptél, kiútért nem epekedhetsz,
Olyan vagy, mint egy kanül, de tű nélkül, szelíden illeszkedsz
Te legyél a drogom, téged akarlak intravénásan túladagolni,
Nem kell több benzodiazepin, csak te kellessz, jobban, mint eddig bármi
Újra tanulnám, mi a boldogság, de nem tudom, honnan kezdjem,
Ha fél óráig nem találok rád, reszketve kereslek – fáj a lelkem
Sok erőfeszítésembe került, de végül áttörtem a hegeket,
Isten majd kompenzál, hogy elfelejtett engem - együtt veled
Semmi gyógyszer nem nyugtat, mit kapok,
Csak elnyom, de náluk még így is okosabb vagyok
Elhitetem, hogy semmi bajom nincsen,
Csak túlságosan lett felfújva minden
Ma haza is mehetek, hát most már,
Hisz túl lett reagálva, úgy látják
