A nő fölébe hajolt, megérintette, a férfi érezte az arcán orgonától és egrestől illatozó haja simogatását, és hirtelen tudta, hogy soha nem felejti el ezt az illatot, ezt a lágy érintést, tudta, most már soha sem lesz egyetlen illat vagy érintés sem ehhez fogható. Yennefer megcsókolta, és a férfi megértette, hogy soha többet nem fog más ajkára vágyni, mint az ő puha és nedves, rúzstól édes ajkára. Hirtelen tudta, hogy ettől a pillanatról csak ez a nő fog létezni számára, az ő nyaka, az ő válla, az ő mellei, amelyek kiszabadultak a fekete ruha szorításából, az ő finom, hűvös bőre, amely semmi máshoz nem volt fogható, amit korabban érintett. Közelről nézett ibolyakék szemébe, a legszebb szempárba az egész világon, a szempárba, amely, attól félt, számára most már.... A mindenséggé válnak. Tudta ezt.