
shark vs the universe
art blog(derogatory)

No title available

No title available

JVL

titsay
wallacepolsom
styofa doing anything

Love Begins
No title available
dirt enthusiast
Today's Document
h
2025 on Tumblr: Trends That Defined the Year
hello vonnie
cherry valley forever

ellievsbear

#extradirty
One Nice Bug Per Day
Show & Tell
seen from United States

seen from United States

seen from United States

seen from United Kingdom
seen from United States

seen from South Korea

seen from Canada
seen from India

seen from Saudi Arabia
seen from Brazil
seen from United States

seen from United States

seen from Germany
seen from United States
seen from United States

seen from United States

seen from Malaysia

seen from Netherlands

seen from United States
seen from United States
@adyendre
Felkészült
A The Endre
Karinthy Frigyes: “Ady Endre“- MOSLÉK-ORSZÁG
Jött értem a fekete hajó, Jött értem a fekete vizen. Álom-királyfit, vitt, tova vitt Moslék-országnak mentiben - Fekete hajó, fekete vizen.
Moslék-ország, hajh cudar ország, Hajh, Hortobágy, zsír-szívü rém; - Hajh, Átok-város, Redves-ugar: Piszok-hazám, mit kapaszkodsz belém? Fekete vizeken jöttem én.
Vagyok a nyugati sirály -: De magyarnak köpött ki a föld. Moslék-ország a nyakamon ül, Engemet Moslék-ország örökölt: Nyöszörög a hájszagu föld.
Már nem megyek el, fekete hajó, Moslék-ország hagy' örülj szegény! Hadd ugassanak, hadd ugassanak, Fekete vizen, fekete legény, Hajh, kutyafáját szomorú legény.
Örkény István: Emlék a háborúról
mely a legtöményebb élet, mert a legjelenvalóbb halál, melynek minden perce magában hordja azt a lehetőséget, hogy ő lesz az utolsó, ezért lesz egyszerre olcsó és drága az időd,
melynek csak reggele van, és csak a mai reggel a reggele, mert hogy dele, délutánja, estéje, másnapja lesz-e, vagy pláne holnaputánja, azt sose firtasd, mert csak azt a percet vagy azt az öt percet vagy azt a negyedórát akarod túlélni,
melyben ha szomjadra vizet ihatsz, ha megéhezve jóllakhatsz, ha hidegvette tenyérrel parázs fölé nyúlhatsz, ha elfáradva egy kukoricásban hanyatt fekhetsz, azt hiszed, nincs a föld kerekén tenálad boldogabb,
mely a végletek állandó egyidejűsége, egyszerre a veszélytől rettegés és a veszély semmibe vevése, egyszerre a számító, hidegfejű önzés és az utolsó cigarettád körbeadagolása, egyszerre társad eltaposása, hogy nyomorult irhádat mentsd,
melynek nincs se valószínűsége, se valószínűtlensége, mert minden egyformán lehetséges egy szelíd domb hajlatán heverészni a kukoricásban, s hazagondolni a békés, bárányfelhős ég alatt, és egy szempillantás múlva hővé és fénnyé válni, meg ami még abból a hazaküldött gondolatodból megmaradt,
melynek egyetlen mentsége, értelme, jogosultsága az lehet csak, hogy annyi tömérdek háború után az összes háborúk utolsója legyen,
mert nincs, aki túlélje,
mert a pusztító jobban belepusztul az általa okozott pusztulásnál,
mert a sebesült elvérzik a kukoricásban, jeltelenül és névtelenül, mert nincs aki kukoricát törni, őt elföldelni, fölötte imát mondani jönne,
és mert nemcsak a rokkantja rokkan meg holtáig, hanem az épségben túlélő is holtáig viseli a túlélők testet-lelket roncsoló bűntudatát,
amitől te is, akinek hét horzsoló aknaszilánkon kívül egy hajad szála se görbült, még tíz, húsz, harminc esztendő múlva is arra riadsz föl álmodból, hogy egy jaj, Feri, hol vagyot ordítottál,
és nézel a sötétbe, s kérded, hogy mit keresek én itt, miért viselem arcomat-nevemet, mikor a tiédre nem emlékszik senki, miért is nem döglöttem meg veled, hogy emlékedet ne kelljen viselnem, s lennék a nemlétben névtelen, bűntelen, akinek a húsa már lefoszlott, szaga is eloszlott, csontjai szétgurultak a kukoricásban.
és akkor ugyanez egy ukrán zenekar dalára.
Néznek bennünket kultúrnépek. Látják képtelenségünket a haladásra, látják, hogy szamojéd erkölcsökkel terpeszkedünk, okvetetlenkedünk Európa közepén, mint egy kis itt felejtett középkor, látják, hogy üresek és könnyűk vagyunk, ha nagyot akarunk csinálni, zsidót ütünk, ha egy kicsit már józanodni kezdünk, rögtön sietünk felkortyantani bizonyos ezeréves múlt kiszínezett dicsőségének édes italából, látják, hogy semmittevők és mihasznák vagyunk, nagy népek sziklavára, a parlament, nekünk csak arra jó, hogy lejárassuk. Mi lesz ennek a vége, szeretett úri véreim? Mert magam is ősmagyar volnék, s nem handlézsidó, mint ahogy ti címeztek mindenkit, aki különb, mint ti. A vége az lesz, hogy úgy kitessékelnek bennünket innen, mintha itt sem lettünk volna. Legyünk ez egyszer számítók. Kerekedjünk föl, s menjünk vissza Ázsiába. Ott nem hallunk kellemetlenül igazmondó demokratákat. Vadászunk, halászunk, verjük a csöndes hazai kártyajátékot, s elmélkedhetünk ama bizonyos szép ezredéves álomról.
Menjünk vissza, szeretett úri véreim. Megöl itt bennünket a betű, a vasút, meg ez a sok zsidó, aki folyton ösztökél, hogy menjünk előre. Fel a sallanggal, fringiával, szentelt olvasókkal, kártyákkal, kulacsokkal, agarakkal, versenylovakkal és ősökkel! Menjünk vissza Ázsiába!…
Ady Endre
NN 1902. január 31.
van, ami sohasem változik
Még szomorú se vagyok, megszoktam e szörnyü világot annyira, hogy már néha nem is fáj -, undorodom csak.
Ady Endre: Ha holtan találkozunk
Áldj meg, ha itthagysz, áldj akkor is, Ha rossz voltam. Nem nézhetünk egymás szemébe Majd egykor holtan.
Fölpattant, nagy, halott szemeink Kérdve világítják az éjünk: Miért nem voltunk jók egymáshoz, Amikor éltünk?
Örvényem
Szívemet Radnóti nyomja, lelkemen József Attila ül. Átokként Pilinszky jár agyamban, néha Adyval vegyül. Nyelvem bár lenne Romhányi, humorom Örkény.
Ady Endre - Hiszek hitetlenül Istenben
Hiszek hitetlenül Istenben,
Mert hinni akarok,
Mert sohse volt úgy rászorulva
Sem élő, sem halott.
Szinte ömölnek tört szívemből
A keserű igék,
Melyek tavaly még holtak voltak,
Cifrázott semmiség.
Most minden-minden imává vált,
Most minden egy husáng,
Mely veri szívem, testem, lelkem
S mely kegyes szomjuság.
Szépség, tisztaság és igazság,
Lekacagott szavak,
Óh, bár haltam volna meg akkor,
Ha lekacagtalak.
Szűzesség, jóság, bölcs derékség,
Óh, jaj, be kellettek
Hiszek Krisztusban, Krisztust várok,
Beteg vagyok, beteg.
Meg-megállok, mint alvajáró
S eszmélni akarok
S szent káprázatokban előttem
Száz titok kavarog.
Minden titok e nagy világon
S az Isten is, ha van
És én vagyok a titkok titka,
Szegény hajszolt magam.
Isten, Krisztus, Erény és sorban
Minden, mit áhitok
S miért áhíitok? - ez magamnál is,
Óh, jaj, nagyobb titok.
soxor vótmá, de örökreblog
Ady Endre (1877-1919)
*Ady oldalán Csinszkával belépnek a kávéházba*
Krúdy: No lám! Csak nem a drága Endrénk? Mi az, az asszony kiengedett a napfényre?
Babits: No lám! Ady! Az asszony végre megmutat másnak is?
Kosztolányi: No lám! A díszmadár csak a kalitkába száll. Borzalmasabban festesz mint máskor, az asszony nem etet?
Karinthy: No lám! Jó újra látni, Endre, habár valóban, sápatabb vagy a szokottnál. Csak nem nikotin kúrán fog az asszony?
*Csinszka a férjéhez fordul*
Csinszak: Miért van az, hogy egyből mindenki rajtam kér számon mindent, mikor tudják, hogy vérbajos vagy?
*Ady az oldalán Ödönnel és Lédával páris utcáin sétálnak, mikor Léda megbotlik így kénytelen Ady-ba kapaszkodni*
Léda: Úgy röstellem, Endre, ma nagyon két ball láb vagyok
*A sétát úgy folytatják, hogy Léda nem engedi el Ady-t. Kis időn belül, Ödön bukik orra, akit szintén Ady segít fel*
Ödön: Ezek a párizsi utcák se különebbek, mint a pestiek, mindenhol csak megbotlik az ember!
*Ady jobbjába Léda, balljába pedig Ödön kapaszkodik*
Ady: Kezdenek furcsán nézni ránk, miért én vagyok minden középen?