A Harry Styles Fanfiction

Hello! Ez a történet nem a sajátom!A wattpad.com-on nagy sikernek örvendő 'After' c. történet fordítását olvashatjátok itt.FIGYELEM: A történet trágár kifejezéseket és tizennyolcas részeket tartalmaz!

[afteraharrystylesfanfic]

74. fejezet

"El akarsz menni a kocsidért és elvinni apádhoz?" Kérdezem Harryt, miközben visszafelé tartunk hozzám.

Átöltöztem és vettem egy gyors zuhanyt is annak ellenére, hogy össze fogom magam piszkolni a Karennel való kertészkedés közben. Harry várt türelmesen, kutatkodva a fehérneműs fiókomban, hogy valamivel elfoglalja magát. Majd kijelentésével mosolyt csalt az arcomra, miszerint pakoljak be elég ruhát, mivel a következő estét is vele töltöm.Akár minden éjszakát vele töltenék, ha tehetném.

"Nem, rendben leszek , amennyiben befejezed az úton való össze-vissza kanyarodást." Feleli.

"Parancsolsz? Én remekül vezetek." Vágok vissza.

Mire ő csak horkant egyet, de nem felel semmit. "Szóval mi vett rá végül a kocsi vásárlásra?"

"Nos, megkaptam a gyakornoki munkát és nem akartam továbbra is busszal menni vagy másokra támaszkodni, hogy elvigyenek valahova." Magyarázom.

"Oh..egyedül mentél?" Kérdi és tekintetével kifelé néz az ablakon.

"Igen..miért?"

"Csak kíváncsiságból." Füllenti. Míg valójában azt szeretné tudni, hogy Zayn velem jött-e.

"Egyedül voltam, az egy elég rossz nap volt a számomra." Mondom, ő pedig felszisszen.

"Milyen gyakran találkoztatok Zaynnel?" Kérdezi. Miért hozza föl ezt most?

"Kétszer, elmentünk vacsorázni és moziba, aztán a tábortűzre. Semmi olzasmi, ami miatt aggódnod kellene."

"Csak egyszer csókolt meg?" Ugh.

"Igen, csak egyszer. Nos azon kívül, amit ..te is láttál. Most pedig tovább léphetnénk? Te sem hallasz engem Mollyról kérdezősködni." Csattanok fel.

"Rendben..rendben.Ne veszekedjünk. Ez eddig a leghosszabb idő, amit veszekedés nélkül töltöttünk, úgyhogy ne rontsuk el." Hátrál meg és a kezemért nyúl. Mutatójja pedig apró köröket simogatva kézfejemen enyhítik haragomat.

"Ah ugyan már, Tess. Ne biggyeszd a szád." Nevet és belebök az oldalamba. Mire akaratlanul vele együtt kezdek nevetni.

"Ne vond el a figyelmem, vezetek." Csipkelődök.

"Ez talán az egyetlen olyan alkalom,mikor azt mondod, hogy ne érintselek meg."

"Aligha, ne legyél úgy eltelve magaddal." Nevetésünk egybeolvad, aminek igen kellemes zengése van. Kezét a combomra helyezi és hosszú ujjaival simogatni kezd fel és le.

"Biztos vagy benne?" Rekedtes hangján suttogja, amitől a bőröm bizseregni kezd. A testem oly gyorsan reagál rá, a pulzusom egyre felgyorsul bennem.

Nyelek egyet és bólintok, amivel nevetést váltok ki belőle, majd elveszi rólam a kezét. "Tudom, hogy ez nem igaz..de inkább szeretném, ha sodornál le minket az útról, úgyhogy majd később ujjazlak meg." Vigyorog, mire én rácsapok egyet.

"Harry!" Pirulok bele.

"Bocsi bébi." Mosolyog, majd ismét kifelé néz az ablakon. Szeretem, mikor bébinek szólít, előtte soha senki nem hívott így. Noah és én mindig is úgy gondoltuk, hogy azok a nevetséges becenevek, amiket más párok használtak túl gyerekesek hozzánk, de mikor Harry szólít ezeken a neveken, a vérem szinte pezsegni kezd az ereimben.

Mikor visszaérünk Harry apjának házához, Ken és Karen a hátsó udvarban várnak ránk. Ken farmerben és WSU pólójában nagyon szokatlanul néz ki. Még sosem láttam őt ilyen mindennapi ruhában felöltözve, így még inkább hasonlít Harryre. Mosollyal köszöntenek minket és látom, hogy Harry próbálja ezt viszonozni, de kényelmetlenül érzi magát, miközben a sarkán egyensúlyozva a zsebeibe mélyeszti kezeit.

"Én készen állok, ha te is." Szólítja meg Ken Harryt. Ő rajta is látszik mennyire kényelmetlen neki ez a helyzet, akárcsak Harrynek, de míg Ken idegesnek néz ki, Harry inkább nyugtalannak.

Harry felém néz, én pedig bátorítóan bólintok, úgy tűnik a kettőnk közötti dinamika lendületes fordulatot vett. Meglep, hogy hirtelen én lettem az a valaki, akihez bátorításért fordul, de ez olyan módon boldoggá tesz, amire nem számítottam.

"A melegházban leszünk, csak hozzátok be oda földet." Mondja Karen, majd ad egy apró csókot Ken arcára. Harry kerüli tekintetével jelenetet és egy pillanatra azt hiszem, hogy ő is ad egy csókot, de nem teszi. Követem Karent a melegházba és mikor belépek eláll a lélegzetem. Hatalmas, nagyobb, mint amekkorának kívülről kinéz és tényleg nem viccelt, mikor azt mondta, hogy ráfér a törődés, hiszen gyakorlatilag üres.

"Elég nagy munka, de szerintem menni fog." Mosolyog rám Karen.

"Szerintem is." Felelem. Harry és Ken ekkor jönnek be, mindketten két zsák földet cipelve. Mindketten csendben ledobják a zsákokat, ahova Karen mutatja nekik, majd kisétálnak. Húsz zsák föld és különböző magvak, virágok és cserjék után elég jól indítottunk. Nem láttam Harryt már jó néhány órája és a nap is lement már. Remélem, hogy ő és Ken is még mindig életben vannak.

"Szerintem ennyi elég volt mára." Szólal meg végül Karen és letörli az arcát. Mindketten rendesen koszosak lettünk.

"Igen, azt hiszem jobb, ha ránézek Harryre." Mondom, amire Karen csak nevetéssel felel.

"Nagyon sokat jelent nekünk,de legfőképp Kennek, hogy Harry ennyi időt tölt a ház körül, és ezt neked köszönhetjük. Ezt úgy veszem, hogy sikerült átbeszélni a nézeteltéréseiteket?"

"Nagyjából..Azt hiszem. Mi még mindig nagyon különbözünk." Nevetek. Ha ő azt tudná mennyire.

"Nos, néha az a más, amire szükségünk van, jó ha kihívások elé vagyunk állítva." Küld felém egy mindenttudó mosolyt.

"Hát ő mindentéren provokatív." Mindketten felnevetünk és ő a karjaival körülölel engem.

"Te csodás lány, sejtésed sincs,mennyire sokat tettél értünk." Mondja. Mire érzem,  hogy szemeim könnyesek lesznek és csak bólintok.

"Remélem nem bánjátok, hogy napokat itt töltök, Harry megkért, hogy maradjak megint éjszakára." Mondom, miközben próbálom kerülni a tekintetét.

"Nem, persze, hogy nem. Mindketten felnőttek vagytok és bízom bennetek, hogy biztonságosak vagytok.

Oh te jó ég. Érzem ahogyan az arcom színe vörösebb színt vált fel, mint a hagyma, amit elültettünk.

"Mi..uh..mi nem." Hebegem. Miért beszélek is én erről Harry jövőbeli mostohaanyjával? Olyan megalázottnak érzem magam.

"oh" Feleli, csakugyan feszengve."Gyerünk, menjünk be." Mondja végül, mire én bólintok és követem őt.

Mikor besétálunk a házba, mindketten levesszük a cipőnket az ajtónál. Harry a kanapé szélén ül, Ken pedig a széken. Harry tekintete azonnal megtalálják az enyémeket, mire megnyugvás fut rajtuk keresztül.

"Készítek valami kései vacsorát, amíg megtisztálkodsz." Szól Karen. Harry feláll és felém sétál. Úgy látszik örül, hogy nem kell többé egy szobában ülnie az apjával.

"Nemsokára visszajövünk." Mondom és követem fel Harryt az emeletre.

"Hogy ment?" Kérdezem, miközben belépünk a szobájába. De válaszadás helyett a copfomat az ujjai köré tekeri és ajkait az enyémhez vonja. Megtántorodva az ajtónak dönt és testét az enyémhez szorítja.

"Hiányoztál." Leheli. Mire a belsőm egyszerre cseppfolyóssá válik.

"Tényleg?" Nyüszítem, mire ő felkuncog.

"Igen, tényleg. Az utolsó pár órát kellemetlen csendben és még annál kellemetlenebb kisebb beszélgetésekkel töltöttem az apámmal. Kell, hogy elvond a figyelmem." Nyelvével végigsimít alsó ajkamon, mire a levegő torkomban ragad. Ez más, jóleső és nagyon meleg, de más.

Kezei lefelé vándorolnak a hasamon, majd megállnak a farmerom gombjánál.

"Harry, le kell zuhanyoznom. Mindenhol piszkos vagyok." Nevetek. Nyelve ekkor végigszánt a nyakamon.

"Tetszel így,szépen és mocskosan." Vigyorog. Finoman hátralököm, majd megragadom a táskámat és a fürdő felé indulok.

A légzésem nem egyenletes és mikor beakarnám csukni a fürdőszoba ajtót, félúton megakadok. Lenézve meglátom Harry csizmáját az ajtóban.

"Csatlakozhatok?" Mosolyog, majd benyomul a fürdőbe, mielőtt még válaszolhatnék.

Fordította: Sephie

[afteraharrystylesfanfic]

73. fejezet

Arra kelek, hogy Harry ajkait a fülemhez nyomva halkan horkol. A hátam szorosan a mellkasának feszül és lábai az enyémek körül pihennek. A múlt éjszaka emlékei mosolyt csalnak az arcomra, mielőtt az eufórikus érzést átveszi a pánik. Ugyanúgy fog érezni nappal is? Vagy kínozni fog és kigúnyolni, amiért felajánlottam magam neki? Lassan szembefordulok vele, hogy megvizsgáljam tökéletes vonásait és állandó homlokráncait, melyek alvás közben kisimultak. Közelebb húzódom és végigfuttatom a mutatóujjam a szemöldökpiercingje felett, aztán le az arcán végig a zúzódáson. Az ajka jobban néz ki, ahogy a bütykei is, miután múlt éjjel végül engedte, hogy segítsek lemosni őket.

 Szemei kipattannak, ahogy ujjaimat végighúzom ajkain. „Mit csinálsz?” Kérdezi, én pedig nem tudom megfejteni hangszínét, és ez nyugtalanít.

 „Sajnálom… Én csak…” Nem tudom mit mondjak. Nem tudom milyen hangulatban van azok után, hogy egymás karjaiban aludtunk el.

 „Ne hagyd abba.” Suttogja és újra lehunyja szemeit. Kissé megkönnyebbülök és mosolygok, mielőtt végigrajzolom telt ajkainak vonalát újra, óvatosan, elkerülve a sérülését.

 „Mik a terveid mára?” Kérdezi néhány perccel később, újra kinyitva szemeit.

 „Tulajdonképpen Karennel fogunk kint az üvegházban dolgozni.” Mondom neki, mire felül.

 „Tényleg?” Talán dühös lesz. Tudom, hogy nem kedveli Karent, annak ellenére, hogy ő az egyik legkedvesebb ember, akivel valaha találkoztam.

 „Igen.” Motyogom.

 „Nos, gondolom nem kell attól tartanom, hogy a családom nem kedvel téged, jobban kedvelnek, mint engem.” Kuncog és hüvelykujjával végigsimít az arcomon, ezzel remegést küldve végig a gerincemen. „Ezzel csak az a probléma, hogy ha folyamatosan itt lógok az apám azt fogja hinni, hogy kedvelem őt.” Mondja, hangja lágy, de szemei sötétek.

 „Talán te és az apád lóghatnátok együtt vagy valami, amíg mi Karennel kint vagyunk?” Javaslom. Talán le fogja harapni a fejem.

 „Nem, határozottan nem. Visszamegyek a házamba, az igazi házamba, és ott foglak megvárni.” Morogja.

 „Azt akarom, hogy maradj itt, talán sokáig fog tartani. Az üvegház elég rossz állapotban van.” Mondom. Úgy tűnik nem jut szóhoz, a gondolat, hogy nem akar hosszú ideig távol lenni tőlem, megmelengeti a szívem.

 „Én… Én nem tudom Tessa. Különben meg lehet, hogy ő nem akar velem lenni.” Motyogja.

 „Persze, hogy akar. Mikor voltatok utoljára kettesben egy szobában?” Kérdezem, mire vállat von.

 „Nem tudom… évekkel ezelőtt. Nem tudom, hogy jó ötlet-e.” Mondja, kezeit a feje fölé emelve.

 „Ha kényelmetlenül érzed magad még mindig csatlakozhatsz hozzám és Karenhez kint.” Biztosítom. Megdöbbent, ahogy fontolóra veszi, hogy az apjával töltsön egy kis időt.

 „Rendben… de csak azért csinálom ezt, mert annak a gondolata, hogy magadra hagylak, ha csak egy kis időre is…” Abbahagyja, tudom, hogy nem igazán jó az érzelmei kifejezésében, szóval csendben maradok, időt adva neki, hogy összeszedje magát. „Szóval, mondjuk azt, hogy ez rosszabb, mint a pöcsfej apámmal lógni.” Mosolygok, az apjára használt durva szavai ellenére. Az apa, akit Harry a gyerekkorából ismer, nem ugyanaz az ember, aki a földszinten van, és remélem Harry is be fogja látni. Miután kimászok az ágyból, eszembe jut, hogy nincs nálam ruha, sem fogkefe, semmi.

 „Vissza kell mennem a szobámba és elhoznom néhány dolgot.” Mondom, mire megfeszül.

 „Miért?”

 „Mert nincs ruhám, és fogat kell mosnom.” Nevetek. Mikor ránézek, egy halvány mosoly ül az arcán, de a szemei nem ezt tükrözik. „Mi a baj?” Kérdezem, félve a választól.

 „Semmi… mennyi ideig leszel oda?”

 „Nos, feltételezem velem szeretnél jönni?” Ahogy a szavak elhagyják a számat, láthatóan ellazul. Mi van vele?

 „Oh.”

 „Elmondod miért vagy ilyen furcsa?” Kérdezem csípőre tett kézzel.

 „Nem vagyok… Csak azt hittem megpróbálsz elhagyni. Elhagyni engem.” Hangja halk és ellentétben vele, késztetést érzek, hogy odasétáljak és ringassam. Ehelyett, intek neki, hogy jöjjön közelebb, bólint mielőtt felkel és elém áll.

 „Nem megyek sehova. Csak szükségem van néhány ruhára.” Mondom el újra.

 „Tudom… csak beletelik egy kis időbe, amíg megszokom. Már hozzászoktam, hogy elmenekülsz előlem.”

 „Nos, én pedig megszoktam, hogy ellöksz magadtól, szóval mindkettőnknek van mit változtatni.” Mosolygok és fejemet a mellkasára fektetem. Különösképp megnyugtató az aggódása. Meg voltam rémülve, hogy reggelre megváltozik a véleménye és jó érzés tudni, hogy csak félt.

 „Igen, azt hiszem. Szeretlek.” Mondja, még mindig ugyanolyan mélyen érint, ahogy az első alkalommal, és a huszadikkal múlt éjjel.

 „És én is szeretlek.” Mondom, mire összeráncolja a szemöldökét.

 „Ne mondd, hogy is.” Közli.

 „Miért?” Oh ne.

 „Nem tudom… ez olyan érzés, mintha csak egyetértenél velem.” Néz le. Emlékszem a múlt éjjel magamnak tett ígéretemre, hogy bármit meg fogok tenni, hogy eloszlassam a kétségeit.

 „Szeretlek.” Mondom, mire felnéz rám. Szemei lágyak, ajkait gyengéden az enyémekre nyomja.

 „Köszönöm.” Mondja,  miközben eltol.

 Megforgatom a szemem azon, mennyire hibátlanul néz ki egy sima fehér pólóban és fekete farmerban. Sosem visel mást a fehér vagy fekete pólókon és fekete farmerokon kívül, mégis minden egyes nap tökéletesen néz ki. Nincs szüksége semmi pluszra, az ő egyszerű stílusa nagyon is illik hozzá. Felveszem a ruháimat tegnap éjjelről, majd megragadja tőlem a táskámat mielőtt lemegyünk.

 Karen és Ken a nappaliban vannak amikor lesétálunk.

 „Készítettem reggelit.” Mosolyog Karen. Némileg kényelmetlenül érzem magam, hogy Karen és Ken tudják Harryvel maradtam, ismét. Tudom, úgy tűnik teljesen megbarátkoztak ezzel, és felnőttek vagyunk, de ez nem gátol meg abban, hogy elpiruljak..

 „Köszönjük.” Mosolygok, mire küld felém egy kíváncsi pillantást, tudom kapok majd pár kérdést mikor az üvegházban leszünk. Besétálok a konyhába, Harry pedig követ. Mindketten szedünk az ételből a tányérunkra és leülünk az asztalhoz.

 „Liam és Danielle itt vannak?” Kérdezem Karent. Danielle valószínűleg össze lesz zavarodva, hogy újra Harryvel lát Zayn után. Megszabadulok a negatív gondolatoktól.

 „Nem, egy napra Seattlebe mentek egy kis városnézésre.” Tájékoztat. „Még mindig szeretnél ma az üvegházban dolgozni?”

 „Igen, persze. Csak el kell szaladnom a szobámba és ruhát cserélni.” Mondom.

 „Jó. Már várom. Itt leszek, Ken addig kihozza a földes zsákokat a fészerből, amíg oda lesztek.”

 „Ha megvárjátok, amíg visszajövünk Harry segíthet neki?” Félig kérdezem, Harryre nézve.

 „Oh te is itt leszel ma?” Mosolya megnő. Hogy nem látja, hogy ezek az emberek törődnek vele?

 „Uh...igen. Én csak itt lógok ma…Azt hiszem. Ha nektek jó.” Dadogja.

 „Persze! Ken! Hallottad, Harry ma egész nap itt lesz!” Az izgatottsága megmosolyogtat, erre Harry csak megforgatja a szemeit.

 „Légy kedves!” Suttogom a fülébe, mire magára ölti a leghamisabb mosolyt, amit valaha az arcán láttam. Kuncogok és megrúgom a lábát.

Fordította: Adri

Lektorálta: Sephie

ui.: Szoval srácok, nem akartam a rész elején bezavarni, hogy mindenki végre olvashassa várva várt részt. Aki bent van a Facebook csoportban, az értesült arról, hogy mi a helyzet, ugyhogy most arról nem kezdek el itt s regélni. Lényeg a lényeg, hogy visszatértem egy kis segítséggel, amint látjátok. Ezt a részt még Adri fordította le, aki volt olyan kedves és besegített nekem még anno. Remélem mindenki nagy szeretettel fogadja majd őt itt!  

[afteraharrystylesfanfic]

72. fejezet

„Oké, most pedig áruld el, kivel verekedtél. Zayn volt az, ugye?” Kérdezem, félve a válaszától. Az ágy végébe ülök le, ő pedig követ engem, a fejtámlának dőlve.

„Nem, nem Zayn volt. Csak néhány random srác.” Feleli. Oh, pedig azt hittem Zayn volt, most viszont megkönnyebbültem, hogy nem ő volt az.

„Várj. Néhány? Mennyi?”

„Három... vagy négy. Nem igazán tudom.” Neveti.

„Ez nem vicces, különben is, miért verekedtél velük?”

„Nem tudom… Felcseszett, hogy leléptél Zaynnel, és akkor jó ötletnek tűnt.” Von vállat.

„Nos, ez nem jó ötlet, és most nézd meg, milyen sebes vagy.” Homlokomat ráncolom, ő pedig fejét oldalra biccenti zavart arckifejezéssel. „Mi az?”

„Semmi… gyere ide.” Mondja karját felém nyújtva. Odacsúszok hozzá, s előtte foglalok helyet, a lábai között.

„Sajnálom, ahogy veled bántam… nos, bánok.” Mondja csendesen a fülembe. Leheletétől, s őszinte vallomásától remegés fut végig a testemen.

„Nem baj, mármint, persze, hogy de. Viszont adok neked még egy esélyt.” Mondom neki. Remélem, nem fogom megbánni. Nem hiszem, hogy sokáig fogom bírni ezt a fajta viselkedését.

„Köszönöm, tudom, hogy nem érdemlem meg. De elég önző vagyok ahhoz, hogy elfogadjam.” Mondja, ajkai a hajamnál járnak, karjai pedig átölelnek. Az, hogy így ülök vele ismeretlen, mégis nosztalgikus a számomra.

Amikor csendben maradok, kissé elfordítja a vállamat, hogy ránézzek. „Mi a baj?” Kérdezi.

„Semmi, csak attól félek, hogy megint meg fog változni a véleményed.” Vallom be. Szép lassan, óvatosan szeretnék ebbe belemerülni, de attól félek, megint fuldokolni fogok.

„Nem fog, sosem változik meg a véleményem. Csak harcoltam az irántad érzett érzéseim ellen. Tudom, hogy nem bízhatsz meg bennem, de el fogom nyerni a bizalmadat. Nem foglak még egyszer bántani.”Ígéri, s homlokát az enyémnek dönti.

„Kérlek, ne.” Könyörgöm. Nem érdekel, milyen szánalmasnak hangzom.

„Szeretlek, Tessa.” Leheli, s a szívem majd kiugrik a helyéről. E szavak tökéletesnek hangzanak, ahogy elhagyják ajkait, és bármit megtennék, hogy újra hallhassam őket.

„Szeretlek, Harry.” Ez az első alkalom, hogy mindketten őszintén ejtjük ki e szavakat, s leküzdöm a sürgetést, hogy azon aggódjam, esetleg visszavonja-e őket. Még ha így is tesz, örökké élni fog bennem, hogyan is hangzott, s hogyan is éreztem magam tőlük.

„Mondd újra.” Suttogja, s úgy fordít, hogy szembe legyek vele. Szemei sokkal sebezhetőek, mint valaha is gondoltam volna, ahogy térdre hajlok a lábai előtt. Borostás, tökéletes arcát kezeim közé fogom, s ujjaimmal cirógatom. Arckifejezése elárulja, hogy szüksége van arra, hogy újfent kimondjam, újra meg újra. Annyiszor fogom mondani, ahányszor csak kell, amíg el nem hiszi, hogy igen is méltó arra, hogy valaki szeresse őt.

„Szeretlek.” Ismétlem, s ajkaimat az övéire nyomom. Elégedetten felnyög, ahogy nyelve végigsimít az enyémen. Harryt csókolni minden egyes alkalommal újnak és különbözőnek tetszik, és olyan ő nekem, mint egy drog, amiből nem tudok eleget kapni. Magához nyom, amivel mellkasunk összeér. Az elmém azt súgja, le kéne lassulnunk, hogy gyengéden csókoljam őt, hogy minden egyes gyöngéd érintését és a kettőnk levő ideiglenes nyugodtságát kiélvezhessem. De a testem azt mondja, hogy túrjak bele a hajába és hogy vegyem le a felsőjét. Ajkai levándorolnak az államon, s a nyakamhoz térnek. Ez meg is teszi a hatását, képtelen vagyok tovább uralni magamat. Ezek vagyunk mi, düh, szenvedély, s most már szerelem.

Egy önkéntelen nyögés hagyja el ajkamat, ő pedig a nyakamba morog, megragadva a derekamat, ezzel megfordítva pózunkat. „Annyira… nagyon… hiányoztál…” Mondja, miközben nyakamat szívogatja. Nem tudom a szememet nyitva tartani, annyira jól esik. Lehúzza kabátom cipzárját, éhes szemekkel nézve rám. Nem kéri engedélyemet, mielőtt felhúzná és levenné felsőmet. Élesen veszi a levegőt, ahogy hátamat ívbe hajlítom, hogy könnyedén kikapcsolhassa a melltartómat.

„Hiányzott a tested… az, ahogyan tökéletesen illik a kezeimbe.” Morogja, kezeivel a melleimet cirógatva. Újfent felnyögök. Alsótestét nekem dörzsöli, s érzem is vágyát a hasamnak nyomódni. Mindkettőnk légzése gyors, kontrollálatlan, s soha ezelőtt nem akartam őt ennyire, mint most. Úgy tűnik, érzelmeink bevallása nem változtatta meg ezt a mindent elsöprő szenvedélyt közöttünk, aminek nagyon örülök. A keze végigsimít meztelen hasamon, és lejjebb is, hogy kigombolhassa a nadrágom gombját. Ahogy ujjai az alsóneműmbe csúsznak, zihálni kezd. „Hiányzott, hogy mindig ilyen nedves vagy a számomra.” Mondja. Szavai bűnös dolgokat tesznek velem. Újfent felemelem a derekamat, újabb érintésért könyörögve.

"Mit szeretnél Tessa?" Lélegzi mélyen a nyakamba.

"Téged." Válaszolom, mielőtt az agyam fel is fogná mit is mondtam. De tudom, hogy igaz, akarom Harryt, a legmélyebb és legősibb módon, ahogy lehetséges. Ujjai könnyedén belémcsúsznak, amitől fejem hátraesik a párnára, és ki-és be pumpálni kezd.

"Imádlak nézni, ahogyan látom, hogy elélveztetlek." Mondja, én pedig válaszként nyögök egyet.Kezeim ökölbe szorítják pólóját a hátán. Túl sok ruha van rajta, de képtelen vagyok egy rendes mondatot megformálni, hogy eltűntessem őket róla. Hogyan jutottunk az "Utállaktól" ide? De a válasz nem érdekel, pillanatnyilag csak az érdekel, ahogyan érzek, ahogyan mindig is érzek tőle. Testével végigcsúszik enyémen és elhúzza kezét a bugyimból, az érintés hiányától pedig feltör belőlem egy nyöszörgő hang, ami mosolygásra készteti őt. Kezei lehúzzák nadrágomat és a bugyimat, én pedig a ruhába rejtett teste felé mutatok.

"Vetkőzz. " Mondom, mire ő kuncogni kezd.

"Igen is, madam." Vigyorog rám és áthúzza a fején a pólóját, felfedve kitetovált bőrét. Végig akarom nyalni minden egyes tetoválásának minden egyes vonalát.

Mielőtt még bármelyikünk is elrontaná a pillanatot azzal, hogy mond valamit, belemarkolok a hajába és magamhoz húzom az arcát. Apró csókot lehelek ajkára, majd a nyakát kezdem el csókolgatni, az igen kevés, de annál aprólékosabb tapasztalatommal, amivel Harryt kényesztethetem. Tudom, hogy van egy hely a nyakán, pont a kulcscsontja felett, amitől teljesen be tud vadulni. Meleg, nedves csókokkal borítom nyakát és érzem, ahogy teste remegni kezd, majd megfeszül, mikor ismét felemelem hozzá a csípőmet. Meztelen testének érintése az én bőrömön felfoghatatlan érzés kelt bennem. Már mindketten verejtékezni kezdünk, a megfelelő öltözet hiányának ellenére is. Akár még egy apró érintés és tudom, hogy egy új szintre fogunk emelkedni. Egy olyan szintre, amire eddig még sosem álltam készen, egészen mostanáig. Szinte látom, ahogyan Harry kemény izmai dolgoznak a karja alatt, amint lassan hozzám préseli magát, nyögve, de ez az érzés túl sok, hogy nemet mondjak.

"Harry.." Nyögöm, mikor ismét végigdörzsöli rajtam testét.

"Igen bébi?" Hirtelen megáll, mire én a sarkammal combjába kulcsolok és kényszerítem, hogy megint mozogni kezdjen. A mozdulatra pedig szemei remegve lecsukódnak. "Bassza meg." Nyögi.

"Akarom.." Kezdek bele.

"Mit akarsz?" Lehellete forró és súlyos nyirkos bőrömön.

"Akarom..tudod.." Válaszolom, és intim pozíciónk ellenére is kínosan érzem magam.   

"Oh." Feleli. Majd megáll ismét és a belenéz mélyen a szemembe. Olyan mintha valami magában vitatkozni. "Én..én nem tudom, hogy ez jó ötlet lenne-e.."

Mi? "Miért?" Lököm le magamról. És megint itt tartunk.

"Nem..nem.Bébi.Úgy értem ma este." Ölel körül karjaival és lefektet az oldalamra, míg ő mellém fekszik. Nem vagyok képes ránézni, túlságosan megalázottnak érzem magam.

"Ide hallgass, nézz rám!" Mondja, felemelve az államat. "Akarom, bassza meg, de meg szép, hogy akarom. Mindennél jobban, higgy nekem. Már azóta akartalak magam körül érezni, mióta találkoztunk, de én..én úgy gondolom azok után, amik ma történtek és..azt akarom, hogy tényleg kész legyél rá. Úgy értem teljesen, mert ha egyszer megtesszük ezt, akkor ennyi. Nem csinálhatod vissza." A megalázottság érzése csak egyre nő bennem, de ráemelem a tekintetem.

Tudom, hogy igaza van, tudom, hogy többet kell ezen gondolkoznom, de elég nehéz magammal elhitetnem, hogy a döntésem megváltozna holnapra. Akkor kellene gondolkoznom róla, mikor éppen nem meztelen testének édes fogsága alatt vagyok.

"Ne légy rám mérges kérlek, csak gondold át még egy kicsit és ha még mindig biztos leszel, hogy ezt szeretnéd, akkor boldogan megduglak. Újra és újra, ott és ahol akarod. Megakarom.."     

"Oké!Oké!" Felemelema kezemet és befogom a száját. Mire ő nevetni kezd a kezembe, megrántva a vállát egy "csak mondom" jelzés képpen.

Mikor elhúzom a kezemet, ő játékosan beleharap a tenyerembe és közel húz magához. "Azt hiszem jobb lesz, ha felveszek néhány ruhát, hogy ne ess akkora kísértésbe." Cukkol, mire én elpirulok.

Nem tudom melyik oldalról nézve meglepőbb ez a helyzet, hogy én vetettem fel a szexszeljünk témát vagy az, hogy Harryben van annyi tisztelet irántam, hogy nemet mondjon.

"De először engedd, hogy gondoskodjam rólad." Mormogja, majd a hátamra fordít egy gyengéd mozdulattal. Szája lebukik lábaim közé és perceken belül pedig remegni kezdek, mire befogom a számat, hogy visszafojtsam kezemmel a belőlem feltörő sikításokat, melyek az ő nevét hangoztatják.

Forditotta: Nizz&Sephie

[afteraharrystylesfanfic]

71. fejezet

Amikor belépünk a házba, Karen és Kent a kanapén ülve találjuk a nappaliban. Mindketten felnéznek, ahogy besétálunk.

„Harry! Mi történt?” Kérdezi Ken pánikkal átitatott hanggal.

„Jól vagyok.” Morogja Harry.

„Mi történt vele?” Fordul Ken hozzám.

„Verekedett, de nem mondta el még nekem sem, hogy kivel és miért.” Magyarázom.

„Én is itt állok, és azt mondtam, hogy kibaszottul jól vagyok.” Veti oda.

„Ne beszélj vele így!” Szidom le, mire szemei elkerekednek. Ahelyett, hogy rám üvöltene, sebes kezei közé fogja a csuklómat és kifelé húz a szobából. Mialatt felfelé terel a lépcsőn, hallom, ahogy Ken és Karen Harry véres megjelenéséről beszélnek. Amint elérjük a szobáját, megfordít, és mindkét csuklómat a falnak szorítva közelebb lép hozzám, csupán néhány centiméter távolságot hagyva magunk között.

„Soha többet ne merészeld ezt csinálni.” Mondja összeszorított fogakkal.

„Mégis mit? Eressz el.” Mondom, mire szemeit forgatja, s elenged engem, kinyitva a szobájának ajtaját. Az ágyához sétál, én viszont az ajtóhoz közel maradok. Ken és Karen valószínűleg azon tanakszik, miért téved Harry újra meg újra ide, hiszen azelőtt sosem jött ide.

„Ne mondd meg nekem, hogyan beszéljek az apámmal. Aggódj a saját apáddal ápolt kapcsolatoddal, mielőtt az enyémbe avatkoznál bele.” Amint e szavak elhagyják ajkait, tudatosul benne, mit is mondott, s rám tekint, ám én elhátrálok tőle. „Sajnálom… nem úgy értettem… csak… úgy kimondtam őket.” Próbál bocsánatot kérni.

„Mindig „csak úgy kimondod” őket, nem igaz?” Nem tudok mit tenni, könnyek mardossák szemeimet. Az édesapámról tett megjegyzése túl sok volt, még Harrynek is.

„Tess, én…” Kezdi, ám aztán el is hallgat. Mit keresek itt? Miért gondolom mindig azt, hogy egyszer majd csak abbahagyja ezt az örökös sértegetést, hogy végre normálisan is fog majd beszélni velem? Mert egy idióta vagyok, hát azért.

„Rendben van, tényleg. Ez az, aki te vagy, ez az, amit te mindig is csinálsz. Megtalálod az emberek gyengeségeit, aztán azt alkalmazva kihasználod őket. A saját javadra fordítod. Mennyi időt vártál, hogy valamit megjegyezhess az édesapámról? Talán biztosan azóta, hogy találkoztál velem!” Üvöltöm.

„A francba! Nem, ez nem igaz! Nem gondolkoztam, miközben beszéltem! Nem te vagy az ártatlan itt, szándékosan provokálsz engem!” Kiáltja, még hangosabban, mint ahogyan én tettem.

„Provokállak téged? Én provokállak téged? Hát kérlek, világosíts fel!” Majdnem sikítom. Tudom, hogy a házban szinte mindenki hall minket, de most az egyszer nem érdekel.

„Mindig az idegeimre mész! Állandóan veszekszel velem! Randizni mész Zaynnel, mármint a kurva életbe! Szerinted én nekem tetszik ez az egész? Szerinted tetszik, hogy irányítani tudsz engem? Utálom, hogy képes vagy a bőröm alá férkőzni, gyűlölöm, hogy csak rád gondolok! Utállak… Annyira utállak! Te kis követelőző…” Elhallgat, s rám tekint. Kényszerítem magamat, hogy viszonozzam pillantását, felfogván az igazságot, melynek minden egyes betűje épp most tört össze.

„Éppen erről beszélek!” A hajába túr, ahogy ide-oda sétálgat a szobájában. „Meg… Megőrjítesz, szó szerint őrült vagyok miattad! És aztán van még merszed megkérdezni, hogy szeretlek-e téged? Egyáltalán miért kérdezel ilyet? Mert egyszer azt mondtam neked, totál véletlenül? Szereted, ha elutasítanak, mi? Ezért térsz mindig vissza hozzám, ha?” Kiáltja felém, s én meg csak el akarok rohanni, s soha többet nem nézni vissza.

„Nem, azért térek mindig  vissza hozzád, mert szeretlek!” Vallom be végre. Befogom a számat, azt kívánva, bár vissza tudnám szívni e szavakat. Ennél jobban soha nem bánthatott meg volna meg, s nem akarok azon tanakodni, hogy mit mondhatott volna, ha elmondom neki. Rendben van, ha nem szeret viszont, hisz úgy mentem bele ebbe az egészbe, hogy végig tudtam, milyen is ő valójában.

„Hogy micsoda?” Meghökkentnek tűnik. Gyorsan pislog, mintha keresné a szavakat.

„Gyerünk, vágd a fejemhez újra, hogy gyűlölsz. Mondd csak, hogy milyen hülye vagyok amiatt, mert olyasvalakit szeretek, aki ki nem állhat engem.” Mondom, a hangom ismeretlennek tűnik, majdhogynem nyafogásnak. Megtörlöm a szememet, s újfent rápillantok. „Most elmegyek.” Mondom, s úgy érzem, mintha egy csatából sétálnék el, amelyben komoly vereséget szenvedtem. Muszáj lesz elmennem, hogy belső sérüléseimet elláthassam.

Ahogy kinyitom az ajtót, egy hosszú lépést tesz, lecsökkentve a kettőnk között tátongó távolságot. Nem nézek fel rá, ahogy kezét a vállamra helyezi. „A francba, ne menj.” Mondja, hangja érzelemtől terhes, csak hogy milyen érzelemtől, ez itt a kérdés.

"Szeretsz?" Suttogja, miközben sérült kezével felemeli az államat. Tekintetemet gyorsan elveszem az övéről és alig észrevehetően bólintok, várva arra, hogy az arcomba nevessen.

"Miért?" Meleg lehellete kellemesen érinti arcomat. Mire én ayonnal a syemébe nézek és szinte úgz néz ki, mintha..félne?

"Tessék?" Kérdezem gyengéden.

"Miért szeretsz..hogyan vagy képes szeretni engem?" Hangja elcsuklik, miközben engem néz és én úgy érzem az elkövetkezendő szavak sokkal nagyobb súllyal bírnak majd, mint ahogy arra valaha is számítottam.

Nincsen semmi magyarázatom, csak egyszerűen az, hogy szeretem. Egyszerűen megőrjít, jobban feldühít, mint bárki valaha is az életemben, de valahogyan beleszerettem, visszavonhatatlanul. "Hogyan lehetséges, hogy nem tudod, hogy beléd szerettem?" Kérdeze ahelyett, hogy válaszolnék neki. Nem hiszi, hogy képes lennék őt szeretni?

"Hiszen azt mondtad nem szeretsz, aztán Zaynnel találkoztál. Folyton elfutsz előlem, ott hagytál ma is a tornácon, mikor egy újabb esélyért könyörögtem neked. Mikor elmondtam, hogy szeretlek, visszautasítottál. Van fogalmad arról milyen nehéz volt ez nekem?" Mondja. És azt hiszem csak képzelem, de mintha nedves lenne a tekintete.

Miközben túlságosan is tudatában vagyok érdes ujjai érintésének az állam alatt. " Visszavontad mielőtt felfoghattam volna, hogy mit mondtál, annyi sok dolgot tettél, amivel megbántottál, Harry." Felelem és ő bólint.

"Tudom..Sajnálom.Hadd tegyem jóvá? Tudom, hogy nem érdemellek meg, nincs is jogom, hogy ezt kérjem tőled..de kérlek, csak még egy esély. Nem ígérem neked, hogy nem fogok veszekedni veled vagy dühös lenni rád, de azt megígérem, hogy átadom magam neked, teljesen. Kérlek, hadd próbáljak az lenni, akire szükséged van, hogy legyek." Annyira bizonytalannak tűnik magában, hogy a belsőm elolvad tőle.

"Azt akarom hinni, hogy ez működni fog, de nem tudom hogyan tudna, annyi fájdalmon mentem már keresztül." És a könnyek kétségbeesetten folyni kezdenek le arcomról. Harry ujjai pedig letörlik őket az arcomról és megakadályozza, hogy több könnycsepp is kiszökjön a szememből.

"Emlékszel mikor megkérdezted tőlem, hogy kit szeretek a legjobban a világon?" Kérdezi, ajkai lélegzetvételnyire az enyémektől.

Bólintok, de hogyan emlékszik ő erre? Annyira hosszú időnek tűnik, hogy ezt a kérdést feltettem neki és nem hittem volna, hogy figyelt rám akkor.

"Te vagy az. Te vagy az, akit a világon a legjobban szeretek." Szavai meglepnek és feloldozzák azt a sok fájdalmat, amik bennem voltak.

"Ez a beteges játékod része, ugye?" Kérdezem mielőtt engedném, hogy higyjek szavainak és szokás szerint a karjaiba olvadjak.

"Nem, Tessa. Végeztem a játszadozással, csak téged akarlak. Veled akarok lenni, egy igazi kapcsolatot akarok. Persze neked kell kezedbe venned az irányítást, mert nekem fogalmam sincs, hogy egy kapcsolat mi a fenét jelent." Nevet és én is csatlakozom hozzá.

"Hiányzott a nevetésed, nem hallom eleget. Én akarok az lenni, aki megnevettet, nem megsirat. Tudom, hogy nem vagyok könnyű eset.." Mondja, de félbeszakítom ajkaimmal, amiket az övéhez nyomok. Ajkai sietősek és érzem a vért még a korábbi sérüléséből. A térdeim már felmondanák a szolgálatot attól az erős érzelemhullámtól, ami végigment az egész testemen, olyan régnek tűnik már, hogy az ajkait érezhettem. Annyira szeretem ezt az összetört lelkű,önállatos seggfejt, hogy attól félek el fog pusztítani. Ő felemel, én pedig a lábaimmal körülölelem őt, beletúrva az ujjaimmal a hajába. Mire ő belenyög a számba, majd sóhajtva még erősebben magához szorít. Nyelvem végigfut alsóajkán, amire ő felszisszen és én hátrébb húzódom.

"Kivel verekedtél össze?" Kérdezem, mire ő felnevet.

"Most kell erre rákérdezned?"

"Igen, tudni akarom." Mosolygom a választ.

"Mindig annyi kérdésed van, nem válaszolhatok rájuk később?" Biggyeszti le ajkát.

"Nem, mondd el."

"Csak akkor, ha maradsz." Húz magához még közelebb. "Kérlek?" Könyörgi.

"Oké." Lélegzem a választ, majd ismét megcsókolom, megfeledkezve a kérdésemről.

Forditotta: Nizz&Seph

[afteraharrystylesfanfic]

70. Fejezet

Miközben elhajtok Zayn lakásától átgondolom egy pillanatra, hogy mit is művelek. Tudom ott hagytam Zayn azért, hogy megtalálhassam Harryt, de tényleg szükségem van arra, hogy átgondoljam mi is fog most történni. Harry vagy borzalmas dolgokat vág majd a fejemhez, káromkodni fog és elküld vagy beismeri az érzéseit irántam és, hogy ezek a játszmák is azért voltak a részéről, mert nem tudja mihez kezdjen az érzéseivel és hogyan mutassa ki őket rendesen. Ha az első szituáció valósul meg, amiben leginkább hiszek, akkor sem leszek rosszabb helyzetben, mint amilyenben most vagyok. Viszont ha a második eset jön be, akkor vajon készen állok-e rá, hogy megbocsássak neki azokért a rettenetes dolgokért amiket mondott nekem és tett velem? Ha mindketten beismerjük az egymás iránti érzéseinket vajon az megváltoztat majd mindent? Ő meg fog változni? Képes vajon arra, hogy úgy törődjön velem, ahogyan azt megérdemlem, és ha igen, én képes vagyok-e megbírkózni a hangulat ingadozásaival?

 A probléma az, hogy ezek közül egyikre sem találom a választ, egyetlen egyre sem. Utálom ahogyan képes beködösíteni az összes gondolatomat és elbizonytalanít magammal kapcsolatban. Utálom, hogy fogalmam sincs mit fog tenni vagy mondani. Bekanyarodok a házához, ahhoz a nyamvadt fiu közösségi házhoz, ahol túl sok időt töltöttem. Utálom ezt a házat. Sok dolgot utálok pillanatnyilag és a dühöm Harry iránt majdnem eléri a végső töréspontot. A kocsim leparkolva áll az utcán, míg én felsietek a lépcsőkön, be az emberekkel teli házba. Egyenesen affelé a régi kanapé felé veszem az irányt, ahol Harry általában lógni szokott, de most látom a göndör haját sehol, kisurranok egy nagyobb testű srác mögött, mielőtt Steph vagy bárki más észrevenne, aztán felrohanok a lépcsőn a szobájához.

 Öklömmel ütöm az ajtót, hiszen megint bezárta az ajtaját.

 "Harry! Én vagyok az, nyisd ki az ajtót!" Kiáltom és tovább dörömbölök az ajtón Semmi válasz. Hol a fenében van?  Nem akarom felhíni, hogy megtudjam, mégha egyszerűbb is, mint kutatni utána, de dühös vagyok és az is akarok maradni, hogy elmondhassam amit akarok és ne érezzem rosszul utána magam.

 Megcsörgetem Liamet, hátha az apjánál van, de nincs. Az egyetlen hely, ahol lehet esetleg a tábortűz, de kétlem, hogy még mindig ott lenne. De nincs más lehetőségem pillanatnyilag, ezért visszavezetek a stadionhoz és leparkolok. Megismétlem magamban dühös szavaimat újra-és újra, amiket Harrynek tartogatok, hogy biztosan ne felejtsek el belole semmit, mikor o tenylegesen neki mondom azokat. Szinte mindenki elment már, a terep majdnem üres és a tűz is már kialvóban van. Mikor ép abbahagynám a keresést, meglátom őt a focikapu melletti kerítésnek támaszkodva. Egyedül van és nem is vesz észre, hogy felé sétálok, mikor leül a fűbe és kezével megtörli száját, majd elhúzza onnét látom, hogy vérvörös szín borítja. Vérzik? Fejét hirtelen felkapja, mintha megérezné a jelenlétemet, a szája sarka vérzik és arcàn már kezd megjelenni egy halovány folt.

 "Mi történt veled?" Kérdezem tőle. Ő felnéz rám és tekintete olyan zavaros, a haragom szinte felolvad, akár a cukor a számban.

 "Miért érdekel? Hol van a randid?" Morogja. Mire én a szememet forgatom és elhúzom a kezét a szája felfedve ezzel feldagadt ajkát. Mire ellöki magát tőlem, de én csak az nyelvembe harapok.

 "Mondd el mi történt." Követelem továbbra is. Sóhajt egyet és beletúr a hajába. Ökle tele véres zúzódásokkal. A vágás a mutatóujjan nagyon mélynek és fájdalmasnak tűnik.

 "Verekedésbe keveredtél?" kérdezem.

 "Mi adta ezt az ötletet?" csattan rám.

 "Kivel? És jól vagy?"

 "Ja, most már jól, szóval békén hagyhatsz."

 "Téged kerestelek." mondom neki és felállok, leporolva a száraz füvet a nadrágomról.

 "Oké és megtaláltál, szóval mehetsz."

 "Nem kell ekkora seggfejnek lenned, szerintem haza kellene menned és megtisztítanod a sebeidet. Lehet szükséged van pár öltésre a öklödnél."

 Nem felel nekem, csak feláll és elsétál mellettem. Azért jöttem, hogy kiabáljak vele, amiért ekkora idióta és, hogy elmondjam hogyan  érzek iránta, de nagyon megnehezíti nekem, ahogxan arra számítottam.

 "Hova mész?" Kérdezem és követem őt akár egy elveszett kölyök kutya.

 "Haza, vagyis felhívom Emmát és meglátom visszajön-e, hogy felvegyen. Ő vezetett."

 "Itt hagyott téged?" Nem kedvelem őt egyáltalán.

 "Nem, vagyis elméletileg,mivel én mondtam neki."

 "Hadd vigyelek haza" Mondom és megragadom a kabátját. Mire ő ismét leráz magáról, amitől én csak fel akarnám pofozni. A dühöm kezd visszatérni és most még inkább mérges vagyok, mint ezelőtt.Fordult a kocka, a mi..akármi is ez, most felcserélődött. Általában én vagyok, aki előle elfut.

„Ne sétálj el előlem!” Üvöltöm, mire megfordul. Szemei lángolnak.

„Azt mondtam, engedd meg, hogy hazavigyelek!” Kiáltom. Majdnem elmosolyodik, ám helyette homlokát ráncolja inkább, s felsóhajt.

„Rendben. Hol a kocsid?” Kérdezi.

Követ engem az autómig, majd amint beindítom a járművet, beszáll az anyósülésre. Bekapcsolom a fűtést és karomat dörzsölöm, hogy felmelegedjek. Illata azonnal betölti az egész teret, csak most az egész egy kis fémmel is van ötvözve. De még mindig ez a kedvenc illatom az egész földkerekségen.

„Miért jöttél ide?” Kérdezi, ahogy kitolatok a parkolóból.

„Hogy megtaláljalak.” Megpróbálok emlékezni arra, amit valójában mondani akartam, de az agyam kikapcsolt és mindaz, amire gondolni tudok, az az, hogy meg akarom csókolni a sebes ajkait.

„És mégis miért?” Kérdezi csendesen.

„Hogy beszéljek veled, mivel sok mindent kellene megvitatnunk.” Felelem, s úgy érzem, sírni akarok, bár fogalmam sincs, miért.

„Azt hittem, azt mondtad, hogy nincs miről beszélnünk.” Miért nehezíti meg az egészet?

„Szeretsz engem?”  E szavak csak úgy kibuknak belőlem, pedig nem terveztem őket kimondani.

Feje oldalra csapódik, ahogy rám néz. „Parancsolsz?” Hangja szinte sokkolt.

„Szeretsz?” Ismétlem, a szívem mindjárt kiugrik a mellkasomból.

„Ezt most komolyan nem kérdezted meg, mialatt ezen az utcán vezetsz végig.” Szemei előrefókuszálnak.

„Mit számít, mikor és hol kérdezem meg, válaszolj.” Gyakorlatilag könyörgöm.

„Én… Nem tudom. Nem, nem szeretlek. Nem kérdezhetsz meg csak úgy valakit, hogy szeretnek-e téged, mialatt csapdába estek a kocsidban. Mi a franc bajod van?” Mondja hangosan. Áucs.

„Rendben.” Csupán ennyit vagyok képes kinyögni.

„Egyáltalán miért akarod tudni?”

„Nem számít.” Felelem.

„Mondd el, miért kérdezted meg. Most.” Követeli.

„Ne mondd meg nekem, mit csináljak!” Kiáltom vissza. A háza felé fordulok, ő pedig a zsúfolt tömeg felé néz.

„Vigyél az apámhoz.” Mondja.

„Tessék? Nem vagyok valami átkozott taxis.”

„Csak vigyél oda, majd reggel visszaszerzem a kocsimat.” Az autója itt van, akkor miért nem vezet maga oda?

Nem akarom, hogy a beszélgetésünk véget érjen, így szemeimet forgatom és az édesapja háza felé veszem az irányt.

„Azt hittem, gyűlölöd ezt a helyet.” Mondom.

„Gyűlölöm is. De nem igazán akarok most sok ember körül lenni.” Mondja csendesen.

„Elmondod végre, miért kérdezted azt az előbb? Köze van Zaynhez? Mondott neked valamit?” Idegesnek tűnik. Miért kérdezi meg állandóan, hogy Zayn mondott-e nekem valamit?

„Nem. Semmi köze sincs Zaynhez. Csak tudni akartam.” Hazudom. Nincs nagyon köze Zaynhez, ahhoz viszont sokkal inkább, hogy szeretem őt, és egy pillanat erejéig azt hittem, talán ő is viszont szeret engem. Minél tovább vagyok körülötte, annál nevetségesebbnek tűnik az egész.

„Hova mentetek Zaynnel, amikor otthagytátok a tábortüzet?” Kérdezi, ahogy az édesapja feljárójára hajtok.

„Az apartmanjába.” Vallom be. Harry teste teljes mértékben megfeszül, véres kezei ökölbe szorulnak, amivel csak azt éri el, hogy a kézfején levő bőr még inkább csak szétnyílik.

„Lefeküdtél vele?” Kérdezi, mire a szám is tátva marad.

„Tessék? Mégis hogy a francba vonhatod le ezt a következtetést? Jobban kéne ismerned annál, mint hogy ezt feltételezd! És mégis kinek képzeled magad, hogy egy ilyen személyes kérdést merészelj feltenni? Világossá tetted, hogy nem érdekellek téged, úgyhogy mi van, ha mégis lefeküdtem vele?” Kiáltom.

„Szóval nem feküdtél le vele?” Kérdezi újra.

„Istenem, Harry! Nem! Megcsókolt, de nem feküdnék le olyasvalakivel, akit alig ismerek!”

Előrehajol, hogy lekapcsolja a kocsimat, véres kezét a kulcs fölé fonva, mielőtt kihúzná azt a nyílásból.

„Visszacsókoltad?” Szemei elködösülnek, ahogy keresztül nézve rajtam elmereng.

„Igen… vagyis, nem tudom, azt hiszem, igen.” Nem igazán emlékszem bármire is, kivéve Harry arcára a fejemben.

„Honnan tudod, hogy nem? Ittál?” A hangja hangosabb lett.

„Nem, én csak…”

„Te csak mi?” Kiáltja, felém fordulva.

„Én csak… végig rád gondoltam.” Vallom be. Kőkemény arckifejezése hihetetlenül meglágyul, ahogy tekintetét rám emeli.

„Menjünk be.” Mondja, ahogy kinyitja az anyósülés ajtaját. Micsoda? „Gyerünk.” Mondja újfent, én pedig kiszállok a kocsiból, hogy követhessem őt a járdán.

Forditotta: Seph&Nizz

[afteraharrystylesfanfic]

69. Fejezet

Követem Liamet a stadionig. Már korábban eldöntöttem, hogy magam fogok vezetni, mert így akkor tudok majd eljönni, amikor csak akarok, anélkül, hogy elrontanám Liam és Danielle estéjét.  Leparkolom a kocsimat a Liam melletti szabad helyre, s üzenetet küldök Zaynnek, elmondván, hogy megérkeztem. Azt mondja, találkozzunk vele a pálya másik, távolabbra eső sarkában.

„Zayn hátul fog velünk találkozni.” Árulom el Liamnek ahogy Danielle-el együtt felsétálnak.

„Jól hangzik.” Mondja Liam. Kicsit izgatottnak tűnik.

„Ki az a Zayn?” Kérdezi Danielle.

„Ő az én… barátom.” Csak a barát barátom.

„Harry pedig a párod, ugye?” Érdeklődi. Rápillantok. Nem úgy tűnik, mintha bármi rosszat is képzelne bele az egészbe, inkább csak zavartnak tűnik.

„Nem, bébi, egyikük sem a párja.” Neveti Liam.

„Nem olyan rossz, mint ahogyan hangzik.”  Nevetek vele együtt. A suli bandája játszani kezd, és a pálya egyre zsúfoltabb lesz, s megkönnyebbülök, amikor meglátom Zaynt.

„Oh.” Nyögi Danielle. Nem igazán tudom, hogy a tetoválásai és piercingjei miatt lepődött-e meg, vagy amiatt, hogy ennyire helyes. Talán mindkettő miatt.

„Hello, gyönyörű.” Üdvözöl Zayn, megölelve engem.  Rámosolygok, viszonozván az ölelést.

„Zayn vagyok, örülök a találkozásnak.” Biccent Liam és Danielle felé. Tudom, hogy korábban már találkozott Liammel, ahogy azt is, hogy próbál udvarias lenni.

„Régóta vagy itt?” Kérdezem tőle.

„Körülbelül olyan tíz perce. Sokkal többen vannak itt, mint vártam.” Mondja. Liam egy kevésbé zsúfoltabb részre irányít bennünket, s mindannyian helyet foglalunk a földön, nem messze a fakupactól. Danielle Liam lába közé ül, hátát Liam mellkasához döntve. A nap épp lenyugszik, s a szél kissé feltámad, én meg magamat szidom, amiért nem hosszú ujjú pulcsit vettem fel.

„Igen. Részt vettél már valamelyiken is?” Kérdezem, mire megrázza a fejét.

„Nem, ez nem igazán az én helyem.” Neveti. „De örülök, hogy itt lehetek.” Teszi hozzá.

Elmosolyodom bókján, s valaki a mikrofonba kezd beszélni, a tűzgyújtásról beszámolva. Kevesebb, mint egy perc múlva a meggyullad tűz, és hevesen felemészti a fakupacot. Elég gyönyörű, hogy ilyen közel vagyunk a lángokhoz.

„Szóval meddig vagy itt?” Kérdezi Zayn Danielle-t.

„Csak a hétvégére, de azt kívánom, bár maradhatnék a jövő heti esküvőig.” Ráncolja szemöldökét.

„Milyen esküvő?” Kérdezi Zayn. Liamre nézek, mialatt válaszol.

„Az édesanyám esküvője.” Árulja el.

„Oh.” Úgy tűnik, valamin elgondolkodik.

„Mi az?” Kérdezem.

„Semmi. Csak azon gondolkodom, hogy ki más megy még valami esküvőre jövő héten. Ja, igen, Harry, asszem. Kérdezte, mit kéne felvennie egy ilyen eseményre.” Mondja. A szívem megáll.” Mondjuk, lehet ez egy másik esküvő, nem igaz?” Kérdi. Harry egy barátjának sem mondta el, hogy az édesapja az igazgató és hogy Liam édesanyját veszi el feleségül.

„Nem, ők…” Kezdi Danielle.

„Biztos vagyok benne, hogy ez egy másik esküvő.” Szakítom félbe, mire Liam valamit Danielle fülébe súg. Harry tényleg fontolóra vette, hogy eljön az esküvőre? Mi másért kérdezné meg a barátait, hogy mit kéne felvennie egy esküvőre?

„Mondjuk, nem igazán tudom elképzelni, hogy Harry bárki esküvőjére is elmenjen.” Neveti Zayn.

„Miért nem?” A hangom egy kicsit durvább, mint szerettem volna.

„Nem tudom, mert ő Harry? Az egyedüli mód, hogy rávegyék arra, hogy részt vegyen egy esküvőn, az az lenne, ha dughatna a koszorúslányokkal.” Mondja a szemeit forgatva.

„Azt hittem te és Harry barátok vagytok?” Jegyzem meg.

„Azok vagyunk, nem is mondok bármi rosszat róla, csak ilyen ő valójában. Minden hétvégén más lánnyal fekszik le, néha többel is, mint egyel.” Informál. A füleim zúgnak, a tűz pedig túl forrónak tetszik a bőrömön. Felállok, mielőtt felfognám, mit is csinálnék.

„Hova mégy? Mi a baj?” Kérdezi Zayn.

„Semmi… csak… szükségem van egy kis levegőre. Egy kis friss levegőre.” Motyogom. Tudom, milyen hülyének tűnök, de nem érdekel.” Mindjárt visszajövök, csak szükségem van egy percre.” Gyorsan elsétálok, mielőtt bármelyikük is követhetne engem. Mi a fene van velem? Zayn édes és igazából kedvel engem, élvezi a társaságomat és én mégis képtelen vagyok nem Harryre gondolni. Mély lélegzeteket veszek, s visszasétálok hozzájuk.

„Bocsánat, a tűz túl… forró volt.” Hazudom, s visszaülök. Zayn előveszi a telefonját, elfordítja képernyőjét, hogy ne láthassam, ahogy visszacsúsztatja a zsebébe.

Azt mondja, semmi gond, s az elkövetkezendő egy órában Liammel és Danielle-el apró kis semmiségekről beszélgetünk.

„Egy kicsit fáradt vagyok, elég korai géppel érkeztem.” Mondja Danielle Liamnek, mire ő biccent.

„Igen, én is fáradt vagyok. Akkor mehetünk is.” Pattan fel Liam, s segít Danielle-nek is felállni.

„Te is menni akarsz?” Kérdez engem Zayn.

„Nem, én jól vagyok. Hacsak te nem szeretnél menni?” Kérdem, mire megrázza a fejét.

„Király.” Mosolyogja. Elköszönünk Liamtől és Danielle-től, s figyelem, ahogy eltűnnek a tömegben.

„Szóval mi a tábortűz lényege?” Kérdezem Zaynt, nem vagyok biztos benne, hogy tudni fogja, de kíváncsi vagyok.

„Azt hiszem így ünneplik a fociszezon végét.” Árulja el. Körbenézek, észrevéve egy csomó mezt viselő embert. Biztos igaza lehet.

„Oh.” Mondom, s Zayn mögé tekintek.” Most már látom.” Nevetem.

„Az ott Harry?” Kérdezi, mire rögtön abba az irányba kapom a fejemet, ahova ő is néz. Igen, Harry sétál felénk egy szoknyát viselő barnával.

Közelebb csúszok Zanyhez. Pontosan emiatt nem hallgattam Harryre a verandán, mert máris talált valami nőcskét, akit idehozhat, hogy engem idegesítsen.

„Szia Zayn.” Szólal meg a csajszi magas hangon.

„Szia Emma.” Feleli Zayn, egyik karját a vállam köré fonva. Harry rábámul, mielőtt helyet foglalna.

Tudom, hogy udvariatlan vagyok, amiért nem mutatkoztam be neki, de nem tudok mit tenni, máris nem kedvelem őt.

„Milyen a tábortűz?” Kérdezi Harry.

„Mindjárt vége, azt hiszem.” Válaszolja Zayn. Feszültség szikrázik kettejük között, tisztán érzem. Nem tudom, mondjuk, miért van, de Harry tisztán kifejezte a barátainak, hogy gyakorlatilag le se szar engem.

„Van itt valami kaja?” A csajszi hangja idegesítő.

„Igen, van itt néhány stand.” Mondom neki.

„Harry, gyere velem és szerezzünk egy kis kaját.” Követeli, s bár Harry a szemeit forgatja, végül feláll.

„Hozz nekem egy perecet, oké?” Mosolyogja Zayn, mire Harry álla megfeszül. Mi van velük?

Amint Harry és Emma eltűnik, Zaynhez fordulok.” Mehetünk? Nem akarok Harryvel együtt lógni, egy kicsit utáljuk egymást, hogyha elfelejtetted volna.” Mondom. Próbálok nevetni, de nem jön össze.

„Igen, persze, mehetünk.” Mondja. Mindketten felállunk, s Zayn a kezemért nyúl. Egymás kezét fogva sétálunk, s azon kapom magamat, hogy körbenézek, Harryt keresve, s egyben remélve, hogy nem fogja mindezt észrevenni.

"El akarsz menni a buliba?" Kérdezi, mikor az parkolóhoz érünk.

"Nem, oda sem akarok igazán." Az az utolsó helz, ahol most lenni szeretnék.

"Oké, nos akkor találkozhatunk másik.." Kezd bele.

"Nem, még mindig szeretnék veled lenni, csak itt nem szeretnék lenni vagy abba a buliba menni." Felelem gyorsan. Ő pedig meglepettnek tűnik, mikor szeme találkozik az enyémmel.

"Oké..akkor mehetünk hozzám? Ha akarod, de ha nem elmehetünk máshova is?Nem igazán tudom hova máshova mehetnék." Nevet fel, és én is csatlakozom hozzá.

"Nálad tökéletes. Majd jövök mögötted." Válaszolom.

Az út alatt nem tudom nem elképzelni Harrz arcát, amint visszatért és rájött, hogy elmentünk. Hozott magával egy lányt, így nincs semmi oka, hogy szomorú legyen. Zayn lakása közvetlen a kampusz mellett van, elég kicsi, de tiszta. Megkínál itallal, mikor belépünk, de elutasítom, mivel vissza tervezek vezetni a szobámhoz este.

"Szolgáld ki magad a távirányítóval, nem igazán tudom mit szeretsz nézni." Nevet zavarában, majd átadja nekem az említett tárgyat.

"Egyedül élsz itt?" Kérdezem tőle, mire ő rábólint. Kicsit ideges vagzok, mire leül közvetlen mellém és karját a derekam köré fonja, de megpróbálom elrejteni ezt egy mosollyal. Zayn telefonja rezegni kezd a zsebében, ezért feláll, hogz felvegye, feltartva egyik ujját jelezve, hogy mindjárt visszajön.

"Eljöttünk." Hallom őt a kis konyha felől.

"És..""Korrekt." "Ez van." Ezek a kisebb részletek, amiket elkapok a beszélhetésből. De egyik sem mond semmit a számomra. Kikéve az "Elmentünk" részt. Harry lehet a telefonon? Felállok és konyha felé veszem az irányt, mire ő rárakja a telefont arra a valakire, akárki is volt az.

"Ki volt az?" Kérdezem.

"Senki érdekes." Biztosít róla, majd a kanapéhoz húz. "Tényleg örülök, hogy jobban is megismerhetjük egymást, te más vagy a többi lányhoz képest." Mondja kedvesen.

"Én is örülök." Felelem. "Ismered Emmát?" Nem tehetek róla, muszáj rákérdeznem.

"Ja, a barátnője Niall unokatestvére." Válaszolja.

"Barátnő?"

"Igen, már együtt vannak egy ideje. Emma elég jó fej." Mondja. Szóval Harry nem vele volt, vagyis nem olyan értelemben. Talán tényleg azért jött oda, hogy velem próbáljon meg besyélni ahelyett, hogy megbántana azzal, hogy egy másik lánnyal jelenik meg.

Zayn felé pillantok, mire felém hajol és megcsókol. Ajkai hidegek az italtól és olyan ízük van, akár a vodkának. Tudom, hogy nem részeg, mivel ez az első itala. Kezei óvatosak és gyengédek először a karomon, majd a derekamon. Harry összetört tekintete és arca jelenik meg előttem korábbról, ahogyan egy újabb esélyért könyörgött, én pedig nem hittem neki, ahogyan nézte, hogy elmegyek, a veszekedés az órán Catherineről és Heathcliffről, ahogyan mindig felbukkan mikor nem akarnám, ahogyan sosem mondja az édesanyjának, hogy szereti őt, ahogyan nekem mondta, hogy szeret annyi ember előtt, és aztán a fájdalom, mikor meggondolta magát, ahogyan midnent összetör, mikor mérges, ahogyan eljött ay apja házához ma este, miközben utál ott lenni, és ahogyan megkérdezte a barátait mit vegyen fel az esküvőre, minden valahogy egyszerre tökéletesen értelmet nyer, meg nem is. Szeret engem. Az ő összetört módján, de szeret engem. A felismerés úgy csap belém, akár egy villám.

"Mi?" Kérdeyi Zayn és elhúzódik tőlem.

"Mi?" Ismétlem őt.

"Azt mondtad Harry."

"Nem, nem mondtam." Tiltakozom.

"De, de igen." Feláll, majd tesz egy lépést hátra a kanapétól.

"Mennem kell..Sajnálom." Mondom, kezembe kapom a táskámat és kirohanok az ajtón, mielőtt bármit is mondhatna.

Forditotta: Nizz&Seph

[afteraharrystylesfanfic]

68. fejezet

Az előadások után elköszönök Liamtől és egyenest a professzorhoz megyek, hogy megmagyarázzam hiányzásaim okát. Gratulál nekem az gyakornoki állásomért, és beavat, hogy egy kicsit megváltoztatta a tantervet. Próbálom életben tartani a beszélgetést, egészen addig, míg Harry el nem hagyja a tantermet.

A kollégium felé veszem utamat, s szépen lefektetem az összes jegyzetemet, illetve könyveimet az ágyamra. Megpróbálok tanulni, ám lehetetlenül várom, hogy Steph, Harry, vagy akárki más a bandából, aki állandóan ki-be járkál a szobámban, feltűnjön. Tancuccaimat a táskámba pakolom, s a kocsimhoz sétálok. Találni fogok egy helyet, hogy a kampuszon kívül is tanulhassak, mondjuk egy kávézót. A város felé vezetek, s egy kis könyvtárat pillantok meg egy zsúfolt utca sarkán. A parkolóban viszont csak néhány kocsi áll, így ott leparkolok, majd visszasétálok a könyvtárba, s az ablak mellett foglalok helyet, kipakolván az összes könyvemet és jegyzetemet, hogy nekiállhassak. Először végre békében és nyugalomban tudok tanulni. Ez lesz az én új kis szentélyem, a tökéletes hely, ahol tanulhatok.

„Öt perc múlva zárunk, hölgyem.” Informál az öreg könyvtáros. Zárnak? Kipillantok az ablakon keresztül, már sötét van kinn, nem is vettem észre, hogy lement a nap. Most már egész biztos, hogy még gyakrabban kell majd idejárnom.

„Rendben, köszönöm.” Felelem, elpakolván a cuccaimat. Közben egy új üzenetet kaptam Zayntől.

*Csak jó éjszakát szerettem volna kívánni. Alig várom a pénteket.*

*Ez nagyon édes volt, köszönöm. Én is nagyon várom már.* Válaszolom.

Amikor visszaérek, Steph nincs a szobában, így pizsamára öltözök, s az Üvöltő Szeleket olvasom. Gyorsan alszom el, Heathcliffről és a fennsíkról álmodva.

A csütörtök lazán telik, Harry figyelmen kívül hagy az órákon, s én is ugyanígy teszek. Estémet a könyvtárban töltöm, újfent egészen zárásig, s korán fekszem le, hogy felkészüljek a tábortűzre. Tényleg nagyon várom már, hogy Liam barátnőjével találkozhassam ma este, és hogy láthassam Karent és Kent, igazán megszerettem őket is. Pénteken a Liamtől kapott üzenetre ébredek fel, melyben leírja, hogy ma egész nap nem lesz a kampuszon, mivel Danielle korábban fog érkezni, mint várta. Átfut rajtam a gondolat, hogy esetleg kihagyom ma az irodalmat, de aztán ellene döntök, mert nem hagyhatom, hogy Harry bármit is tönkretegyen. Egy kicsivel több időmbe kerül, hogy elkészüljek ma, hajam elejét hátrafonom, mielőtt begöndöríteném. Az időjárás elméletileg meleg lesz a mai nap folyamán, így egy lila ujjatlan gyapjú felsőt veszek fel, farmernadrággal. Még így is elmegyek óráim előtt a kávézóba, ahol a sorban Louis-t veszem észre. Mielőtt észrevétlenül ellóghatnék, megfordul.

„Szia Tessa.” Mosolyogja.

„Hogy vagy?” Kérdezem udvariasan.

„Jól, jössz ma?”

„A tábortűzhöz?” Kérdezem.

„Nem, a buliba. A tábortűz béna lesz, mint mindig.”

„Oh, nos, én a tábortűzhöz megyek.” Nevetek könnyedén, mire felkacag.

„Nos, ha unatkoznál ott, még mindig eljöhetsz a buliba is.” Ajánlja fel, majd felkapja a kávéját.

Megköszönöm neki, mire ő elsétál. Megkönnyebbülök, hogy Harry barátait nem érdekli a tábortűz, ami azt jelenti, hogy nem kell ma este velük foglalkoznom. Amikor irodalom óra lesz, egyenest a helyemhez sétálok, anélkül, hogy Harry felé egy pillantást is vetnék. Folytatódik az Üvöltő Szelek elemzése, de hál’ istennek Harry csendben marad. Azt kívánom, bárcsak megszűnne ez az örökké sajgó fájdalom a mellkasomban, de ahelyett, hogy ez történne, percről-percre, minden egyes nap egyre nagyobbnak tűnik. Nem szabadott volna bevallanom magamnak, hogy szeretem őt, ha figyelmen kívül hagytam volna az igazságot, talán kevésbé fájna. Miután elbocsájtanak bennünket, összeszedem a cuccaimat és gyakorlatilag kiviharzom a bejáraton.

„Tessa!” Hallom mögülem hangját, de csak még gyorsabban sétálok. Liam nélkül sokkal sebezhetőbbnek érzem magamat. Egy gyöngéd érintést érzek a karomon. Tudom, hogy ő az abból, ahogyan a bőröm bizseregni kezd.

„Mi az?” Kiáltom. Egy lépést hátrálva egy jegyzetfüzetet nyújt felém.

„Ezt elejtetted.” Mondja. Oh. Megkönnyebbülés és csalódás hadakozik bennem.

„Oh, köszi.” Motyogom, s elveszem a jegyzetfüzetet. Tekintetünk találkozik, s néhány pillanatba telik, mire rájövök, hogy egy zsúfolt járdán állunk, egymásra bámulva. Összekócolja a haját, mielőtt hátrasöpörné, majd megfordul és elsétál.

Anélkül, hogy visszamennék a szobámba, a kocsim felé sétálok és egyenest Liamékhez vezetek. Eredetileg nem jöttem volna ide, csak öt órakor, s bár még csupán három óra van, nem akartam a szobámban ücsörögni. Tényleg megőrültem azóta, hogy Harry az életem része lett. Mikor megérkeztem Karen nyitott nekem ajtót, hatalmas mosollyal az arcán, majd behívott a házba.

"Most csak én vagyok itthon, Dani és Liam lementek a boltba, hogy elhozzanak nekem páar dolgot, Ken pedig még munkában van." Meséli, míg én követem őt a konyhába.

"Semmi baj, ne haragudj, hogy ennyivel korábban jöttem.

"Oh, ne sajnáld. Így segíthetsz főzni." Nevet. Majd a kezembe ad egy vágó deszkát és pár hgymát meg krumplit, hogy szeleteljem fel őket, miközben az időjárásról beszélgetünk és a közelgő télről.

"Még mindig szeretnél segíteni feléleszteni a télikertet? Klimatizálva van, szóval nem kell aggódnunk a hideg miatt télen." Mondja.

"Igen, hát persze! Szeretnék."

"Szuper, akkor esetleg holnap? A következő hétvégén már más dolgom lesz." Nevet. Az esküvője. Én pedig igyekszem visszamosolyogni rá.

"Igen, valahogy úgy." Nevetek vele. Bárcsak rá tudnám venni Harryt valahogyan, hogy elmenjen, de lehetetlen feladatnak tűnt, és most már még inkább az lenne. Rám mosolyog, majd beteszi a csirkét a sütőbe."Harry is jön ma este a vacsorára?" Idegesnek tűnik, ahogy felteszi a kérdést.

"Nem, ő nem jön." Felelem, majd lepillantok.

"Minden rendben van köztetek? Nem akarnám beleütni az orromat."

"Nem, semmi baj." Akár el is mesélhetném neki. "Nem hiszem, hogy rendben közöttünk a dolgok."

"Oh, sajnálattal hallom.Úgy hittem ettőtök között volt valami különleges. De megértem, hoy nem tudsz olyas valakivel lenni, aki fél kimutatni az érézésit." Mondja. Micsoda?

"Hogy érted ezt?"

"Nos, nem is Harryt annyira, mint amennyire szeretném, de tudom, hogy nagyon zárkózott,érzelmileg. Ken régen egész éjjeleken keresztül fent maradt és aggódott érte. Mindig is boldogtalan gyerek volt, még az mamájának sem mondta soha, hogy szereti." Mondja, miközben tekintete fátyolos lesz.

"Micsoda?" Kérdezem megint.

"Egyszerűen nem mondta soha, nem tudom pontosan miért. Ken nem is tud visszaemlékezni egy olyan pillanatra, mikor Harry azt mondta volna, hogy szereti őket. Őszintén szomorú, Harry számára is." Törölgeti meg szemét. Egy olyan emberhez képest, aki megtagadja, hogy akár a saját szüleinek elmondja, hogy szereti őket, ellenem nem tellett olyan sok időbe felhasználnia ezeket a szavakat.

"Ő..őt nagyon nehéz megérteni." Ez minden, amit pillanatnyilag ki tudok nyögni.

"Igen, az. Remélem ugyanúgy átjársz majd, ha köztetek nem is simulnak el dolgok."

"Persze." Válaszolom. Liam sétál be a konyhába, követve őt egy gyönyörű, göndör hajú lány. Tudtam, hogy gyönyörű lány, de még gyönyörűbb, mint ahogy azt elképzeltem.

"Hello, te biztosan Tessa vagy." Mosolyog rám, majd magához ölel. Én pedig azpnnal megkedvelem.

"Olyan sokat hallottam már rólad jó, hogy végre találkozunk." Mondom neki, mire ő ismét mosolyogni kezd. Liam tekintete követi őt, miközben a pulthoz sétál és leül az egyik bárszékre.

"Épp elhajtottunk Ken mellett, miközben ő tankolt, szóval bármelyik pillanatban itt lehet." Liam meséli Karennek.

"Remek,Tessa és én már megterítettünk." Feleli Karen. Kezdek arra gondolni, bárcsak átvhívtam volna Zaynt, mégha kellemetlen is lett volna, két szerelmes párral talán még inkább az.Liam Danielle dereka köré fonja karját, míg az asztalhoz vezeti. Én velük szemben foglalok helyet, es a mellettem lévő üres hely felé pilantok, egy másik életben Harry mellettem ülne és úgy fogná a kezemet, akárcsak Liam Danielle kezét. Hozzásimulhatnék, anélkül a félelem nélkül, hogy visszautasítanak. Ken megérkezik, megmenekítve a gondolataimtól. Bejön, odamegy Karenhez és arcon csókolja, mielőtt leülne.

"A vacsora remekül néz ki édes." Dícséri meg az ételt, majd egy szalvétát helyez az ölébe."Danielle, akárhányszor látlak, egyre gyönyörűbb vagy." Mondja, miközben rámosolzog."És Tessa, gratulálok a gyakornoki munkádhoz a Vancenél, Christian felhívott és elmesélte. Nagyon jó első benyomást tettél nála."

"Köszönöm mégegyszer, amiért felhívtad, nagyszerű lehetőség ez nekem." Mosolygok és beleharapok a csirkébe. Elképesztő íze van.

"Bocs, hogy késtem." Hallom meg a hátam, mögül, mire a villa kiesik a kezemből a tányérra.

"Harry, nem tudtam, hogy jönni fogsz!" Örvendezik Karen, majd felém pillant. Én pedig elnézek. A pulzusom máris felgyorsult.

"Ja igen, emlékszel Tessa, még a múlt héten beszeltünk róla?" Villantja felém ördögies mosolyát, majd leül mellém. Mi van vele?Miért nem tud békén hagyni?Tudom, hogy ez részben az én hibám, amiért hagyom, hogy így felpiszkáljon, élvezi, ha macska-egér játékot játszhat velem. Mindenki szeme rajtam pihen, ezert bólintok és kézbe veszem a villámat. Danielle összezavartnak látszik. míg Liam aggódó pillantásokat vet felém.

„Te biztos Delilah vagy.” Szól hozzá Harry.

„Danielle.” Javítja ki kedvesen.

„Ja, Danielle. Ugyanaz.” Mormogja, mire az asztal alatt bokán rúgom őt.

Liam Harryre néz, de úgy tűnik, nem veszi észre. Ken és Karen beszélgetni kezd, ahogyan Danielle és Liam is, én pedig az ételemre koncentrálok, valami menekülési stratégián törve a fejemet.

„Hogy telik az estéd?” Kérdezi Harry közömbös hangon. Tudja, hogy nem fogok jelenetet okozni, emiatt megpróbál idegesíteni.

„Jól.” Felelem csendesen.

„Nem fogod megkérdezni, hogy az enyém milyen?” Vigyorogja.

„Nem.” Motyogom, s egy újabb falatot teszek a számba.

„Tessa, az a te kocsid odakint?” Kérdezi Ken, mire bólintok.

„Igen, végre szereztem egy sajátot.” Nevetem, Harry pedig rám tekintve felvonja a szemöldökét.

„Mikor?” Kérdezi Harry.

„A múltkor.” Válaszolom. Tudod, azon a napon, amikor azt mondtad, hogy élvezed a velem kapcsolatos játszmát.

„Oh. És hol vetted?” Kérdezi.

„Egy autókereskedésben.” Felelem. Észreveszem, hogy Danielle és Karen mosolyukat próbálják elrejteni.

„Szóval Danielle, Liam mesélte, hogy New Yorkba szeretnél balett suliba járni?” Terelem el magamról a figyelmet. Mesél a terveiről, hogy New Yorkba szeretne költözni, s Liam egész boldognak tűnik, a közéjük álló esetleges távolság ellenére is.

„Lassan indulnunk kéne, mert ma megnézzük a tábortüzet.” Jelenti be Liam.

„Oké, de legalább egy kis desszertet vigyetek magatokkal.” Kéri Karen. Liam bólint, s egy keveset segít neki ételdobozokba pakolni.

„Elvigyelek?” Szól Harry. Körbenézek, hogy kihez beszél. „Hozzád beszélek.” Állítja.

„Mi? Nem, te nem jössz.” Mondom neki.

„De igen. Nem tudsz megállítani, szóval nyugodtan jöhetsz akár velem is.” Mosolyogja, s megpróbálja kezét a csípőmre simítani.

„Mi a fene bajod van?” Kérdezem suttogva.

„Beszélhetnénk odakint?” Kérdezi, mielőtt apjára tekintene.

„Nem.” Felelem. Minden egyes alkalommal, amikor Harry és én „beszélgetünk”, sírva végzem.

Feláll, s megragadja a kezemet, talpra állítva.

„Odakint leszünk.” Mondja Harry Liamnek, s átvonszol a nappalin, ki, egyenest a bejárati ajtón.

„Ne érj hozzám!” Csattanok fel nyersen, amint kiérünk.

„Bocs, de nem akartál velem jönni.” Von vállat.

„Mert nem akartam!” Vetem oda.

„Mindent sajnálok, oké?” Mondja.

„Sajnálod? Nem sajnálsz te semmit, Harry, csak szekálni akarsz engem. Fejezd be. Elegem van és belefáradtam már, hogy állandóan csak veszekszünk. Képtelen vagyok tovább ezt az egészet csinálni. Nincs valaki más, akit szekálhatnál? Még esküszöm, segítek is valakit találni neked, valami szegény kis ártatlan lányt, akit kínozhatsz, egészen addig, amíg az a valaki nem én vagyok.”

„Ez egyáltalán nem az, amit csinálok. Tudom, hogy ide-oda csapongunk, én magam sem értem, miért. De ha adsz nekem egy esélyt, még egyetlen egy esélyt, befejezem. Megpróbáltam távol lenni tőled, de nem tudok. Szükségem van rád…” Mondja.

„Fejezd be! Csak… fejezd be. Neked nincs eleged ebből? Ha tényleg szükséged lenne rám, akkor nem bánnál velem úgy, ahogy. Te magad mondtad, hogy ez az egész a játszma miatt volt, emlékszel? Nem bukkanhatsz fel csak így itt, úgy téve, mintha mi sem történt volna!” Megpróbálok nem sírni, már így is elégszer látott engem abban az állapotban.

„Nem gondoltam komolyan, tudod, hogy nem.”

„Szóval beismered, hogy csak azért mondtad mindazt, hogy megbánts?”

„Igen…” Lesüti a szemét. Annyira összezavar, azt állítja, többet akar, aztán megcsókolja Mollyt, majd bevallja, hogy szeret, majd visszavonja az egészet, és most újfent a bocsánatomért esedezik?

„Még egy utolsó esély? Kérlek, Tess. Mindent megmagyarázok.” Könyörög. Majdnem elhiszem a tekintetében remegő fájdalmat, ahogy lepillant rám.

„Nem, mert mennem kell.”

„Miért nem mehetek veled?” Kérdezi.

„Mert… Mert Zaynnel találkozom.” Vallom be. Figyelem, ahogy arckifejezése megváltozik, s majdhogynem úgy tűnik, összetörik előttem. Nagyon nehezemre esik, hogy ne próbáljam meg megnyugtatni őt. Ő tette ezt magával. Ha még ténylegesen is törődne, akkor is már túl késő.

„Zayn? Szóval akkor ti most… randiztok?” Kérdezi undorral átitatott hanggal.

„Nem, még nem is nagyon beszéltünk erről. Mi csak… nem is tudom, egy kis időt töltünk együtt.”

„Még nem beszéltetek róla. Szóval, ha… esetleg mondjuk megkér téged, akkor járnál vele?” Leheli.

„Nem tudom.” Őszintén nem tudom, hogy járnék-e vele. „Kedves és figyelmes, és jól bánik velem.” Nem tudom, miért mondom el mindezt Harrynek.

„Tessa, nem is ismered, nem tudod, hogy ő…” Kezdi, ám a bejárati ajtó kinyílik.

„Kész vagy?” Kérdezi Liam, mire bólintok. A szemei Harryre szegeződnek, ki ezúttal sebezhetőnek és… összetörtnek tűnik. Kényszerítem lábaimat, hogy a kocsimhoz sétáljanak, követve Liamet, ahogy kitolat a kocsifelhajtón, s mindeközben próbálva nem visszapillantani Harryre, aki még mindig ott áll a verandán, engem figyelve, ahogy elhajtok.

Fordította: Nicks & Sephie

[afteraharrystylesfanfic]

Hello mindenkinek!!

Szoval tudom, hogy mar nagyon varjatok a kovetkezo reszt, de multhet csutortokon koltoztem Londonba, igy mostanra mondom azt, hogy berendezkedtem nagyjabol. Nicks multhet hetfon ugyanigy. Szoval egy pici turelmeteket kerjuk. A Facebook csoportban ezt mar mind megosztottuk szoval, aki meg nem csatlakozott oda kerlek tegye meg, mert minden uj infot ott talaltok, nem szeretnelek titeket itt is reszen kivul massal untatni(;(:

A reszek nem tudom milyen gyakorisaggal fognak jonni, de egy heten egyet mindenkepp szeretnek feltenni. Lehet tobbet is hozok/hozunk majd, csak adjatok idot, hogy belerazodjunk a beosztasainkba. Koszonjuk es hatalmas oleles!!!! xox

[afteraharrystylesfanfic]

67. fejezet

Elmegyek a busszal a városközpontig,ahol tudomásom szerint az autókereskedés is van. Várni akartam még, hogy a kampusztól messzebbre is mehessek, de már nem bírok ki még egy napot saját autó nélkül. Az eladó egy eléggé ellenszenves alak és dohos cigaretta szaga van, de nem lehetek ilyen válogatós tovább. Egy óra alkudozás után megírom neki a csekket az első részletről, és ő a kezembe adja egy elég tűrhető állapotú 2010-es Corolla kulcsait. A fehér festés pár helyen lepattogzott, de képes voltam lealkudni az árát annyira, hogy efelett szemet hunyjak. Felhívom anyát, hogy elmeséljem szereztem egy autót, természetesen szerinte egy nagyobb autót kellett volna vennem és fel is sorolja az okokat. Végül úgy teszek, mintha elmenne a térerő és megszakítom a vonalat. A tükörbe pillantva elborzadok fáradt arckifejezésemen. Szörnyen festek, a hajam kócos, a szemem betagadtak és az arcom még mindig maszatos a korábbi sírástól.

Csodás érzés a saját autómat vezetni, most már sosem kell a tömegközlekedéssel bajlódnom, és a munkába is el tudok menni kocsival. Remélem az, hogy Harryvel már nem vagyunk beszélő viszonyban, nem ront a helyzetemen, nem hinném, de mi van, ha Harry már megunta, hogy csupán megríkasson és valami olyat tesz, amivel beleronthat? Talán beszélnem kellene Kennel és megpróbálnom elmagyarázni neki, hogy Harry és én már többé nem..vagyunk együtt? Mivel azt hiszi együtt járunk, így ki kell találnom valamit ahelyett, hogy az arcába mondanám a fia a legkegyetlenebb ember a világon és csak megmérgez engem, ezért nem tudok tovább a közelében lenni.

Bekapcsolom a rádiót és a szokásosnál is jobban felhangosítom, de pont azt teszi, amire most szükségem van. Kimossa az összes gondolatomat és minden egyes dal dalszövegére koncentrálhatok. Figyelmen kívül hagyom a gondolatot, hogy valójában az összes Harryre emlékezet. Mielőtt visszamennék a kampuszhoz, úgy döntök veszek pár új ruhát. Mivel egyre hidegebb van, így szükségem van több farmerra. Kezdek belefáradni a folytonos hosszú szoknya viselésbe. Mikor végzek pár új ruhával, amiket a munkához veszek majd fel, pár farmerral, amik szűkebbek a szokásosnál, de jól állnak, és pár egyszerű pólóval és kardigánnal gazdagodok. Steph nincs a szobában, mikor visszaérek, és ennek örülök is. Kezdem komolyan átgondolni, hogy szobát kellene váltanom, kedvelem Stephet, de lakhatunk tovább együtt, ha Harry is itt fog lógni. Attól függően mennyit fogok keresni ezzel a szakmai gyakorlattal, lehetne saját lakásom és nem kellene a kampuszban laknom. Ez lenne ideális a számomra, anya teljesen kiborulna, de ez nem rajta múlik.

Összehajtom az új ruhákat és elteszem őket, mielőtt magamhoz veszem a pipere táskámat és a zuhanyzó felé veszem az irányt. Mikor visszatérek, Steph és Zayn az ágyán ülnek. Remek.

"Harry megtalált tegnap este?" Kérdezi Steph, amire én bólintok.

"Szóval, megbeszéltétek a dolgot?"

"Nem, vagyis azt hiszem igen. Végeztem vele." Válaszolom. Mire szeme tágra nyílik, valószínűleg azt várta, hogy Harry újra a markában tart majd.

"Nos, én személy szerint ennek örülök." Mosolyog rám Zayn, mire Steph rácsap a karjára. Steph telefonja jelez,mire lenéz a képernyőre.

"Itt van Tristan, mennünk kell. Jössz?" Kérdezi.

"Nem, köszi. Szereztem ma egy autót!" Mesélem, mire ő visítani kezd.

"Komolyan?!" Mondja, én pedig bólintok. "Muszáj látnom, mikor visszajöttem." Mondja, miközben az ajtóhoz mennek.

Steph kilép a szobából, míg Zayn megáll habozva az ajtóban.

"Tessa?" Hangja gyengéd, akár a bársony. Felnézek, és ő rámmosolyog.

"Gondolkoztál a randinkon?" Kérdezi, miközben a szemembe néz.

"Én.." Épp készülök visszautasítani, de miért is? Zayn nagyon is vonzó és kedvesnek tűnik. Nem használt ki, mikor egyszerűen megtehette volna. Tudom, hogy jobb társaság lenne, mint Harry, igazából bárki jobb lenne. "Persze." Mosolygok.

"Persze, mint úgy, hogy eljönnél velem egy randira?" Szinte már vigyorog.

"Persze, miért ne?" Felelem.

"Ma este, akkor?" Kérdi.

"Persze, a ma este jó." Nem hinném, hogy a ma este jó ötlet lenne, mivel be kell pótolni a tanulást, de még így is előrébb vagyok, annak ellenére is, hogy kihagytam pár órát a héten.

"Remek, itt leszek hétre, rendben?"

"Oké." Válaszolom, mire ő tökéletes fogai közé veszi ajkát.

"Akkor látlak este gyönyörű." Mondja, én pedig elpirulok, búcsút intve, míg ő kilép a szobából.

Négy óra van most, így három órám van, amíg visszajön. Megszárítom a hajam és begöndörítem a végét, ami meglepetésemre elég jól néz ki. halvány sminket viszek fel és az egyik új ruhámat veszem fel, egy sötét farmert, fehér toppal és egy hosszú, barna kardigánnal. Az idegesség kezd eluralkodni rajtam, amint a tükörbe nézek. Talán átkellene öltöznöm? Felveszek egy kék toppot és egy végig felgombolt inget. Nem tudom elhinni, hogy randira megyek Zaynnel, egész életemben volt egy barátom és most randizni fogok Zaynnel, a Harryvel való összevisszaság után. Talán az új zsánerem a tetkós, piercinges srácok?

Előveszem a régi Büszkeség és Balítélet könyvemet, hogy olvasással üssem el időt. Ami csupán percekkel későbbnek tűnik, kopognak az ajtón. Tudom, hogy Zayn az, mivel Harry sosem kopogna. Ő gorombán berontana és szétszórná a dolgaimat.

Mikor kinyitom az ajtót önkénytelenül leesik az állam Zayn látványától. Szűk, fekete nadrág van rajta, fehér tornacipővel, egy pólóval és egy farmer mellénnyel. Nagyon dögösen néz ki.

"Gyönyörű vagy, Tessa." Üdvözöl és átad nekem egy virágot. Egy virágot? Meg vagyok lepve és le vagyok nyűgözve ettől a kis egyszerű ajándéktól.

"Köszönöm." Mosolygok rá és a virágot az orromhoz emelem.

"Készen állsz?" Kérdezi udvariasan.

"Igen, hova viszel?" Kérdezem tőle, miközben kifelé sétálunk.

"Úgy gondoltam elmehetnénk vacsorázni, aztán egy mozi, csak szimpla randi, semmi nyomás." Válaszol szinte ragyogva. Az anyósülés kilincséhez nyúlok, de megállít.

"Ezt nekem kellett volna." Mondja.

"Oh. Köszi." Még mindig ideges vagyok, de már ez az érzés is kezd elhalványulni. Mikor beszállunk az autóba lekapcsolva hagyja a rádiót és kisebb beszélgetéseket kezdeményez velem, a családomról kérdez és a fősuli utáni terveimről. Ő pedig elmeséli miként került a WSU környezettudományi szakára, ami meglep,de kíváncsivá is tesz egyben. Megérkezünk egy egyszerű kis kávézónak tűnő étteremhez, majd kiülünk a teraszra. Rendelünk, majd tovább beszélgetünk, míg meg nem hozzák az ételt. Zayn mindent megeszik, miután elkezd sültkrumplikat lopkodni az én tányéromról.

"Ha még egy krumplit elveszel meg kell, hogy öljelek." Cukkolom. Mire ő tettetett ártatlansággal néz rám és a nyelvével a fogai közt nevet rám. Amitől én is nevetni kezdek, ami szinte éveknek tűnt, hogy utoljára csináltam, de jó érzés.

"Aranyosan nevetsz." Udvarol, mire én a szememet forgatom.

Legvégül egy giccses vígjátékra ülünk be, ami nem igazán nyeri el a tetszésünket. Így viccelődünk a film alatt, majd a film vége felé Zayn a kezét az enyémre teszi. Nem kényelmetlen, mint ahogy arra számítottam, de nem is olyan érzés, mint mikor Harry teszi ugyanezt. Sikerült jó pár óráig nem gondolnom rá, aminek nagyon örülök. Mindennap ő tölti be a gondolataimat, egész álló nap. Mikor Zayn tizenegyre hazavisz, hálás vagyok, hogy szerda van, márcsak két nap hátra a hétvégéig. Zayn kiszáll a kocsiból és átsétál hozzám, míg én megigazítom a táskát az oldalamon.

"Nagyon jól éreztem magam, köszönöm, amiért elvihettek ma este." Mondja.

"Én is jól éreztem magam." Mosolygok rá.

"Gondolkoztam..és emlékszel, mikor megkérdezted, hogy megyek-e a tábortüzezésre?" Bólintok. "Nem bánnád, ha veled tartanék?" Kérdezi.

"Persze, jó lenne. Liammel és a barátnőjével megyek egyébként." Nem emlékszem, hogy Zayn is csatlakozott volna azokhoz, akik piszkálták Liamet, de mindenképp akarom, hogy tudja ez nem volt oké a részemről.

"Persze, jó fejnek tűnik." Mondja, én pedig válaszként rámosolygok.

"Akkor ezt megbeszéltük. Ott találkozunk?" Ajánlom fel. Az ki van zárva, hogy magammal viszem őt Liam házába, a vacsorára.

"Jól hangzik. Köszi még egyszer a ma estét." Közelebb lép hozzám. Meg fog csókolni? Kezemet a sajátjába veszi és a szájához emeli. Egyetlen csókot lehel a kézfejemre, ajakpiercingje hideg az én forró bőrömön, de a gesztus nagyon édes.

"Szép álmokat, Tessa." Köszön, majd visszaszáll az autójába.

Megkönnyebültem, hogy nem próbált megcsókolni, még akkor is, ha jól csókol, az időzítés most nem lett volna jó. Most pedig ki kell találnom, hogyan is magyarázzam meg Liamnek, hogy lesz egy kísérőm péntekre.

Steph kíváncsi a Zaynnel töltött estémet illetően, ám a részleteket megtartom magamnak. Miután sminkemet lemosom, végre ágyba bújok és elalszom. A következő reggelen Liam a kávézóban vár rám, neki pedig mesélek Zaynről.

„Harry tud erről?” Kérdezi Liam.

„Nem, és nem is kell neki. Semmi köze hozzá.” Felelem kissé nyersen. „Ne haragudj, csak egy kicsit érzékenyen érint a téma.”

„Nyilván.” Mosolyogja. „Nem lehetnek túl közeli barátok, ha Zayn elvisz téged vacsorázni rögtön azután, ami Harryvel történt.”

„Nos, senki sem tudja igazából, hogy bármi is történt volna köztem és Harry között, mivelhogy az egészet eltitkolta a barátai elől, nem emlékszel?”

„Ja, azt hiszem igazad van. Csak légy óvatos.” Figyelmeztet kedvesen, én pedig megígérem neki, hogy az leszek. A nap maradék hátralevő része elrepül, s Liam sem hozza fel sem Harryt sem pedig Zaynt újra. Végül, irodalom óra lesz, s még a lélegzetemet is visszatartom, ahogy Liam s én besétálunk a terembe. Harry a megszokott helyén ül, mellkasom fájni kezd a látványára. Rám pillant, hogy aztán figyelmét visszaszegezze a terem egy elülső pontjára.

„Szóval megint elmentél Zaynnel a múlt éjjel?” Kérdezi Harry, amint helyet foglalok. Imádkoztam, hogy ne szóljon hozzám.

„Az nem a te dolgod.” Felelem neki csendesen. Megfordul ültében, arcával közel hajolva hozzám.

„A szó gyorsan terjed a mi kis csoportunkban, Tessa, ezt ne feledd el.” Mosolyodik el önelégülten. Tán fenyegetni próbál, hogy elárulja a barátainak az együtt töltött pillanatainkat? A gondolattól rosszul leszek.

Elfordulok tőle és figyelmemet a professzorra terelem. „Rendben, szóval folytassuk ott, ahol tegnap abbahagytuk az Üvöltő Szelek elemzését.” Mondja, mire a gyomrom összeszorul.

Nem szabadna elemeznünk az Üvöltő Szeleket a következő hétig, tessék, ezt kapom, ha ellógom az órákat. Érzem magamon Harry vizslató szemeit. Talán csakugyan, mint én, ő is arra gondol, amikor először jártam a szobájában, rajtakapva, hogy a regény ő példányát olvasom.

„Szóval, mint ahogyan tudjuk, Catherine-nek és Heathcliffnek igencsak szenvedélyes kapcsolatuk volt, a szenvedélyük oly erővel bírt a regényben, ami lényegében minden egyes további karakter életét tönkretette körülöttük. Egyesek vitatják, hogy szörnyűek voltak-e egymás számára, mások viszont azt mondják, hogy össze kellett volna házasodniuk, ahelyett, hogy a kezdetektől fogva szerelmük ellen harcoljanak.” Mondja a professzor. „Ti mit gondoltok?” Kérdezi. Általában azon mód feltenném a kezemet, büszkén hencegve a klasszikus regényekben jártas tudásommal, de ez túlságosan is közel jár jelenlegi helyzetemhez.

„Úgy gondolom, szörnyűek voltak egymás számára, állandóan harcoltak és Catherine tagadta a Heathcliff iránt érzett szerelmét. Edgarhoz ment feleségül, annak ellenére, hogy tudta, hogy egész idő alatt Heathcliffbe volt szerelmes. Ha a kezdetektől fogva együtt lettek volna, a többiek élete kevésbé lett volna szerencsétlen.” Feleli a terem hátulsó részéből jövő hang. Érzem, hogy arcom pírba borul, ahogy Harry rám tekint, mielőtt megszólalna.

„Szerintem Catherine egy önző, nagyképű ribanc volt.” Megilletődött hangok hallatszódnak a terem minden egyes pontjából, s a professzor leszidja Harryt, mielőtt ő folytatná. „Elnézést, de azt gondolta, hogy túl jó Heathcliffnek, ami talán igaz volt, de tudta, hogy Edgar sosem lesz olyan, mint Heathcliff, mégis őhozzá ment feleségül. Catherine és Heathcliff túlságosan is hasonlóak voltak, olyannyira, hogy ez nehezítette meg számukra azt, hogy jól kijöjjenek egymással, de hogyha Catherine nem lett volna olyannyira makacs, akkor egy hosszú és boldog életet tudtak volna leélni egymással.” Mondja. Bolondnak érzem magamat, hogy Harryt és magamat a regényben szereplő karakterekhez kezdem el hasonlítani. A különbség azonban az, hogy Heathcliff borzasztóan szerette Catherine-t, olyannyira, hogy tétlenül ült, amíg Catherine hozzáment egy másik férfihez, míg végül ő maga is megházasodott. Harry nem így szeret engem, sőt mi több, egyáltalán nem, szóval nincs joga ahhoz, hogy magát Heathcliffhez hasonlítgassa.

Az egész osztály engem figyel, válaszomra várva. Valószínűleg egy újabb, az előzőhez hasonlatos veszekedést remélnek, ám csendben maradok. Tudom, hogy Harry csapdába próbál csalni, viszont én nem vagyok hajlandó belesétálni.

 Fordította: Sephie & Nicks

[afteraharrystylesfanfic]

Szia/Sziasztok! Tegnap találtam rá a blogra és persze az eddigi összes részt elolvastam. Nagyon nagy gratuláció nektek hogy időt szántok rá és nagyon jól fordítotok. Imádom. ^^ Ölel és Puszil Titeket: Nix :)

Kedves Nix!((: Nagyon szepen koszonjuk, sokat jelent a velemenyetek. Orulok, hogy igy gondolod.((: Olellek xx

[afteraharrystylesfanfic]

Hali! A bloglovinon követem a blogot és azon kapok értesítést ha van új rész. De az utolsó 5 rész nem jelezte. Lécci ezt megtudnátok oldani mert imádom a blogot és a fordításotokat :)c

Hell!(: A reszeket nem en teszem ki bloglovinra, automatikusan feltolti. Nem tudom mi lehet a baj, azert megnezem, hatha orvosolhatom a dolgot.((: xx

[afteraharrystylesfanfic]

66. Fejezet

Mikor felébredek, kell egy kis idő, hogy ráeszméljek nem Harryvel fekszem az ágyban. A nap átragyog a zárt erkély ablakon, mire én hirtelen felülök. Amint a szemem hozzászokik, megbizonyosodom róla, hogy kezdek megőrülni.

"Harry?" Mondom halkan és újra megdörzsölöm szemem.

"Hey." Válaszol vissza. Valóban itt van.

"Mi a fenét csinálsz te itt?" Förmedek rá. A szívem máris sajogni kezd. A széken ül, karjaival a térdén könyökölve.

"Tessa, beszélnünk kell." Mondja, szembetűnően karikás szemekkel.

"Te éppen nézted, ahogy alszom?" Kérdezem.

"Nem, dehogyis. Csak pár perce jöttem be." Válaszol. Kíváncsi vagyok vajon voltak-e rémálmai nélkülem. Ha nem lettem volna szemtanúi ezeknek, akkor azt gondolnám azok is csupán a színjáték részei voltak, de még él bennem, ahogyan izzadságtól nedves arcát a két kezem között fogom és látom a félelmet zöld szemeiben.

Csöndben maradok. Nem akarok veszekedni vele. Csak azt akarom, hogy menjen el. Utálom azt, hogy valójában nem akarom, hogy elmenjen, de el kell mennie.

"Beszélhetnénk?" Kérdez rá ismét, de én a fejemet ingatom. Ő mindkét kezét a hajába túrja, majd vesz egy mély levegőt.

"Mennem kell órára." Mondom neki.

"Liam már elment, lekapcsoltam az ébresztődet. Már tizenegy óra van."

"Hogy micsoda?"

"Sokáig fent voltál és úgy gondoltam.." Kezd bele.

"Hogyan is merted egyáltalán..csak menj el." Több, mint mérges vagyok, amiért kikapcsolta az ébresztőmet, tudja mit gondolok a lógásról, de a tegnapi tettei miatti fájdalom még mindig új és elfedi a haragomat az ébresztő kikapcsolós incidensről. Viszont nem mutathatom a gyengeségemet, mert ő azonnal lecsapna rá. Ahogyan mindig teszi.

"Te vagy az én szobámban." Mutat rá a lényegre. Kimászom az ágyból, nem érdekelve, hogy csupán egy póló van rajtam, az ő pólója.

"Igazad van, én megyek el." Mondom, a gombóc a torkomban csak egyre nő és a könnyek már gyűlnek a szememben.

"Nem, úgy értettem..úgy értettem a szobámban vagy..miért?" Hangja semmitmondóan fagyos.

"Nem tudom..én csak..nem tudtam aludni.." Ismerem be. Be kell fejeznem a beszélést. "Ez valójában nem is a te szobád, éppen annyiszor aludtam itt, akárcsak te. Vagyis most már többször."  Mutatok rá a lényegre.

"A te pólód nem volt jó rád?" Kérdezi, a tekintete a fehér pólóra szögezve. Persze, hogy viccet csinál belőlem.

"Rajta, gúnyolj csak ki." Mondom, miközben egyre több könny gyűlik a szemem sarkába.

A szemembe néz, de elfordulok tőle.

"Nem gúnyoltalak." Feláll és tesz egy lépést felém. Én hátrálok és felteszem a kezem, hogy távol tartsam. "Csak hallgass meg, oké?"

"Mi mást kellene még mondanod nekem, Harry, folyton ezt csináljuk. Ugyanazon veszekszünk újra meg újra, csakhogy minden alkalommal egyre rosszabb. Nem tudom ezt csinálni tovább. Nem megy." Lélegzem a szavakat.

"Mondtam, hogy sajnálom, amiért megcsókoltam őt." Védi magát.

"Ez nem erről szól, vagyis erről is, de ennél sokkal többről. A tényt, hogy nem látod be, csak az időnket vesztegetjük egymással. Te sosem leszel az, akire nekem szükségem lenne, hogy legyél, és én sem vagyok az, akit te akarnál, hogy legyek." Megtörlöm a szemem, míg ő az ablakon kifelé néz.

"Az vagy, akit akarok, hogy legyél." Mondja.

Bárcsak hihetnék neki, bárcsak ne lenne ennyire képtelen érezni.

"Te nem vagy." Ennyit tudok csupán kipréselni magamból. Tudom, tisztában vele, hogy sírok, de képtelen vagyok abbahagyni. Annyiszor sírtam, mióta megismertem és újra visszakerülök a hálójába, akkor így fog ez lejátszódni folyton.

"Én mi nem vagyok?"

"Az, akit szeretnék, hogy legyél, semmi mást nem teszel, csak bántasz." Elsétálok mellette, keresztül a vendégszobán, hogy magamhoz vegyem a táskámat. Gyorsan felhúzom a nadrágot a lábamon és összeszedem a cuccaimat. Harry tekintete követi minden mozdulatomat.

"Nem hallottad, amit mondtam neked tegnap?" Szólal meg végre. Reménykedtem, hogy ezt nem hozza fel.

"Válaszolj nekem." Mondja.

"De..hallottalak." Felelem, kerülve a tekintetét.

"És nem mondasz rá semmit?" Hangja elutasító.

"Nem." Hazudok. Ő pedig elém lép. "Menj arrébb." Könyörgök neki.

Veszélyesen közel van hozzám és tudom, hogy mit fog tenni, amint mozdul, hogy megcsókoljon. Próbálok elhátrálni előle, de erős karjai közelebb húznak, egyhelyben tartva. Ajkai érintik enyémet, nyelve próbál utat törni magának ajkaim keresztül, de nem hagyom.

"Csókolj meg, Tess." Követeli.

"Nem." Tolom el a mellkasánál.

"Mondd azt, hogy nem érzel ugyanúgy és elmegyek." Arca milliméterekre van az enyémtől, forró lélegzete az arcomat súrolja.

"Nem érzek úgy." Mondom neki, fájnak a szavak, de mennie kell.

"De, igen, úgy érzel. Tudom, hogy így van." Hangja kétségbeesett.

"Nem, Harry, és te sem érzel így. Nem hiheted, hogy bevettem ezt?" Mondom, ő pedig elenged.

"Nem hiszed el, hogy szeretlek?" Döbben le.

"Persze, hogy nem, mégis milyen hülyének nézel engem?" Förmedek rá, mire ő pár percig csak engem néz, majd a száját nyitja, de újra becsukja.

"Igazad van." Mondja végül.

"Mi?"

"Igazad van, nem érzek így. Nem szeretlek, csak a drámaiság kedvéért tettem hozzá a sztorihoz." Nevet halkan. Tudtam, hogy nem gondolta komolyan, de az őszinteségétől nem fáj kevésbé. Egy részem, beismerem a nagyobbik, azt remélte, hogy valójában mégis komolyan mondta.

A falnak támaszkodva áll, míg én kisétálok a szobából, kezemben a táskával, mikor a lépcsőhöz érek.

"Tessa kedvesem, nem tudtam, hogy itt vagy!" Mosolyog rá Karen a lépcső aljáról. Mosolya elhalványul, amint észreveszi lesújtott állapotomat. "Jól vagy? Történt valami?" Kérdezi. Az aggódás hangjában kitűnik.

"Nem, rendben vagyok. Ki voltam zárva tegnap éjjel a szobámból és én.."

"Karen." Szólal meg Harry hangja mögöttem.

"Harry!" Karen mosolya haloványan visszatér. " Ti ketten szeretnétek valamit enni, egy kis reggeli? Vagyis ebédet, hamarosan." Mosolyog.

"Nem, köszönöm, épp készülök vissza a kollégiumhoz." Felelek.

"Én eszek." Válaszolja Harry. Karen meglepettnek tűnik, amint rám, majd vissza Harryre pillant.

"Oké, remek! A konyhában leszek!" Mondja Harrynek.

Miután eltűnik a konyhába, én az ajtó felé indulok.

"Hová mész?" Ragadja meg a csuklómat. Egy pillanatig csavargatom, mire elengedi.

"A szobákhoz, ahogy említettem."

"Sétálni fogsz?"

"Mi bajod van? Úgy viselkedsz, mintha semmi sem történt volna, mintha nem is veszekedtünk volna, mintha semmit se tettél volna. Komolyan elment az eszed, és itt a kipárnázott szobás, elmegyógyintézeti,gyógyszeres elmebetegségről beszélek. Szörnyű dolgokat vágsz a fejemhez, majd felajánlod, hogy elviszel?" Nem tudok lépést tartani vele.

"Valójában vágtam hozzád szörnyű dolgokat, mindössze annyit, hogy nem szeretlek, amiről te azt állítod, már tudtad. És másodszor, nem ajánlottam föl neked fuvart, csak egyszerűen megkérdeztem, hogy vissza fogsz-e sétálni." Önelégült arckifejezésétől rosszul vagyok. Miért jött ide hozzám, ha nem érdeklem őt? Nincs jobb dolga, mint engem pesztrálni?

"Mit tettem?" Kérdezem meg végre, már egy ideje fel akartam tenni ezt a kérdést, de féltem a válaszától.

"Mi?"

"Mit tettem, amiért megutáltál engem? Gyakorlatilag bármelyik lányt megkaphatsz, akit csak akarsz és te továbbra is az idődet vesztegeted, és az enyémet, hogy újabb módon sérts meg. Mi a lényege? Ennyire nem kedvelsz?" Próbálom halkra venni a hangomat, hogy Karen nem hallja meg.

"Nem, ez nem erről szól. Én nem utállak, Tessa. Csupán könnyű célponttá tetted magad, különben is ez csupán a játékról szólt, nem?" Vigyorog. Mielőtt bármi mást mondhatna, Karen szólítja és kérdezi, hogy kér-e uborkát a szendvicsére. Ő a konyhához megy és válaszol neki, míg én kisétálok az ajtón, miközben hallom csizmájának hangját a kemény fapadlón.

Lesétálok az utcán, a buszmegállóhoz, már így is túl sok órát kihagytam mostanában, talán inkább a ma még hátralévőkkel is ezt teszem és szerzek magamnak egy autót. Szerencsémre a busz pár percen belül megérkezik, és találok leghátul egy ülőhelyet.

"Ez csupán a játékról szól, nem?"szavai visszhangzanak fejemben, amint lehuppanok az ülésre. Visszagondolok arra, amit Liam mondott arról, mikor összetörik a szíved, hogyha nem szereted azt a valakit, akkor nem törheti össze a szívedet. Harry számtalanszor megtette, még akkor is, mikor úgy gondolnám több darabka nincs, amit még összetörhetne, szeretem. Szerelmes vagyok Harrybe.

Fordította: Sephie

[afteraharrystylesfanfic]

Sziasztok! Sok helyen olvastam / láttam már, hogy azt mondják ebből a fanfictionból lesz egy film... Most ez igaz vagy nem? ( Bocsánat a felesleges, ostoba kérdésért, hogyha hülyeséget mondtam volt )

Hello kedves! Igen, igaz a hir. Lesz film sz After tortenetbol. Xx

[afteraharrystylesfanfic]

Szia! Nagyon jó a blog gratulálok hozzá, nagy jól fordítod/fordítjátok és (én is) szeretném megköszönni h ilyen sűrűn hoztok részeket(ez sajnos nem sok blogról mondható el) nagy jók vagytok!Köszönöm szépen! És azt szeretném kérdezni hogy ugye az After 3-évados és hogy a másik kettőt is le fogjátok fordítani?

Hello!(: Igazan koszonom szepen, iszonyatosan jol esnek a soraid.(: Igyekszem/igyekszunk minel tobb reszt hozni, mivl sokan olvassatok es ezert csak halasak lehetunk. Almomban nem gondoltam volna, mikor elkezdtem a forditadt, hogy majd ennyi embernek elnyeri a tetszeset.((: En koszonom!! Es igen, 3 evados, es mindet le szeretnenk forditani.💕 xx

[afteraharrystylesfanfic]

Szia! Új vagyok még nem rég találtam rá, nagyon megtetszett és imádlak amiért forditod. Azt szeretném megtudni, hogy mikor szoktak általában jönni a részek. xxx Viki

Hello!(: Üdv itt! Köszönöm szépen, igazán. Egy részt mindig szeretnék felrakni egy héten, de ha tehetem többet is.(: xx

[afteraharrystylesfanfic]

Sziasztok ! :) Mar nagyon regota olvasom a blogotokat, es levagyok nyugozve. Nagyon ugyesek vagytok. Neha neha elore olvasok az eredetiben, de utana mindig elolvasom a magyart, mert egyszeruen csodalatosan fogalaztok. Nagyon orulok neki, hogy elkezdtetek leforditani. Megszeretnem kerdezni,m hogy van-e masik blogotok? mert ha igen, akkor azt nagyon szivesen olvasnam :) Puszil es olel titetek : Tami xx

Kedves Tami!(: Aw, nagyon szépen köszönjük, elképesztően jólesik, mikor ilyen üzenet vár rám itt. Tényleg, csak olvasom újra a dicsérő szavakat.((: Nincsen, pedig nekem megfordult a fejemben, mert szeretnék mást is, de az időm nem engedi. Ölelünk mi is Téged xx

[afteraharrystylesfanfic]

Sephie hány éves?

19 éves vagyok.(: x