Nagyon szeretem, és valamiért nem tudok rajta túllépni. De ennek ezer oka lehet: Talán az, hogy ő volt az első fiú az életemben, bár ez ilyen formában nem igaz. Talán az, hogy belé voltam először szerelmes. Talán az, hogy annyi emlék köt hozzá, vagy felhozhatnám azt is, hogy ő mutatta meg milyen csalódni. Sokszor átvert engem és sokszor mondott le találkozókat egy jobb ajánlat miatt. Megmutatta milyen gyorsan lehet idegen abból, aki eddig a mindennapjaidban jelen volt. Egyik napról a másikra tűnt el, nem foglalkozva azzal, hogy mekkora űrt hagy bennem. Nem érdekelte, mekkora fájdalmat okoz nekem. De amellett, hogy ennyi rosszat átéltem miatta, kétszer ennyi jót is. Ő mutatta meg azt is, milyen szeretni valakit, hogy milyen feltétel nélkül szerelmesnek lenni valakibe. Ő mutatta meg milyen az, ha önmagamért szeret valaki. Miatta tudom azt is, milyen ha hiányzik valaki, és hiányol valaki. Többek közt megtanított engem arra is, hogy nem szabad bízni az emberekben, hogy a látszat majdnem mindig csal, hogy mindenki képes boldog lenni. Ő volt az, aki mellett sosem voltam szomorú. Nem gondoltam volna, hogy találok egy fiút, aki miatt ennyi mindent megélhetek és ennyi mindent megtanít, megmutat számomra. Neki tényleg fontos voltam, érdekelte hogy vagyok, érdekelte mi van velem, szeretett. Gyakran hangoztatta, hogy örökké velem marad, de beteljesült amit gondoltam: az a szó, hogy “örökké” az csupán egy szálló ige, amit akkor mondanak az emberek, amikor pillanatnyilag valami fontos a számukra. Minden szép véget ér egyszer. A mi mesénknek itt lett vége két évvel ezelőtt. Ennyi idő után még mindig ő az első gondolatom reggel, és az utolsó este. Rengetegszer próbáltam elfelejteni, de sikertelenül. Túl közel engedtem magamhoz, és már képtelen vagyok elengedni. Megpróbáltam túllépni rajta, ez is rendszeresen csődbe fulladt. Késztetést érzek arra, hogy minden nap megnézzem a közös képeinket. Próbáltam pótolni, helyettesíteni más fiúval, de nem ment. Valami okból kifolyólag mindegyikükben azt a fiút kerestem, akibe két évvel ezelőtt beleszerettem. Valami miatt mindig hozzá hasonlítok minden fiút, és a rettentő nagy hiány érzet mögött mégis remény lapul. Remény annak árnyékában, hogy felkeres és elmondja mennyire hiányzom neki. Mióta elment, rengeteget sírok és azóta már csak a magány és szomorúság létezik köreimben. Reménykedek abban, hogy találok valakit aki nem helyettesíti, és nem is pótolja őt, hanem elfeledteti velem. Valakit aki legalább olyan boldoggá tesz mint amilyenné ő tett. A sok küzdelem, azért, hogy visszatérjen és minden olyan legyen mint régen… Tönkre tett. Már nem az a kislány vagyok, aki a megismerése előtt voltam. Már nem attól rettegek, hogy nem tudok majd szeretni. Ma már attól rettegek, hogy nem tudok felejteni mikor szükség van rá. Annyi mindenkit elüldöztem magam mellől, és mind hiába. Elvesztettem sok barátot, a pillanatnyi boldogságomért, a pillanatnyi ‘örökkémért’.
discoholicmusic
titsay
pixelskylines
tangentwithtanner
snowghoul
