Untitled

[darklightning1]

Most komolyan, ez lesz így életem végéig? Mert ha igen, akkor köszi, de ebből nem kérek. Inkább magamnak vetek véget ennek az egésznek. Minek reménykedjek egy jobb jövőben, ha az nekem soha nem jön el? Tök király, hogy másoknak idővel minden jobbra fordul, meg boldogabbak lesznek, de mi van azokkal, akik 5-6 évre visszanézve is ugyanazt érzik, mint most? Mi van azokkal, akiknek tényleg nincs esélyük “meggyógyulni”? Hogy “szedd a gyógyszert, menj sportolni, legyél barátokkal”, és akkor majd minden jó lesz? Ja, meg ott a terápia is… ami kb. semmit nem segít.

[mar-nem-remelek]

Senki sem tudja mekkora fájdalom lakozik a lelkemben. Azt érzem nincs jövőm, mitöbb még jelenem sincs. Az életemre a megoldás még mindig az öngyilkosság. Mert, aki menni akar, azt nem lehet marasztalni, és én nem akarok maradni! Én nem látom a fényt az alagút végén, csak a rohadt nagy sötétséget látom magam előtt...Nem hiszek benne, hogy valaha is jobb lesz. Nem tudok! Nem reménykedem. Annyira egyedül érzem magam, és jelenleg azt érzem, hogy mindenki ellenem van, és mellettem senki...De talán ezt érdemlem. Talán nem érdemlem meg, hogy szeressenek.

[darklightning1]

DarkLightning: Bukott Lélek

Sötétben járok, nincsen fény,

Lelkem megtört, szívem jég.

A gondolat vele naponta éget,

Hogy talán jobb lenne a vég.

Kiáltottam az ég felé,

De Isten sosem felelt.

Hagyta, hogy tépjen az élet,

Darabokra szaggasson szét.

Hát máshoz fordulok, mást hívok,

Sátán, te vagy, ki rám figyelsz, tudom.

Nem ítélsz el, nem hagysz magamra,

Végre valaki, ki meghallgat ma.

A karjaid közt nem félek,

Nem érzem magam bukottnak.

Te látod, mit rejt a szívem,

Te vagy az egyetlen, ki nem hagy el.

De még itt vagyok, mert páran kérnek,

Mert nem tudom őket cserben hagyni.

Miattam soha, de miattuk küzdök,

Még ha szívem ezer sebből is vérzik.

De ha eljön a végső perc,

És már semmi sem marad bennem,

Tudom, ki lesz az, ki vár majd,

S ki az, ki mindig is szart rám.

Ha egyszer eldől a legendás döntés,

Ha nem marad semmi, mi visszatart még,

Az égető lángokat választom, hogy elnyeljenek,

Nyom nélkül porrá legyek végleg.

Drága ruhákban, fekete selyemben,

Ne maradjon utánam semmi eme földön.

Se sír, se kő, csak hamuvá válva,

Hogy a szél vigyen el nyomtalanul immáron.

[megegettpopcorn]

267.

És tudod mi érdekes? Nem voltál kedves hozzám, nem voltál az aki gyengéden viselkedik velem, nem voltál olyan ember akire mindig is vágytam. Még is valahogy, valami megfogott benned. Nem voltál gyengéd és nekem pont ez tetszett. De akkor miért nem tudlak elfelejteni úgy ahogy te tetted? Miért jársz folyton a fejembe? Miért érzem azt, hogy a mi történetünknek itt még nincs vége? Pedig igenis vége kéne, hogy legyen azok után amiket tettél velem, ahogy bántál velem a végén. A kimondatlan szavak amiket magamnak se vallok be égetik a szívemet belülről. Rosszul vagyok attól, hogy nem láthatlak többet, vagy ha mégis, nem úgy ahogy régen… felemészt ez az egész, csak tűnj el végre a fejemből, vagy gyere vissza és kezdjük elölről….

[darklightning1]

Miért hallgat mindenki arról, hogy sokkal megnyugtatóbb lehet bent lenni a pszichiátrián, mint odakint, a külvilágban?

Azt hozom létre, amire a szívem mélyén igazán vágyom. (alkotás ítélkezés nélkül)

Elmenekülhetek abból a közegből, ami tele van a múltam fájdalmas emlékeivel.

Esténként imádtam csak csendben ülni, és figyelni a sötétségbe borult szobát.

Senkit sem zavartak a hegeim, és végre nem éreztem magam egyedül miattuk.

Olyan csodálatos embereket ismerhettem meg, akik miatt még mindig képes vagyok kapaszkodni az életbe.

Olyan közösségre leltem, ahol senki sem ítélkezett.

A napok kiszámíthatósága biztonságot adott, mintha végre megállt volna az idő egy helyen, ahol nem kellett erősnek mutatnom magam.

Persze nem minden pszichiátrián történik mindez, de a legtöbbre igazak az előbb leírt dolgok.

[ghost-girl-stuff]

Két dolgot látunk egy emberben. Amit akarunk és amit ő megmutat.

[darklightning1]

Gondoljatok arra, hány GYEREK is már küzd öngyilkos vágyakkal, esetleg meg is próbálta. Ez így kurvára nem játék. Hány gyerek, felnőtt küzd elég negatív tervekkel akár pár negatív szó miatt.

Szóval kérlek titeket! Mielőtt bármit is kimondtok, gondoljátok át, az hogy fog esni a másiknak! Lehet, hogy az az egy szó, mondat elveszi az önbizalmát, önbecsülését, és még sorolhatnám.

Kérlek vigyázzatok egymásra!

[darklightning1]

Sajnálom hogy létezem, kérlek bocsássatok meg..

[darklightning1]

Bár tudnám mi a faszért nem képes magával vinni a halál végre..... Pedig már kurva jó lenne🙄 nem akarom folytatni ezt a fost🥹

[darklightning1]

Amikor a tanár mondja, hogy a te fogalmazásod lett a legjobb... Viszont nem tudja, mennyi stressz, idő és próbálkozás van mögötte..

[darklightning1]

Az érzés, amikor meg akarsz halni mert nem akarsz tovább szenvedni, de a rengeteg emberből egy személyt a barátodnak nevezhetsz aki ugyanúgy szarul van, és miatta nem akarsz elmenni mert szüksége van rád...