Most komolyan, ez lesz így életem végéig? Mert ha igen, akkor köszi, de ebből nem kérek. Inkább magamnak vetek véget ennek az egésznek. Minek reménykedjek egy jobb jövőben, ha az nekem soha nem jön el? Tök király, hogy másoknak idővel minden jobbra fordul, meg boldogabbak lesznek, de mi van azokkal, akik 5-6 évre visszanézve is ugyanazt érzik, mint most? Mi van azokkal, akiknek tényleg nincs esélyük “meggyógyulni”? Hogy “szedd a gyógyszert, menj sportolni, legyél barátokkal”, és akkor majd minden jó lesz? Ja, meg ott a terápia is… ami kb. semmit nem segít.












