[derealizacio]

Visszatérés

Így majdnem másfél után úgy gondolom, hogy jót tenne a lelkemnek, ha újra belecsöppennék a Tumblr világába. Lehet inkább hosszabb szövegeket fogok írni, amolyan naplószerűségeket, csak mert elég sok dolog történt az elmúlt időben, ami leírásra alkalmas, és elég sok dolog fog történni a jövőben, ami majd leírásra alkalmas lesz.

Bár nem tudom a régi követőim közül mennyien maradtak meg, de azt se fogom bánni, ha már senki nem olvas. Ezeket a szövegeket tényleg magamnak írom, amolyan feldolgozása lesz a 2019-es évnek, illetve visszatekintés. Ha valaki mégis örömmel olvassa, ne adj Isten, még profitál is belőle, annak is nagyon fogok örülni.

Egyelőre a kis lelkem megnyugvása érdekében kezdek bele az írásba, aztán meglátjuk, mi kerekedik ki belőle. :)

[derealizacio]

Mindig ugyanaz a vége: egy “vigyázz magadra” és eltűnnek. Eltűnnek, és nem jönnek vissza. Megrémít a tudat, hogy talán akkor látom utoljára. Talán ezek voltak az utolsó szavai hozzám. Eltűnnek, és válaszra sem méltatnak. Pedig nem is sejtik, hogy nem tudok vigyázni magamra. És nem is sejtik, hogy az egyetlen, aki tudott volna, az pont e két szó után sétált ki az életemből.

[derealizacio]

Ezt csak így itt hagyom… ❤️

[derealizacio]

Egyszer az életben mindenkinek el kell jutni arra a pontra, mikor megtanulja, hogy nem mások érdekeit kell szem előtt tartani, hanem csakis a sajátjait.

[derealizacio]

Sokszor érzem azt társaságban, hogy valahol teljesen máshol van a helyem.

[derealizacio]

Soha ne tervezz! Hiszen az élet irja mindig a legjobb forgatókönyveket.

[derealizacio]

A gondolat olyan, mint a méreg. Minél több van belőle, annál jobban megbénít.

[derealizacio]

És most egy perc néma csend azoknak a gondolatoknak, amik sokáig kínoztak, de sohasem mertük kimondani őket.

[derealizacio]

Kendőzetlen igazságok, amiket csak éjjel kettő után merünk kimondani...

[derealizacio]

Szomorúnak lenni még mindog jobb, mint nem érezni szart se.

[derealizacio]

Néha meg tudom érteni azokat az embereket, akik szándékosan kárt tesznek magukban. Na nem arra a típusra gondolok, aki a szemed elé tolja a felvágott ereit, hanem arra, aki ezt csendben teszi. Hogy miért? Mert a fájdalom, pontosabban a testi fájdalom talán az egyetlen dolog, ami emlékeztet minket a legrosszabb napokon is, hogy még mindig élünk.

[derealizacio]

Nem tudtam

Azelőtt nem tudtam, hogyan lehet önfeledten nevetni. Azelőtt nem tudtam, hogy a legnagyobb gondok is megoldhatók. Azelőtt nem tudtam, hogy milyen érzés bőrig ázni, hogy milyen érzés órákig a fűben heverni, és hogy milyen érzés a határaimat átlépni. Megismertelek, de azelőtt nem tudtam, hogy így is lehet élni.

[derealizacio]

Kérlek, ne gondold azt, hogy nem örülök neked. Én ilyen vagyok. Nehezen tudom kimutatni, ha valami csodálatos dolog történik velem. És te az vagy. Hidd el, hogy belül mosolygok.

[derealizacio]

Kérdések

Kiültünk a tetőre, és te voltál az első, aki nem olyanokat kérdezett, hogy mi a kedvenc színem, vagy hogy hány testvérem van és hogy mit sportolok. Nem, te teljesen más voltál. Felrúgtál minden íratlan szabályt, hisz még egy mozira vagy egy kávézóba se hívtál el. De hogy őszinte legyek, magam se tudtam, mi a szokás, na meg eleve nem randiként gondoltam erre az egészre. Írtál egy sms-t, amiben annyi állt, hogy “dumáljunk”. Tízenöt perc múlva már az ablakodon másztunk ki, és bámultuk a csillagokat. Azt kérdezted, hogyha egy napra bárki lehetnék, akkor ki lennék. Vagy hogy mit tennék, ha egy napon arra ébrednék, hogy az egész életemet csak álmodtam, és ami itt van, az a valóság. Rád néztem és az arcodat bámultam. Tökéletes ellentéte voltál azoknak, akik eddig tetszettek. Az arcod nem volt helyes, inkább különleges. Tipikus olyan, amit 1000 arc után se felejt el az ember. Sokat beszéltél. De még többet kérdeztél. Nem tudom meddig ültünk ott, de eleget ahhoz, hogy rájöjjek, beleszerettem a lelkedbe, és onnantól nem érdekelt, hogy hogyan nézel ki, mert attól a pillanattól fogva te voltál a legvonzóbb ember, akivel valaha találkoztam.

[derealizacio]

- Miért csinálod ezt?

- Mit?

- Mindig azt hiszed, hogy ugyanolyan fontos vagy az embereknek, mint amennyire ők neked. Pedig nem.

[derealizacio]

Személyiségünk formálói nem politikusok, vagy hírességek, hanem hétköznapi hősök. A fiú, aki átadta a helyét a villamoson az idős hölgynek. A lány, aki a törött szárnyú galambot próbálta megmenteni. A tűzoltó, aki a bajbajutott cicát hozta le a fáról. A nő, aki zsebkendőt nyújtott a vérző orrú kisfiúnak. A srác, aki segített felszedni egy lány elejtett jegyzeteit a földről. Vagy éppen a hajléktalan, aki utolsó falatait kedvenc kutyájának adta. A kis tettek nagy emberré tesznek, így te is hozzájárulhatsz ahhoz, hogy ezt a világot jobbá és szebbé tedd.

[derealizacio]

Nos, talán ezért alszik el olyan nehezen éjszaka az ember. Tudja, hogy így hamarabb eljön a holnap...